Még álma hajtja ébredőben

Eszméletre térve a meleg ágyban, kőmereven s lüktető mirigyekkel, mily sugallat, szendergések milyen lehelete volt az első, az alfa, a rév, melyen a csaknem tudattalan álmodó átfolyt a féltudatos létezésbe?

Kezdődött ama csontos-copfos hajnali kísértéssel, combon feszülő sima bőrrel, félig rejtett nyílások váladékízének felidézésével.

Képzelete vetítőjén mit látott meg, először?

Lányokat. Többen voltak, talán négyen, farmert viselő csitrik. Lábaik között seprűt szorongatva, somolyogva, titkon dörzsölve a nyéllel verejtékes szeméremajkaikat. Tündéri boszorkányok tánca, lidérceké, kiket végletek közt kanyargós úton hajt kamasz éveik energiája, a hibátlan mosoly alkímiája.

És aztán,
ágya mellől,
egy fényképről

mi sugárzott a táguló szembogárba?

Egy kutyapózban, partizánsapkában térdeplő kisszuka. Mennyire árulkodó e ribancos pucsítás. Tizennégy esztendő tanította már őt a test örömeire, lásd a nyári vizek áramló tisztaságát, a hűvös érintések örömét, a szenvedélyt, mely vörös holdakba fullad. Éber-merengő tekintet villódzik pillái alól, szemébe hull a csillagselymű tincs. Táncot élvez és csacsog folyton, de lelkében még ott kuporog a félénkség. Álomhoz közeli érintések óvatosan kelyhén, bugyijába csúszó karcsú ujjak... látni sem többet! Nyirkos markokat indulatig vezérel a nyers ösztön.

Mely dolgokat csodál meg feltétlenül, minden egyes alkalommal, bármely útjába tévedő ifjú hölgyön?

Törékeny kezüket, s legkarcsúbb finom ujjaikat, a teremtett és ismert mindenség útjain, terein és partjain.

Mit figyelt meg egy strandon fürdőző fiatal lányon, 200… nyarán?

Mindenekelőtt citromsárga bikinijét, mely igen kihívóan hatott a karcsú testen. Azon túl fényes fekete hajzuhatagát, manókéhoz hasonlatos füleit. Feltűnt neki különben, hogy a lány módfelett hajaz egy kacér rémre, egy pókra, mely megejtő módon a hímmel táplálkozik. Nyakában keresztet viselt, ki tudja milyen vámpírok marása ellen.

Mi merült fel benne a lány kapcsán?

Elrágódott azon, vajon ilyen ifjú teremtmény képes-e ellenállni siheder kísértések csengő-bongó furulyaszavának, majd arra jutott, hogy az alkony után langy folyóban pucér fenék, üres zuhanyzóban ziháló nyögések.

Felizgult-e e látomásra?

Fel.

Elvégezte-e azt a ritmikus, szorító-gyorsuló, dugattyús, fantáziavezérelte mozdulatsort, amely az adott helyzetben, az adott problémára az egyetlen, noha nem teljesen kielégítő, a célnak részben mégis megfelelő, átmeneti megoldást kínált?

El.

S a továbbiakban?

Szapora lélegzet, méla illatok, lassú higgadás, feloldódás a hajnali ég szürkéjében s a fűtés melegében.

Eltűnődött-e az életén, munkáján, szerettein, a környezetén, s még ezernyi, az agyában felbukkanó benyomáson, eszmén, szándékon, gondolatfoszlányon, gondolattöredékeken?

El. De leginkább egy igen ifjú hölgy arca kísértett a tudatában, akit valaha ismert, de magáévá sosem tett, s az állandó, nem perzselő, ám olthatatlan lobogás gyönyörű metszetként a szívébe mart.

Szerette-e őt egykor?

Ó, ifjú kedves, napmeleg kövek és álomsárga rét, harsány lármájuk a fiatal világban. Mikor bennük, a lelkükben csobogott a patak s ámulatuk volt a gépek lomha irama az égen. Úgy hitte, talán tétovaságába szeretett bele. Szépívű szája hallgatott, s a szeme beszélt. S ha ajka elnyílt, a fáskamra mélyén borzongott női titkaitól.
Hogy milyen volt számára az a borzalmas tavasz. Az első, korai vérpatak, amely végigcsurrant gyerekcombján. Riadt tekintete hogy sikoltott az elkomoruló határba, hívta anyát, segíts rajtam. Rohanás a töltésen az otthon kapujáig, míg ázott nadrágára gerjedtek kutyák, és szirom-lakjukból kirajzó méhlepénytelen rovarok, s feselő virágok szemtelen kacaja kísérte őt -

Megújult-e lelke eme illetlen tűnődések közepette?

Nem állíthatni határozottan.

Újraértékelte-e gyermekkorát, szerelmi életét, képezett-e új viszonyítási alapokat, sutba vetett-e régieket? Végzett-e önreflexiót?

Nem.

Hatott-e rá valami a továbbiakban?

1) A nap a nap az égen a hajnali zajok autók visszagyújtása szemetesemberek erőszakos koitusza szemeteskukákkal
2)  Az ébredés öncélú ricsaja, a ricsaj amely a fejében van, a ricsaj amely mindenütt körülötte és koncentrikus körökben egészen a magmától a legtisztább éterig.

És még, nemkülönben, egyebek közt?

Mindenütt, és a nap a kelő nap és az ő iszonya tőle, és a beton és a csend és a homály, és a neon kísértések kísértetei, amelyek ellepik őt, és a szívet, a szív ver és aztán lassul már nem is hallja az élesedő fényben

Beletörődött?

Lassul. Még álma hajtja ébredőben.