Kiáltás József Attilának

József Attila, kérlek, fel kell már eszmélned!
Attila, ott... a sineken már jön a vonat!
Attila, mi nagyon-nagyon szeretünk téged!...
Kár, hogy te nem szeretted egy kicsit sem magad...

mert, bár biztos voltak, akik szerettek téged
úgy érezted, rossz vagy és rossz az egész élet
a tükör volt torz, amiben magadat nézted
és József Attilák sajnos már nem születnek

te már akkor is tudtad, jobban mindenkinél
hogy az ember a csalódásokba belehal
s ha megalkuvóvá lesz, akkor ha él sem él
mégis meg kellett volna alkudni magaddal

kell ebben az életben, amiben megfogózhatsz
ha, hogy ember légy, az árral szemben kell úszni
én a SZÉP SZÓban keresek kapaszkodókat
pedig tőled tudhatnám, hogy zsákutca ez is

lehet nem tudod, de nagy az éhínség ma is
csak test helyett a lélek éhezik-szomjazik
észre sem vesszük s azért halunk bele mi is
az életbe, mert hiába múlnak napjaink

én mégis arra kérlek, szedd össze magad
ne hagyd, hogy Horger Antal legyen a győztes
avagy félelmeid- légy annál konokabb
állj ott "minden fülke-fényben" és integess!