Parton

Tél, a nap fehér, az ég fehér, minden fehér, s a Duna lassú hömpölygését keretbe fogja lusta fényben elnyúló vasárnap délután.
A srácok a parton állnak. Lábukkal rugdossák a porhavat, a szél szinte átfúj rajtuk, mintha jóindulatúan megpróbálná kimosni belőlük az előző éjszaka kigőzölgéseit. A közelükben két, szintén másnapos nagykamasz beszéli meg a hóban ülve az élet dolgait.
A srácok a havat a folyóba rugdossák, kialakítva egy kisebb félszigetet. A víz máris kezdi elmosni.



"Lemaradtam fényévekre... és akkor így... felszedtem egy csajt"

- Szerintem – kezdi egyikük; - ha folytatnánk, előbb-utóbb sikerülne a hóból hidat verni a Dunán.   Másikuk merev, hitetlenkedő tekintettel bámul rá. Elképzel egy hóból épült hidat a Dunán, majd felhorkan.   - Nem – mondja; - nem sikerülne.

„Átírtam a jelszavam ribancra”

Tompa tekintettel, némán állnak tovább. Az árnyak mögöttük a végtelenbe nyúlnak. A harmadik az eget nézve tűnődik.   - Bazmeg, hold van az égen. Fehér.
Senki nem szól.
Másikuk kis idő után megkérdi:   - Szerintetek mik a színek?   A harmadik felélénkül.
- Hát azok ilyen… izé… hát ilyen naón durva.
- Nem ilyen proton… ami így átmegy a falon? – kérdi másikuk.   Egyikük tűnődik.   - Nehéz.

„Az a szerencse hogy a csaj gumiérzékeny… én nem fogok a faszomra húzni gumit… de nem ám!”

Pár percig hallgatnak. Egyikük egyre lanyhábban rugdossa a havat a Dunába, láthatóan letett arról, hogy megvalósítsa tervét.   A harmadik rágyújt egy cigire.   - Nincsenek is színek.
A csönd súlyos, mint a kocsmák tölgyfaasztalai.
- Visszamegyünk a söntésbe?

"Valami macsósat... van egy mikor olyan orgazmusos fejem van... azt nem az túl macsós"

Egyikük besöpri lábával az utolsó adag havat a Dunába. Pár másodpercig bámulja sodrást, amely már elhordta a kicsiny, fehér félszigetet. A folyót lassan megfesti az est mélysége.    - Menjünk.   A srácok nehéz léptekkel visszaindulnak a kocsmából áradó fény felé. Ropogó léptek mérik az időt. Aztán a part üres lesz, a hold fehér, és az ég sötét, az ég sötét.