Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A fekete hosszú hajú nő felrakott egy fekete kávét és leült a konyhaasztal mellé. Az űrhajó...
Gini a 39 éves szőke hosszú hajú nő ellökte magát és repült a levegőben. Megtehette ugyanis...
“Az ördög a részletekben rejlik.” Fontosnak tartom a részleteket, mindig megfigyelni, értelmezni,...
Asterios hős lesz, a Bányakirály hajóit pedig egy újabb drenya érkezése is boldogítja.
-A fenébe is, hogy pont belebotlottak…és utána épp az IP6944-en kötöttek ki… Ennyi véletlen.<br...
Friss hozzászólások
BURGONYA: NEM TUDOM MIT SZíVSZ, DE FOLYT...
2021-09-18 01:29
BURGONYA: REMEK HA AZ EMBER KIADJA MAGÁB...
2021-09-18 01:28
otto64: Az hiszem becsapott a tanárnő,...
2021-09-15 09:42
tantra: írtam Önnek mailt
2021-09-13 12:35
Szeszti90: Várható folytatás? :)
2021-09-12 22:25
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Túlélő Típus

( részletek )

Január 26.

Két nap telt el azóta, hogy partra vetődtem. Ma reggel bejártam a szigetet. Micsoda sziget! A legszélesebb pontján 190 lépés, a hosszúsága pedig 267 lépés.
És nincs rajta semmi ehető, már amennyire meg tudtam állapítani.
A nevem Richart Pine. Ez pedig a naplóm. Ha rám találnak (amikor rám találnak) minden gond nélkül meg tudom semmisíteni. Gyufában nincs hiány. Gyufában, és heroinban. Mindkettőből rengeteg van. Itt szart sem érnek. Ezért aztán úgy döntöttem, írni fogok. Legalább gyorsabban telik az idő.
Ha a rejtélyes igazságra kíváncsiak – miért is ne?, időm, az van bőven! - azzal, kell kezdenem, hogy valójában Richard Pinzettinek hívnak, és New York olasz negyedében születtem. Apám az Óvilágból jött Amerikába. Amikor elmondtam neki, hogy sebész akarok lenni, kinevetett, lehülyézett, és elküldött még egy üveg borért. Negyvenhat évesen meghalt rákban.
Örültem neki.

Középiskolás éveim alatt fociztam. Én voltam az átkozott suli történetének legjobb hátvédje. A középiskola utolsó két évében már a városi csapatban játszottam. Gyűlöltem a focit. De ha egy csóró digó egyetemre akar menni, a sport az egyetlen esélye. Így hát fociztam, és sportösztöndíjjal bejutottam az egyetemre.
Ott csak addig folytattam a sportot, amíg a jegyeim elég jók nem lettek ahhoz, hogy tudományos ösztöndíjat kapjak. Sima ügy. Apám hat héttel a diplomaosztó előtt halt meg. Szar ügy. Képzelhetik, mennyire vártam már, hogy végigsétáljak azon az emelvényen és átvegyem a diplomámat, miközben az a kövér zsírdisznó ott ül lent. A diákszövetségbe is bekerültem. Nem a legmenőbbe, de ezzel a névvel, Pinzetti, ez is jó; a diákszövetség mégiscsak diákszövetség.

De miért írom le mindezt? Ez eléggé röhejes. Nem, visszavonom. Nagyon röhejes. A nagy dr. Pine pizsamanadrágban és pólóban ül egy kövön, egy akkora szigeten, amelyet az ember minden további nélkül keresztülköp, és az élete történetét írja. Hogy milyen éhes vagyok! Mindegy, akkor is meg fogom írni az átkozott élettörténetemet, ha én úgy akarom. Legalább addig sem gondolok a gyomromra. Remélem.
Pine-ra változtattam a nevem, még mielőtt elkezdtem az orvosit. Anyám azt mondta, összetörtem a szívét. Miféle szívét? Egy nappal azután, hogy az öregemet elkaparták, már ott kurválkodott a sarki zsidó fűszeresnek. Állítólag sokat jelentett neki a név, mégis roppantul sietett, hogy a sajátját Steinbunnerre változtassa.

A sebészet volt életem nagy álma. A gimnázium óta. Már akkor is gondosan bekötöztem a kezeimet, a meccsek előtt, utána pedig megmostam őket. Aki sebész akar lenni, annak nagyon kell vigyáznia a kezére. Néhányan ugrattak, és kis szarcsimbóknak neveztek emiatt. Sosem vertem meg őket. A foci önmagában is épp elég veszélyes volt. De azért megvoltak a magam módszerei. A legnagyobb szája Howie Plotskynak, egy nagydarab, bunkó, sebhelyes arcú lengyelnek volt. Volt egy kis üzletem: a számokat a szelvényekkel együtt megszereztem és eladtam. Rengeteg különféle módon szereztem pénzt. Ismerkedni kell, hallgatni, és kapcsolatokat teremteni. Muszáj, ha az ember az utcán kurválkodik. Minden seggfej tudja, hogyan kell meghalni. Azt kell megtanulni, hogyan maradjunk életben, ugye értik mire gondolok? Ezért aztán fizettem Ricky Brazzinak, a suli legerősebb srácának, 10 dolcsit, hogy tűntesse el Howie száját. Tüntesd el, mondtam neki. Egy dollárt fizetek minden fogáért, amit elhozol nekem. Rico 3 papírtörülközőbe csomagolt fogat hozott nekem. Két ujját kificamította munka közben, önök is láthatják, mekkora bajba kerülhettem volna.
Az orvosin, miközben a magolós marhák, a pincérkedés, nyakkendő – árusítás vagy padlótisztítás után hülyére tanulták magukat, és a vizsgák előtt kéz és lábtörést kívántak egymásnak, - nem szándékos szójáték – én vég nélkül tivornyáztam. Fogadtam focimeccseken, kosármeccseken, és egy kicsit lobbiztam. Ápoltam a jó viszonyt, a régi szomszédokkal. És remekül átvészeltem a sulit.

A kórházi szakosító tanfolyamig nem volt semmi probléma. New York egyik legnagyobb kórházában dolgoztam. Először csak üres receptek voltak. Eladtam egy tömbnyi 100 darab üres receptet az egyik szomszéd fickónak, ő pedig rájuk hamisította 40-50 különböző orvos nevét azokról az írásmintákról, amelyeket szintén én adtam el neki. A fickó az utcákat járva házalt az üres receptekkel, és darabjáért úgy 10 – 20 dollárt kért. A szipusok, és a narkósok imádták.
Egy idő után rájöttem, mekkora fejetlenség uralkodik a kórház gyógyszerraktárában. Senki sem tudta, mit hoztak és mit vittek el. Voltak, akik kilószámra hordták el az anyagot. Én azonban nem. Én mindig óvatos voltam. És nem is kerültem bajba addig, amíg egyszer óvatlan nem lettem – és el nem hagyott a szerencsém. De akkor is a talpamra fogok esni. Mindig a talpamra esek.
Most nem tudok többet írni. A csuklóm elfáradt, a ceruza pedig már tompa. Egyébként fogalmam sincs, miért is érdekel ez az egész. Hamarosan úgyis fel fog venni egy hajó.


Január 27.

A hajó tegnap éjjel elsodródott, és a sziget északi oldalánál, körülbelül három méteres vízben elsüllyedt. Ki a fenét érdekel? Miután átvergődött a zátonyokon, az alja már úgyis olyan volt, mint egy svájci sajt.
És különben is, már mindent elhoztam róla, amit érdemes volt. Van 16 liter vizem. Egy varrókészletem. Elsősegélydobozom. Ez a könyv pedig, amibe most írok, eredetileg a mentőcsónak hajónaplója volt. Ez röhejes.

Ki hallott már olyan mentőcsónakról, amelyen nincs semmi élelem? 1970. augusztus 8. án történt az utolsó bejegyzés. Ó, igen, és van két késem is., az egyik tompa, a másik viszont eléggé éles. És van villa-kanál kombinációm is. Majd ezekkel eszem a vacsorámat. Sült követ. Na, de legalább ki tudtam hegyezni a ceruzámat.
Majd ha végre elmegyek erről a guanótól mocskos kőrakásról, a Paradise Lines Inc. Utolsó fillérjét és elperelem. Ezért már érdemes élni. És én életben is maradok. Ki fogok mászni ebből. Ez kétségtelen.

(később)

Amikor leltárt készítettem, elfelejtettem valamit: van két kiló tiszta heroinom is, ami 350 000 dollárt ér New York utcáin. Itt viszont szart se. Hát nem röhejes?

Január 28.

Végre ettem valamit – ha ezt evésnek lehet nevezni. A sziget közepén leszállt egy sirály. Ott egy egész hegyre való kő van. – és minden tiszta madárszar. Találtam egy követ, amin elég jó fogás esett, és olyan közel merészkedtem a sirályhoz, amennyire csak lehetett. Az csak állt ott, és bámult rám fényes fekete szemével. Csodálom, hogy gyomrom korgása nem riasztotta el.
Akkora erővel dobtam el a követ, amekkorával csak bírtam, és eltaláltam a sirály oldalát. Hangosan víjjogni kezdett, és megpróbált elrepülni, de nem tudott, mert eltörtem a jobb szárnyát. Négykézláb mászva felkapaszkodtam a kőrakás tetejére, de a madár odébb ugrált. Fehér tollain vércseppek gyöngyöztek. A középső kőrakás túlsó oldalán a lábam beszorult két kő közé, és majdnem sikerült eltörnöm a bokámat.
Végül a sirály kezdett fáradni, és a sziget keleti oldalán el tudtam kapni. Megpróbált elevickélni a vízig, hogy aztán elúszhasson. Sikerült elkapnom a farkát, mire megfordult, és belém csípett. Egyik kezemmel megmarkoltam a jobb sorsra érdemes jószág lábát, a másikkal pedig a nyakát, és eltörtem. A csont roppanásának hangja, igen nagy megelégedéssel töltött el. Az ebéd tálalva!
Visszavittem zsákmányomat a „táboromhoz”, de mielőtt megkopasztottam, és kibeleztem volna, alaposan kitisztítottam jóddal a sebet, amit a csőre ejtett rajtam.
A madarak mindenféle baktériumok hordozói, és most a legkevésbé sincs szükségem fertőzésre.
A sirályoperáció simán ment. De megfőzni sajnos nem tudtam. A szigeten nincsen se növényzet, se uszadékfa, a hajó pedig már elsüllyedt. Így hát nyersen kellett megennem. A gyomrom azonnal vissza akarta küldeni a feladónak. Teljes mértékben megértettem, de ezt most nem engedhettem meg magamnak. Elkezdtem visszafelé számolni, és addig számoltam, amíg a hányinger el nem múlt. Ez a módszer szinte mindig működik.

Képzeljék el, az a rohadt madár először majdnem eltörte a bokámat, aztán meg belém csípett. Holnap elkapok egy másikat, és azt szörnyen meg fogom kínozni. Ez a mai kevéssel megúszta. Még most, írás közben is látom a levágott fejét, a homokban. Fekete szeme, még így, élettelenül is olyan, mintha engem gúnyolna.
Mekkora agya van egy sirálynak?
És vajon ehető?


Január 29.

Ma nem volt kaja. Leszállt ugyan egy sirály a kőrakás közelében, de el is repült, még mielőtt a közelébe lopózhattam volna. Szakállt növesztek. Szörnyen viszket. Ha az a sirály visszajön, elkapom, és kivájom a szemét mielőtt kinyírom.
Pokolian jó sebész voltam, de szerintem ezt már mondtam. Aztán nagy csinnadrattával kirúgtak. Ez röhejes. De tényleg, mindenki lop, de amikor valakit rajtakapnak, mindenki olyan átkozottul álszent tud lenni. Én megúsztam, te meg bazd meg magad Jack. Hippokratész és a hipokriták második esküje.
Bentlakó kórházi segédorvosként ( akinek egyébként a hippokratészi eskü szerint jó szakembernek, és egyben úriembernek kell lennie, de el ne higgyék ezt a baromságot!) eleget félreraktam ahhoz, hogy megnyissam a saját praxisomat a Park Avenue – n. Ami tőlem elég jónak számított, nekem ugyanis nem állt a hátam mögött gazdag apuci vagy köztiszteletben álló pártfogó, mint a „legtöbb kollégámnak”. Mire a névtáblám kikerült, apám már 9 éve szegényes sírjában pihent. Anyám egy évvel azelőtt halt meg, hogy visszavonták az engedélyemet.
Jól szervezett hálózatot építettem ki. Fél tucat East Side i gyógyszerésszel, két gyógyszergyárraktárral és legalább húsz másik orvossal álltam kapcsolatban. Betegeket küldtek hozzám, és én is küldtem másokhoz betegeket. Operáltam, aztán utókezelésként felírtam a megfelelő gyógyszereket. Nem minden műtét volt szükséges, de azért sosem operáltam a beteg akarata ellenére. És sosem történt olyan, hogy a beteg a receptre nézve azt mondta volna „Ez nekem nem kell”.
Nos hát, ismertem bizonyos embereket. Megrántottam néhány kötelet. És vetettem néhány nevet a vérebek elé. Olyanokat azért nem, akiket kedveltem. Akiket felnyomtam, a szövetségieknél, mind igazi rohadék volt.
Jézusom, de éhes vagyok!

Január 30.

Ma nincs sirály. Erről eszembe jutnak a környékünkön cirkáló kézi targoncákon lógó táblák: Ma nincs paradicsom. Kezemben az éles késsel derékig belegázoltam a vízbe. Négy órán keresztül tökéletesen mozdulatlanul álltam egy helyben a tűző napon. Kétszer is az ájulás kerülgetett, de egyetlen halat sem láttam.


Január 31.

Kinyírtam egy újabb sirályt. Ugyanúgy, mint az elsőt. Túlságosan éhes voltam ahhoz, hogy magamnak tett szent fogadalmamhoz híven megkínozzam. Egyszerűen csak kibeleztem, és megettem. A beleit kicsavartam, és azokat is megettem. Különös érzés, ahogy az ember életereje ugrásszerűen visszatér. Már éppen kezdtem megijedni. A nagy központi kőrakás árnyékában heverve mintha hangokat hallottam volna. Az apámat. Az anyámat. A volt feleségemet. És a legszörnyűbb a Nagy Chink volt. Tőle vettem a heroint Saigonban. Pösze. Részleges farkastorok lehet az oka.
- Gyerünk - szólt a hang a semmiből. – Rajta, fipanc egy kicit. Úgy nem érszed, milyen éhesz vagy. Codálatosz… - én viszont soha semmilyen kábszert nem próbáltam, még altatót sem szedtem soha.

Február 1.

Erre jött egy repülő. Egyenesen átrepült a sziget fölött. Megpróbáltam felmászni a kőrakás tetejére, és integetni. A lábam beszorult 2 kő közé, pont ugyanúgy mint amikor a sirályt elkaptam. Eltörött a bokám. Nyílt törés. Puskalövésként hasított belé a hihetetlen fájdalom. Felsikoltottam, és elvesztettem az egyensúlyomat. Úgy hadonásztam, mint egy elmebeteg, végül azonban mégis elestem , és bevertem a fejem. Ekkor minden elsötétült. Csak alkonyatkor tértem magamhoz. A fejseb miatt vesztettem egy kis vért. A bokám akkorára dagadt, mint egy gumiabroncs., és mindemellett nagyon csúnyán le is égtem. Ha még egy órával tovább tűzött volna rám a nap, az egész testem felhólyagosodott volna.
Idevonszoltam magam, és egész múlt éjjel reszketve zokogtam a csalódottságtól. A fejseb nem sokkal a jobb halántékom fölött van. Fertőtlenítettem, és bekötöztem, amennyire tudtam. Nem mély a seb, és csak kisebb agyrázkódásom lett, a bokám viszont…
Nagyon ronda törés, kétszeres, talán háromszoros. Hogyan fogok így madarat?
Az a repülő biztosan a Callas túlélőit kereste. A nagy sötétségben és viharban a mentőcsónak biztosan kilóméterekre sodródott az elsüllyedt hajótól. Az is lehet, hogy errefelé már nem is jönnek még egyszer.
Istenem, mennyire fáj a bokám.


Február 2.

A sziget fehér homokkal fedett, déli partszakaszán, ahol a mentőcsónak partra vetődött, készítettem egy feliratot. Az egész napom ráment. Közben többször is szünetet kellett tartanom pihenni egy kicsit az árnyékban. De még így is kétszer elájultam. Nagyjából 10 kilót adtam le, főleg a vízveszteség miatt. Most viszont itt üldögélek, és nézem a három betűt, amelyen egész nap dolgoztam. Egy méter magasan felhalmozott sötét kövek a fehér homokon: S O S. Még egyszer nem fog itt hagyni egy repülő sem.
Ha egyáltalán jön még erre repülő. A lábam folyamatosan lüktet. Még mindig fel van dagadva, és a törés környéke baljósan elszíneződött.

A kékülés pedig egyre terjed. Átkötöttem az ingemmel, jól elszorítottam, és ez valamennyire enyhítette a fájdalmat, ám az még így is éppen elég elviselhetetlen ahhoz, hogy előbb elájuljak, mint elaludjak.
Komolyan fontolóra vettem, hogy esetleg amputálnom kell.

Február 3.

A dagadás, és az elszíneződés egyre borzalmasabb. Várok holnapig. Ha a műtét szükségessé válik, azt hiszem meg tudom csinálni. Van egy éles késem, és gyufám is a sterilizáláshoz, és a varródobozban van tű, meg cérna. Az ingemből pedig lehet kötszer.
Sőt két kiló fájdalomcsillapítóm is van, bár ilyet még soha senkinek sem írtam fel. De ezt is beszedték volna, ha hozzájutnak. Lefogadom. Azok a kék hajú öreg hölgyek még a Glade légfrissítőt is beszippantanák, ha valaki azt mondaná nekik, hogy attól feldobódnak. Higgyék el!

Február 4.

Úgy döntöttem, amputálom a lábam. Már négy napja nem ettem. Ha tovább várok, fennál a veszély, hogy a sokk és az éhség miatt elájulok a műtét közepén, és elvérzek. És akármilyen nyomorult vagyok, még mindig élni akarok. Azt hiszem végig tudom csinálni. Tényleg.

Február 5.

Megcsináltam!
A fájdalomtól féltem a legjobban. Általában jól bírom a fájdalmat, de attól tartottam, hogy ilyen legyengült állapotban, az éhségtől, és a kínlódástól esetleg elvesztem az eszméletemet, mielőtt még befejezném a műtétet.
A heroin viszont megoldotta a dolgot.
Kinyitottam az egyik zacskót, és egy lapos kő felszínéről felszippantottam két egészséges adagot. Olyan volt, mint valami csodálatos bénító jég, amely lentről felfelé szétterjed az egész agyban. Amint tegnap befejeztem a naplóírást, háromnegyed 10 kor, rögtön szippantottam. Amikor legközelebb az órámra néztem, az árnyékok már máshol álltak, és félig a napon feküdtem. 12. 41. volt. Elbóbiskoltam. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ez ilyen csodálatos érzés, és nem értem, azelőtt miért voltam olyan elutasító. A fájdalom, a rettegés, a kín… minden eltűnik, és csak jó kis eufória marad.
Ilyen állapotban végeztem el a műtétet.
Persze szörnyen fájt, főleg az elején. De a fájdalom fokozatosan kiszakadt belőlem, és mintha valaki más fájdalmává vált volna. Az operáció felénél jártam, amikor a fájdalom kezdett személyesebbé válni. Átcsaptak felettem a gyengeség hullámai. Vágyakozva néztem a nyitott, fehér poros zacskóra, de aztán minden erőmet összeszedve, levettem a szemem róla. Ha még egyet szippantok, biztosan elvérzek. Ezzel az erővel el is ájulhattam volna. Inkább elkezdtem 100 tól visszafelé számolni.

A vérveszteség volt a legkritikusabb tényező. Sebész lévén jól tudom, hogy ez életbevágóan fontos. Egyetlen cseppet sem szabad szükségtelenül kiontani. Mire végeztem, a lábam alatt sötétlett a homok a vértől. Az már kárba veszett, és saját belső gyáramnak kell előteremtenie az utánpótlást. Nincsen érfogóm, vérzéscsillapító szereim, vagy sebészfonalam.
Pontosan 12.45. kor kezdtem a műtétet, és 1.50 kor fejeztem be. Utána azonnal ki is ütöttem magam az elsőnél sokkal nagyobb adag heroinnal.
Én..
Várjunk csak. Mondtam már, hogy négy napja nem ettem? És hogy megfogyatkozott életerőm feltöltésére csakis saját testemtől várhattam segítséget? És nem hangsúlyoztam még eléggé, hogy a túlélés az agy dolga? Nem akarom tettemet azzal igazolni, hogy azt mondom más is ugyanezt tette volna a helyemben. Senkinek nem kell tudnia róla. A sziget elhagyása előtt úgyis az lesz az utolsó cselekedetem, hogy ezt a naplót megsemmisítem. Nagyon körültekintő voltam. Alaposan megmostam, mielőtt megettem.

Február 7.

A csonk nagyon fáj. – néha az elviselhetetlenségig kínoz. De azt hiszem, a gyógyulással járó mélyen gyökerező viszketés még ennél is rosszabb. Néhányszor tényleg közel álltam ahhoz, hogy letépjem a kötést a csonkról, és csak vakarjam és vakarjam, az ujjamat beledugom a friss húsba, kirángatom a kemény öltéseket, és hagyom, hogy a vér a homokra csöpögjön. Bármit megteszek, bármint, csak hogy megszabaduljak ettől a borzalmas, őrjítő viszketéstől. Ilyenkor mindig elkezdek 100 tól visszafelé számolni, és szippantok egy kis heroint. A műtét óta, szinte mindig „ki vagyok ütve”. Enyhíti az éhséget. Szinte észre sem veszem, hogy éhes vagyok. Gyengén, távolról érzem, hogy valami marja a gyomromat, de ez minden. Nem tudom figyelmen kívül hagyni. A heroin kalóriaértéke ugyanis nem éppen a mérhető tartományban mozog.
Végeztem egy próbát: ide oda vonszoltam magam, hogy lemérjem, az energiámat. Rohamosan fogyatkozik.
Édes Istenem, nagyon remélem, hogy nem, de…lehet hogy újabb műtétre lesz szükség.

Február 8.

Ma reggel újabb sirály szállt a kőrakásra. Nagy, hízott, példány. Csorogni kezdett a nyálam. Megállíthatatlanul. Felkaptam egy követ, és mászni kezdtem. Ha elkaphatnék egy ilyen pofátlan madarat, egy időre elhalaszthatnám a második műtétet. Csak másztam előre, közben levágott lábam csonkja neki ütődött a köveknek. A fájdalom villámcsapásként nyilallt végig egész testemen. Vártam, mikor kap szárnyra, de nem repült el. Egyszeriben teljesen biztos voltam benne, hogy elhibázom a dobást. Közelebb kellett mennem. A fogaim elkezdtek rohadni, mondtam már? Ha babonás lennék, azt mondanám azért, mert megettem…
De hát mindannyian tudjuk, hogy ez baromság, nem igaz?
Eközben a sirály szélesre tárta a szárnyait, és felszállt. Ordítva térdre ugrottam, és minden maradék erőmet összeszedve eldobtam a követ. És eltaláltam a rohadékot. A madár folytott víjjogással lepottyant a kőre. A sirály a kőrakáson evickélt a víz felé. Gyorsabb volt mint én. A farktollait elértem, de a kezemben maradtak.

Fejjel előre a vízbe estem, a gégém telement vízzel, amitől aztán fuldokolni kezdtem.
Másztam tovább. Még úszni is megpróbáltam. A kötés lejött a lábamról, süllyedni kezdtem. Épphogy csak sikerült partra visszaevickélnem a partra. Zokogva, ordítva átkoztam a sirályt. Majdnem egy órába telt visszamásznom a táborhelyemre. Hatalmas mennyiségű heroint szippantottam fel, mégis kínzott a keserűség, és a harag. Ha nem kaphattam el, mért kínzott meg ennyire engem? Mért nem repült már el az elején?

Február 9.

Levágtam a bal lábamat is. A nadrágommal kötöttem be a sebet. A műtét közben végig csorgott a nyálam. Nem tehettem ellene semmit. Minden erőmet összeszedve megvártam a sötétedést. Egyre csak számoltam visszafelé száztól….hússzor, harmincszor egymás után!
Aztán…
Egyfolytában azt mondogattam magamnak: Hideg sült hús…hideg sült hús…hideg sült hús…

Február 11.

Az elmúlt két nap végig szakadt az eső, és tombolt a szél. Sikerült valami kis vackot csinálnom magamnak. És..találtam egy pókot. Lecsaptam rá, mielőtt elmenekülhetett volna. Megettem…nagyon jó volt, és lédús.
Legtöbbször nem is vagyok magamnál.. a nap többi részében viszont elviselhetetlenül viszketnek a csonkjaim, és fájnak a nedvességtől. De nem adom fel! Esküszöm. Nem lehet hogy minden a semmiért volt.

Február 12.

Végre előbújt a nap. Remélem otthon mindenkinek befagy a segge.
Két- három órát feküdtem kint a napon, és kezdtem ismét emberi lénynek érezni magam. Átmásztam a sziget déli oldalára. A vihar partra sodort néhány úszadékfát. Volt rajtuk egy kis moszat és hínár. Mind megettem. Szörnyű íze volt. Mintha műanyag fürdőszobafüggönyt rágcsáltam volna. Messzire vonszoltam a deszkákat, és kiszárítottam őket. Jó lesz jelzőtűznek, vagy sütögetni. Most pedig szippantok egy kicsit.

Február 13.

Találtam egy rákot. Kinyírtam, és kis lángon megsütöttem. Ma este szinte újra tudnék hinni Istenben.

Február 14.

Csak ma vettem észre, hogy a vihar elverte az S O S jelzésemet. Az egész napom ráment az újraépítésre. Most pedig nagyon kimerült vagyok. Az S O S reparálása közben elvágtam mindkét kezemet.

Vigyáznom kell a kezemre, mindennél fontosabb. Fertőtlenítettem egy kis jóddal.

Február 15.

Egy sirály szállt a kőrakás tetejére. Még mielőtt megközelíthettem volna, elrepült. A pokolba kívántam.

Február 17.

Levágtam térdnél a jobb lábamat. Nagyon sok vért vesztettem. A fájdalom pedig még a heroin ellenére is kibírhatatlan. A gyengébbek már belehaltak volna. Mindkét kezem remeg. Ha cserben hagynak, végem van. Semmi joguk arra, hogy cserbenhagyjanak. A lehető legkevesebb joguk sincs. Vigyáztam rájuk, ajánlom hogy ne hagyjanak cserben, mert megbánják.
De legalább nem vagyok éhes.

Febr..

A másik lábam is levágtam térdből. Egész nap álmos voltam. A kezeim remegtek. Gyűlölöm őket! Biztos vagyok abban, hogy a megfelelő terápiával és protézissel pontosan olyan jók lesznek a lábaim, mint újkorukban. És akkor talán vissza is jöhetek erre a szigetre, és elmondhatom mindenkinek, hogy : Ez az .. Ahol mindez történt.

Február 23.(?)

Találtam egy döglött halat. Meg volt rohadva, és bűzlött. Megettem. Majdnem elhánytam magam, de ezt a luxust nem engedhettem meg magamnak. Túl fogom élni! Csodálatosan kiütöttem magam…

Február…

Nem merem megtenni.., pedig muszáj. De hogyan szorítsam le a combomban lévő artériát ott fenn? Ott olyan vastag, mint egy kibaszott fatörzs!.
Valahogy muszáj megoldanom.. Bejelöltem a vágás helyét a combhajlatnál ezzel a ceruzával, ott ahol még jó húsos.
Bárcsak abba tudnám hagyni a nyáladzást…

Fe..

Meg …….érdemelsz egy kis szünetet ma…..teháát… kelj fel, és menj el a McDonalds ba…két marhahúsos pástétom….ínyencszósz, saláta, savanyúság… hagyma…mindez egy szezámmagos zsemlében… Jó álmodozni igaz?...


Feb…

Megnéztem az arcom a víz tükrében. Csupán egy bőrrel fedett koponya. Megőrültem már? Minden bizonnyal. Szörnyeteg vagyok, egy igazi torzszülött. Ágyéktól lefelé semmi sem maradt belőlem.
Azt mondják, az ember az, amit megeszik… Hát, ha ez igaz, én cseppet sem változtam… Édes Istenem… Sokk-trauma, sokk-trauma… nincs is ilyen..

Febr..40(?)

Az apámmal álmodtam. Amikor részeg volt, elfelejtett angolul. Nem mintha úgy egyébként lett volna bármi mondanivalója. Kibaszott alkesz. Annyira örültem, mikor kikerültem a házadból papa, de kibaszott zsírdisznó alkesz. Semmi. nulla. Zéró. Sikerült. Eltávolodtam tőled… és a kezemen jártam.
De már nem maradt semmi, amit levághatnék..
Tegnap levágtam a fülcimpáimat…
a bal kész mossa a jobbot, a bal kéz nem tudja mit csinál a jobb, egy krumpli, két krumpli, három krumpli, négy van hűtőszekrényünk. Kit érdekel? Ez a kéz vagy a másik. Jó étel, jó hús! Isten, falatozzunk!!!
Női ujjak, pontosan.. Olyan ízük van, mit a női ujjaknak…


(S. K.)
Hasonló történetek
6161
A Halál-sziget egy erdei tavánál egy húsz éves fekete hajú amazon lány és egy huszonöt éves magyar fiú fürdött. Bár ezt inkább nevezhetném „hancúrozásnak” mint fürdésnek. A fiú átölelte a nála húsz centivel alacsonyabb amazon lányt és megcsókolta...
5350
Fejük egyre közelebb került egymáshoz. Az angyal név szerint Cerbeusz kezét Zita arcára tette és megcsókolta a lányt. Csókjuk tiszta volt, fölemelő és szenvedélyes. Érezni lehetett benne a szerelmet. Gyengéden csókolták egymást...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: