Fogja a kezem...

Fogja a kezem. Velem szemben áll, és beszél hozzám. A haja kócos, a megjelenése igényes. Magas, talán egy fejjel is magasabb, mint én. Hallgatom, nagyon figyelmesen, de nem igazán tudnám visszamondani a hallottakat. Elveszek a tekintetében. Tengerkék szem, igéző pillantás. Már fáj a lábam a lábujjhegyen állástól, de nem tudok szabadulni a tekintetétől. Mintha egy árral sodródnék. Egy olyan árral, ahol ő ül a csónak egyik végén, én pedig szorosan mögötte. A hullámok magasba törnek, a csónakot csak úgy dobálja a víz. De nem félek. Egyáltalán nem. Mellette biztonságban érzem magam, bármi is történjen.
Miközben ezen merengek, engem hív.
- Valami baj van?
- Nem,- felelem – semmi. Csak most jó. Itt, veled.
- Nekem is.

Most már ő is az én szemembe néz. Ugyanúgy elveszik benne, ahogy én az övében. Egyre gondolunk. Mint a mesében, amikor a szép hercegnő rátalál az ő hercegére, aki csak az övé, senki másé. Furcsa érzés söpör át rajtam, talán csak egy fuvallat. Tudom, hogy most már örökre mellettem lesz, mégis félek, mi történik, ha elmúlik ez a gyönyörű pillanat?
És valóban. Villámlott egyet az égen, a pillanat varázsát megtörve. Elengedi a kezem, baráti kézfogással üdvözölve az ismerősöket. Hogyan és mikor kerültek ide? Nem emlékszem. Elveszek a tömegben. A helyemet, ahol néhány pillanattal ezelőtt még én álltam, ez a vékony, sovány fiú veszi át. Buzgón magyaráz neki, és arra kéri, kövesse. Eltűnik mindenki. Ő még utoljára hátranéz, zavarodott a pillantása.
- Hová mész? – de már csak suttogom.

Elindulok a tömegben. Keresem az ismerős fehér pólót, a sötétbarna tincseket, és azt a bizonyos igéző szempárt. De nem találom. Szomorúan keresek egy szabad ülőhelyet és várok. Rá, az Igazira. Felnézek, egy sötét foltot figyelek az egyik sarokban. Mosolygok. Egy srác öleli a barátnőjét, és nagyon egymásba vannak feledkezve. Aranyosak. A lány alacsony, sötét hajú, mosolyog. A srác magas, világos színű, talán fehér pólót…
Nem. Ez nem lehet igaz! Ez nem lehet ő! Aki az előző pillanatban még az én kezemet fogta, most egy másik lánnyal mosolyog. Nem, nem! Ő az enyém! Az igéző tekintetű, szép szavakat mormoló srác, nem, nem, nem!

…Örülök, hogy otthon ilyen előrelátó voltam, és hoztam meleg pulcsit. Hosszú várakozás vár rám a buszmegállóban. A leghamarabbi busz csak órák múlva jön. Patakokban folyik le a könny az arcomon. Talán majd jön egy újabb hajó, egy újabb kapitánnyal, aki kiment…