A "" kifejezés eredménye:

Nyuszilány, Nyuszilány,
locsolkodni jöttem ám!
Nem kell pia, nem kell étel,
gyere velem ki a rétre!

Egy szép nagy német juhász vigyázta a házat. Hűséges kutya volt, szerette mindenki. Ugatott egyfolytában, ahogy soha nem szokott. Nyugtalan volt! A kutyák hamarabb megérzik a bajt, mint az emberek. Mintha valaki, vagy valami figyelné a házat kívülről...

- Septienna hogy van? – kérdezte tőle Tamika.
- Még mindig sír – hangzott a válasz. – Meg tudom érteni. Én is így voltam az első szerelmemmel. De még most nem rossz neki. Majd, ha agyilag is felfogja. Az a pillanat, amikor belevág a felismerés, hogy a szerelme nincs többé. Onnantól kezdve lesz neki rossz – mondta a tanácsadó. Pirosan világító szemeit, szomorúan jártatta a két fiatalon...

Három év elteltével, még mindig ugyanúgy szeretem, már amennyire képes vagyok én erre. Milyen furcsa az élet fintora. Sors. Végzet. Léteznek egyáltalán ilyen dolgok? Ha igen, bizonyára egyszerre találtam meg mindkettőt, a zuhany alatt ázó, rózsaszín hajzuhatag tulajdonosában Shindo Shuichiben. Ez a kölyök, örökös kitartásával olyan gátakat tört át amelyekre senki nem volt képes 10 évig. Sensei, vajon ő mit érzett? Ezt soha nem fogom megtudni...

Te légy a dobogás, ami szívemet élteti,
Te légy az őr, aki gondjaimat elűzi.
Te légy a zene, ami vidítja lelkem,
Te légy az emlék, ami örökké él bennem...

Egy osztálytársnőm mondta nékem egyszer, hogy az élet nem más, mint egy tompa ceruza. Ezzel tökéletesen egyetértettem. Hogy miért is? Mint mindenki a földön egyszer mi is elfogyunk, nyomtalanul, emlékezés nélkül. Senki sem fogja tudni, hogy letteztünk, hogy voltunk, hogy tettünk valamit a többiekért, igen érted is, aki majd kétszáz háromszáz év múlva olvasod e üzenetet...

A hegy aljában, a deákvári fasor egyik autójavító műhelyében G. Balázs portás a műszakváltáshoz készülődött. Az eseménynaplót becsukta, és félretette, amíg a váltótársa meg nem jön. Nem írt bele semmit, még annyit sem, hogy "szolgálatom alatt érdemleges esemény nem történt". Nem, mert... igazság szerint, tényleg nem történt semmi, soha semmi nem szokott, kivéve, amikor csőstül jön a baj...

Félek, ha lenyugszik a fáradt esti nap,
S vörös fényt kapnak az arany sugarak,
Hiábavaló már minden kiáltásom,
Falba ütközik minden gondolatom...

Haldokol a szerelmünk már rég!
És a romjain fekszünk mi ketten,
mint két reménytelen vándor.
Szemünkben lassan kialszik a fény,
nem ragyog már, mint a fehérre mosott...

Seholsepusztai lány vagyok, nem kifejezetten kívánatos, de a suliban mindenki meg akart dugni, meg a postán is, és a kocsmában is, ahol táncolok. Ugye, iskola után. Valaki gyorsétteremben süti a húspogácsát, valaki szórólapozik, én meg ketrectáncos vagyok, hát nem tökéletesen realisztikus? De persze még szűz vagyok. Az igazi nagy-nagy szerelmemmel akarom elveszteni az ifjúság világát jelképező, betonkemény, zsákvászonvastag szűzhártyámat. Hja. Hát nem romantikus?...