Novellák - 74.oldal

Furcsa, az emberek nagy része fél éjszaka a temetőktől, vagy ha nem is fél de legalábbis igyekszik elkerülni. Én személy szerint pont ellentétes állásponton vagyok, engem mindig megnyugtat az éjjeli temető látványa. Most is oda tartok, dolgom van ott, amit még ma éjjel el kell intéznem...

Jövünk haza a közös buliból. Az utolsó villamos már rég elment, így hát megint gyalogolhatok haza. Fölajánlod, hogy hazakísérsz, mondván ilyenkor már ne gyalogolj egyedül, veszélyes. Elfogadom a felajánlást, és belekezdek valami érdektelen témába csak, hogy ne csöndben mennyünk végig. Fázok, odaadod a pulcsid, és egy pillanatra magadhoz is húzol az egyik kezeddel, hogy felmelegíts...

- Miért fáj ez ennyire? - kérdezi a lány, aki hason fekszik.
- Talán, mert szeretted őt - válaszol odaadóan a másik.
- És ha mégsem? - a hason fekvő feltápászkodik, törökülésbe helyezkedik. A mellette ülő lány szembefordul vele, szintén törökülésben ülve.
- Nekem úgy tűnt, hogy mindent megadott neked, amit csak tudott. Ne ítéld el, csak azért, mert te nem szeretted. - kivesz a zsebéből egy cigarettás dobozt, belőle egy öngyújtót, s egy szál cigit. Szájába veszi majd...

Képzelj el egy üres szobát! Képzelj az üres szobába egy lányt, aki az alkarját próbálja vagdosni egy majdnem életlen késsel! Sír, szinte bőg. Kapkodja a levegőt, ahogy a sírás fojtogatja. Mire gondolhat most? Mire gondolhat, hogy fölvágja az ereit? Miért teszi ezt, mikor rendes családja van és van egy nagyon odaadó fiúja, akivel remekül megvannak. Akkor mi késztethet egy csodálatos lányt arra, hogy kárt tegyen magában? Talán az iskolai eredmények?

- Üdvözöllek ifjú gyermek! Nevem Natos (ejtsd: Nátosz), de a legtöbben a Sasok királyaként ismernek. Van nálatok néhány monda, mely rólam szól, de igen keveseknek adatik meg, hogy tényleg találkoznak velem.
- Miért jöttél és jelentél meg előttem?
- Tudod, a madaraknál is van szóbeszéd, és addig-addig mondták nekem a rólad szólót, míg úgy döntöttem, megnézem magamnak, hogy igaz-e.
- A rólam szólót? - kérdezi a kölök nem kis megdöbbenéssel.
- Pontosan. „Egy madár...

Ma reggel a házunk előtt találtam egy kiskutyát, aki a kapunknak támasztotta a mellső lábait, és befelé nézett az udvarra. A szőre sáros volt, még a színét sem lehetett megállapítani a csatakosságtól. Mivel nekem is vannak kutyáim, így megsajnáltam...

Június 21, megcsinálta. Élete első (és talán utolsó) nagy megmérettetésén van túl – legalábbis így érezte. Hazaindult. A nyár illatos, fülledt, mégis hűsítő szellője hajába kapott. A szelet, amelyet mindig is a kevésbé kedvelt időjárási elemekhez sorolt, most élvezte. Élvezte, hogy összekócolja gondosan kifésült tincseit, hogy szemébe fújja féloldalasan hordott frufruját, hogy látómezejét cikázó fürtök bolygatják...

A düh és a félelem zamatos keveréke hatotta át minden egyes porcikámat, éreztem sikoltva lüktető ereimben, a szívemben, az izmaimban. Nem volt elég, hogy kijutottam, az évmilliókban gyökerező ösztönök tovább akartak hajtani. „El! El innen messzire!” - üvöltötték, én pedig remegő lábakkal, félig futva, félig kúszva engedelmeskedtem nekik...

Misi szíve hevesen vert. Elgondolkozott, most mit keres itt valójában, miért kell neki itt állnia a tanárok előtt. Szigorúan méregették a diákot, akibe belefagyott a szó, s már didereg, a szája is kiszáradt, szólni nem tudott.
- Felelj! - ordított rá az egyik kerekarcú ősz tanár. Misi összerezzent, próbálta magát összeszedni, de nem ment. Úgy szédült, úgy meg volt ijedve. Bántani akarják? Nem bánthatják! Nyilas Misit senki nem ütheti meg! Veled nem lehet kikezdeni. Ő becsületes,...

1. VENDÉG: Kitalálom! Egy nő miatt bánkódik, igaz?

2. VENDÉG: Mi? Hozzám beszél?

1. VENDÉG: Igen magához. Már vagy 1 órája ülök ebben a nyomorúságos bárban és figyelem magát, meg a sötét felhőt a feje felett. Nő ügy, igaz?

2. VENDÉG: Miből hiszi?

1. VENDÉG: Már az ötödik sörét issza, s közben a semmibe mered...