Novellák - 103.oldal

Tett egy határozott lépést előre, és ahogy sejtette, az üveg képtelen volt megállítani. Akadály nélkül lépett be a szobába, mintha nyitva lett volna az ablak. Egyetlen hatalmas ugrással az ágy mellett termett, egy villámgyors mozdulattal elkapta a férfi vállát és dühödten a földre taszította. A lány ijedten felsikoltott, mire a fiú megijedt, hogy talán az új külseje rémisztette meg...

A fiú hirtelen mérhetetlen haragot érzett, elborult az elméje, és úgy érezte, bosszút kell állnia mindenkin, aki hátat fordít neki. Oda sem nézett, miközben az asztalról a kezébe vette az üvegdarabot, és nekiesett Andrásnak...

Megtörve az egymásban való gyönyörködést – legalábbis nekem gyönyörködés volt – odaléptem hozzá és besétáltunk a szigetre. Közben elmesélte, hogy megcsalta a barátja és, hogy kidobta Őt. Én próbáltam vigasztalni, aztán arra eszméltem, hogy egy padon ülünk és a hátát simogatom, Ő pedig hozzám bújik. Azt hiszem, hogy ebben a pillanatban bizonyosodott be az a gyanúm, hogy én bizony beleszerettem ebbe a lányba...

Egy férfit találtak holtan a Gerion tó pratján a nyaralójában. A nyomozás érdekében semmit nem hoztak nyilvánosságra, de a szemtanú szerint, a férfi teljesen megőszült, pedig még csak 28 éves volt, és hiányzott a jobb füle meg a bal mutatóujja. Eddig még nem bizonyított, hogy betörésről lenne szó, de a plafonon egy jókora beázásfolt van, és az emelet úgy néz ki, mintha valakik összetörtek volna mindent...

- Kellemes dolog magát nézni, ezt már tudhatom. De még sok minden más is érdekelne magával kapcsolatban. Miért mondja, hogy furcsa?
- Hogy miért?- Hanyagul felvillantotta a karikagyűrűjét, nem kérkedésből, inkább önvédelemből. - És a nagyszerű az egészben, hogy még szeretem is a férjem.
- Ez mit magyaráz meg a kérdésemből?
- Jaj, ne haragudjon! Maga valószínűleg naponta kávézgat férjes asszonyokkal, és viszont nem szoktam idegen férfiak társaságát elfogadni...

A lány kacéran elmosolyodott és kimért 2 és fél kiskanálnyi port, majd visszatette a szekrénybe a bödönt, majd az ajtó felé nézett, ahol az a férfi állt. Senki nem volt ott. A lány visszament, és kíváncsian várta az eredményt. A férfi gondosan megkeverte, a kiskanalat lenyalta, s a csészealjra tette; majd fogta a csésze fülét és hangtalanul belekortyolt. A lány nagyra nyílt szemekkel figyelte a férfit, szemében ugyanaz a csillogás. A férfi egy ideig szopogatta a szájában, majd lenyelte......

Szuszogott. A szája tátva volt. És az asszony csak figyelte amint borzadt mellkasa egyre csak emelkedik, majd lelapul. Szőrös keze a hasán összekulcsolva pihent. Undorral gondolt bele, hogy azok a pöffedt, zsíros ujjak, ha ébrednek őt kívánják majd érinteni...

Elérték a Dunakanyart. A Salamon-torony, a történelmi múlt sejtelmes és sokat látott őrtornyaként magasodott eléjük miközben a „Hunyadi” a part közeli kikötést kezdte meg. Kiszállás után vezetővel vágtak neki az út meredekebbik részének. Némely kislány kényeskedett: Képtelenség egy ilyen hegymászás! A buzgó fiatalemberek persze nem győztek jobbnál jobb indokokkal alátámasztani ezt a megállapítást, csakhogy a kegyeik közé férkőzzenek...

- Elképzelem, mit gondolhatsz most rólam… - Kezdte el, mire Vincent szeme sarkából mérgesen ránézett. – Pedig teljesen más a célom veled, mint ahogyan azt gondolod… - Suttogta a másiknak halkan negédesen, hogy az szinte elfolyt a kezei között, mikor egy egész fura kérdést hallott füle mögül. – Tudod, miért gyilkolok?
- Nem…
- De sosem kérdezted…
- Mert nem volt nálam annyira mérvadó… Én gyilkolással kelek és fekszek… Nekem ez olyan, mint az iskola… Mindennapi és kötelező…...

Az eset, ami Appiusra akasztotta ezt a gúnynevet, hónapokig beszédtéma volt a Forumon és a villákban. Plutó isten ünnepe előtt nem sokkal történt. Julia mint évben, hatalmas lakomát rendezett a Janiculumon álló villájában, amire meghívta, Róma összes előkelő patriciusát, köztük Petroniust, Livius legjobb barátját, Domitiát, valamint Appiust és feleségét Demetriát is. Minden a lehető legjobban ment, egészen addig, amíg a hírhedten házsártos Demetria észre nem vette, hogy Appius, aki akkorra...