Nem csókolnak Pesten könnyen - VI. rész Egy úr Pekingből

Széll Kálmán, Magyarország miniszterelnöke, magas, szelídarcú, galamblelkű férfi volt, megnyugtató, dús pofaszakállal, cvikkere mögött fáradt, szomorú birkaszemekkel. A hintó késő este érkezett vissza a Nemzeti Színházból a Sándor Palotába. A miniszterelnök fáradt volt, hosszú nap állt mögöttük, igazából csak a felesége erőteljes unszolására volt hajlandó végigülni a hosszú, és igencsak nehézkes Gara Máriát a Nemzetiben. A hintó, amiben utaztak egyszerű, fekete, zárt kocsi volt, nem volt se címer, se felségjelvény ráfestve, nem kísérték katonák, díszes testőrök, csak két középkorú lovasrendőr ügetett egykedvűen előttük. A miniszterelnök rezidenciája, a Sándor palota fennt volt a várban, a királyi palota épülettömbje, a Festetics palota és a honvédelmi minisztérium szomszédságában. A miniszterelnökre és családjára csak egy libériás inas és Raskóczy úr, a hivatal kabinettitkára várt.
Raskóczy a miniszterelnök szöges ellentéte, nagypocakú, hangos, örökké vidám, pirosarcú férfi volt, aki hatalmas termetét meghazudtoló fürgeséggel sietett főnöke elé.

- Jó estét miniszterelnök úr, kegyelmes asszonyom. Hogy tetszett az előadás?
- Rémes volt - legyintett Széll Kálmán. - De legalább volt tanulsága. Kabinetülés és a román nemzetiségi biztossal való tárgyalás után nem szabad történelmi szomorújátékra menni
- A Thúry Borcsára kellett volna menniük - vigyorgott Raskóczy.
- Eső után köpönyeg - morogta a miniszterelnök. - Történt valami itthon?
- Megérkezett a pekingi emberünk, attól tartok nem jó híreket hozott. Fejérvári tábornok, Redl ezredes a titkosszolgálattól, Rhédey gróf a külügyi összekötő és a pekingi úr, a Mária Terézia szalonban várják.
- Mi történt? - kérdezte Széll Kálmán miközben felmentek a díszes márványlépcsősoron, a dunára néző, vörös, selyemtapétával borított terembe.
- Majd a pekingi úr elmondja - mondta Raskóczy baljósan.
- Uraim, köszönöm, hogy ilyen kései órában idefáradtak - köszöntötte a miniszterelnök honvédelmi minisztert és a válságtanács többi tagját - Maga a pekingi megbízottunk? - fordult az alacsony, tömzsi fiatalemberhez
- Kocsis Kálmán hadnagy, a monarchia pekingi katonai missziójánál szolgál, mint orvos - mondta Raskóczy.
- Ó csak nem sebész?
- Nem kérem, szülészorvos.
- Ez szokatlan.
- És egyben a monarchia titkosrendőrségének a tisztje - tette hozzá Redl
- Jelentsen hadnagy! - mordult rá Fejérvári.
- A helyzet Pekingben lassan életveszélyessé fajul - kezdte Lajtai. - Egy nacionalista csoport, akik magukat az igazságot teremtő ököl társaságának hívják.
- A boxerek - szólt közbe Rhédey.
- Pontosan. Ez a csoport gyűlöl mindent, ami nyugati, az a céljuk, hogy kiűzzék Kínából az általuk idegen ördögöknek nevezett külföldieket. Szabotázs akciókat hajtanak végre vasútvonalak és távíróállomások ellen, merényleteket követnek a császári udvar mérsékeltebb tagjai ellen, tömegesen gyilkolnak meg misszionáriusokat és keresztény hitre tért kínaiakat.
- Köztük a múlt hónapban - vágott közbe Redl - Honan tartományban, egy Csung-to-i missziósházban két osztrák, egy cseh és egy magyar apácát. Mindannyian bécsi Szent Brigitta zárdából mentek Kínába, hogy betegeket ápoljanak. A császári udvar a külügyminisztériumunk és a nagykövetség együttes követelése ellenére semmit sem tett, hogy előkerítse a tetteseket.
- Az udvar és a császári tisztviselők fedezik a boxereket - folytatta Lajtai. - Az özvegy császárné, Kína tényleges vezetője támogatja a boxermozgalmat, a vezetőjük a császári család egyik tagja, Zsung-Lu herceg. Aggodalomra ad okot, hogy a boxerek akciói eddig főleg vidékre koncentrálódtak, most azonban a boxerek feltűntek a nagyobb városokban, a brit és az olasz követség merényleteket, orgyilkosságokat jelentett Pekingből, Kantonból, Sanghajból és Teincsinből. Állandóak az összetűzések, naponta késelnek meg vagy vernek össze katonákat, és tengerészeket a kocsmákban, bordélyházakban, sikátorokban. A katonákat önmérsékletre intik, mert bármikor elszabadulhatnak az indulatok. Egy amerikai tengerészgyalogos századost nemrég kiutasított a saját követsége, amiért agyonlőtt egy boxert, aki éppen egy papot kínzott. A megtorlás persze nem maradt el, még aznap ismeretlenek dinamitot robbantottak a követségi negyedben az ortodox templom és a karmelita árvaház közelében. Négy halott, rengeteg sebesült.

- Pontosan hány külföldi él Pekingben?
- Nagyjából ezer civil, 500 katona. Az Osztrák-Magyar Monarchiának negyven polgára él Pekingben, olaszok, csehek, osztrákok, magyarok vegyesen, főleg orvosok, apácák, követségi alkalmazottak, kereskedők, köztük legalább tíz gyerek, és kínai árvák az Orsolya rendi nővérek menhelyén.
- Hány katonánk van Pekingben?
- Harminc tengerész a fővárosban, három hadihajó, a Mária-Terézia, az Erzsébet és a Zenta a tiencsin-i kikötőben, két további hajó az Aspern és a Szigetvár Kantonban, a Novara pedig Makao közelében horgonyoz. Ezzel szemben a kínaiak félelmetes túlerőben vannak, a császári hadsereg több tízezer katonája áll készen arra, hogy bármikor elvágják a várost a külvilágtól, nem is beszélve a megszámláhatatlanul sok, a hadsereg által felfegyverzett boxerről. Bármikor elszabadulhat a pokol.
- Volt már szó a civilek evakuálásáról?
- Még nem. Mindenki bízik abban, hogy megtudják oldani vérontás nélkül
- És mi az ön véleménye? - kérdezte Redl Lajtait
- Az, hogy hamarosan mindannyian azt fogjuk kívánni, hogy bárcsak kevesebb civil és több katona lenne Pekingben
- Rendben van hadnagy, a jelentését átveszem, és magam továbbítom Bécsbe - zárta le a rövid kihallgatást Széll Kálmán - Ön és Redl ezredes távoznak

A két katona tisztelgett, majd elhagyta a termet. Az ezredes és a hadnagy kabátot, csákót vettek és átmentek a Sándor Palotából Honvédelmi Minisztérium dísz téri palotájába. Redl ezredes, a titkosszolgálat budapesti kirendeltségvezetőjének egy tágas alagsori iroda jutott, széles asztallal, térképekkel, a fal mentén komor, sötétbarna kartoték és iratszekrényekkel. Az ezredes hellyel kínálta Lajtait, majd elővett egy dossziét
- Nos, Kocsis, vagy szólítsam inkább az igazi nevén, Lajtai hadnagy? - olvasott bele a dossziéba - Elég sok anyag futott be magáról keletről, nem örülünk
- Csak a kötelességemet teljesítettem
- Ne vigyorogjon, azok után, amit Port Arthur-ban művelt legszívesebben én magam lőttem volna agyon. Azért küldtük oda, hogy megszerezze az oroszok mandzsúriai felvonulási tervét, erre maga felrobbantja a főhadiszállást, egy lőszerraktárat és kis híján elsüllyesztett egy torpedónaszádot. Vérdíjat tűztek ki a fejére, az angolokról és a japánokról nem is beszélve. Ki engedte meg magának, hogy összeverjen egy kocsmányi matrózt Tiencsin-ben?

- Becsületbeli ügy volt, inzultáltak egy hölgyet.
- Egy harmadrangú részeg kínai prostituáltat.
- Én kérem, úriember vagyok, ha bántalmaznak egy hölgyet, meg kell védenem.
- Úriember - csóválta a fejét Redl, majd egy másik papírt vett elő - Na nézzük csak, mit kell tudni magáról, úriember. A maga neve Lőw Jákob, született 1875, Chelm község, Lublini Vajdaság, Volhínia. Az apja szabó volt, a családja meghalt egy zavargás során, maga elmenekült Lengyelországból, Sopronba került, Braun Mihály, aki előbb az árvaszéken, majd a megyei adóhivatalban volt tisztviselő, vette magához, és nevelte fel a saját gyermekeivel együtt. Ez furcsa, úgy tudom, a német eredetű, négy-öt nemzedék óta Magyarországon élő zsidó családok mélységesen megvetik a keleti, pólisiaknak csúfolt zsidókat.
- A nevelőapám jó ember volt, a legtisztább szívű férfi akit ismertem. Soha nem éreztette velem, hogy honnan jöttem, annak ellenére sem, hogy az ő családja egyike volt az elsőknek Sopronban, az ősük 1710-ben kapott engedélyt, hogy Mainz-ból Sopronba költözzön és ott zsinagógát építsen. A helyzetemen az sem könnyített, hogy Chelm-ben születtem
- Miért?
- A magyar zsidók szerint a chelm-iek ostobák, Chelm a buta zsidók városa. Mindeféle ostoba vicceket és anekdótákat mesélnek rólunk főleg Pesten.
- Ez érdekes, meséljen egyet!
- Ha nagyon akarja. Leesett Chelm-ben az első hó, az egész várost gyönyörű fehérség borította be. Gondolkodtak a Chelm-iek, hogy mit csináljanak, hogy reggel a templomszolga, aki házról házra járva hívja az embereket a reggeli imához, ne tapossa össze a nagy lábaival a gyönyörű szűz hót. Több órás töprengés után előállnak a megoldással. A templomszolga ne járjon a lábán, hanem négy erős zsidó vegye a vállára és vigyék.
- Ez nagyon jó - nevetett Redl. - Maguk tényleg elég ostobák lehetnek. Na de, nem viccelődni hívtam ide. Ott tartottunk, hogy a nevelőapja ükszülei alapították a város zsinagógáját. Ez igazán derék, szép család, nemes ősök, mindezek ellenére, ön és Braun úr Albert nevű fia 1894-ben kérvényezték a belügyminisztériumnál, hogy a nevüket magyarosítsák Lőw Jakobról Lajtai Jánosra, illetve Braun Albertről Barna Aladárra
- Egy jóakarónk, Braun bácsi testvére, úgy gondolta, hogy nem célszerű a pesti orvostudományi egyetemre német névvel jelentkeznünk
- Na igen, a jóakarójuk, Braun Áron, a csemegeáruház király
- Ő segített elintézni, hogy a hadsereg fizesse az egyetemi tanulmányaimat, cserébe azért, hogy utána, mint katonaorvos szolgáljam a császárt és a közhazát
- És az ő ajánlására vettünk önt a sorainkba.
- Nem tudtam, hogy Áron bácsi kapcsolatban állt az irodával
- Hasznos ember volt, a világ minden részére szállított, illetve vásárolt csemegeárut és más számunkra hasznosabb dolgokat. A néhány évvel ezelőtti végzetes kimenetelű balesete sajnálatos módon véget vetett az igencsak ígéretes és eredményes karrierjének. Nem emlékszem pontosan, hogy is történt ez a baleset?
- Üzleti úton volt Szentpéterváron, éppen a vonatra várt, amikor megcsúszott és a sínekre esett, egyenesen a vonat elé. Baleset
- Braun úr egy titkos küldetésen vett részt, mely egy orosz kémhálózatot volt hivatott felderíteni, egy szervezetet, melyet az oroszok Mihály arkangyal seregének hívnak és nemsokkal a Krími háború után hoztak létre, és aminek majdnem húsz éven keresztül sikerült titokban maradnia a nyugati titkosszolgálatok, köztük a miénk előtt is. Ennek a szervezetnek a tevékenységi köre roppant kiterjedt, legyen szó akár kémkedésről, akár zsidóellenes zavargások, pogromok szervezéséről.
- Ők ölték meg a nagybátyámat?
- És valószínűleg a Chelm és a lublini vajdaság más községei elleni 1885-ös támadások mögött is ők állnak. Nemrég tudomásunkra jutott, hogy az oroszok tárgyalásokba kezdtek a császári család néhány tagjával, akik orosz segítséggel akarják megbuktatni Ce Hszi özvegy császárnét és helyére egy nyugat, vagyis sokkal inkább egy orosz barát régenst ültetni
- Úgy tudom, a császárnét az elmúlt harminc évben minden európai kormány meg akarta buktatni.
- Ez így van, de nem azért, hogy azután egyetlen állam vegye át Kína és így egész Ázsia feletti ellenőrzést. Ha az oroszok terve sikerül, az véget vet az Európai jelenlétnek Ázsiában, ha a császárnő leleplezi az összeesküvést nem orosz hanem nyugati beavatkozásról fog beszélni, szabadon ereszti a boxereket, akik lemészárolnak minden fehér embert Pekingben, viszont ha mi leplezük le, azzal ellehetetlenítjük az oroszokat és megmentjük az európaiakat. A haditervek, amiket el kellett lopnia, az orosz katonai beavatkozás tervei voltak. A maga ostoba, meggondolatlan és roppant látványos akciója annyit ért el, hogy az oroszok rájöttek, arra, hogy tudjuk, mit terveznek, ezért gyorsan visszakoztak, kiadták a kínai udvarnak azokat a nemeseket, akik a puccsot tervezték, a császárné pedig lefejeztette őket, köztük az egyik unokaöccsét.
- Sajnálom
- Sajnálhatja is. Parancsot kaptam, hogy rúgjam ki magát. Természetesen nem teszem meg, hanem egy olyan megoldást választok, ami megnyugtatja a vezérkart, a bécsi barátainkat, Londont, Berlint és Tokiót is. Azonnali hatállyal leszerelem a császári és királyi hadsereg kötelékéből, megtiltom, hogy bármikor Ázsiába menjen. Az iroda hivatalosan megválik magától, de nem hivatalosan, civilként szolgálatban marad. Ön szülészorvos, amikor katonaként állományba vettük ez nevetségesnek tűnt, de okkal döntöttünk úgy, hogy szülésznek tanítatjuk ki, ennek most vesszük hasznát. A diplomáciai testületek ezirányú ellátását, a magyar királyi orvostudományi egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikája végzi. Itt dolgozik az ön fogadott testvére, Barna Aladár és itt vállal szolgálatot maga is. Remek hely, szülészorvosként bejárása lesz kezelések során a legtöbb nagykövetségre, így feltehetőleg az oroszra is. A konzul felesége terhes, és az orvosukat hamarosan baleset fogja érni, így a szülését ön és Barna doktor fogják levezetni. Ha eljön az idő, megfogja tudni, hogy mi a feladata.
- Értem uram
- Ezt írja alá, így ni, remek. Nos Lajtai úr, ettől az órától kezdve, ön civil. A szomszéd szobában átöltözhet, többé nem hordhatja ezt az egyenruhát. Viszontlátásra, Lajtai úr!
- Volt szerencsém, ezredes úr

Miközben a birodalom kémfőnöke, Redl ezredes Lajtait vallatta várban, a Kis-Svábhegyen a vacsora lassan véget ért, a cselédek leszedték az asztalt, a vendégek és a család megitta a vacsora utáni kávét, Barna doktor pertut ivott az apósával, aztán kikísérték Barnáékat a fiákerhez, az ifjú pár szemérmes csókot váltott, beszálltak a kocsiba, hazavitték Margit nénit, majd Pest felé vették az utat. Mivel Barna nem akarta megszegni az ígéretét rögtön az első nap, úgy döntöttek nem a Riviérában ünnepelnek, hanem felmennek Barna lakásába, felbontanak egy üveg bort, szivarra gyújtanak és ferblizni vagy alsózni fognak, egyszóval csendben elsiratják Barna legénységét.

Az Aggteleki utcai lakás Barna számára két legkedvesebb helysége a dohányzószalon és a könyvtár volt, az előbbi a társasági élet, míg az utóbbi az elmélyült tanulás, olvasás, gondolkodás, írás színtere, ami valljuk be sokkal közelebb állt a doktorhoz. A dohányzószalon, minden módosabb polgári lakás fontos kelléke, Barnéknál egy kicsi, sötét, már mondhatni intim hangulatú helyiség volt, hasonlított egy klasszikus angol gentleman club külön szobájához. A falat tapéta helyett barna mahagónifa borította, az egyik falon vörösmárvány kandalló, előtte plüssfotelek, a sarokban bárszekrény, kártyaasztal, kényelmes karosszékek, az ablak alatt egy komód, rajta szivarosdoboz, pipázó készlet, a kandalló felett a császár arcképe. Barna italt töltött, elővett két szivart, Várnagy pedig megkeverte a kártyát.

- Miben játszunk? - kérdezte Várnagy.
- Krajcárokban - mondta Barna szomorúan - Ha az ember nősül, nem kártyázik koronában. Ingem, gatyám rá fog menni erre az esküvőre. Döntöttem, az ünnepek után átnézem a könyveket, kasszírozok, behajtom a lakbérhátralékokat, és aki nem fizet azt kilakoltatom
- Na arra befizetek, amikor te síró asszonyokat és szomorú szemű gyerekeket raksz télvíz idején az utcára. Nem Alaldár, te nem teszel olyat. Te ehhez túl jószívű ember vagy!
- Úgy érted, hogy egy slemil vagyok?
- Egy kicsit! De téged ezért lehet szeretni. Banda!
- Aranyhármas - csapta Barna a kártyáit az asztalra - Három ász, én nyertem!
- Négy krajcárt, ha továbbra is jó lesz a lapjárás, akár egy kiflit is vehetsz a nyereményedből!
- Savanyú a szőlő! Ossz újra! Ne félts te engem, majd odaküldöm az anyósomat, az majd kidobja őket ne félj! Az én anyósom olyan asszony, hogy még a kisjézust is kirakta volna a jászolból, ha nem fizette volna ki időben a lakbért. Erőszakos anyósról jut eszembe, nem kaptál kedvet a nősüléshez?
- Nem. Girigáré, ráadásul nagy!
- Ez meg ferbli, megint én nyertem. Férjet kellene keresnem Annusnak, az asszony kiadta az első feladatot.
- Úgy tudom, Bánátihoz megy.
- Te le vagy maradva - legyintett Barna. - Az kora délelőtt volt. Estére apuka megfúrta az egészet, hál istennek. Mit gondolsz Annusról?
- Nem fogom feleségül venni, Aladár.
- Ki kért rá?
- Amikor ilyen kérdéseket teszel fel, akkor vagy te akarod elvenni, vagy azt akarod, hogy én vegyem feleségül. Az első megoldás, képtelenségnek tűnik, tekintve, hogy most volt az eljegyzésed, de téged ismerve, még azt is el tudom képzelni, hogy a bor és a jegykendő között beleszerettél a leendő sógornődbe.
- Nem értem, hogy mi a bajod! - szakította félbe Barna. - Elsőosztályú schaden, házasságközvetítő vagyok.
- O igen, idáig csodás lányokkal akartál összeboronálni. Ott volt például Soltész Nelli
- Remek lány volt!
- Ronda volt, öreg
- Nem is volt öreg! Az 1850-es egy nagyon jó évjárat.
- Borban igen, de nőben nem! Tehát csúnya volt, öreg, kövér és félig vak!
- Und was? Talán olyan sok rajtad a néznivaló? Volt nyolc bérháza, és egy 15 szobás villája a Stefánián! Egy akkora házban nem is kell találkoznotok!
- Én szerelemből akarok nősülni!
- Mert egy marha vagy! Az élet nem egy ponyvaregény! Nem a Járt e Cecille a Török utcában szereplői vagyunk! Jut eszembe te olvastad azt a könyvet?
- Nem. Banda!
- Hogy a fene egye meg! Semmim nincs. Ossz újra! Elkezdtem olvasni, de soha nem jutok a végére. Már egy hete, ezen töprengek, mindent tudok, Béla a koncertzongorába rejtette a hullát, Margit lement az alagútba, minden stimmel, kivéve, hogy járt e Cecille a Török utcában, vagy nem járt? Na mindegy, hol tartottunk?
- Ott tartottunk, hogy egy marha vagyok, de az eszmei mondanivaló elmaradt.
- Eszmei mondanivaló ezúttal nincs
- Doktor úr, egy férfi keresi - lépett a szobába a komornyik
- Micsoda férfi?
- Doktor Lajtai János - mondta egy borízű hang, majd gyengéden arréb lökte a meglepett komornyikot

Az öröm, ami az eddig igencsak nyomott hangulatot felváltotta, leírhatalan volt. Visszatért egy rég nem látott barát, egy majdhogynem testvér. Lajtait a két barátja szabályosan lerohanta, a vállát veregették, lapogatták, kezet szorítottak vele többször is, lenyomták egy székbe, itatták, faggatták, volt kérdésük elég, hiszen évek óta nem találkoztak, sőt az utóbbi hónapokban levél sem érkezett, azt se tudták él e vagy hal e. Miután röviden mindent elmesélt, amit csak a pekingi tartózkodásáról lehetett, és megkérte barátját, hogy hagy húzódjon meg nála, amíg Pesten talál lakást Barna kalandjaira terelődött a szó.
- Képzeld el, a mi Aladár barátunk megnősül - mondta Várnagy nevetve - A lány egy igazi amazon, ma délelőtt berontott Aladár irodájába és azt mondta, maga lesz a férjem és kész! Délelőtt lánykérés, este eljegyzés, expressz munka!
- Ezt meg kell ünnepelnünk! - kiáltotta Lajtai - Menjünk a Riviérába! Megvan még?
- Oda nem mehetünk! - rázta a fejét vigyorogva Várnagy - A kislány megtiltotta a mi Aladárunknak, hogy bordélyházba menjen!
- Akkor adjunk neki szerenádot! Hé komornyik, szerezzen nekünk egy cigányt! Mi az, hogy egyet, egy egész bandát!
- Azt az eljegyzés előtt szokták, tavasszal, mikor még csak udvarolunk - próbálta Barna csitítani a viszontlátás örömétől szint megrészegült barátját
- Pedig nincsen lakodalom muzsika nélkül! Biztos nem mehetünk kuplerájba?
- Nem
- A fene egye meg! Akkor menjünk mulatóba, ahol vannak cigányok!


A szót tett követte, a három jóbarát elindult a körútra, a New York kávéházba, melynek kulcsait a pesti bohémek a megnyitó napján a Dunába hajították, hogy a kávéház éjjel nappal nyitva legyen. Történetünk kezdetén még főleg a tehetősebb polgárok látogatták, a Harsányi testvérek, akik egy évvel később irodalmi kávéházzá alakították, még nem vették át a vezetését. Barnáék a mélyvíznek nevezett földszinti asztalok egyikét foglalta el. Azonnal pezsgőt, bort hozattak és vacsorát Lajtainak, aki utoljára délelőtt evett valahol Salzburg környékén. A jó öreg Lajtai Jancsi, hatalmas étvágyú, nagytermészetű fickó volt, most sem hazudtolta meg magát, azonnal rendelt húslevest, borjúpörköltet és Barna szemrehányó pillantása ellenére, sonkát és szalonnát is, mindezt bőséges mennyiségű borral és pezsgővel öblítette le. Ahogy egyre többet ivott, egyre inkább elfelejtette a gondokat, amiket az ezredes irodájából hozott magával, mire a desszerthez értek már olyan részeg volt, hogy ha nem kapják el időben, arccal a tortába borulva folytatta volna az estét. Várnagy és Barna szokatlan módon józan maradt, kifizette a cigányokat, a pincért, felnyalábolták cimborájukat, és kocsit hozattak.
- Nem változott semmit - fújta ki magát mérgesen Várnagy, miután betuszkolták Lajtait a konflisba
- Egy rendes asszony, meg tudná szelídíteni - mondta Barna elgondolkozva.
- Ne kezd Aladár! Alig néhány órája van Pesten, ne akard megházasítani! Esküszöm, rosszabb vagy, mint egy öregasszony!
- Azt mondta, le akar telepedni Pesten!
- Letelepedni, nem megnősülni.
- Az majdnem ugyanaz, Vasárnap bemutatom Annuskának!
- Aladár hagyd békén szegényt! Most jött haza, te pedig azonnal rá akarod sózni a sógornődet?
- Nem rásózni akarom, csak segíteni neki, évekig távol volt, nem tudja kit érdemes elvenni!
- Dehát nem is akar megnősülni!
- Részletkérdés - legyintett Barna. - Egy férfinak muszáj manapság okosan nősülnie! A klinikán akar dolgozni, karriert csinálni, a legokosabb. amit tehet, hogy elveszi a főnök egyik lányát! Dénesék családjába érdemes nősülni, szép nők, csupa orvos, kiváló kapcsolatok, ha lenne egy húgom őt is benyomnám valahogy. Várj csak! Van egy húgom!
- Aladár szerintem te részeg vagy
- Teljesen józan vagyok! Mindent megfontoltam és meggondoltam! Vasárnap elvarrok minden szálat! Jancsit összeboronálom Dénes Annussal, Rózsit pedig Dénes professzor fiával Barnabással! Még azt is tudom, hogy győzzem meg! Kár, hogy nincs még egy lányuk, pont jó lenne neked! Tényleg, mit gondolsz Magdáról?
- Engem hagyj ki ebből! Nem veszem el sem a húgod, sem a sógornőd! És különben is, hogy akarod Rózsit összeismertetni Barnabással? Tudtommal Sopronban van!
- Vasárnapra itt lesz. Sürgönyöztem haza, hogy Magdával együtt jöjjenek fel holnap, vasárnap ebédet adok Déneséknek, bemutatom a család egy részét
- Egy asztalhoz akarod ültetni Rózsit és Annuskát? Nem lesz ebből baj?
- Miért lenne? Még soha nem találkoztak! Rendben lesz minden!

Várnagy egyáltalán nem osztozott Barna lelkesedésében. A naiv doktorral ellentétben, ő tudott Rózsi és Lajtai viszonyáról. A dolog, még Sopronban kezdődött, Rózsi 14 éves volt, Lajtai 19. A lány, a szerelmes bakfisok elragadtatásával imádta Lajtait, aki egy idő után viszonozni kezdte Rózsi szerelmét, végül egy igencsak viharos, macska-egér kapcsolat alakult ki köztük, természetesen a legnagyobb titokban. Állandóan veszekedtek, Rózsi kibírhatatlanul féltékeny volt, amivel ki tudta kergetni Jancsit a világból. Nem sokkal azelőtt, hogy Lajtai Pekingbe ment, Rózsi Pesten összeverekedett egy lánnyal, akinek szerelme állítólagosan udvarolt. Amolyan nőies verekedés volt, nagy hajtépés, közben sűrű dialóg. Hál istennek Barna nem volt jelen, Várnagy választotta szét őket, aki ekkor szerzett tudomást a kapcsolatukról, és akit megeskettek, hogy soha, semmilyen körülmények között sem szól erről Barnának.
Várnagy tudta, hogy a csinos nők Lajtai gyengéje, Annus pedig gyönyörű, biztos udvarolni fog, ha egymás mellé ültetik őket, pláne, ha Barna előtte bíztatja is, Rózsi pedig nem fogja tűrni, még ennyi év után sem, hogy Jancsi a szeme láttára udvaroljon egy másik nőnek. Enélkül is veszekedni fognak, de így még verekedés is lehet a dologból. Na már csak ez hiányzott, Aladár, Aladár, meg fogod te még emlegetni ezt a vasárnapi ebédet!

- Nem akarsz engem is meghívni vasárnap? - kérdezte várnagy Barnát
- Dehogynem, elvégre te is majdnem családtag vagy! De figyelmeztetlek, formális, unalmas esemény lesz!
- Na arra befizetek - morogta Várnagy!