Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Novellák - 74.oldal
Beküldte: Anonymous ,
2009-07-23 00:00:00
|
Novella
Hirtelen pánik fog el, ki kell lépnem az álomból. Fel kell ébrednem. Könnyű ezt mondani. Úgy érzem magam, mint egy elhipnotizált srác, aki nem tudja kontrollálni, hogy mi folyik körülötte.. Megreccsen a parketta, úgy érzem, valaki elsétál mellettem. Csak nyugi, amíg azt hiszi, hogy alszol - ráadásul alszol is, még - addig nem lesz gáz...
Az egész osztály felsorakozott a reggeli referálásra, nővérek, ápolók, különböző segédszakmákban dolgozók. Csak a nővérszobán maradt egyvalaki ilyenkor –mindig más, persze-, őhozzá öt perccel ezután fog menni. Mindenki szólhatott ilyenkor bármilyen szakmai dologban, rangjától, korától függetlenül. A reggeli referáló olyan szerves része volt az életének, mint a fogmosás. Rend, egyenlőség, szakmaiság –mindig is ezek vezették a pályáján. Az utóbbi huszonhat évben...
Ha minden igaz, akkor vissza fogom fejteni, a történet elejét, és Emely családjáról érdekes dolgok fognak kiderülni, amik a novellában nem láttak napvilágot, azonban értékes információk lesznek a későbbiekben.
Raul élete is vissza lesz fejtve egy bizonyos pontig, hogy megismerhessük a múltját, és hogy miért pont a lányt választotta.
Ezek után pedig ki fog bontakozni a mai kor harca, és a gyermekeik jövője. Egy szó, mint száz, vehetitek vázlatnak is, ezt a novellát,...
Raul élete is vissza lesz fejtve egy bizonyos pontig, hogy megismerhessük a múltját, és hogy miért pont a lányt választotta.
Ezek után pedig ki fog bontakozni a mai kor harca, és a gyermekeik jövője. Egy szó, mint száz, vehetitek vázlatnak is, ezt a novellát,...
Reggel olvastam az újságban, hogy az előző nap egy repülőgép eltűnt útja során, a tenger közepén. Ilyenkor mindig belegondolok, mi lett volna, ha én is azon a gépen ültem volna? Akkor ugyanis meghaltam volna anélkül, hogy megtaláltam volna az igazit, valamint a következő pár napon belül idekerülnék a boncasztalra, ahol most is dolgozom a beszédképtelen barátaimmal, akik meglehetősen gyakran cserélődnek...
Már csak pár lépés volt hátra. Néhány méter. Kissé csalódott, mikor a tisztásra ért - persze gondolta, hogy a nő még nem lesz ott - és senki sem várta. Körülnézett, szemét nehezen szoktatva a sötéthez - noha legalább fél órája gyér a közvilágítás a közelében, még mindig nem lát semmit - kémlelte a fák és bokrok halvány sziluettjét...
Az ablakon sok-sok esőcsepp. Nézem őket.
A vihar odakinn tombol, de most nem ijesztő, mert nappal van. Délután öt óra. Állok, és nézem őket. Minél közelebb hajolok az ablakhoz, annál homályosabb lesz. Bepárásodik a leheletemtől. Kezemmel tisztítom meg, de hiába: összemaszatolom a már régóta piszkos üveget. Nem túl idilli a környezet, nem színpompás, drága bútorokkal telerakott szoba ez. Csak egy szoba, melynek ablakából figyelem a vihart...
A vihar odakinn tombol, de most nem ijesztő, mert nappal van. Délután öt óra. Állok, és nézem őket. Minél közelebb hajolok az ablakhoz, annál homályosabb lesz. Bepárásodik a leheletemtől. Kezemmel tisztítom meg, de hiába: összemaszatolom a már régóta piszkos üveget. Nem túl idilli a környezet, nem színpompás, drága bútorokkal telerakott szoba ez. Csak egy szoba, melynek ablakából figyelem a vihart...
Furcsa, az emberek nagy része fél éjszaka a temetőktől, vagy ha nem is fél de legalábbis igyekszik elkerülni. Én személy szerint pont ellentétes állásponton vagyok, engem mindig megnyugtat az éjjeli temető látványa. Most is oda tartok, dolgom van ott, amit még ma éjjel el kell intéznem...
Jövünk haza a közös buliból. Az utolsó villamos már rég elment, így hát megint gyalogolhatok haza. Fölajánlod, hogy hazakísérsz, mondván ilyenkor már ne gyalogolj egyedül, veszélyes. Elfogadom a felajánlást, és belekezdek valami érdektelen témába csak, hogy ne csöndben mennyünk végig. Fázok, odaadod a pulcsid, és egy pillanatra magadhoz is húzol az egyik kezeddel, hogy felmelegíts...
- Miért fáj ez ennyire? - kérdezi a lány, aki hason fekszik.
- Talán, mert szeretted őt - válaszol odaadóan a másik.
- És ha mégsem? - a hason fekvő feltápászkodik, törökülésbe helyezkedik. A mellette ülő lány szembefordul vele, szintén törökülésben ülve.
- Nekem úgy tűnt, hogy mindent megadott neked, amit csak tudott. Ne ítéld el, csak azért, mert te nem szeretted. - kivesz a zsebéből egy cigarettás dobozt, belőle egy öngyújtót, s egy szál cigit. Szájába veszi majd...
- Talán, mert szeretted őt - válaszol odaadóan a másik.
- És ha mégsem? - a hason fekvő feltápászkodik, törökülésbe helyezkedik. A mellette ülő lány szembefordul vele, szintén törökülésben ülve.
- Nekem úgy tűnt, hogy mindent megadott neked, amit csak tudott. Ne ítéld el, csak azért, mert te nem szeretted. - kivesz a zsebéből egy cigarettás dobozt, belőle egy öngyújtót, s egy szál cigit. Szájába veszi majd...
Képzelj el egy üres szobát! Képzelj az üres szobába egy lányt, aki az alkarját próbálja vagdosni egy majdnem életlen késsel! Sír, szinte bőg. Kapkodja a levegőt, ahogy a sírás fojtogatja. Mire gondolhat most? Mire gondolhat, hogy fölvágja az ereit? Miért teszi ezt, mikor rendes családja van és van egy nagyon odaadó fiúja, akivel remekül megvannak. Akkor mi késztethet egy csodálatos lányt arra, hogy kárt tegyen magában? Talán az iskolai eredmények?