A "" kifejezés eredménye:

Egész éjen át egy szemhunyásnyit nem aludtam. Összehúzódva ültem a sarkomban, ahol régen is mindig vacogtam a téli estéken, mert tudtam, hogy ott húzódnak a falban a fűtőtestek csövei, így azoknál juthattam némi meleghez.
Persze kilóghattam volna, mint mostanság oly’ sokszor megtettem, de Dana olyannyira megrémített, hogy még a szemhéjam sem mertem lecsukni. Noha azóta egyáltalán nem adta jelét annak, hogy netán komolyan is gondolta volna, amit pillanatnyi őrületében mondott – mégis,...

A villamosra várva
Gondolatok börtönébe zárva...

- Dim, én meghaltam?- terelte másra a szót Marron.
Dim – aki Marron fantáziavilágában képes volt az élet és a halál világa között közlekedni – nem tudta, hogyan vallja be neki az igazságot. Neve is különleges képességéből ered: Dimenzióutazó.
Bár a lányt ideiglenesen meg tudta menteni a haláltól, az ő ereje sem volt mindenható...

– Andreas, miért jöttél ide? – kérdeztem tőle.
– Nem tudom – felelte, és lehajtotta a fejét. – Hiányoztál és látni akartalak. Erre eszméltem, és rögtön el is indultam.
Felsóhajtottam. Én is ugyanezt éreztem. Ha nem kezdek el gyengélkedni, tutira meg-keresem. Mi a fene történik velünk? Túl fáradt voltam, hogy válaszoljak, ezért csak mosolyogva bólogattam, csukott szemmel.
– Aludj.
– Kérlek, maradj itt – susogtam. Éreztem, ahogy ruhástól az ágyamra fekszik....

…tudom hogy valami egyre rohamosan közeledik. Igen. A felejtés. Én nem akarok felejteni én emlékezni akarok, újra és újra átélni minden egyes másodpercet újra és újra átélni mindent és szenvedni. Egyszer majd eljön az az idő, amikor otthon maradok, amikor nem sétálok ki az állomásra, amikor nem számolom tovább a másodperceket. Hiába…
De még emlékszem mire várok, még emlékszem mi hiányzik…
Még emlékszem...

Álmodtam újra karjaidban tartasz,
Éreztem csókjaiddal beborítasz...

- Hahó! Minden rendben oda bent?! - Dana éles hangja hallatán végigfutott a hátamon a hideg.. Aztán lepillantottam. Az ágy lepedője vörös nedűben ázott, csakúgy, mint a két rajta fekvő áldozat.. S végül az önmagát áldozattá tévő Dolly és melléjük feküdt, fehér bőrén csupán két vágás húzódott, de azokból úgy szaladt kifelé a vér, mintha sietős dolga lett volna odakint.
- Dolly... - könnyes lett a szemem, de nem sajnáltam. Tudtam, neki így lesz a legjobb. Az a mocsadék Jim meg megérdemli.....

Egy nagy ház. Sötét van kívül, belül. Hideg, dermesztő, nyomasztó sötét, szinte érezni, ahogy reszketnek, rettegnek tőle a falak. Ha lábuk volna, messzire szaladnának, a tető cserepei pedig szárnyra kelnének, és elrepülnének, messze innen, el a fojtogató, vérszomjasan vicsorgó Fagytól. Felettese, a Sötét, most hosszú ujjait kinyújtva belöki az ajtókat, s benyúlva rajta, kiszív minden életet, bekúszik a téglák közé, áthatja az épület egészét. Rettegés, félelem jár át mindent, reménytelenség...