Másik részem

Szuszogott. A szája tátva volt. És az asszony csak figyelte amint borzadt mellkasa egyre csak emelkedik, majd lelapul. Szőrös keze a hasán összekulcsolva pihent. Undorral gondolt bele, hogy azok a pöffedt, zsíros ujjak, ha ébrednek őt kívánják majd érinteni. Hortyogott. A büdös lég a szájából már a szoba nagyrészét betöltötte. Szörnyű volt hallgatni minden egyes lélegzetvételét. Megbökni nem merte, nem akarta hogy magához térjen... már rég nem bírta elviselni a férfi közelségét. Egy pillanatra csend támadt, abbamaradt a horkolás, a mellkas nem moccant...az asszony már azt hitte, hogy talán...de nem, sajnos nem, tovább folytatódott a fújtatás.

Nem tudott volna tovább vele élni. Letolta a férfi nehéz lábát a lábáról és kicsusszant az ágyból. Kiosont a konyhába. Nem kapcsolt villanyt, úgyis tudta, mit hol talál. Három év túl hosszú idő volt már... A jéghideg padló szinte sütötte meztelen talpát. Megnyugtató volt hallgatnia, a falióra ketyegését, az a tiszta ütem: klak,klak,klak...
Már kint sem havazott. Nem volt benne lelkifurdalás, amivel tartozott a férfinak, azt már rég megfizette. Tudta, hogy ha csak kérné, nem engedné el, visszatartaná, mert hatalmas ember. Erőt érzett magában, tudta, ha most nem teszi meg, akkor sohasem. A konyhaasztalon ott volt a kenyérvágó kés, még ő hagyta ott azzal, hogy holnap reggel majd elmosogatja. Megmarkolta, de véletlenül a penge részét szoritotta meg, tudta hogy fáj, de nem érezte, mint hogyan a vért sem, ami végigcsurgott kézfején. Elindult befelé, be a hálóba...