A "" kifejezés eredménye:

Az árny céltudatosan haladt a falak mentén. Éppen befordult az egyik szűk kapun, amikor felhangzott az ordítást. Felfedezték hát a gyilkosságot. Az emberek, katonák és szolgák arrafelé kezdtek rohanni, hogy megtudják mi történt. A lány megtorpant egy pillanatra és hátrafordult, látta a szaladó embereket, aztán tovább suhant. Lefelé haladt a kis út, egyre hűvösebb volt az idő. Két őr állt a folyosó végén. A lány megfeszítette íját és lőtt...

A mély tengerben úsznak a gondolatok
És karjaikkal csapnak a vízbe,
Körbe-körbe lebegnek az emlékek,
Parányi testük görcsként lüktet..

Tavaly, egy kora márciusi, borús délutánon a városban flangáltam. Fogalmam sem volt igazából, hova tartok, csak a tudatom mélyén motoszkált, hogy március van. Március pedig mindig a dezodorokat jelenti. Tizenegy éve kezdődött az egész, amikor megláttam a tévében az Axe Africa reklámját. Hogy én Afrikában termek, ha befújom vele magam. Hát nosza!

Csak ült csendesen és egy pontra meredt. Itt vár figyelmesen jó pár éve, már maga se tudja mióta. Annyit tudott, hogy az üveg, a fal, amit olyan régóta bámult, rengeteget változott. De a remény, hogy egyszer megint olyan büszkén fogják mutogatni, a remény, hogy ismét csilingelő gyerekkacagás vegye körül, nem halt meg...

Itt vagy újra, kezed kezemhez ér,
Érzem, ez az, itt a cél.
Itt vagy és én maradni akarok,
Szabadulni tőled már nem tudok...

Nyolcadikosan, tizennégy évesen az ember nem sokat tud csinálni, sodródik az árral, enged a hullámoknak, talán még fel is ül rájuk. Elbúcsúzik a saját kis védett szigetétől, az otthonos, pálmafák övezte világától és nekilát valami újnak, még addig nem látott és tapasztalt újnak. Reményekkel és ambíciókkal telve indulnak útnak, a végeláthatatlan tengernek, még ha tudják is, hogy nincs már vissza, evezni kell mindaddig, amíg szükséges, amíg kell...

Pokol és tűz égeti lelkem,
Rámborult az ég.
Hálómban vergődöm és jajongok:
Nem múlhatok el még...