Kalózvér 7. Rész

A Nap sugarai melegítették az arcát, amik beszűrődtek a vékony résen a sötétítők között. Elizabeth felsóhajtott, és még jobban összehúzta magát. Nem is tudja, mikor aludt utoljára ilyen jót.
Felnyitotta szemeit, és elsőre azt sem tudta megmondani, hol van. Lassacskán azért eszébe jutott minden.
Érezte, hogy valami a hátát és hasát melegíti, és nem a párnákon fekszik. Fejét óvatosan megemelte, és lassan hátrapillantott. Rhys még aludt, egyenletes szuszogása csiklandozta a nyakát. Jobb karját kinyújtotta, nyílván azon aludhatott – gondolta Beth. A lány háta teljesen hozzásimult a másikhoz, a férfi bal karja átvetve a derekán, tenyere a hasán. A takaró éppen csak takarta a csípőjét.
Alsó ajkát beharapta, és próbált nem arra gondolni, mennyire jó lenne minden reggel így ébredni. „Fejezd be! Ezt már megtárgyaltuk!”
Megemelte a karját, hogy kicsúszhasson alóla, de a férfi még szorosabban szorította magához, és a nyakába dünnyögte.
- Várj még… egy kicsit…
Beth visszafektette fejét Rhys karjára, és felsóhajtott.
- A doktor mindjárt itt lesz.
- És? – sóhajtotta félálomban.
- Nem láthat meg minket így!
- Nem is csinálunk semmit…
Újra megpróbált kiszabadulni a másik karjai közül, de Rhys nem engedte.
- Ne mocorogj már annyit… - morogta összeszorított fogakkal, ahogy a lány feneke az ágyékának dörzsölődött, és azon imádkozott, hogy a másik ne vegye észre az „állapotát”.
- De…
Rhys felsóhajtott, és kinyitotta szemeit. – Úgysem fogsz hallgatni rám, mi?
Beth konokul hallgatott, a férfi pedig több percnyi kínlódás után, elengedte. A lány felült, és megigazította félrecsúszott alsóruháját.
- Bármelyik percben itt lehet… - mondta vádlón, és felállt.
„Ó, Szent Isten!”

A reggeli fényben, még inkább látni lehetett mindazt, amit az alsóruha megpróbált elrejteni. Rhys legszívesebben a fal felé fordult volna, hogy ordítson egyet, de már csak azért sem tette, nehogy megrémissze a lányt, ráadásul a sebe is megakadályozta ebben.
Elizabeth gyorsan összefogta a szalaggal a haját, és a ruha után nyúlt. Most nem érdekelte, hogy a férfi nézi-e vagy sem, csupán minél gyorsabban fel akart öltözni. Nagyon nem szeretett volna a doktor előtt úgy mutatkozni, hogy félreértsék a helyzetet.
A férfi felé fordult.
- Gyere kintebb!
Rhys nem mozdult, csak felvonta a szemöldökét.
- Minek?
A lány türelmetlenül sóhajtott.
- Ha ott gubbasztasz, rá fognak jönni, hogy melletted töltöttem az éjszakát! – mondta, miközben rákvörös lett, és észre sem vette, hogy végig tegezte a férfit. Rhys viszont igen.
- Na és? Ott fekszem, ahol akarok!

Beth rámeredt, majd beletúrt a hajába, és inkább az ablakokhoz lépett. Gyorsan rántotta ki a függönyöket, így a fény hirtelen lepte el a szobát. Hallotta a férfi morgását, nem esett neki jól a hirtelen jött fény… a lánynak viszont pont ez volt a célja!
Ismét megállt az ágy felett, és lepillantott a férfira, aki „ártatlanul” felmosolygott rá. Hát… ez annyira volt ártatlan, mint ő szűz…
- Legalább a párnákat hadd igazítsam meg. Ülj fel!
Rhys morogva teljesítette a kérést.
- Rabszolgahajcsár… - dünnyögte. – a betegnek még pihennie sem lehet…
Elizabeth játékosan bordáinak nyomta a könyökét, Rhys pedig furcsa nyekkenő hangot adott ki magából. Mire a férfi hátrafordult volna, ő már rég végzett a párnákkal, és kiegyenesedett.
- Zavar a hajad? – kérdezte rápillantva a kócos hajára, ami beterítette vállát.
- Nem vághatod le! – jelentette ki fenyegető hangon. Beth kárörvendően elmosolyodott.
- Nem erre gondoltam, de nem rossz az ötlet! Úgyhogy a beteg csak vigyázzon a szájára, mert a végén még kopaszon ébred! – fordult el tőle, hogy megkeresse a fekete szalagot, amit még nem is olyan rég rakott el. Diadalittas arckifejezéssel felkapta a földről, és ismét a másikhoz lépett.
- Szóval? – kérdezte két ujja között felmutatva a szalagot.
- És ezt hogy képzelted? – kérdezte a férfi furcsa hangon. – még nem tudom használni a karom…
„Na, persze… de ahhoz, hogy fogva tartsa, már egészséges volt!”
Beth felsóhajtott, és feltérdelt az ágyra, úgy hogy valamelyest a kalóz háta mögé kerüljön. Remegő kezekkel túrt a másik hajába, és ujjaival hátrasimította a tincseket. Nem gondolta volna, hogy ennyire… selymes lesz…

Rhys libabőrös lett, és megpróbálta elfojtani, feltörni készülő, jóleső nyögéseit. Ezt a nőt csak azért küldték hozzá, hogy kínozza! Semmi másért! Az égiek nagyon pipák lehetnek rá!
Addig fésülte ujjaival a másik haját, míg elfogadható állapotba nem került, majd a fekete szalagot, háromszor áttekerve rajta, megkötötte a tarkójánál.
Tekintete a férfi tarkójára tévedt, majd a vállán lévő kötésre. Másik kezét a hátára téve, megemelte a kötést, hogy egy pillantást vessen a sebre.
A seb körül, már varasodott a bőr, de nem volt semmi fertőzésre utaló jel. Szépen gyógyult.
- Timnek igaza volt… - mondta halvány mosollyal.
A férfi hátrapillantott rá, a válla felett.
- Miben?
- Azt mondta makacs vagy, mint egy öszvér… nem akarsz még elmenni ebből a világból… - válaszolt halkan.
- Legalább megszabadultál volna tőlem végleg… - mosolygott rá kihívóan, Beth pedig felvette a kesztyűt, de kopogtattak.
Az illető nem várta meg, amíg szólnak, hogy bejöhet, hanem csak… bejött.
Beth úgy sietett le az ágyról, mintha parázzsal tették volna tele. Elvörösödve hátrafordult, majd kínosan rámosolygott Nathanre, aki felvonta az egyik szemöldökét, és várakozó mosollyal rájuk meredt.
- Rosszkor jöttem? – kérdezte.
- Nem! – vágták rá egyszerre!
Nathan tovább somolygott, és közelebb lépett.
- A doki itt van, csak előre küldött, mert megállt beszélgetni egy nővel.
- Hát én… azt hiszem egy kicsit kimegyek…
- Ó, miattam ne fáradj! – vetette le magát a székbe a férfi, és rápillantott a nőre.
- De én…
Az ajtó kinyílt, majd belépett rajta az orvos.
- Ó, már láthatóan jobban van! – jelentette ki, nem kis megkönnyebbüléssel a hangjában. Köpenyét levetette, a lány kezébe nyomta, majd táskáját magához véve, az ágyhoz lépett. Nem szólt semmit, rögtön munkához látott. Óvatosan letekerte a kötést, és alaposan megvizsgálta. Látszott arcán az elégedettség.
- Nagyszerű munkát végzett, Miss…
- Sinclair! – válaszolt Beth szemrebbenés nélkül. Látta Rhyst, ahogy meglepődve felvonja az egyik szemöldökét, de csendben maradt.
Az orvos rákent a férfi sebére egy furcsa illatú kenőcsöt, majd tiszta vászonnal, újra bekötözte.
- Még legalább egy hetet pihennie kell, aztán mozoghat, de csak óvatosan! Addig remélem a kisasszony itt marad, és tovább ápolja! – nézett rá egy pillanatra Bethre.
- Én… nem hiszem…
- Ugyan, remekül végzi a munkáját! Azt hittem, hogy egy félholtat találok, már elnézést Uram, ehelyett majd kicsattan az erőtől! Ha hinnék a mágiában, azt hinném Hölgyem, hogy maga természetfölötti erőkkel bír! De az is lehet, hogy csak a személyisége a gyógyír!
Beth elpirult a bókáradattól, és lehajtotta fejét. Örült, hogy az orvos elismeri a munkáját, de ez az egy hét itt maradás… nem teljesen így képzelte! Itt mindenki összeesküszik ellene? Hogy fog még hét teljes napot kibírni a férfi mellett? Főleg hogy az úgy „öltözteti” le és fel, mint valami babát… Ő meg olyan bolond, hogy meg is teszi!
- Ahogy szeretné – sóhajtotta lemondóan. Ugyan, ki győzhet a férfiakkal szemben?


Az orvos nem maradt sokáig, még elhadart valamit arról, hogy Rhys szervezete rendkívül erős, és csodálkozott azon, hogy nem fogyott sem az ópium, sem pedig a morfium.
Miután a doktor távozott, Nathan sem maradt több ideig. Arra hivatkozva, hogy Valerienek talán szüksége lehet valamire, kisétált a helyiségből.
A csend most elviselhetetlenül feszült közöttük, de egyikük sem próbálta megtörni.
Beth nem tudta mit gondolhat a férfi. Vajon nagyon mérges, hogy nem ment el? Vagy van egyáltalán egy kicsi esélye is arra, hogy örül a jelenlétének? Ó, Istenem, ez a bizonytalanság egyszer a sírba fogja üldözni!



Nem történt semmi különös, egész nap. Unalomban telt el. Rhys legtöbbször aludt, ilyenkor a lány meg fellélegezhetett, mert nem érezte magán a másik vizslató tekintetét. Kis időre átment Valeriehez, hogy megnézze, milyen állapotban van a lány. Jót beszélgettek, de látszott rajta, hogy még nem pihente ki magát teljesen. Nathan úgy viselkedett vele, mint egy törékeny porcelánbabával. Bár, most annak is látszott, de az életkedve, egyre inkább visszatért belé.
Sok férfival is összefutott a legénységből, akik hálálkodtak, ahogy csak tudtak. Tim még át is ölelte. Beth úgy érezte magát, mintha találkozott volna elveszettnek hitt testvérével.
A Madamtól megtudta, hogy a flotta emberei házkutatásokat kezdtek el végezni a város szegényebb negyedében. Rhys, mikor megtudta ezt, hihetetlenül dühös lett, de Beth kiérzett a hangjából egyfajta félelmet is. Most tudja magáról Rhys is, hogy tehetetlen, és ha most bukkannának rá, védekezni sem tudna, nem hogy elmenekülni. Ez idegesítette a legjobban.
Este a férfi megint nem hagyta annyiban, így Bethnek ismét vele kellett aludnia. Furcsának találta, hogy nem érzi zavartan magát. Mindkettőjüket hamar elnyomta az álom.


Az éjszaka közepén Rhys megéhezett, Beth pedig kért a Madamtól némi ennivalót.
- Ez rágós…
Beth csak a szemét forgatta a kijelentésre.
- Ne engem hibáztasson, nem én készítettem!
- Nem érdekel… - morogta Rhys. Elege volt már abból, hogy próbálja megtörni a jeget, de a lány még mindig magázza! Bár most mit is akar egyáltalán?
- Úgy látom, bal lábbal kelt! – dőlt hátra a székben, és keresztbefonta maga előtt karjait.
- Csak hiszed…
- Akkor mi baja van? – kérdezte Beth. Ha tovább hallgatja ezt a morgó férfit, aki most inkább hasonlít természetileg egy medvére, ő is vészesen közeledni fog a „zsémbes asszony” szerephez!
- Ez… férfiügy…
- Óóó! Így már minden világos!
Rhys rápillantott.
- Nem hiszem…
- Akkor felvilágosítana, hogy miért is kell a gorombaságát hallgatnom?
A férfi fészkelődni kezdett, és már az a kis étvágya is elment, ami hirtelen „támadta” meg. A tálcát lerakta a kis asztalra, és hátradőlt.
- Mondom, hogy férfiügy…
- Talán régen volt nővel? – szaladt ki Beth száján, és mikor a férfi ránézett, szemének villanásából, rájött, hogy telibe talált!
- Khm… azt hiszem én… én ezt most inkább leviszem… - fogta volna meg a tálcát, de Rhys elkapta a csuklóját.
- Mi lenne, ha abbahagynád ezt az idegesítő magázás-játékot? – kérdezte halkan. A lány a szemeibe nézett.
- Miért hagynám abba?
- Mert idegesít.
- Akkor csak ennyi baja van?

Rhys közelebb húzta egy kicsit, Bethnek pedig rá kellett támaszkodnia az ágy szélére a másik kezével, ha nem akarta, hogy a férfira essen.
- Nem. Az előző megállapításod is igaz, de nem hiszem, hogy felajánlanád a… szolgálataidat… így mi lenne, ha a másik problémára ugranánk, és abbahagynád a magázást, csak hogy egy kicsit jobb legyen nekem?
Beth érezte, hogy rettenetesen elvörösödik, és megpróbálta kihúzni kezét a kalóz keze közül, de a másik nem hagyta. Nem szorította annyira, hogy fájjon, de elég erősen ahhoz, hogy ne tudjon szabadulni.
- Nem hallottam!
- Én nem engedtem meg, hogy tegezzen!
- Én viszont igen!
- Az engem, fikarcnyit sem érdekel! Megtartom a kellő távolságot, mégha Maga nem is akarja!
Rhys pillantása a lány szemeiről a szájára tévedt. Úgy érezte, hogy keze, amely a lány csuklóját tartotta fogva, külön érzékel mindent. Szinte felerősödve érezte a lány bőrének simaságát… Mégis mi a franc történik vele?
- Üss meg! – nyögte ki végül.
Látta a lányon, hogy megrökönyödik.
- M… micsoda? – kérdezte ledöbbenve.
- Üss meg! Vágj hozzám valamit, bármit!
- De… én…
- Csináld már!
- Nem! Miért ütnélek meg? – kérdezte letegezve a másikat.
- Mert azt mondtam!
- Nem!
- Kérlek…
- De miért?
Rhys nem tudta mit tesz, de egy rántással húzta le a lányt az ágyra. Beth még fel sem ocsúdott a meglepetéséből, a férfi már fölé is hajolt. Minden tétovázás nélkül lehajolt hozzá, száját pedig a lány ajkaira nyomta. Felnyögött az élvezettől, és átkarolva a nőt, még szorosabban húzta magához.
Beth, az első bizonytalan próbálkozások után, bátran csókolt vissza, ajkait pedig szétnyitotta, bebocsátást engedve a férfinak.
Rhys ráfeküdt a lányra, és próbált úgy helyezkedni, hogy lehetőleg a két combja közé simuljon, bár a hálóing elég sikeresen meghiúsította ezt a tervét, ezért felhúzta az anyagot, egészen a lány csípőjéig.

Beth átkarolta a férfi nyakát, és szorosan magához szorította.
A kalóz megszakította a csókot, és letért a nyakára. A lány megborzongott, amikor csókot nyomott a füle mögötti érzékeny részre. Felsóhajtott az élvezettől, egyik térdét felhúzta.
Soha nem hitte volna, hogy egy férfi lehet ilyen gyengéd is. Főleg, hogy kalóz! A kalózokról állandóan az a hír terjengett, hogyha megkívántak egy nőt, kérés nélkül a magukévá tették, ha akarta az illető, ha nem. Rhys akaratos volt, de pozitív értelemben. Nem okozott volna neki fájdalmat semmi pénzért, és ezzel Beth nagyon is tisztában volt.
Kitapogatta a férfi hajában a szalagot, és kibontotta. Rhys haja függönyként omlott le arca két oldalán.
Beharapta alsó ajkát, és beletúrt a kalóz hajába, mikor az, kezébe vette egyik mellét, és kör-körös mozdulatokkal kényeztetni kezdte. Még soha nem tapasztalt izgatottság lett úrrá rajta, és minden egyes percét kiélvezte a helyzetnek. Reszketve várta, hogy mi lesz a folytatás, úgy érezte magát, mint egy tudatlan szűzlány, és nem hitte el, hogy ettől még jobb is lehet, jobb is történhet vele.
Hátradobta fejét, mikor megérezte mellén a férfi forró leheletét. Csak nyöszörögni tudott, némán kérve, hogy folytassa, ne hagyja abba. Rhys végigsimított combján, lent a térdétől, fel, s becsúsztatta kezét a hálóing alá, majd felsimított az oldalán, végig, kínzó mozdulatokkal, egészen mellének aljáig.
Beth felhúzta másik térdét is, így a férfi már pontosan a két lába között feküdhetett. Kezeit a másik hátára tette, és megpróbált ő is ugyanannyi örömöt adni a férfinak, amennyit ő adott neki, ebben a néhány percben.
Mikor Rhys föntebb csúszott rajta, a lány végigfuttatta nyelvét a másik nyakán, az álláig, a férfiből pedig meglepett nyögés szaladt ki.
Lepillantott a lányra. Haja szétterült a párnán, nagy ellentétet alkotva a hófehér párnával, ami szinte világított a beszűrődő Hold fényétől.
- Biztos, hogy akarod? – kérdezte lihegve, Beth pedig beleegyezőleg bólintott egy aprót, és még szorosabbra fonta az ölelést. Hangosan felnyögött, és szorosan behunyta szemeit…


Zihálva ült fel, és több percig csak maga elé meredt, mert a sötétben nem tudta hol van. Vadul dübörgő szívére szorította kezét, és próbálta lenyugtatni magát… „Ez csak egy álom volt… csak egy álom… csak… álom.”
Mikor szeme megszokta a sötétséget, körbetekintett. A kis asztalon ott pihent a tálca, mellette az ágyban, pedig a férfi, aki szerencsére nem kelt fel. Halkan sóhajtott egy hatalmasat, és hátrasimította haját. „A francba!”
Nem tudta eldönteni, hogy most megkönnyebbüljön azért, mert nem történt semmi, vagy elszomorodjon miatta… Mindkettőnek meg volt az előnye, és a hátránya is. Ha megkönnyebbül, az azért jó, mert nem olyan sültbolond, hogy ilyet tegyen egy olyan férfival, akit alig egy hete ismer. Rossz, mert kihagyott egy ilyen lehetőséget! Ha pedig elszomorodik… az egyáltalán nem jó! Nincs is jó oldala ennek a verziónak! Mert az azt jelentené, hogy foglalkozik a férfival… érzelmileg kezd kötődni hozzá, ezt pedig nagyon, nagyon, nagyon, de nagyon nem akarta! Nagyon nem!
A legjobb lesz, ha ezt az őrült álmot kiűzi a fejéből, és a közeljövőben, még csak gondolni sem gondolhat rá, nem hogy elemezni kezdené!
Szíve még mindig szabálytalanul vert, bőre forró volt, de már kezdett magához térni.
Lepillantott a mellette fekvő férfira. „Hogy még álmomban is mire képes… hihetetlen… nem csoda, hogy imádják a nők…”
Óvatosan visszafeküdt, lehetőleg úgy, hogy ne érjen hozzá semmilye a férfihoz. Még hátat is fordított neki. Nyugalma nem tartott sokáig, ugyanis a férfi a hátának simult, és átkarolta, ahogy azt reggel is tette.
- Rosszat álmodtál? – kérdezte a férfi suttogva, lehelete a lány tarkóját simogatta, Bethet pedig kirázta a hideg.
- Igen… mondhatni… - nyögte, kicsit sírós hangon. De legalább így hitelesebb lett a hazugsága.
Rhys felsóhajtott, és a lány feje alá fúrta karját, másik kezével meg – amellyel átkarolta – magukra húzta a takarót.
- Nyugodj meg… itt vagyok…- motyogta fátyolos hangon.
HÁT ÉPPEN EZ A BAJ! Beth nem tudta, hogy most sírjon vagy nevessen… esetleg mindkettőt egyszerre… Valami nagyon rosszat követhetett el előző életében, amiért most kell ilyen keményen bűnhődnie! De legalább azt tudná, hogy előreláthatólag mennyit kell még törlesztenie!
Lehunyta szemeit, felsóhajtott.
- Tudom… - válaszolt alig hallhatóan. Rhys megint átkarolta, tenyerét hasára simította, Elizabeth meg elálmosodott. Pár perc múlva elnyomta az álom.



Másnap reggel Rhys ébredt először. Elégedetten feküdt az ágyban, mert már rég érezte magát ilyen kipihentnek. Még azt is kellemesnek tartotta, ahogy a lány feje a karján pihent. Minden bizonnyal álmában fordulhatott felé, mert most szemből bújt hozzá a férfihoz. Feje a vállgödrében pihent, karjai egyfajta védfalként húzódott az ő, és a lány teste között. Lábait felhúzta, a jobb térde az övéi között. Cinikusan elmosolyodott. Elizabeth Noell túlságosan büszke, hogy magától vetemedjen ilyenre…
Vagy más áll a háttérben. Nos… első dolga lesz a mai napon, hogy beszél Valerievel. Vajon kiszedett már valamit a lányból?
Nem tudta volna megmagyarázni – még ha agyonütik sem – hogy miért foglalkoztatja ennyire a lány múltja. Valami mindig hajtja előre, és nem engedi, hogy abbahagyja a nyomozást. Tudta, hogy itt sokkal nagyobb, mélyebb dolgok vannak, mint hogy szó nélkül itt hagyja őket. Pedig ez lenne a helyes! Egyszerűen csak kisétálni a lány életéből, mielőtt még valami hatalmas marhaságot tesz. Azt már nem tudta nevén nevezni, hogy mi lenne az a hatalmas marhaság, de tudta, hogy benne van a pakliban, miszerint elköveti.
Beth lassan mozgolódni kezdett, ő pedig résnyire nyitott szemmel nézte. A lány kinyitotta szemeit, Rhys pedig majdnem felnevetett az arckifejezésén. Sejtette, hogy a lány most azon gondolkodik, hogy, hogy a francba került ilyen helyzetbe.
Lassan kihúzta térdét az övéi közül, fejét pedig megemelte, és kicsúszott a karja közül. Rhys úgy tett, mintha még aludna, úgyhogy nem kapott a lány után, bármennyire is szeretett volna. Furcsán üresnek és hidegnek érezte az ágyat, ahogy felült a lány, és hátat fordított neki.
Beth megrökönyödve nézte a széken fekvő, halványkék ruhát. Úristen, a mennyben! Ki hozta ezt be? Az a valaki látta őket, ahogy… Te jó ég! Most mindenki azt hiszi, hogy megtörtént az, amiről csak álmodott? Mindenesetre örült a ruhának, mert a sárga rengeteg mindenre emlékeztette, ráadásul már nem volt a legtisztább. Felállt, hogy elvegye a ruhát a székről, de kinyílt az ajtó. Megdermedt egy pillanatra, de mikor látta, hogy csak Valerie az, kicsit megnyugodott. Zakatoló szívére szorította kezét, és óvatosan visszaült az ágyra.
- Ó… ugye nem zavart meg semmit? – kérdezte furcsa mosollyal, Beth pedig elvörösödött.
- Nem… dehogy – suttogta vissza, és újra felállt. – A ruha…
- Nemrég hoztam be, remélem eltaláltam a méreted.
Beth céklavörös arccal bólintott, kezébe vette a ruhát, és a paraván mögé sétált.
- Hogy van az arcod? – kérdezte Beth halkan, nehogy felébressze a kalózt. Emlékezett rá milyen morcos volt tegnap este, mikor az éhség verte fel. Persze semmi sem történt, a vacsora után lefeküdt és elaludt. Csak a mostanában megromlott fantáziájának idétlen játéka volt az az álom, ami miatt felriadt. Még szerencse!
- Már nem fáj… - válaszolt a lány közömbös hangon, mintha arról beszélnének milyen az időjárás. – Volt már rosszabb is.
Beth el tudta képzelni, hiszen a lány évek óta a hajón dolgozott. Biztos volt benne, hogy a harcból is kivette a részét. De mérget vett volna arra, hogy még, ha nem is maradnak ennek a dolognak látható sebei, a lelkén még jó darabig ott lesznek. Nem minden nap akarják megerőszakolni az embert… Tudta, hogy a lánynak egy ideig ez még rettenetesen fájó „seb” lesz. Már ha magából akar kiindulni…
- Nathan?

Kilépett a paraván mögül, és egy halvány mosollyal hátat fordított a lánynak, hogy segítsen begombolni a ruha kapcsait. Valerie készségesen állt hozzá. Fürge, apró ujjai pillanatok alatt végeztek, de Beth már előre félt az estétől… Lehet, hogy először megkéri Valeriet, hogy gombolja ki, és csak azután jön be ide…
- Vele már más a helyzet – váltott át Valerie könnyed hangja, aggodalmassá. - Az orvos szerint nem tiszta vágás volt, úgyhogy megmarad a sebhely…
Beth megfordult.
- Annyira sajnálom…
Valerie arcán egy elgondolkodó mosoly terült el.
- Én nem… szerintem szexisebb vele! Olyan… rosszfiús!
Beth felkuncogott, és fejét rázva az ágy melletti kis asztalhoz lépett. A hajkefét felkapta, és gyorsan átfésülte a haját.
- Beth, szóltam a Madamnak, úgyhogy a szomszédos szobában vár egy dézsa, forró víz. Gondoltam szeretnél…
- Ó, köszönöm! Imádlak!
Valerie ajkán önelégült mosoly húzódott.
- Engem ki nem imád?
Beth elvigyorogta magát, és az ajtóhoz lépett, de megtorpant, és a férfi felé fordította a fejét.
- Ne aggódj, addig vigyázok erre a hatalmas gyerekre…
Beth bólintott és kiment a szobából. Amint becsukódott az ajtó, Rhys megszólalt.
- Hatalmas gyerek?
Valerie ismét elvigyorogta magát, és leült a székre.
- Csak azért mondtam, mert tudtam, hogy hallod!
Rhys álmos arcán, bágyadt mosoly terült el, és ép karját a feje alá csúsztatta.
- Ilyen átlátszó lennék?
- Ó drágám a színészi tehetségeddel nincs semmi gond. Csak engem nem tudsz átvágni!
- Ettől féltem!
- Hát félhetsz is!

A csend, ami közéjük telepedett nem volt nyomasztó. Olyan légkör volt ez ami a bajtársak és a testvérek között alakul ki. Egyikük sem töprengett azon, hogy mivel törhetnék meg a csendet, mert nem érezték magukat kínosan. Rhys tényleg úgy tekintett a nőre, mintha a húga lenne. Soha meg sem fordult a fejében, hogy olyan lépést tegyen felé, ami által „közelebb” kerültek volna egymáshoz. Nem az volt, hogy Valerie nem volt szép, mert nem volt igaz. A szőke hajával, s tüzes, szinte fekete szemeivel, egzotikus szépségnek hatott. Egyszerűen csak… nem tekintett rá úgy, mint egy következő kalandra. Főleg, hogy Nathan komolyan vette a lányt.
- Beszéltél már vele?
Valerie szemei az arcára siklottak, és hátradőlt a széken.
- Miről? – keresztbe fonta karjait.
- Tudod te! – motyogta, és a lány felé fordított a fejét. – Mondd el!
Valerie fészkelődni kezdett.
- Ez nagyon személyes, Rhys…
- Azt gondoltam, de merem remélni, hogy nem hiszed azt, hogy szét fogom kürtölni!
Valerie lehajtotta a fejét, és úgy pillantott rá.
- Neked sem szabadna elmondanom!
- Val…
- Rhys ez…
- Val…
-… nagyon személyes, utálni fog, ha…
- Val…
-… elmondom neked, értsd már meg!
- Val, nem fogja megtudni! Ígérem!
- Akkor miért akarod azt, hogy elmondjam?

Hát ez volt az a kérdés, amire ő maga sem tudta a választ! Viszont akkor sem engedte, hogy a lány kitérjen a válaszadás elől! Tudni akart mindent, nem érdekelte, hogy van e joga rá vagy nincs. Majd máskor foglalkozik a „miért” – ekkel. Egyelőre most nincs kedve hozzá.
- Mondd el!
Valerie vállai előre görnyedtek, és vádlón nézett a férfira.
- De csak dióhéjban! És nem kérdezel többet tőlem! Ha akarsz valamit tőle, ne engem használj fel információszerzésre! Így is rosszul érzem magam, amiért el fogom mondani! – sorolta a feltételeket!
Rhys bólintott.
- Szexuális játékszere volt egy szadista állatnak.
Rhys a mondatra úgy megmerevedett, mint akit gyomorszájon vágtak egy husánggal. Aminek szögek voltak a végén. Tudta, hogy Valerie nem túloz… az Istenért, hiszen ő maga is látta a nyomokat a hátán! És tudta, hogy halványan még mindig ott vannak! Te jó ég…
- Ki volt az?
Valerie elfordította a fejét.
- John Harper.
Rhys ledöbbent.
- A flotta tábornoka?
Valerie bólintott, Rhys pedig azon tűnődött, hogy jöhet-e még rosszabb. Sejtette, hogy igen.
- Mit… - furcsállta, hogy megbicsaklott a hangja, és utálta, hogy Valerie ezt észrevette. – Mit tett vele?

Valerie sötét, kifürkészhetetlen szemeivel rá pillantott. Rhys látta rajta, hogy azon őrlődik, mit mondhat még el, és mit nem.
- Beth elmondta, hogy Harper azt mondta neki, idézem: Szeretne mindent kipróbálni rajta, amit egy rendes, szerény feleséggel nem tehet meg.
A seggfej! Ki fogja belezni! És a beleinél fogva felköti!
- Megkötözték, Rhys… - halkult el a lány hangja. – Harper „barátai” pedig végignézték… Ez… ez annyira… Senki sem érdemli meg ezt…
- Ő pedig főleg nem… - mondta csendesen, és felrémlettek előtte az esetek, akárhányszor megérintette a lányt, ő mindig összerándult, és ijedt szemeket meresztve, várt valamire. Az arckifejezéséből ítélve, és most, hogy tudta mi történt, nyílván azt várta, hogy megüti. Te Jó Isten, hogy a francba tudta volna megütni? Még olyan nőket sem volt képes megütni, akik rászolgáltak volna. Tényleg rászolgáltak volna! Hát még őt… Inkább vágná le tőből a saját kezét, mint hogy egyszer kezet emeljen rá.
- Mióta…
- Két éve… meghalt az anyja, az apját nem ismeri.
- Két éve? – nyögött fel a férfi, és a plafonra emelte a fejét. – Hogy-hogy nem esett teherbe?
- Harper nem akart törvénytelen gyereket, de ezzel fenyegette Bethet. Ha nem engedelmeskedik, teherbe ejti, és kidobja. Vagy odaadja másnak.
Rhys érezte, hogy az agyát elönti a vörös köd.
- De nem mondok többet! – makacsolta meg magát a lány, és kiegyenesedett ültében, összefonta karjait maga előtt.
- Rendben…
Nem is kell… Ennyi elég volt egy napra… egy egész életre.