Sínek mentén

1
Csontvári Marika az erdő szélén guggolt, és gyógyfüveket gyűjtögetett. Német kekszet akart sütni az unokaöccsének, aki másnap megjön Argentínából. A Nők Lapjában olvasott egy receptet erről a csemegéről, és úgy döntött, megpróbálja elkészíteni. Kellett hozzá cayenni bors meg sör, s talán nem árt egy kis Belzebub gyöngye is, ha akad. Egyelőre még csak kecskebogyókat talált, és egy botsáskaszerű lényt, amely halkan zümmögött.
Marika álmodozva gyűjtögette a természet áldásait, és közben, mint ahogyan máskor is, a múltján rágódott. Azon, ami akkor történt, amikor még nem korosodó hölgy volt, csupán egy tizenhat éves, szép szőke lány.
Egy szép tavaszi délutánon ketten voltak otthon a bátyjával, ezzel a nála négy évvel idősebb tahóval, aki szokás szerint be volt baszva. A bátyja krumplit próbált sütni, ő pedig gondatlanul letérdelt, hogy kiürítse a sütő alatti szemetest. A serpenyő megbillent, és Marika még épp időben kapta fel a fejét ahhoz, hogy arcába zúduljon a zsiradék fortyogó ajándéka.
Marika élete eztán nem sikeredett túl fényesre. Igazság szerint maga lett a pokol.
A bátyjával azóta sem volt túl jóban, pedig az mindent elkövetett: húgának minden szülinapjára ajándékozott egy cuki kis plüss Frankensteinfigurát. Marika mindig megfogadta, hogy nem sírja el magát, de hiába. Na de hát a bátyja egy első osztályú kis szarcsimbók volt, ezt tudta mindenki a határban.
Mindenesetre Marika ezután nem sokat kezdhetett finom bőrével és gömbölyű fenekével, ha egyszer az arca úgy festett, mint a hold túlsó oldala egy soron kívüli meteoritzápor után. Emiatt olykor elkeseredett, hiszen feltételezte, hogy sohasem lesz fiúja. Pedig akkortájt már a barátnőjének, Szabó Marcsinak is volt. Igazság szerint Marcsi maradt az egyetlen barátnője, és nem volt egy szépség ő sem: ráadásul hiányzott a jobb karja. Mégis bepasizott, ráadásul a barátja nem is volt rossz srác, focizott: és Marcsi le is feküdt vele.
Lefeküdtek, ízlelgette Marika a szót azokon a hajdani alkonyokon, és ilyenkor tompa izgalmat érzett a gyomrában. Lefeküdni valakivel, ez azt jelenti...
Nos, talán nem lényeges ez az egész. A pasik egy idő után otthagyják a lányokat; ő legalább megspórolta ezt a tortúrát.. Ráadásul neki megvan mindkét keze: és tudja is, mit kezdjen vele a sötétben, lámpaoltás után. No meg hát, gondolta olykor somolyogva, vannak egyéb lehetőségek is.
De azért, mint a legtöbb tinilány, olykor ő is felrévedezett az égre, ő is kívánt dolgokat: álmaiban sellő volt, vagy istennő, aki hatfogatú hintaján hajtott a kövér, tiszta fényű hold felé. Álmaiban a hold tükréből egészséges, rózsás pofika bámult vissza rá, orcája kigyúlt, ajkai cseresznyepirosan duzzadtak, és várt, csak várt egy idegen méla, borzongató csókjára...
De mindig eljött a reggel, s ő fáradtan, kétségbeesetten hemperedett ki az ágya szélére, roncsolt arcát a kezeibe temetve, és azt kívánta, bár döglött volna meg a bátyja, mielőtt megéri a második életévét.
2
Marikát az álmodozásból gyomrának korgása rázta fel. Örült neki. Elege volt az emlékeivel folytatott hasztalan harcból. Végül is, azóta eltelt vagy húsz év. Még férjet is sikerült fognia, aki még szebb is volt egy fokkal, mint az ördög (igaz, már vagy öt éve nem áll fel neki), született egy fia és voltak alkalmi szeretői is. Szóval, félre a depresszióval, különösen egy olyan szép napon, mint ez is.
Az álsáska, és a tinórugomba bekerült a kosárkájába.
Belekerült volna egy csiperke is, azonban az éhséggel viaskodó Marika annak már nem tudott ellenállni. Amúgy nyersen, jóízűen elcsámmogta a kalapost.
Marika felállt, és kicsit arrébb ballagott. Itt már sűrű fenyves kezdődött. A nő fintorgott, és a fenekéhez nyúlt, hogy kiráncigálja onnan a bugyiját. Reggel kakált, és nem törölte ki rendesen. Büdösnek és kissé igénytelennek érezte magát.
Délután négy óra volt. Nyár és napfény terült szét a tájon.
Egy pillangó röpte villant az üres égen át.
A rét felől egy alak közeledett. Sándor volt az, a nyúlőr. Két megnyúzott nyuszit cipelt izmos vállain. Odament Marikához, szemérmetlenül méregetve a nő fenekét.
- Szia Marika, nem kell pár nyúl? Múltkor jó volt a menet, szavamra mondom. Most esetleg?
Marika elpirult, zavarta a csípő érzés ott alul.
- Nem, Sanyi, nem kell nyúl, és most nem akarom, hogy megcsinálj. De ha tudsz valahol búbosfüvet, kedden nincs otthon a férjem.
Sándor földre dobta a nyulakat, leült és rágyújtott.
- Az már kipusztult. És más is. A stációsok begyűjtik, hogy etessék vele a vágányfőnököt.
Marika nagyot nézett.
- Mi van?
- Hosszú história, drágám. Megmutatnám, de messze van. De ha cida, cidamica...
Marika csúf arca kigyúlt ettől az arcátlanságtól.
- Nem szoplak, te strici! Te bús paraszt!
Sándor borvirágos ábrázata is elborult a hozzávágott sértésektől.
- Kurva, büdös riherongy, tedd szét a picsádat, mint egyszervolt!
Meredtek egymásra, mint két párbajhős, a gyűlölet és vágy vert hullámokat köztük. Távol, a faluban harangszó csendült, s végül mindketten magukba szálltak.
A réten újabb népek érkeztek. A golfpálya nem volt túl messze, de ez csak egy fiatal lány volt, Kamilla, és a barátja, Krisz. Marika és Sándor is tudta, hogy már két éve kefélnek egymással, ifjú húsuk kéjmámorban simul egymáshoz. Ez tűrhetetlen vágyakat keltett bennük, főleg Sándorban: a férfi csütörtökönként a réten fetrengve maszturbált e látományra, fennakadt szemekkel, mint egy kanló.
Sándor és Marika és Kamilla és Krisz összepuszilkodtak. Igaz, Krisz eleinte húzta a száját.
- Szét van égve a pofád, te asszony - mondta Kamillának.
- Anyádnak meg aranyere van, nyikhajkám.
- Van. Az van neki.
Az erdő mélyéről egy mozdony kürtje harsant. A hangban elsőre volt valami erotikusan izgató, amelyre a négy ember genitáliái egyszerre feleltek, bizonyos apró izomrángások és feltámadó képzetek formájában. Úgy csaptak össze e képzetek elméjükben és ösztöneikben, mint száradó lepedők a szélben. Aztán ez elmúlt, a nemi izgalom helyébe a szorongás és a megmagyarázhatatlan félelem lépett.
A réten fénysebességgel átsuhant egy alak, bukósisakban és vegyvédelmi ruhában, melynek hajtókájára e szavakat hímezték: ZÁRVÁNYÜGYI HATÓSÁG.
Az alak ahogy jött, úgy el is tűnt. A két férfi és két nő letelepedett a fűbe, hogy megvitassák teendőiket. Sándor magához vette a szót, és szétosztotta azt, mint kenyeret a názáreti.
- Még az előző rendszerben lettem itten nyúlőr, miután otthagytam az üzemet. Sok mindent láttam, megirigyelhetné karón varjú. Ezt a kiserdőt itten elég régen privatizálták, de immáron külön államot alkot. Egy vasúttársaság tette rá a kezét. Még senki sem járt odabenn, de azt mondják, nemigen megy az üzlet. És suttognak dolgokat, s mikor Marikát megláttam itten, állampolgárilag kötelességem volt figyelmeztetni.
- Valami csudaizgi dolog történik odabe, ugyi? - kérdezte Kamilla csillogó szemmel, és Krisz combjára tette a kezét.
- Aszondják - vakarta meg bölcsen a borostáját Sándor, és erekciót produkált. - Aszondják.
Krisz - vállain már szinte tegez, kezében íj, szemében sasfény - felpattant.
- Járjunk hát utána!
Sándor is feltápászkodott, a fiú fölé hajolt, tíz centi plusz, remélve elég érzékeltetni, ki itt az alfahím: - Rendben, fiam. De a nőknek ez veszélyes.
Csontvári Marika dühösen fújt egyet.
- Nincs helye patriarchialista sovinizmumusnak. Megyünk mi is, bátor asszonyok!
Sándor sóhajtott.
- Rendben. A Szüzek ösvényén haladunk majd, keletről kerülve. De óvatosan, az ég áldjon meg benneteket!
A másik három bólintott.
- Egy pillanat! - kérte Marika, és gyorsan leosont egy patakhoz, a füzesen át, letolta fékcsíkos bugyiját, és tisztára öblítette a popsiját. Utána felvidulva és vágyakkal telve csatlakozott az expedícióhoz.
3
A formátlan, fekete tömeg - Negroguy, avagy az Ordenáré Agyatlan Paca - lomhán emelkedett ki a gyepűsor mögül, amely eldobált gallyakból, olajpogácsákból és megrepedt üstökből állt. Beleszimatolt a levegőbe, és elfintorodott. Agyában kigyúltak a vörös lámpák.
Felemelte két hatalmas tappancsát, és lazán slattyogva nekiiramodott a Központ felé. Cuppoggó hangokat szívta a taknyát, közben felrúgott egy rozsdás kondért. Izgalom terjedt szét kocsonyás zsigereiben. Sietett, hogy mielőbb a főnök elé járuljon. A tisztáson túl már látta a sínpárok csillogását és az állomás épületét.
4
A Mágikus Négyes egy kiszáradt patakmedren, majd egy rügyező sarjerdőn vágott keresztül. Közben halkan beszélgettek, Sándor elhalmozta a csapat ifjabb tagjait haszontalan bölcsességekkel és fárasztó közhelyekkel. Csicsergésüket egy tábla akasztotta meg amely vészjóslón lengedezett egy fán, felette egy ürge kibelezett tetemével:
NE MENNY TOVÁBB MER MEGÖLÜNK!
A 34/345. rendelkezés értelmében a környéket lezárta a
ZÁRVÁNYÜGY
Vírustelepítés
Vasúti vágányfektetés
További információk a koreai szipolyozóktól
HALÁL A BETOLAKODÓKRA!
Marika, Krisz és Kamilla Sándorra néztek, aki megvonta a vállát.
- Tudja faszom, mi ez. Amolyan vegyes kulturális üzenet. Talán.
- Kulmináció - vakaródzott Krisz.
- Olyasféle.
Kamilla összecsapta a tenyerét.
- Emberek! Én még fiatal vagyok, bennem dübörög a tettvágy, én továbbmegyek.
Krisz átkarolta a lány derekát, Sándor pedig megmarkolta Marika ülepét. Az immár tisztaseggű Marika lágyan felnézett a nagy és erős nyúlőrre.
- Mindnyájan megyünk. Bizonyára semmi nincs erre, csak egy erdei vasút. Ezeket a táblákat pedig a kirekesztő és szélsőséges rasszisták szegezték ide!
Az erdő bezárult mögöttük, s lépteik mögött édes ízűen felböfögött néhány vakondtúrás.
5
A vágányfőnök - akit a háta mögött AntiLee-ként emlegettek a beosztottjai, isten tudja miért - sík ideg volt. Íróasztala mögött görnyedt kétméteres termetével, és hatalmas takonydarabokat túrt ki az orrából, amelyeket aztán lepöckölt a lábához dörgölődző kis mutáns korcsoknak. Azok csaholva felzabálták, majd kiokádták a vágányfőnök bolyhos szőnyegére, ha a gyomruk nem bírta az erősen savas kémhatást.
- Semmi nem klappol! - üvöltötte AntiLee, olyan hangerővel, hogy beleremegett az ócska bodega. - Semmi! Katika! Hol a picsába vagy?
Katika, ez az apró, szemüveges, seszínű hajú nő odaosont a vágányfőnök asztalához.
- Igen Főnök, igenigen, töröljem ki a seggit, mint a múltkor? Az aprósörtéjű fogkefével csináljam, Főnök?
AntiLee felgyűrte az ingujját, és dühödten nézett Katikára.
- Mik ezek a kimutatások? Mik ezek a számlák? Miféle kibaszott elszámolások ezek? - kérdezte vadul csaholva. - Úgy száll el a pályázatunk az új vonalra, mint fing a szélben, ha én ezeket a Testület elé viszem.
Katika lehunyta a szemét, és megigazgatta a miniszoknyáját.
- Az Ibolya megint beteg, nem bírom egyedül a munkát.
A vágányfőnök kitárta dohszagú szájgödrét, és felvisított.
- Az Ibolyát ki kell rúgni, a herpeszit neki! Ez nem nemibetegkórház! Már a fején is látszódnak a Kaposi foltok. Adnunk kell a hírnevünkre, kurváknak ott a konkurencia!
- Igen főnök, igenis, főnök.
- Tudja mit, Katika, főzzön nekem egy bitang erős feketét.  Aztán hozhatja a fogkefét.
- Igen főnök, igenis, igenis főnök.
6
Katika elment, és AntiLee mély melankóliába zuhant. Az asztalán álló fotókra pillantott, amelyeken a felesége és a lánya mosolyogtak egymásba karolva. Gusztustalan, torz vonásai egyszerre ellágyultak. A felesége... a volt felesége. Évi. Még a MÁV-nál ismerte meg, a dicső nyolcvanas években. A lány jegyvizsgáló volt, ő forgalmi szolgálattevő, s gyakran felejtették egymáson a tekintetüket a füredi pályaudvaron, 1984 nyarán. Akkoriban még NOHABok vontatták tova a fiatalokkal teli vagonokat Almádi vagy Badacsony felé, ahol felszabadult fürdőzések majd meghitt szeretkezések vártak rájuk... Ó, a lángosok illata! A szolgálaton túli andalgások a Tagore sétányon, a vizibiciklizések, az éjszakai fürdőzések...
Az ő egymásba kapcsolódó naiv csillagtekintetük.
Végül megcsókolta a lányt. A mólón, a kövér hold fényében. A testük egymáshoz simult, és csók sosem volt még számukra édesebb. E csókban benne volt az előttük álló élet biztonsága és szerénysége, a kiszámíthatóság kárpótolta egyszerűség. A lány tiszta szemébe nézve, ott, a mámoros füredi éjszakában, egyszerre elhitte, hogy van jövője.
Összeházasodtak, és egy évre rá megszületett a lányuk. Tündének nevezték el, csodaszép gyermek volt. Örömmel nevelték, boldog harmóniában.
És jött a rendszerváltás, és őket ez nem érintette.
De szép lassan megrohadt valami. A felesége. Évi egyre többet panaszkodott a patkány utasokra. Akik néha állítólag tényleg úgy viselkedtek, mint a patkányok. Évi mesélte, némelyük még bajszot is növesztett, és ő hallani vélte motozásukat az üres vagonokban. A feleségének hullani kezdett a haja, és már szinte sohasem volt kedve a szexhez.
Ő pedig, a Bokros csomag idején, csendben rettegni kezdett, hogy vajon nem-e bassza el, mikor lengesse be a kis piros tárcsáját.
Végül elbaszta. Rosszkor indította el a kettőhúszas kanizsait, és az elcsapott egy piros Skodát. A Skodában ülő család elhunyt. A darabjaikat kiskanállal kellett összeszedni. Az autóban utazó ötéves lányka vértől átázott sárga zoknijának képe örökre beleégett a férfi agyába.
Öt évre lesittelték. A felesége és a lánya nem állt többé szóba vele.
Végül 2001-ben, a WTC elleni terrortámadás napján szabadult. Kifelé a váci börtönfolyosón élénk fitymacsattogás és hisztérikus kiáltások - Robbantsanak minket is, minket is! - kisérték útján. Ekkora azonban már maga is diliplecsnit kapott, mint anno a Lovassy Laci Spielbergben. Ráadásul szabadulása után megtudta: a felesége időközben megcsalta. Vagyishogy egy kurva lett. Ami azt illeti, a lánya is. Alig volt tizenhat éves, de mint azt a sarki boltostól megtudta, a környéken már minden fiú megcsinálta.
AntiLee ettől fogva halott ember volt, de még nem volt kedve elpatkolni. Egy darabig töprengett, hogy a hegyekbe vonul, mint Nietzsche, de rájött, manapság nincsenek elég magas hegyek az ilyesmihez.
Végül úgy döntött, kihasználva agyának újsütetű görbületét, hasznosítja szakmai tudását, és vasúttársaságot alapít. Börtöntársai közül sokan szabadultak a következő évben. Belőlük éppen fedezhette a Társaság humánerő szükségletét.
7
- Földre, te ribanc! - súgta Sándor, azzal kirúgta Csontváry Marika lábát, aki elhasalt a földön, mint a szklerózisos ólajtó. Az orrát alaposan beverte egy fa gyökerébe. Feljajdult.
- Sándor, hogy a...
A nyúlőr inas kézfejével betapasztotta a nő száját.
- Kussolj - lehelte a fülébe, s közben a többieknek is intett, hogy kapcsoljanak lapuló és csöndes üzemmódba. - Fogd be, vagy kettőt pislogsz, és a sittesek a farkukra húznak.
Óvatosan kémleltek ki a bokrok közül. Egy patakon túl, az egykori Szüzek Rétjének helyén most rendezőpályaudvar terült el. Igaz, csak két vágány futott be ide, és Sándor úgy saccolta, egyik sem hosszabb ötszáz méternél. A B vágány végét látni is lehetett, valami rozsdás ócskavas vesztegelt ott egyetlen hozzákapcsolt, összegrafitizett kocsival. Tekintetüket azonban a pályaudvaron veszteglő, átalakított M44-es Bobó vonta magára, amely kényéből füstkarikákat eregetve égette a drága dízelolajat. A mozdonyt ugyanis éppen tisztogatta valaki, aki helyet kaphatott volna valamelyik bulvárújság Hihetetlen, de igaz rovatában, sok-sok képpel illusztrálva.
- Tényleg ormánya van a pasasnak, vagy csak én látom így? - búgta halkan Kamilla Krisz fülébe, és megszorította a fiú kezét.
- Azt hittem, az a nyelve - súgta vissza Krisz.
Egy ideig hallgattak, és az állomás épületét tanulmányozták, amelynek ablakai sötéten ásítoztak. Krisz a szeme sarkából mintha mozgást érzékelt volna az épület mögött. Meg nem mondhatta volna, mit látott, de valami halovány feketeségnek rémlett.
Eltelt néhány perc.
Sándor, aki még mindig Marikát nyomta a földre, akkor beleszippantott a levegőbe.
- Itt seggszag van, Marika, nem tudod, kinek lehet seggszaga?
- A kurva anyádnak - lihegte a nő, mire a nyúlőr belenyomta a fejét egy vakondtúrásba. Marika némán vonaglott, mígnem a férfi megkegyelmezett rajta.
Krisz dühösen pillantott rájuk.
- Fogjátok már be, a francba is...
Ebben a pillanatban éles, elektronikus hang hasított az erdő csendjébe.
- ÉRTESÍTJÜK KEDVES MÓKUSAINKAT, HOGY A B VÁGÁNYRÓL, TISZTÁS FELSŐRŐL AZONNAL VONAT INDUL TISZTÁS ALSÓRA. FEJEZZÉK BE A FELSZÁLLÁST. A VONAT CSAK NYITOTT AJTÓKKAL KÖZLEKEDIK.
A rét végében álló mozdony generátorai felpörögtek, és a tákolmány felbődült, majd nekilódult. A hang ismét megszólalt.
- AZ ÁLLOMÁSRA VONAT ÉRKEZIK, AZ ÁLLOMÁSRA VONAT ÉRKEZIK. ÖT PERC MÚLVA, DE LEHET HOGY FÉL. A PERONON A JEGYEKET ELLENŐRZIK. ÉRVÉNYES, VAGY ÉRVÉNYTELEN JEGGYEL, JEGY NÉLKÜL UTAZÓKNAK NINCS KEGYELEM. KÉRJÜK, KÉSZÍTSÉK KI MAGUKAT.
Az épphogy felgyorsult vonat már fékezett is. Az állomásépületből egy csapat masiniszta, peronőr és jegyvizsgáló masírozott ki. Furcsán torzult testszerkezetüket hatalmas izmok lendítették előre. Ábrázatukon kaján, mohó vigyor ült, és bogarak módjára lepték el a vágányt két oldalról körülölelő peronokat.
A mozdony és vontatványa csikorogva futott be, majd egy hangos nyekkenéssel megállt. Töküres volt, nem szállt se senki. Az egyik vasutas elnyújtott hangon felvonyított.
8
AntiLee, aki éppen különféle kimutatások felett kornyadozott szivarozva és orrát túrva, hallotta az üvöltést, de szinte meg sem hallotta. Ezek a barmok odalenn folyton csak méltatlankodnak meg ordítoznak. Oké, a szakadt csöves óta, akit még tavaly télen találtak az egyik kocsiban, csak vakondot meg szöcskéket ettek, de ez az ő bajuk. Ő kiutalja nekik minden hónapban a melegétel utalványt, de szarnak ezek a Kentucky Fried Chickenre.
A vágányfőnök ingerült mozdulattal földre söpörte az asztalán álló papírhegyet.
- Bazmeg. Bezár a bazár.
Akárhogy számolt, akárhogy ügyeskedett, a számok egyértelműek voltak: csődbe ment a cég. Hét év alatt tizenöt utas, és egyikük sem élte túl az utazást. A vágányfőnököt ugyan ez nem izgatta, de a fogyasztóvédelem azért besértődik majd, ha rájön. Nem is szólva az egészségügyisektől - vajon mit szólna egy üzemorvos, ha meg kellene vizsgálnia azokat a teremtményeket odalenn?
AntiLee-nek fogalma sem volt, mi okozza a torzulásokat. A folyamat eleinte lassú volt, de egyre gyorsult, a jeleit magán is észrevette. Néha úgy érezte, mintha az események és változások több irányba történnének: s mikor migrénje volt, az a benyomása támadt, hogy ő maga is szétszakad, s mintha több ember lakozna benne. Énje egyik fele például néhány hónapba járatni kezdte a Melegfront magazint, aminek példányait most az irodaszekrénye aljában rejtegette. Fogalma sem volt, mi történik vele, vagy a többiekkel, de nagyon nyugtalanító volt az egész.
Nem is szólva Negroguyról.
Remegő kezekkel magához ragadott egy mikrofont, és mesterkélt vidámsággal, zengő hangon beszélni kezdett. Szavai odalenn fémes hangon visszahangzottak az állomás hangszóróiból.
- Jó napot kívánunk kedves utasainknak ezen a szép, meleg napon! Reméljük, jól utaztak, és reméljük, legközelebb is a mi viszonylatainkat választják. Őő... reméljük megfelelően oldott hangulatba kerültek ahhoz, hogy stresszmentesen betérjenek állomásunk üzleteibe vásárolgatni egy keveset... őőő... ezek az üzletek még nem épültek meg, de természetesen azon cégek birtokában vannak, akik a mi Támogatóink... a szponzoraink...őőő... olyan vállalatok, akikből még nem halt ki a társadalom iránti szolidaritásérzet szükségessége, már mint hogy... khm... támogassák a magyar vasutat, vagyishogy abból a pénzből, amit önök a jegyvásárlásra fordítanak... ő... az adójukból... fenntartsanak minket, és a fogyasztásból saját magukat, amiből önök fenntarthatják...őőő...
AntiLee dühösen a sarokba hajította a mikrofont.
- Picsába. Sose ment ez nekem.
Ekkor kivágódott az irodájának ajtaja. Ami az ajtókeretet kitöltötte, különös keveréke volt egy vérhasban szenvedő patkányokat hizlaló pöcegödörnek, és egy a létezésre irreálisan jogot formáló rendkívüli ocsmányságnak. Az olajfeketén cseppfolyós protoplazma fingó hangokat hallatva cuppogott, és a vágányfőnök gyakorlott fülén kívül más nem hallotta volna ki belőle a kommunikációs szándékot.
- Jött hús - vartyogta Negroguy. - Két kanhús, meg két jóóó hús.
AntiLee szeme felcsillant, miközben vadul erőlködött, hogy ne okádja el magát. Itt a lehetőség, hogy javítsa a statisztikát. Négy ember nem sok, de a főnökei talán ennyivel is beérik. Végtére is sokan közülük olyan csontvázakat rejtegetnek, amelyek igen csúnyák, és ami a legfontosabb, ő maga tud ezekről. A fejesek közül néhányan például buknak a lányokra. Az igen zsenge lányokra. Sőt, akadnak olyanok is, akik a zsenge fiúkat szeretik. Van egy, aki pelenkát hord a mélyen bevágott fekete selyemalsója alatt, és ő erről is tud. Kikészíthetné őket, de aztán ők is kikészítenék őt. Ha azonban felmutat egy pozitív mérleget, legyen az bármilyen szerény, a statisztikusoknak, ezeknek a csetes bigékre csattogtató vigyori balfaszoknak, már lesz miből bűvészkedniük. És a végén mindenki boldogan fekszik le aludni.
Csakhogy előtte meg kell birkózni a jó hír hozójával, Isten spuris korszakának ezzel a legfélresikerültebb teremtményével.
Mély levegőt lett, aztán belátta, hogy ez hiba volt. Negroguy úgy bűzlött, mint rothadó tevetetem egy elmocsarasodott oázisban.
- Az tök jó, negro. Kapd el őket, és tereld fel őket a vonatra. Legyen rá gondod, hogy váltsák meg a jegyüket. Ja, és kérj meg valakit, akinek van keze, hogy készítsen róluk fényképeket, indulásuk előtt, és után. A képeket aztán csatolom a kimutatásainkhoz.
A vágányfőnök jóindulatúan mosolygott a rémre, jelezve, milyen nagylelkű volt, hogy még az üzletmenet egy műhelytitkába is beavatta a prolit, mint teszem azt Kimutatás. Kihúzta a fiókját, szivart keresve benne, de aztán rájött, hogy elfogyott.
Negroguy szörcsögött egyet.
- Ez így nem jó, főnök. Emlékeznek majd hogy valami nem vót kóser ezzel a vonattal, főnök.
- Ezen segíthetsz, negro. Nézz mélyen a szemükbe, és csak arra fognak emlékezni, hogy valami kurva erőset ihattak, egy olyan éjszakán, amikor nem sütött a hold.
Negroguy most már méltatlankodva puffogott.
- Nem, főnök, nem. Nemigen akartam vót szóba hozni mostan eztet, de nem kaptam fizetést három hónapja. És mán felzabáltunk mi a fiúkkal mindent, még a baglyokat is. Erre most sajnálnád tőlünk - vagyishogy tőlem - a húst? Legalább a jóóó húsokat had. Kettő elmehet, főnök.
AntiLee előrehajolt, arca megkeményedett, és lefagyott róla a mosoly.
- Figyelj, te degenerált, pöcs nélküli pöcs. Nekem te nem mondjad, hogy nem. Hogy mi nem, és mi igen, az az én dolgom. Egyelőre én vagyok a főnököd, és te azt teszed, amit mondok. Én azt mondom, hogy annak a négy embernek túl kell élnie ezt az utazást. És mert jófej vagyok, azt is elárulom neked, miért: hogy megkapjuk a normatívát, ami nélkül jövőre lehúzhatjuk a rolót. Akkor pedig lőttek a te állásodnak is.
Negroguyt láthatóan nem hatotta meg a szentencia. Egyre hangosabban, gúnyosan csobogott, és fenyegetően előrelépett.
- Hol izgat már az engemet, Főnök. Bekapom magát, mint a legyet, Főnök. Kiver a flamó, csak hogy értse. Tekintse ezt egy kurva éhséglázadásnak.
AntiLee ismét elmosolyodott, és kirántott a fiókjából egy pisztolyt. Kibiztosította, és arra a pontra szegezte, ahol nagyjából Negroguy hasát sejtette.
Negroguy megtorpant. Egész testetlenségében remegni kezdett, aztán elsírta magát. Olajos, büdös cseppek záporoztak a padlóra formátlan testéről.
- Bocsáss meg, Főnök... szeretlek... teljes szívemmel imádlak tégedet, de... olyan ... éhes vagyok... nem tudom már...hüpp... hogy mit teszek...
A vágányfőnök válla megroskadt, majd szomorúan elmosolyodott, és a szájába vette a pisztolyt. Negroguy felsikoltott.
- Ne! Főnök, Ne!
- Pedig ez lenne a legjobb - mondta fojtott hangon AntiLee, miközben a csővel a garatját csiklandozta. Furcsa módon kéjes érzés volt. - Túléltem, hogy kiirtottam egy családot, túléltem a sittet, és túléltem azt is, hogy a saját családtagjaimból szajha lett. De ha a Cég is összeomlik, már nincs miért élnem.
- Nehéz idők járnak most, tudom, főnök, tudom - szipogta Negroguy.
A vágányfőnök lassan kihúzta a pisztoly csövét a szájából, bár ezzel az erekciójának is könnyes búcsút inthetett. Negroguyra nézett, mint apa a fiára, szeme csillogott.
- Igen, nyakunkon a válság. De talán kimászhatunk a gödörből. Ám ehhez segítenetek kell.
- Megteszem, amit tudok, főnök - suttogta elgyötörten a kulakupac.
AntiLee-nek ekkor támadt egy pompás ötlete. Elvigyorodott.
- Tényleg éhes vagy, negro?
- Mint a farkas.
- Nohát, akkor kapsz egy kis karácsonyi prémiumot. Megeheted a Katikát.
Negroguy hangosat toccsant a döbbenettől.
- A Katikát? Hát de akkor kivel viszed majd a bótot főnök?
- Viszem azt egyedül is, amíg kell. Na menj, amíg meg nem gondolom magam. Ha jól sejtem, éppen a klón trónol, a dugi puncslikőrje tekeri neki a bélit.
- Imádlak főnök - rikkantotta Negroguy, azzal iramodott   AntiLee felé, hogy megcsókolja. A vágányfőnök arcára kiülő parttalan borzadály láttán azonban sértődötten megtorpant. Végül elcammogott az ajtó felé.
- Meg kell osztanom a bőrt másokkal is, főnök?
AntiLee, kezeit nagy hasára kulcsolva, elnézően mosolygott.
- Nem, ez most csak a tied. Gyorsan végezz vele, aztán tedd a dolgod. Légy az én erős emberem.
Negroguy boldogságának lucskos-fingó hangjai nem is csaholhattak volna hangosabban.
- Értem, főnök, köszönöm!
AntiLee türelmetlenül intett. - Na kotródj.
Öt másodperccel később elhaló sikoly hallatszott a budi felől, aztán olyan hangok kavalkádja, mint amikor egy disznókonda összeveszik egy pocsolyába ejtett, makkal teli kosáron. A vágányfőnök ismét a fiókjába nyúlt, ezúttal egy füllhallgatóért, és az ott is volt. Feltette a fülére, és hamarosan a KFT Balatoni nyár című dalára ringatózott, éppúgy, mint azokon a réges régi estéken, az Utasellátók teraszán üldögélve. Még mindig mosolygott.
9
A világ folyékony.
Csontváry Marika erre akkor jött rá, amikor szervezetében hatni kezdett az a magát csiperkének álcázó bolondgomba, amelyet a kaland kezdetén az arcába tömött. A gomba gonosz, de tréfás kedvű toxinjai máris kapcsolatba léptek a nő gerincrostjaival, és hozzákezdtek képzeletvilágának drasztikus átalakításához.
A világ folyékony, és öt nyelven beszél. És ezek közül csak az egyik portugál.
Jelentéstelenül kezdtek elsodródni mellette a történések - a peronon tolongó gnómok átkozódó rinyálása, a hangszórókból recsegő sületlen marketingrizsa, Sándor acélkemény szorítása a torkán és a seggén - és ismét a múltba révedt. Úgy érezte, tudata belecsúszik abba a vakondtúrásba, amelybe percekkel ezelőtt a nyúlőr a fejét nyomta.
Annak idején, a baleset után, rászokott, hogy hétvégén hosszú éjszakai sétákat tegyen a városban, ahol élt. Szülei nem örültek a kimaradozásoknak: úgy vélték, lányuk még fiatal "azokhoz a bulikhoz." Amikor a lányt ezt hallotta anyja és apja szájából, legszívesebben sikított volna. Miről beszélnek ezek? Az isten szerelmére, mit hisznek? Ugyan, milyen fiú hívná el őt diszkóba, koncertre, vagy olyan bulikba, ahol "azok a dolgok" történnek? Ki csókolná meg, amikor úgy néz ki az egész feje, mint egy grillsütőben felejtett lopótök?
Marika azonban nem volt buta, sejtette, szülei micsoda erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy meggyőzzék magukat, lányuk alapvetően "normális." A bátyja továbbra is éjfél után járt haza, mata részegen, ezt a szülei továbbra is elnézték ezt mamapicifiának, mondván, az olaj meg a tepsi csak egy baleset volt. Olykor az is előfordult, hogy az apja reggeli újságja felett merengve, kijelentette: lányom, lányom, nem a külső a lényeg.
Nem, mi?
No lejtsetek végig így a korzón délidőben, és csókoljátok meg a seggemet.
Szóval maradtak az éjszakai kiruccanások, természetesen távol a diszkóktól, sörözőktől, az olyan helyektől, ahol jóképű srácok taperolják jófenekű, púderezett arcú tinilotyók fenekét, és ahol a tűzfal mögött hajnalra halomba gyűlik a használt óvszer.
Nem, Marika sohasem a központba tartott, inkább a város északi, nyugodtabb részeit kedvelte. Ez volt régen a református városrész: nem paneldzsungel, nem kertváros, s megkapó volt egyedi hangulata. S ami legfontosabb, éjjel csöndes, és nagyjából biztonságos. Marika ugyan nem tudta elképzelni, kinek kelhetne éppen ő, de hát egy begőzölt férfi sok mindenre képes. No meg aztán, a hátsója elég formás - fejére kell csak a tescós zacskó, hahaha.
Általában a következő utat követte: elindult a Felsővárosban lévő házuktól, aztán megkerülte a valamivel alatta fekvő lakótelepet: leereszkedett a hegyről egy hosszú lépcsőn, amely a régi református temető mellett vezetett; átkelt a vasút alatt átvezető gyalogalagúton, és hogy innen merre tartott, azt már szeszélye diktálta. A vasút mellett mindig félt egy kicsit: különösen, amikor eldübörgött egy-egy vörös fényű tehervonat, pokoli zajával szemetelve tele a csendes nyári éjszakát. Egy alkalommal egy szakadt szesznyák is felbukkant, és akadozó hangon felszólította őt, hogy "Add ide a picsáááádat."
Marika rémülten rohanni kezdett a vasúttal párhuzamosan futó makadámúton. Vagy húsz méterrel később elbotlott egy bontásból ottmaradt tégladarabban, és hatalmasat esett. Az éles fájdalomtól egyből arra gondolt, eltört a lába; pánikszerű látomás söpört végig az agyán. Hallotta a csoszogó hangokat a háta mögött, és képzeletben látta, hogy a csöves utoléri őt, miközben ő törött bokával, csigasebességgel vonszolja magát a márciusi eső itthagyta tócsák között. Látta, hogy a szesznyák megmarkolja a nyakát, állott pálinka,- és vizeletbűze az orrába tolul, és rohadt fogai közül szavakat sziszeg: NA IDEADOD MÁR VÉGRE A PICSÁDAT?! Aztán ruha reccsen, és az emberi roncs az öléhez nyúl, hogy begyömöszölje fekélyes, kankós farkát...
Persze semmi ilyesmi nem történt, a bokája csak megrándult, és sikerült kereket oldania, noha utána néhány napig fájlalta a lábát. Ezt azonban ki lehetett bírni: rossz álmai sokkal tovább kísértették.
Álmaiban évekig kergette valami megfoghatatlan borzalom.
A gomba mámorát egy artikulátlan üvöltés hasította ketté. Marika látta, hogy Sándort valami a hátára hengerítette, és a nyúlőr felnéz arra a valamire, szeme kidülled, arcán pőre rettegés ül, és közben üvölt, sikít, úgy ahogyan férfit még sose hallott sikoltani. És akkor odanézett ő is, és utolsó józan pillanatában arra gondolt:
Ő az. Ő álmaim arctalan végzete. Sokáig hasztalan kergetett, de most utolért.
10
Sándor, Marika, Krisz és Kamilla ködös aggyal, lábaikat guminak érezve araszoltak a vágányok felé, ahol a vonat várakozott. Eszükbe sem jutott a menekülés - a fekete rémálom karamellkísértete gyöngéden, de könyörtelenül terelte őket előre. Látták a peronon a nyálukat csorgató mutáns vasutasokat, akik közül néhány hosszú karjával a földet csapkodta, mint egy majom, de érezték, hogy nem kell tartaniuk tőlük. Legalábbis most nem. Amikor az egyik kocsivizsgáló túl közel merészkedett, és Kamilla után kapott hasadozott körmeivel, a fickó karját szempillantás alatt fekete trugymó lepte be, amelyet a Fekete Lény egyik állába lövellt ki magából. A végtag bőre felsistergett, és az anyag csontig marta a húst. A fickó elkínzottan üvöltött, dülledt szemmel meredt a nyálkás izére, ami a kezéből maradt. A négy fogoly közül három révedt közönnyel siklott el a történtek felett: csupán Marikának kordult meg a gyomra: varázsgombás látomásában a kocsivizsgáló karja mintha tejfölös-ketchuppos szósszal megkent bagetté változott volna.
Elérték a kocsit: egy klasszikus, valószínűleg a hetvenes évek elején gyártott, MÁV-kék vasúti kocsi volt, alig mocskosabb annál, mint amik ennek az elátkozott erdőnek a szélein túl járják az országot. A peronon már, feszes katonai tartással, arcán félmosollyal, várta őket AntiLee.
- Üdvözlöm önöket - mondta, és közelebb lépett hozzájuk. - Kisasszony - és Kamilla legnagyobb döbbenetére a vágányfőnök meghajolt, és kezet csókolt neki.
- Most pedig megkérném önöket, fáradjanak fel a vonatra. Cégünk ingyenjegyekkel kedveskedik önöknek - ezzel AntiLee átnyújtott nekik négy teljesárú, lekezelt menetjegyet. - Az utazás rendes körülmények között két percnél kevesebbet vesz igénybe, de kocsivizsgálónk súlyos balesete miatt ez alkalommal a szerelvény sebességének korlátozását foganatosíthatjuk. Az utazásunk végeztével elvezetjük önöket az állomásról, kezeskedve a biztonságukról. És most kérem, szálljanak fel a vonatra.
Sándor alig hallotta, mit mond neki ez a különös, dermedt arcú alak, akiben az állomásfőnököt gyanította. A kocsit nézegette. Emlékezett, hogy annak idején, amikor a magyar ipar még gőzerővel izzadta magából a vagányabbnál vagányabb termelvényeket, ezeket a kocsikat Dunakeszin szerelték össze. Ó, a régi szép idők. Amikor ő még az acélműnél dolgozott…
Észrevette, hogy a vágányfőnök nehezen leplezett türelmetlenséggel néz rá.
- Valami gond van, uram?
- Dehogy - felelte Sándor. - Csak... amióta az erdőben élek, oly ritkán ülök vonatra. Pedig sok szép emlék fűz a vasúthoz. A magam idején sok ilyen vagonban utaztam, és sok mindent éltem állt bennük. - És a férfi agyát hirtelen szinte elborította a magyar, keletnémet, lengyel, bolgár, csehszlovák, sőt román lányok zaftos és mámorító emléke.
Az állomásfőnök mosolya éles volt, akár a penge.
- Értem, uram. Magam is így vagyok ezzel.
AntiLee történetesen ebben a kocsiban vesztette el a szüzességét: a 1313-as számúban. Sosem felejtette el azt a napot. 1984 késő nyara volt, meghitt délutánt töltött el a lánnyal az üres szervizjáraton, amelyen csak ők ketten utaztak. Aztán, egy üveg bor és tétova simogatások után a lány az ölébe ült, és egyre forróbb lett a testük, és együtt néztek ki az ablakon, ahol a nap ívét lassan elnyelte a Balaton párától rezgő horizontja. Emlékezett, a lány siklott az ölében, és a lehelete csiklandozta a fülét, miközben a vonat tülkölt, és együtt rohant a nappal, és ők is rohantak; végül a nap alászállt, rózsaszín köd maradt csak s a tó ezüstös tükre, és a lány ráhanyatlott, ő simogatta, s legvégül, a vonat is megérkezett Füredre.
A két férfi megértően meredt egymásra, két veterán Lyukasztó baráti megértésével. Aztán tovatűnt a pillanat, és AntiLee udvariasan, de határozottan a kocsi nyitott ajtajára mutatott.
- Ideje lenne felszállniuk.
Felszálltak. Mi mást tehettek volna?
Alighogy megcsapta orrukat a vagon elhanyagolt, olajos bűze, megértették, mit jelent rettegni a múlandóságtól; megtudták, mit éreznek a marhák, amikor tranzitba vágják őket.
11
- ÉRTESÍTJÜK KEDVES UTASAINKAT, HOGY A VONAT NÉHÁNY PERC KÉSÉSSEL INDUL. KÉRJÜK SZÍVES TÜRELMÜKET.
Sándor, Krisz és Kamilla bénultan rogytak le az egyik négyes ülésre. A kopott kárpit több helyen fel volt hasítva, valaki pedig reszketeg betűkkel felírta rá: MINDJÁR MEGESZNEK. EZ KOMOJ.
Marika azonban nem ült le. Pörgött, mint kurva a pénzes ügyfél farkán, fel alá rohangált a vagonban, és különös csatakiáltásokat hallatott. Hadovált sárkányokról, Babilonról, rózsaszívű kecskebékákról és szilícium-alapú rántottáról, mígnem ledermedt, szeme üvegessé vált, s rongybábúként a többiek közé hanyatlott.
- Nem tudjátok - motyogta maga elé. - Nem tudjátok ti, mily nehéz nőnek lenni. Elrejteni a böfögést. A fingást. Minden hónapban megjön. Csurog. Nem csak a bíboros cumó, hanem más is. Tisztasági betét. Összeken. Meg minden. Jön a faszi, hogy aszondja megbaszna. Te kislányosan pirulsz, mondod nem. A férfiak, ó, az ostobák erről gyártották a női szirmokat meg a fehérek legendáját, érted. Pedig csak annyi hogy büdös vagy és csúszós és ocsmány. Felőled amúgy megdughatna az utca közepén. Vagy akár itt, ezen a kurva vonaton.
Sándor szánakozva megveregette Marika vállát, aztán a fiatal párra nézett.
- Ne törődjetek vele. Komoly nyomás alatt van.
Krisz alig figyelt rájuk. Szája széle remegett, szeme tompán fénylett. Mereven fogta Kamilla hideg kezét. A lány Sándorra nézett.
- Mi lesz velünk? Megmenekülünk, ugyi?
Sándor sóhajtva elfordította a fejét, kibámult a mocskos ablakon. Odakinn a mutánsok éppen vakondokra vadásztak, és olykor bizalmatlanul és mohón sandítottak a vonatra, amely még mindig nem indult el.
A férfi gondolkodott. Kell lennie megoldásnak. AntiLee azt mondta, az út végén elengedi őket, de ő ezt valahogyan nem hitte. Melyik tábornok hagyná futni azt az idegent, aki kifürkészte legtitkosabb hadállásait?
Akárhogy is, nem sok idejük maradt, hogy kiagyaljanak valamit. Agyának hátsó rekeszeiben azonban motoszkálni kezdett valami. Talán egy megérzés.
Úgy érezte, pisálnia kell.
Felállt hát, és elindult a retyó felé. Krisz és Kamilla szótlanul nézték a távozó férfit, aztán csókolózni kezdtek.
12
A WC ajtaján magyarul, oroszul, franciául és németül ott málladozott a figyelmeztetés, hogy a mellékhelyiség csak akkor vehető igénybe, ha a vonat már mozog. Sándort ez nem hatotta meg. Bele is kulázott volna a retkes kagylóba, ha kísértette volna az inger. Ám a segge lyuka össze volt szűkülve, mint a tenger a Boszporusznál: gyűlölte a határidőket, ráadásul most az életéről volt szó.
Előkapta hát a gyíkot, és brunzolni kezdett. Szemével követte a pisicseppek útját, a csobogó cseppekét, azt is látta, ahogyan eláztatja a vagon alatti szétrohadt talpfákat. Még javában pisált, amikor meghallotta, hogy felpörögnek a mozdony hengerei. A heréi összerándultak, a sugár vékonyodni kezdett. A gyomra összerándult a félelemtől, szellentett. Aztán fémes nyöszörgés hallatszott, majd a vonat egy nagy rándulással mozgásba lendült.
- TISZTÁS ALSÓRÓL VONAT INDUL, TISZTÁS ALSÓRÓL VONAT INDUL. A SZERELVÉNY TISZTÁS FELSŐRE NÉHÁNY PERC MÚLVA ÉRKEZIK. CSAPDÁBA ESETT PATKÁNYAINKNAK KELLEMES UTAZÁST KÍVÁNUNK.
- Naná - motyogta Sándor, és szórakozottan visszagyömöszölte a farkát a nadrágjába. Tekintetével azonban még mindig a vécécsészére tapadt, a lyukra, amin keresztül most úgy látta a talpfákat, mint oroszlán elől menekülő zebrákat az afrikai alkonyatban.
A vad vajon utoléri őket... vagy megmenekülnek a követező támadásig?
Az élet harc, gondolta Sándor, és szédülni kezdett. A WC-ben a lyuk tágulni kezdett, mint harisnyán a lyuk, mint vagina a behatoláskor: mint a világ az ősrobbanás után. A férfi térdre rogyott, és kocsányon lógó szemeit belógatta a klotyóba. Ilyen szemekkel fürkészték az idegenek a szcientológust és a kis ribanc lányát a Világok Harcában. Ezek a szemek most élesebben láttak, mint tizennégy gigapixel. Feltapadtak a rozsdás lefolyó falára, mikroszkopikus méretben látták az oxidáció pusztítását, az összes pisi és szarmaradványt, amely megtapadt itt az évek során. Sándort ekkor meglepte valami hatalmas sejtelem, és ismét a fülében hallotta AntiLee-vel folytatott rövid beszélgetésüket:
Sok szép emlék fűz hozzájuk, mondta ő, Sándor. A magam idején sok ilyen vagonban utaztam, és sok mindent éltem állt bennük.
És mit felelt erre AntiLee?
- Értem, uram. Magam is így vagyok ezzel.
Mire gondolt vajon a fószer?
Biztosan a baszásra, mi másra. Piálni nem nagy szám a vonaton, de kefélni azért bármilyen társadalmi berendezkedésben emlékezetes.
[Egy dugásnak nyomai maradnak. A szó elszáll, a cumó megmarad. Használt koton, televert zsepi, akármi. A gáré aligha nyelhette le mind. Hol szabaduljunk meg tőle? Ki az ablakon? Nem, a faszi vasutas, tisztesség tehát vagyok. Le a klotyón, ez az. Megmaradt? Esély egy az ötvenbillióhoz. De ha meglelem, újrafonhatnám a sorsspirált. Most igen, érzem. Nincs is más esély]
A vonat haladt. Hamarosan lassítani kezd, aztán beér az állomásra.
Marduk, kérlek segíts, rimánkodott a disznóként izzadó, megváltozott tudatállapotú Sándor, és szemeit kétségbeesetten körbeforgatta a klozet sötétjében: s végül megtalálta.
A tejútnál haloványabb paca ott száradozott két bélsárfolt között: Az egyik szarmaradvány 1987-ből származott, a másik pedig 1991-ből. Mindkettő gazdája hasmenéses lány volt, az egyikük magyar, a másik svéd. Azóta régen meghaltak már, furcsamód, mindketten vonatbalesetben.
Ez azonban nem számított. Sándor tudta, mit kell tennie. Vagy ha nem is tudta, most hagynia kellett, hogy a megérzései vezessék.
A mozdony kürtölt, a vonat lassított.
Sándor vad elszánással nyakig behajolt a reteráton, és nyelvét kidugva nyalni kezdte a pacát.
13
AntiLee az állomásépület ablakán kihajolva figyelte, amint a vonat elindult. Vigyorgott. A gépezet mozgásba lendült, és ha a vén, dízelmeghajtásra átalakított Kandó mozdony lerohad is, alighanem már a puszta lendület is továbbviszi a szerelvényt a tisztás végébe. És ennyi elég is.
Azért némi drukkot érzett: minden idegszála a pályán volt, alig is hallotta a mögötte egy karosszékben jóllakottan szundikáló Negroguyt. Negroguyt, a mórt, aki megtette kötelességét - a mórt, aki félálomban hússzagúakat böfögve épp az ő valamikori titkárnőjét emésztette.
A vonat már megfutotta a pálya felét, amikor AntiLee-nek rettenetes előérzete támadt. A pánik a gyomrából futott fel az agyáig, és teljesen elborította.
Ne - mondta volna, de nem volt hangja. A szeme elködösült, a bőre tarjagossá vált. Ne. Ne.
A világban, a térben, az időben lyuk nyílt, és ő átbucskázott rajta.
14
Sándor a maga utazásának végén - amelyben mintha összefutott volna egy gólemmel, Einstein szellemével és egy bika levágott fejét kúrogató Marduk-pappal - AntiLee pucér ölében, meredt farkán kötött ki a 1313-as számú vagonban. Érkezése nem volt zökkenőmentes, mert előtte ebben a férfiölben egy félmeztelen, csinos lány ült, aki láthatóan éppen arra készült, hogy meglovagolja a vasutasgyíkot. Sándor a lányt egyszerűen kilökte a helyéről, aki végignyalta a padlót, puci seggével felfelé.
A nyúlőr AntiLee döbbent, értetlen arcába nézett. Fiatal volt ez az arc, és a férfi teste is soványabb, szinte törékeny. Kihasználva AntiLee bénultságát, gyorsan körülnézett. Azon nyomban megértett mindent. Ez itt ugyanaz a vagon, amin eddig tartózkodott, csak jóval kevésbé lepusztult állapotban. Nem nagy szám, de 1984-ben még elmehetett valahogy.
És akinek a kemény lőcsén éppen ül, az annak a pofának a majd negyedszázaddal fiatalabb kiadása, aki betuszkolta őt ebbe a gördülő börtönbe.
1984. Orwell éve.
És Sándor agyán fénysebességgel görgött végig, hogy még mennyi mindené: Desmond Tutu például abban az évben kapott béke Nobel-díjat. Azt a köcsög Reagant másodszor választották a Tengerentúli Balfaszország elnökének, és Waters otthagyta a Floydot. A pesti állatkertben fájntos akvárium nyílt, a Széchenyi könyvtár a várba költözött, és ami botrány volt és förtelem: az bezárták az Ifiparkot.
És abban az évben történt, hogy a tejfölösszájú, kretén kis forgalmista ezen a vonaton elhált egy nyári szerelmet, és ezzel az ő szempontjából a karma kerekét kurvára előnytelen irányba forgatta.
Legalábbis ő valahogy így képzelte a dolgot.
AntiLee közben magához tért, és esetlen mozdulattal megpróbálta ellökni magától Sándort.
- Szálljon le rólam mi a faszt képzel? - a férfi azután - a fiú - földön nyöszörgő barátnőjére nézett, szemében olyan olvadékony szerelemmel, ami megdöbbentette Sándort.
- Kicsim, jól vagy? - kérdezte a lánytól riadt gyengédséggel.
A nyúlőr azonban (aki 1984-ben még acélgyári munkás volt, így egy nyamvadt kis forgalmistának nem sok esélye lehetett ellene) megkeményítette a szívét, és torkon ragadta AntiLee-t. Ha arra gondolt, ama másik korban milyen fekete iszonyatot uszított rá, máris könnyebb volt. Nem akarta megölni, de talán akad egy módszer, amellyel megváltoztathatja a jövőt. Nem csípte a dolgot, de megteszi, mert meg kell tennie.
Gyanította, AntiLee még kevésbé fogja csípni.
- Enged... engedjen el - nyöszörögte a fiú.
- Mindjárt, csak előbb elveszem a kedvedet a szerelmi bánatoktól, aranyom - lihegte az izmos élmunkás, azzal megperdítette AntiLee-t - térddel föl az ülésre. AntiLee alsónadrágja fásultan himbálódzott a bokáján, miközben a fiú megpróbálta összeszorítani a combjait. Ő már tudta, mit akar tőle ez a nagydarab idegen, és pánikba esve teljes erejéből kiáltozni kezdett.
Sándornak nem volt elég keze, hogy elhallgatassa - baljával a nadrágját gombolta ki éppen -, de igazából nem is számított. A vonat üresjárat, rajtuk kívül senki nincs itt, csak a barátnője, aki a földön reszket, és megmozdulni is fél. Nincs itt semmi, csak ők, és egy padlón hánykódó, ide-oda guruló üres traubiszódásüveg. Illetve még valami: a meglepően tiszta ablakon beáradó szűrt, vörös alkonyi fény, és a nyár szaga, egy letűnt régi kor illata.
Ó, azok a nyolcvanas évek - gondolta Sándor, miközben AntiLee rángatózó seggét szorította, és ingerelte magát, hogy megduzzadjon. Akkoriban egyfolytában a hatvanasokért sírtunk, a végén a hetvenesekért. Aztán jöttek a rohadt kilencvenesek, és lassan a kétezresnek is vége. Most a nyolcvanas évek a nagy szám, hamarosan pedig a kilencvenesek lesz. Hát igen, egyre lehangolóbb minden. De bekaphatja a nosztalgia. Sosem jó, mert az embereknek mindig meg kell tenniük azokat a dolgokat, amikhez semmi érkezésük nincsen. És hát, ahogyan Dr. House mondta, valakinek jól megy itt, valakinek meg szarul.
AntiLee-nek ez most alighanem szar lesz.
Sándor lenyúlt, vastag ujjaival befurakodott, szétfeszítette a forgalmista záróizmait, és egy erős lökéssel behatolt. AntiLee felsikoltott, szeme kidülledt, és falfehér arccal az ülésre borult.  A teste úgy remegett, mintha áramot vezettek volna belé.
Sándort meglepte, milyen kéjes érzéseket gerjeszt az ágyékában ennek a kis rohadéknak a vonaglása. A majdani nyúlőrnek igen hosszú és vaskos farka volt, ezt most tövig verte a szűz végbélbe. AntiLee egy darabig zokogva tűrt, aztán felvette a ritmust. S mire a végbélből csordogáló vérpatak elapadt, a fiú seggét már ki is verte a gyönyör verejtéke.
Sándor fújtatva pumpált, aztán rekedten belelihegett AntiLee fülébe.
- Élvezed ezt, te kis köcsög? Élvezed, hogy keményen megbaszlak?
AntiLee nem válaszolt, csak fojtottan nyögött. Sándor vadabb tempóra kapcsolt, majd megmarkolta a fiú kőkemény falloszát, verni kezdte neki. A tenyere azonnal síkos lett AntiLee előbuggyanó ondójától.
- Kérdeztem valamit - suttogta újból, és harapdálni kezdte a forgalmista fülcimpáit.
- Jaj, nagyon - nyüszítette AntLee, és még jobban behajolt. - Csináld, kérlek, te izmos állat, még...
- Ez undorító! - kiáltott fel Éva, AntiLee szerelmese, aki időközben felvakarta magát a padlóról. Vérvörös, duzzogó arccal felrántotta a nadrágját és a bugyiját, majd kiviharzott a 1313-as számú vagonból, és a dolgok legújabb állása szerint AntiLee életéből is.
Sándor alig, AntiLee egyáltalán nem vette őt észre.
A forgalmista élvezni kezdett. Ánuszgyűrűje rászorított a kigyúrt acélmunkás farokra, farkából kispriccelt a geci. A fiú vad mozgását Sándor sem tűrte tovább: majd deciliternyi sűrű gernyót lövellt AntiLee elgyötört seggébe.
Odakinn véget ért a naplemente, és a vonat befutott az 1984 augusztusának Füredjére, amely tele volt lángosillattal és sörszaggal, mámorral és szerelemmel. AntiLee fájó fenékkel tántorgott le a kocsiról, és azzal a tudattal, hogy örökre elveszítette az érdeklődését a nők iránt.
Sándor nem szállt le. Egyszerűen csak már nem volt ott.
15
Az időutazás - és főleg az események láncolatába történő durva beavatkozás - elképesztő és rém kockázatos dolog, és meglepő eredményekkel járhat. Hogy a világ mégsem írja percenként felül magát, annak egyetlen oka a karma önszabályozó képességében rejlik. Egy pillangó szárnyának rezdülése is elhozhatja ugyan a világ végét, de ez éppen olyan elméleti lehetőség, mint vasalódeszkán körbeszörfözni egy fekete lyukat. Csakhogy, amikor a sors fonata felfeslik, keletkeznek azért olyan fekélyek, amelyek eléktelenítik az úgynevezett normalitás testét. Ilyenek fekélyek például a csiperkének mutatkozó galócák, muffinízű vakondok vagy bizonyos mutánsok, nem beszélve az olyan kategórián kívül eső agymenésekről, mint teszem azt Negroguy. A karmának azonban rendszerint megvan a maga gyógyszere ezen tünetek ellen, s nem is létezhetnek sokáig.
Sándor visszatért 2009-be, de attól még, hogy negyedszázaddal korábban sikerült homokossá tenni egy fiatal vasutast, nem lett a világ sem édenkert, sem kiégett atomtemető. Ugyanolyan szar és szürke maradt minden, rohanó seggű emberekkel és felháborítóan magas szennyezőanyag-kibocsátással. Sándor ezen még nem lepődött volna meg, de azon igen, hogy ugyanabba a vasúti kocsi tért vissza (igaz, nem a klotyóba, hanem bepréselve az egyik ülés feletti csomagtartóba). Legfőképpen azonban az döbbentette meg, hogy a többiek is ott voltak: a Kamillával pettingelő Krisz, és Marika is.
Csontváry Marika, a pizzaképű förmedvény.
Aki azonban nem volt többé förmedvény.
Gyönyörű nő lett belőle.
Amikor a többiek észrevették, Sándor csak ennyit tudott kinyögni:
- Visszajöttem - Azzal lemászott a csomagtartóról, amely szűk volt, és szörnyen kényelmetlen.
Krisz kihúzta a kezét Kamilla bugyijából, mint aki most döbben rá, hogy nincsenek egyedül. A lány vörös arccal nézett Sándorra, majd Marikára. A szemében üresség és értetlenség ült, a fiújáéban úgyszintén. Sándor rájött, hogy kettejük számára ők idegenek többé. Sosem találkoztak egymással, és nem értik, mit keresnek itt. Egymást azonban ismerik: s már ez is felér egy kisebb csodával.
A legelképesztőbb azonban az, hogy ő viszont Marikát ismeri, és Marika is őt. A nő szeme barnán csillog, és feszül valami közöttük. Valami nagy, valami végletes. Valami szép.
Ránézett Marika kezére. Egy gyűrű volt az ujján.
Kényszerítette magát, hogy lenézzen a sajátjára. Azon is ott volt a gyűrű.
Egyforma gyűrűk voltak.
- Jónapot - motyogta Krisz.
- Csókolom - dadogta Kamilla, és megigazította a szoknyáját. Felállt, karon fogta a barátját, és lesütött szemekkel a kivonszolta a vagonból.
- Viszlát - köszönt vissza Krisz, és legközelebb Sándor a vagon ablaka alatt látta viszont, amint a magasra nőtt gyomok között szinte futva eltűnik a lánnyal.
A kocsi állt, nem mozgott: rozsdás, ócska roncs volt, amelyet körbenőtt az erdő, és belepett a por. A 1313-as itt elérte útja végét.
Sándor Marikára nézett, akinek arca makulátlan volt, alakja sudár, és szeme akár Bara Margité.
- Szia - mondta a nő gyengéd hangon, és odalépett hozzá.
- Szia - Sándor megfogta a kezét, ajkához emelte, és megcsókolta. Aztán összeölelkeztek, és a férfi simogatni kezdte a nő haját. Mindketten remegtek kissé, és érezték, keresztülmentek valamin, amit még maguknak sem tudtak pontosan megfogalmazni. Egyelőre legalábbis.
Marika felnézett rá.
- Ideje indulnunk. Rebeka egyedül van otthon.
Rebeka? Sándor agyában egy pillanatra üresség támadt, aztán már tudta. A lánya. Igen, van egy lánya, úgy tízéves lehet, de az arcát még nem tudta felidézni. Úgy gondolta, némi időbe telik, mire az új sorsvonala felülírja a régit. Ha nem bolondul bele, talán még jól is kijöhet a dologból.
Gyengéden megcsókolta az asszonyt, és csak annyit súgott a fülébe:
- Menjünk.
Leszálltak a kocsiról, és elsétáltak a rozsdás kitérővágány mentén, amin a 1313-as romladozott elhagyatva. Hamarosan kiértek a szúrós bokrok és szederindák közül, és ekkor Sándor meglátta az állomás épületét. Ledermedt, és erőt vett rajta a rettegés.
Szinte látta a fekete, alaktalan borzadályt, amint suhan felé a síneken, és Antilee-t, amint kegyetlen, merev arcával megkéri őket, szálljanak csak vissza a vonatra, amely azonnal indul...
Aztán a pillanat elmúlt, és Sándor látta, ez az állomás nem teljesen az az állomás.
Omladozó falakat látott. Beszakadt tetőt. A homlokzaton túl üres szobákat, melyek már csak a denevéreknek adnak szállást. Az M44-es, amelyen az ormányorrú rémséget látták, most oldalára dőlve pihent a gazban.
Itt már senki nem kezel jegyet, gondolta Sándor. Nem harsog a hangosbemondó fantomhangja, nincsenek újságárusok, s a peronon nem várja senki szerelmesét. Ide már nem érkezik senki, és nem is fut ki innét. A sínek itt örökre véget értek.
És ami a legfontosabb, itt már őrült állomásfőnökök, mutáns vasutasok és egyéb gusztustalan lények sincsenek.
Átsétáltak a romos állomáson, s rátértek arra a keskeny csapásra, amit a Szüzek Ösvényének neveznek. Sándor közben összeszedte a bátorságát, és megkérdezte az asszonytól:
- Régen hallottam, a bátyádról. Mi van vele?
Arra számított, Marika majd megáll, úgy néz rá, mint egy idiótára, és valami ilyesmit mondd: Jó vicc Sanyi. Öt éve halt meg. Ott voltunk a temetésen, mit szórakozol?
Ehelyett Marika csak ennyit felelt:
- Fogalmam sincs, gondolom valamelyik kurvájánál, vagy a csöviszállón. Azt se bánom, ha az életben nem látom többé.
- Miért utálod őt ennyire?
- Hát, világéletében egy paraszt volt. Ráadásul régen, amikor tizenéves voltam, részegen majdnem rám borított egy serpenyőnyi forró zsírt.
Sándor hallgatott egy másodpercig, majd megkérdezte:
- Majdnem?
- Igen. Az utolsó pillanatban sikerült elhajolnom előle. Az a szemét meg azt mondja utána: - Jaj, mit aggódsz, nem lett volna tőle rusnyább a képed, mint amilyen ronda már amúgy is.
- Hát ez tényleg szemétség.
- Igen. Még azt sem zárnám ki, hogy nem szándékosan csinálta. Ha így volt, nem teljesült a vágya, hogy az égési osztályon kössek ki. Igaz, nem sok híja volt, hogy tönkretegye az életemet. Furcsa, milyen apró dolgok befolyásolják néha a sorsunkat, ugye?
- Igen - felelte Sándor elgondolkodva. - Igen, nagyon furcsa.
Sétáltak az erdőben, közben leszállt az alkonyat. A szürkületben feltünedeztek az első szentjánosbogarak, ciripeltek a tücskök. Az erdő sóhajtozva árasztotta a nyár édes illatát.
Marika, akiről Sándor már tudta, hogy tizenkét éve boldog felesége, vidáman csicsergett egész úton, és a férfi tudta, hogy hamarosan hazaérnek.
Haza.
Azt még nem tudta, milyen ez az otthon, mint ahogyan azt sem, hogy milyen világ várja azon túl. Nagy változások aligha vannak, de őt a kicsik iránt is furdalta a kíváncsiság. Állnak-e még vajon a WTC tornyai? Mennyit kérnek a benzinért? És vajon ebben a jelenben is egy idegroggyant, konfabulációval küszködő seggfej az ország miniszterelnöke?
Ám ezeknél a kérdéseknél is jobban foglalkoztatta őt az, vajon mit csinálhat most a lánya. Vajon házi feladatát elkészítve, megvacsorázva, megfürödve lepihent-e már keskeny lányágyában? Elszenderedett-e már a nyitott ablakán beáradó mézédes illatokra, tücsökciripelésre?
Ha mindezen túl van, ott jár-e az álmok mezején, ahol Thomas, a gőzmozdony robog levitézlett dízelszörnyek helyett? Ha olyan utakat ró, ahol udvarias kalauzok segítik, hogy el ne tévedjen a veszélyes világban, ahelyett, hogy rémségek üldöznék, minden rendben van.
S ha feleségével eljutnak a hálószobáig, még nagyobb rendben lesz minden.
A nyúlőr - aki ebben az életben irodalomtanár - kiért a falucska egyik utcájára a feleségével, és elindult otthona felé.   Az erdő hajladozó árnyai összeborultak mögöttük a Szüzek Ösvénye fölött.