Novellák - 89.oldal

Emma továbbra is hordta a tanító úr ebédjét, és ha a tanítóné megkérte, hogy legyen kéznél a takarításnál, a kislány nem volt rest dolgozni. Jóska folyton szaladgált a belváros és a városvégi házuk között. Hordta a kész és javítandó cipőket és beszedte az értük járó fizetséget, így időt takarított meg édesapjának, aki ugyanannyi idő alatt több lábbelivel készült el mintha magának kellett volna ingáznia az otthon és a kuncsaftok között. A kis Nándi pedig kézen fogva az édesanyjával házról-házra...

Valójában féltem. Hogy rosszul választok. Hogy csalódok. Nem akartam elveszíteni.
Aztán más lett. Elveszett belőle az a csibészes lélek, amiért úgy szerettem. Tipikus macsó lett, aki a verdában feszít és felszedi a csajokat. Élvezte a rivadalfényt, és én nem hibáztattam érte. Ilyen volt. Én azonban más voltam. Bár még mindig szerettem, valamilyen láthatatlan erő taszított tőle. De hiába minden utálat és változás, mikor összejött egy volt osztálytársnőmmel, nem volt semmi kifogás…...

Ez az álom minden egyes nappal egyre gyötrőbb volt számára. Nem tudta miért van ez, de rá akart jönni...
Tíz év múlva maga is orgonista lett. Pontosan ezért. Meg akarta fejteni az álom jelentését. Remekül bánt a hangszerrel, környezete tisztelte őt. Más emberek jelenlétében boldognak és kiegyensúlyozottnak mutatta magát... de valójában mégsem volt az...
Egész életében kereste azt a dallamot. Minden létező kottát átnézett, de sehol sem találta. Végül úgy döntött, maga fogja...

Mikor a baba gazdája vidáman belép a szobájába, körbe néz, majd nyugodtan leheveredik az ágyra. Percekig csak bámulja a plafont, aztán a szeme lejjebb téved, és észre vesz a polcon ülő babán valami szokatlant, valami furcsát… Közelebb megy, jobban szemügyre veszi, megkérdezi tőle: ”Mi a baj?, Mi történt veled?” Nem jön válasz. Pedig a baba legbelül ordít, kiabál, de ennek kívülről semmi látszata nincs. Kivéve a baba gyönyörű, ébenfekete szemét…

- Már úton van a rendőrség, nem éri meg! – figyelmeztette a férfit egy vékony női hang valahonnan az összeverődött tömegből.
Titanilla nem várta meg, hogy a férfi ismét elkapja a torkát, berohant a legközelebbi ajtón.
- Nem rohanhatsz el előlem! – a férfi azonnal a háta mögött termett, az ajtóban.
A nő sok széket és egy hosszú asztalt látott a szobában; a tárgyalóterembe jutott. A férfi meglökte magát az ajtófélfában és egyenesen a lány felé vetette magát...

A lány rohant az életéért mélyen az erdőbe. Már képtelen volt eldönteni, hogy ki áll mellette és ellene. Egyre csak Miléné szavai jártak a fejében, s úgy érezte teljesen magára maradt. Nem tudta hova mehetne, s egyre jobban elfáradt, mígnem zihálva a földre esett. Az erdő lassan elcsendesült körülötte, hogy nem hallott mást csak a saját szívverését. Ám a távolból hirtelen nyüszítés tört fel. A fehér farkas volt az, s bundája vértől vöröslött...

El fog jönni az az idő, amikor a gyógyító angyal majd megfogja a kezem, és megmutatja, mi van a sötétben. Ha velem lesz, akkor nem fogom érezni azt a szorongást, amit eddig, és talán ez már végleg elmúlik. Még nem sejti hogy ez fog történni, de majd elmondom neki. Illetve megmutatom nyáron, amikor kiviszem a kápolnához. Én megmutatom neki az erdőt és a szentjánosbogarakat, vagy ahogy a Hold átsüt az ágakon, és földöntúli fénnyel világítja meg a fehérre meszelt falakat...

...

De várjunk csak! Nincs egyedül! Egy másik árny bontakozik ki mellette. Közelebb érve látom, hogy egy nőről van szó, és egymás kezét fogják. Ó! Vak reményt tápláltam. Hogy is jöhetett volna egyedül? Tíz év túl hosszú idő volt számára! És én még bíztam abban, hogy csak engem fog szeretni, nekem szenteli az életét. Kár volt ebben a hitben élnem...

Leültek a kanapéra és koccintottak. A férfi a nőre koccintott, a nő pedig a lélek tisztaságára. A férfi mélyen a nő szemébe nézett és rá mosolygott. A nő visszamosolygott. A férfi büszke volt, mert délután óta ez volt a második mosoly a nőtől és tudta, hogy a nő nem szokott mosolyogni, és most mégis egy óra elteltével kétszer is. A férfi nem értette, hogy a nő miért nem mosolyog többet, hiszen csodálatosan mosolygott...

Amikor megérkeztem a vállalat székháza elé, majdnem elestem ijedtemben. Ugyanaz a nagy üvegpalota volt, amit szendergésemben láttam. Beléptem és Uram Atyám, az éjszaka látott kép fogadott. Egy csodálatosan nagy előtér, tele virágokkal és pálmafákkal, üvegasztalokkal és kényelmes fotelekkel, pont, mint egy hotelben. Remegő lábakkal léptem a portáshoz, aki rutinosan útbaigazított, merre menjek...