Horror történetek - 71.oldal

Férje fültől – fülig átvágott torokkal hevert a függönyök között, vörös vére megfestette a környező díszleteket. Egy utolsót vicsorító halálfej ábrázattal bámult a családjára, akik a döbbenettől meg sem tudtak mozdulni. Kezei, lábai görcsösen kifacsarodva, tekergőztek, az élet leghaloványabb lehelete sem pislákolt már a szerencsétlen férfiben.
Eközben a gyerekek kint a színpadon behunyt szemekkel és tátott szájjal álltak, várták a csodát a Mikulástól. Kovácsné néhány másodperces...

Én ekkor nem bírtam ki... -velünk is azt akarja tenni, mint a két házaspárral... de én nem hagyom...- gondoltam és egy ugrással ott termettem a számszeríjnál /akkor életemben nem lőttem olyasmivel.../ Amint felvettem becéloztam a feltehető gyilkost... Lőttem, és talált... átszúrtam vele a nyakát... reszkettem... minden bajom volt... nem tudtam elhinni, hogy azt tettem... elvettem egy ember életét... azzal próbáltam meggyőzni magam, hogy csupán egy álom mindez... csak egy rossz álom......

- Miféle virágok ezek?
- Temetővirág. Gondolom a neve logikus számodra. Azt mondják, a halottak testéből táplálkoznak, de ehhez a sírokon kéne burjánzaniuk, nem pedig azoktól minimum 2 méter távolságban. Felvetődött az is, hogy a légkörből táplálkoznak, de szerintem ez baromság, gondolom, joggal. Igazából racionális magyarázatot nem találtak még rá, és valószínűleg nem is fognak...

Biztosan egy kutya az biztattam, bátorítottam magam, de amikor egy farkas megállásra kényszerített ronda vicsorgó pofájával, megdermedve néztem őt. Az egyik kéz elkapta a bokámat, majd egy másik és több; az összes kéz úgy megragadott, hogy képtelen voltam kiszakítani magam. Elestem, és ott feküdtem a földön a kezek szorításában. A farkas lassan felém somfordált, majd kitátotta száját és átharapta torkomat…

- Ó egek!- úgy tűnik, Jüliett mindjárt elájul- én itt megvárlak titeket. Ezen a síron. Siessetek!
- És itt maradsz egyedül?
- Áááááááááááh- sikított Jüliette- nem! Nem! Nem, és nem! Vigyetek!
- Akkor vonszold le magad arról a sírkőről, és gyere.
- Úgy értem, kézben!
- Felejtsd el, Jüliett. Gyerünk emberek!- a szólítottak vonakodva bár, de követték Azut, aki nyeregben érezte magát Ulla néni helyett Zelmával...

Nem zavarta, hogy fájdalmat okoz. Csak azt érezte, hogy magáévá kell tennie a lányt, ennyire még sohasem uralkodott el rajta a vágy. Letépte róla a lenge nyári ruhát, kiszabadította magát a farmerjából, a művelet elég sokáig tartott, ugyanis fél kézzel még mindig fogta a lányt, nehogy elfusson. A biztonság kedvéért még egy pofont is lekevert neki, nehogy sikítani kezdjen...

Úgy száz méteren átüldözte ám akkor legnagyobb meglepetésére az üldözött szembefordult vele és támadásba kezdett. Egy lépéssel előtte termett és már lendítette is a kaszát. Ám a lovag gyorsabb volt. Kihasználta hogy ellenfele egy pillanatra megnyitotta a védelmét és vágott. A kasza nyele kettévált. A lendülettől mindketten elvesztették az egyensúlyukat. Thomas ahogy egy pillanatra, oldalra nézett látta, ahogy a kasza pengéje átszeli egy több méter vastag fa törzsét, és a nélkül száguld...

A temető egy olyan részéhez érnek, ahol a gazdagabbak kriptái épültek, és épülnek. Ezeket általában szegecses vaskerítés övezi. A lány könnyedén átlendül fölötte, csupán a tenyerét sérti föl egy csöppet. Az utóbbi időben vágtába kezdett farkas azonban belecsapódott két kerítésrács közé. Onnan se ki, se be...

Kivertük a kósza szilánkokat és egyenként átpréseltük magunkat az apró félkör alakú ablakon. Lehuppantunk az ősrégi kőpadlóra, a levegőben dohszag és mellette valamilyen megmagyarázhatatlan, visszataszító aroma terjengett. És még valami... vérszag. Abban egyetértettünk, hogy ez csak vérszag lehet, bár alig lehetett érezni, föntről semmit sem érzékeltünk a szagokból. Az ajtó nem nézett ki túl bizalomgerjesztő módon. A lakatok és zárak a helyükön, de maga az ajtó szilánkokban hevert a padlón,...

A lány az övéhez kap. Illetve kapna, mert hát az öve nincs nála, nincs szüksége rá. Igazából két dolgot szokott magával hordani, az egyik a pénz, de hát arra itt nincs szüksége, nem valószínű, hogy vásárlással üti el az időt. A másik pedig egy kis ezüstfeszület. Az meg végképp nem kell ide.
- Miért vagy te a ’Gonz’ kripta mögött. A legtöbben elkerülik azt a helyet.
- Nem hallottad a nevem? Algernon Gonz. Ennek a családnak az utolsó sarja vagyok...