Regények - 75.oldal

- Hűűű… - nyögtem ki végül. – Hát most nagyon megleptél… nem nagyon vagyok hozzászokva, hogy ilyeneket mondjanak rólam… de ez most… most furán venné ki magát, ha én is elkezdenék neked ódákat zengeni a bátyádról… mert hát ő eléggé nagy hatást gyakorolt rám… főleg azzal, hogy amikor a legszerencsétlenebbül éreztem magam, ő odajött és segített. – „és azzal a hatalmas nagy csillogó szürke szemével, meg azzal az elképesztően vonzó arcával.” De ezt már csak magamban tettem hozzá...

- A helyzet Pekingben lassan életveszélyessé fajul - kezdte Lajtai. - Egy nacionalista csoport, akik magukat az igazságot teremtő ököl társaságának hívják.
- A boxerek - szólt közbe Rhédey.
- Pontosan. Ez a csoport gyűlöl mindent, ami nyugati, az a céljuk, hogy kiűzzék Kínából az általuk idegen ördögöknek nevezett külföldieket. Szabotázs akciókat hajtanak végre vasútvonalak és távíróállomások ellen, merényleteket követnek a császári udvar mérsékeltebb tagjai ellen, tömegesen...

- Azt hiszik, vadállatok vagyunk, és ebben a hitben vadásznak ránk titokban. Épp ezért vigyáznunk kell, ugyanis háború van. Kutatnak utánunk az emberek, az utcákon pedig sok helyütt folyik a vér. Sok vér egy tapasztalt, öreg vámpírt is megbabonázhat. Már kaptunk egy sürgönyt Adelaide-tól, az egyik helyi családfőtől. Arra kért minket, hogy csatlakozzunk a családhoz és lakjunk velük biztonságban, míg a háborúnak és az üldöztetésnek vége nem lesz...

A kocsink már a ház előtt állt, és a bátyám már a bőröndöket vitte ki a csomagtartóba. Én álltam az üres szobám közepén és némán folytak az arcomról a könnyek. Bele gondolni is szörnyű volt, hogy itt holnaptól már más embereknek fognak lakni. Anyám új állást kapott Budapesten és nem sokat kellett gondolkodnia ahhoz, hogy elfogadja. Apám meghalt, amikor én 5 éves voltam, nem éltek már a nagyszüleim sem. Nem voltak nagybátyáim, nagynénéim. Csak mi voltunk egymásnak hárman. Hiányozni fog...

A kalóz megszakította a csókot, és letért a nyakára. A lány megborzongott, amikor csókot nyomott a füle mögötti érzékeny részre. Felsóhajtott az élvezettől, egyik térdét felhúzta.
Soha nem hitte volna, hogy egy férfi lehet ilyen gyengéd is. Főleg, hogy kalóz! A kalózokról állandóan az a hír terjengett, hogyha megkívántak egy nőt, kérés nélkül a magukévá tették, ha akarta az illető, ha nem. Rhys akaratos volt, de pozitív értelemben. Nem okozott volna neki fájdalmat semmi pénzért,...

- Fel kell tennem önöknek néhány kérdést.
- Csak tessék - bólintott Dénes professzor.
- Készen áll Julianna lányuk arra, hogy elhagyja a szülői házat, hogy feleségként, és anyaként folytassa tovább az életét?
- Készen áll.
- Jó szívvel fogadnák, ha Aladár unokaöcsém feleségül kérné a lányukat?
- Áldanánk a seregek urát, a nagy szerencséért ami, a lányunkat érte...

Újra eszébe jutott az a név, amit a férfi sokszor motyogott álmában. Vajon az a Jane, a szeretője? Biztosan. Akkor viszont végképp nincs semmi keresnivalója mellette. Meg hát… ha tényleg a szeretője, aki biztosan egy gyönyörű nő, akkor miért is venné észre őt? Aki már csak azért megijed, ha egy férfi erősebben ragadja meg? Ugyan már…
De akkor hova tegye azt a csókot, amit Drake hajóján kapott tőle? Megérezte a férfi vágyát, de abban nem volt semmi kegyetlenség. Először bántak vele...

Nem törődve a visszatartó erejével, feltéptem a fiókját, és a titkos lapot is, ami alatt több adag tudatmódosító szer lapult meg. Hirtelen megszédültem és lüktetni kezdett a halántékom. Az üveg borra tévedt a tekintetem. Shu nyilván magának szánta, abban a hiszemben, ha ma este elmentem volna a díjkiosztóra, ő csendesen megiszogathatta volna...

Miután Beth azt hazudta, hogy ő Lord Sinclair lánya, Reeve tábornok lesápadt, és elhebegte, hogy azonnal értesíti édesapját a történtekről, és a lehető legjobb kiszolgálásban lesz része. Elizabeth egy cseppnyi lelkiismeret furdalás nélkül hagyta, hogy mindenki körülötte forogjon.
Most éppen egy szobában ült, ami tele volt jelentésekkel, térképekkel, és sok kacattal. Fegyverről nem is beszélve...

Három év elteltével, még mindig ugyanúgy szeretem, már amennyire képes vagyok én erre. Milyen furcsa az élet fintora. Sors. Végzet. Léteznek egyáltalán ilyen dolgok? Ha igen, bizonyára egyszerre találtam meg mindkettőt, a zuhany alatt ázó, rózsaszín hajzuhatag tulajdonosában Shindo Shuichiben. Ez a kölyök, örökös kitartásával olyan gátakat tört át amelyekre senki nem volt képes 10 évig. Sensei, vajon ő mit érzett? Ezt soha nem fogom megtudni...