A "" kifejezés eredménye:

József Attila, kérlek, fel kell már eszmélned!
Attila, ott... a sineken már jön a vonat!
Attila, mi nagyon-nagyon szeretünk téged!...
Kár, hogy te nem szeretted egy kicsit...

Néha arra gondolok: a holtak néznek-e?
Hajolnak-e álmom fölibe?
És néha azt hiszem, hallani vélem
Emlékük zokogását a télen...

Előttem egy kancsó bor nézett velem farkasszemet,
A lebőle áradó erő mozgatta testemet.
Felemeltem a kezem, s nyúltam utána,
Pedig tudtam mi lesz utána...

Nem bántanálak, mert szeretlek
De sajnos néha mégis vétkezek
Szó és cselekedet mind áramlik
Ez hervasztja mind, azt mi virágzik ...

Leheletem fehér fényként száll a sötétben. Minden megfagyott körülöttem. Az idő is megáll, csak az óra őrjítő kattanásaiból tudom, hogy nincs így. És mégis meddig akarsz még kattogni? Fölösleges járnod, hisz úgysem múlatod vele gyorsabban a perceket. Aztán kínos, recsegő hang szólal meg, mely elmosódva keveredik el fülemben, s agyam már nem képes felfogni...

Megnéztem az arcom a víz tükrében. Csupán egy bőrrel fedett koponya. Megőrültem már? Minden bizonnyal. Szörnyeteg vagyok, egy igazi torzszülött. Ágyéktól lefelé semmi sem maradt belőlem.
Azt mondják, az ember az, amit megeszik… Hát, ha ez igaz, én cseppet sem változtam… Édes Istenem… Sokk-trauma, sokk-trauma… nincs is ilyen...

A hideget érzem, és reszketek.
Tovatűnnek tavaszok, őszök, nyarak, és telek...

Vadászik rám egy halk hang
Végigfut rajtam a hideg
A pillanat foglya vagyok
Nem vagyok áldozat
Nem vagyok őrült ...