Novellák - 89.oldal

Soha nem mertem megkérdezni mi a baja, annyira féltem, hogy valami szörnyűséget hallok. Nagyon szerettem kicsi szomszédnőmet, aki eddig igen cserfes lánykának bizonyult és hatalmasakat beszélgettünk, ha ideje engedte. Csak egy idő óta ilyen halk, mióta több hetet töltött a kórházban, és ahogy hazahozták, már vitték is a lakásba, még köszönni sem tudott, olyan gyenge volt.
Néha észrevettem a nagymamáját, ahogy délutánonként, míg a gyerek pihent, ő is kiült a teraszra levegőzni, hiszen...

Clemence Lorgon arcán talán már elhaltak az idegek, az izmok mindössze orrszarvú bőrét képesek tartani, mimikát festeni nem. Ha igaz, hogy Rownak róka mája, van, Lorgonnak róka szeme, és ezek a szemek most hidegen villannak az üvegfalú luxusiroda törtfehér fényében. A testi vágy, azt mondják, sosem pusztul ki teljesen a szívből. Bármilyen mélyre ássa a felejtés, bármennyi földet szór rá az idő, lassan gyökeret ereszt és átfurakszik a felszínre...

- Az unokahúgomon vitatkoztak?
- Igen madame. Adolphe úr szánalmas liliomtiprónak titulálta Chagrin urat, mire az, a bömbölő kislány, aki reszket a feleségétől frázissal illette az ön sógorát, aki ezt becsületbeli ügynek tekintve megpróbálta a kesztyűjével arcon ütve párbajra hívni Chagrin urat, aki azonban félreugrott, így Adolphe úr fejjel bezuhant a szemetesládába, ahonnan rendkívül durva szidalmak közepette azzal fenyegetőzött, hogy udvariasan fogalmazva, a sétabotjával ivartalanítja...

- És te kész vagy erre, hogyha esetleg együtt maradtok, akkor minden lépteteket követni fogják? – Finom tapintatos hangon kérdezi, én pedig komolyan ránézek.
- Először még jöjjön vissza, aztán ráérek majd ezen aggódni. – Nyomom el a csikket, és eltervezem, hogy nem szívok most többet, bár nagyon kívánom. – Szóval ennyit akartál mondani, hogy vigyázzak vele, mert ha találkozik egy szépséggel, akkor rögtön az lesz neki az új és nem én? – Kérdezem összefoglalva, és igyekszek nyugodtan...

- Voyage csináld már! – Hangja kicsit rimánkodó, mégis kacagós, én pedig bátortalanul odamegyek hozzá. – De vigyázz rá! Még használni szeretném… Ha másra nem, pisilésre… - Közli viccesen, mire én remegő tagokkal a kezembe veszem. A becses kincs az érintésemre rögtön megkeményedik, Veikko pedig egész testében megborzong, és elködösült tekintettel rám néz. Valószínűleg mindketten egyre gondolunk…

- A béred… - Közli szárazon, mire én sokkot kapva nézek rá.
- A MIM? – Hebegek, és alig térek magamhoz. Közelebb tolja hozzám a pénzt, de eszem ágába sincs elvenni. Ez már totálisan megalázó. Még ennél is lejjebb akar nyomni? Nem elég még a fene nagy büszkeségének, az amit eddig csinált? Mi kell még?!?!
Érzem, ahogyan a csontjaimban végigáramlik a méreg, és szinte azt se tudom mit csinálok, csak arra leszek figyelmes hogy kikapom a kezéből a pénzt. Szóra nyitná a száját,...

Futott az érzései elől, de azok nem hagyták. Lelkében óriási üresség keletkezett, amit a lány hiánya keltett. Az utcán senki nem volt csak egy fiú szaladt, nem nézve semmilyen pocsolyát. Mikor nem bírta tovább térdre esett a kifulladástól, zokogni kezdett, kiengedte minden érzését, amit abban a pillanatban érzett...

Ekkor jutott eszembe az a vers és lassan elandalodtam, milyen jó lenne, most a kis szelecske helyében lenni és a magasban fenn a szerelmem után menni, látni mit csinál éppen, vele lenni, ha csak egy pillanat erejéig is. És ekkor azt éreztem, hogy valami emel fölfelé a magasba...

Egy délután a hatszáznegyvenkettőezer-egyszázkilencvenötös dolgozó megállt egy üzlet előtt. Önmagában ez még nem lett volna esemény. Azonban állt előtte egy kislány. Ez így még mindig nem esemény. Egyedül volt. Eltévedt – mondjátok ti. Ez azonban nem lehetséges, mert a Gyermekvárosból csak indokolt esetben mehetnek ki a gyermekek, és akkor is csak szigorú felügyelet mellett...

Nem sokkal utána szédülni kezdtem, az alakok összefolytak előttem, minden körtáncot járt, és én megint hanyatt vágódtam. Szárnyaim még jobban összetörtek, még véresebbek és koszosabbak lettek. Arcomra torz mosoly húzódott, énekelni akartam, eldalolni, hogy nem félek a haláltól, bátran szembenézek vele. A koboldok ezt valószínűleg észrevették...