BlueButterfly beküldött történetei

Már lassan két hónapja, hogy vámpír lettem. Sokat gondoltam a szüleimre, főleg azóta, hogy Nan megjegyezte, anyámhoz úgysem mehetek már vissza. Éjfél volt. Pontosan. A fogyó hol erőtlen kis fényével nem világította be túlzottan a szobát. A fiúk pihentek. Nem terveztünk mára vadászatot, tekintve, hogy tegnap a kocsmában volt egy kis verekedés, és... mi voltunk talán a kiváltó okok? ...

A temető egy olyan részéhez érnek, ahol a gazdagabbak kriptái épültek. Ezeket, a védelem szempontjából, felül lándzsához hasonló hegyben végződő vaskerítés védi. A lány lendületét kihasználva átemeli magát fölötte, az állat azonban nem tudván lassítani, egyenesen két rács közé csapódik. Nem adja fel, átugrás helyett az átbújással kísérletezik...

Megláttam egy Danhez hasonló férfit az egyik sikátorban. Hosszú, szőke haja hátra volt fogva, és éppen a pénze számlálásával volt elfoglalva. Lehetett is, vaskos köteget tartott kezében. Leszálltam a sikátor sötétebbik végében. Amikor beléptem a látókörébe, úgy nézett rám, mintha most léptem volna ki a pokol kapujából...

Egyszercsak a szoba sötétebb lett. A falra néztem… nem vetült rá teljesen a hold világa, szürkés fény vette át annak a helyét. Meghúzódtam a függönyök között, és vártam…

Nos… kinek a pap, kinek a papné. Azu legalábbis így gondolja, nem szokott a falulakókkal törődni. Vörösesszőke, már- már narancsos haja derekáig ér. Enyhén rózsaszín, telt ajkai szomorúan ívelnek, és zöld szemei is ugyanezt a bánatot sugározzák magukból.
Csak bámulja a messzeséget, a falut, a sírokat. Minden egy helyen… közben azon jár az agya, hogy talán utoljára látja ezt a helyet, így jól az emlékezetbe kéne vésnie… bár nem lesz nehéz, hiszen tizenkilenc nyomorúságos évnek volt...

Vére keserű volt, émelyítő ízű. Körbenéztem. A vér szinte tejesen beborította a sikátort. Az öreg férfi üvege széttört a földön. Felvettem egy nagyobb szilánkot, és néhány vágást ejtettem mindkettejük nyakán. Aztán kihátráltam. Amikor megfordultam, hogy elfussak, valaki az utamat állta. Megragadtam a nyakát, de Drac erősebbnek bizonyult…

Volt néhány üres szekrény. Gondoltam, belepakolhatnám a cuccaimat. Megnéztem őket közelebbről. Tiszták és gondozottak voltak, mintha laknának itt. Belepakoltam. Annak, aki ezeket a ruhákat birtokolta, gazdagnak kellett, hogy legyen. De semmiképpen sem egy szegény jobbágycsaládtól származnak. Mire kész lettem, pirkadt. A nap erősen szúrta a szemem...

Aztán felébredtem. Drac karjaiban voltam, még mindig kinn. Dan és Dave egy fekete árnnyal harcoltak. Az árny megállt egy pillanatra és felénk tekintett. Drac letett, és védőállásba helyezkedett. A rejtély megtestesítője elsuhant mellettünk, égő, hideg nyomot hagyva a karomon...

Mindenki elborzadva nézett rám. Ben csak üresen bámult maga elé. Ő többet tudott a /mostmár/ fajtámról. Kezdtem félni tőle. Pedig ő volt az, aki soha nem bántott volna. Ahogy most sem. Kati anyukája hirtelen előrántott egy kis ezüstkeresztet, és rohant vele felénk...

Hirtelen megállt előttem. Természetellenesen megnyúlt szemfogai elővillantak keskeny, narancsos ajkai mögül. Most már biztosra vettem, hogy vámpírral van dolgom. Csak azt nem értettem, miért pont én. Hiszen sosem érdekeltek különösebben a vámpírok, épp csak annyit akartam megtudni, hogyan lehet kivédeni őket...