Regények - 112.oldal

Bekanyarodva egy szűk sikátorba végül zsákutcába találta magát. Kardját elővéve várta a lányt kinek árnyéka egyre jobban közeledett. Nem vette le csuklyáját, mégis néha mikor felvillantak a szemek arcán valamiféle mosoly vélhető felfedezni. Mindig mosolyogott mikor új feladatot kapott, mert tudta, hogy ez a sorsa. Ezt kell követnie, erre született...

VÁMPÍROK! Abban a pillanatban valaki nekem ugrott, s ledöntve a lábamról a földre estem. Az idegen is velem együtt elesett, de ő ezzel semmit sem törődve rámfordult és lefogva a kezeimet a nyakam akarta megkörnyékezni. A fejem egyfolytában arra hajtottam, amerre ő akart volna támadni, s a kezeimet is próbáltam kiszabadítani...

Christin kapta meg az ügyet. Az ügyvédek, jogászok és maga a bíró sem tudta volna megmondani, hogy mitől lett ilyen szenvedélyesen munkamániás az ügyvédnő. Éjjel-nappal azon dolgozott, hogy a kislányt megmentse szülei karmaiból, akik azt állították, hogy ők a legodaadóbb szülők...

Nem sok időbe telt, amíg hazaballagtak, mindketten azt hitték megoldódott a kettejük közötti feszültség, de mikor beszálltak a liftbe minden megváltozott. Will a fáradtságtól a földre terelte a figyelmét, mikor észrevette hogy Daniella ruhája teljesen átázott. Will szemei megakadtak a kerek idomokon, és úgy érezte abban a pillanatban összeomlik...

Mindenki a földön feküdt, életjelet nem adtak magukról. A fülem zúgott, majd egy pillanatra megállt. Fellélegeztem, amikor meghallottam a nyugodt, halk szuszogást a körülöttem lévők felől. Körbefordultam, majd ijedtemben hátrahőköltem. Egy, számomra ismeretlen nő feküdt tőlem alig hat-hét lépésre. Nem mozgott, nem lélegzett. Miközben hátrafelé lépkedtem, felrúgtam egy embert, aki azonnal felriadt. Látva a döbbent arcomat, megkereste a tekintetem irányát...

A kislány kezében feltűnt egy kés, és a következő percben hasba szúrta a fiút. Kuolema már reszketett a félelemtől, mozdulni sem mert, csak remegni, és félni. Aztán a kislány megint felé fordult, és szelíden mosolyogva elindult felé...

- Na hagyd abba a hízelgést… - kuncogott Mia, miközben finoman eltolta a gitáros arcát. –Ezzel most csak azt éred, hogy…
- Mit?
- Hogy egész éjszaka téged foglak nézni. – Mia átölelte a fiút, mikor megszólalt a csengő...

- Elegem van belőled Soulness… - A billentyűs könnyezve sétált hazafelé, mikor visszanézett. Soulnesst pillantotta meg, amint lélekszakadva rohan felé. –Soulness látni sem bírlak! –Megszaporázta a lépteit, de késő volt. Soulness belemarkolt a fiú vállába, aminek következtében elsodorta, és mindketten az éppen ott lévő padra estek. Micha fel sem fogta mi történt, csak arra lett figyelmes, hogy barátja ölében van...

- Tudod a szerelem nem a felkínálkozásból áll… De azért köszönöm… - Kezdte el simogatni Victum selymes bőrét. – Ezek a szavakba sűrített vallomások kimerítenek minden szerelmes érintést… Most viszont pihenned kell, mert fáradt vagy, és én is…

Szinte mindene be volt kötözve, már csak a feje hiányzott, amit viszont szinte szétszakított a fájdalom. Soulness felnyögött, és megmarkolta az ágy keretét, behunyta a szemét. Érezte a hideg veríték átjárja testét, végigzongorázik a gerincén, majd mint egy utolsó elhagyott dallam tűnik el. Megborzongott. Érthetetlen gondolatok bomladoztak ki a fejében, amit saját maga sem értette őket...