Ringass álomba!

Egy lány hangos zihálása töri meg a szoba csendjét, zaklatottan és gyorsan ült fel, arcát tenyereibe temeti és próbál megnyugodni, végig gondolni álma lényegét és elkergetni minden gondolatot, ami ehhez köti.
- Mi a baj? – kérdi a mellette fekvő felülve, és kezét a lány vállára csúsztatja.

- Csak rémálmom volt… - feleli röviden, majd kezével a másikét távolítja el, végül visszafekszik, elfordul, és úgy tesz, mintha elmerülne az álomvilágba, szeméből lassan kibuggyannak a hideg cseppek, végigfolynak arcán. Párja figyeli még egy darabig, de aztán fülébe súgja.

- Mit álmodtál? – a lány kinyitja szemeit, és felé fordul, kezeivel átöleli szerelme nyakát, és zokogni kezd.

- Hogy eltűntél, és többé nem láttalak, elvesztettelek…

- De hát tudod, hogy nem hagynálak el soha!

- Nem te hagytál, elvettek tőlem… fekete kezek jöttek és hiába szorítottam a kezed, hiába kiabáltam a neved, egyedül maradtam a semmiben – a hallgató elmosolyodik, a mesélő homlokára egy puszit nyom.

- Nem vehet el tőled, még a halál sem!

- De igen… a halál nagyúr, azt visz el, akit akar, és többé nem hozza vissza.

- Azt csak hiszed.

- Hogy érted?

- Ha meghalok, a lelkem újjá születik és vigyázni fog rád. Ugyanígy ha valakit elveszítesz, ő is örökké veled marad.

- De én nélküled nem akarok élni.

- Veled leszek, a szívedben… mindig ott leszek!

- De nem érinthetlek meg többé.

- Attól még vigyázni fogom a lépteidet, és mindentől meg foglak óvni.

- Nem kell, hogy megvédj… veled akarok menni inkább.

- Úgyis találkozunk még…

- Mire célzol?

- Ha egyszer a tested úgy dönt, hogy nem bírja tovább és feladja a harcot… akkor az én lelkem várni fogja a tiéd.

- És akkor újból együtt leszünk?

- Nem, még nem… először új testbe költözünk. Egymásra kell találnunk, hogy ismét boldogok lehessünk.

- De az még sok idő…

- Igen, de egy kapocs mindig össze fog kötni minket, addig vezet, amíg rád nem találok és te, pedig addig járod az utad, amíg meg nem találsz engem.

- És mi jelzi, majd, hogy megtaláltalak?

- Semmi, ezt érezned kell és sok megpróbáltatás vár majd rád addig is, sokat kell szenvedned, azt hiszem nekem is.

- De rád fogok találni?

- Persze!

- Egészen biztos?

- Sosem lehetsz benne elég biztos…

- Nem akarom, hogy elragadjanak tőlem azok a fekete karok…

- Bármi megeshet… de ha nem leszek, kezdj új életet, szeress mást!

- NEM! – csendül erősen a lány hangja.

- De igen, mert az élet megy tovább, és talán akkor is megtalálod a boldogságot, ha nem vagyok melletted…

- Nélküled nem lehetek igazán boldog, nélküled nem vagyok egész, csak egy fél vagyok!

- De ne feledd, egyszer újra együtt leszünk és én is, te is… ismét egész leszünk. Próbálj élni, próbálj szeretni és engem egy időre, ha kell, majd próbálj feledni! Hidd el, ha kell, én is így fogok tenni! - a lány torka elszorul, de hallgat, lehunyja szemeit és így alszik el társa ölelő karjaiban, álmai békésen folytatódnak, valaki vigyáz rá, ő vigyáz valakire, és így vigyáznak egymásra…

Vége