Párbaj a halállal

Éjszaka volt. Sötét éjszaka. A hold félelmetesen ragyogott az égen. Fényét vékony felhőfátyol takarta el. Látszott hogy vihar készülődik. Az erdőt átszelő úton egy lovas kocsi haladt. A patadobogástól vízhangzott az erdő. A kocsiban két ember ült. Lady Elisabeth egy gazdag angol nemes fiatal felesége és Veronica a szolgálója. A fogat mellett két lovas haladt. Két lovag. Azzal bízták meg őket, hogy megvédjék Lady Elisabeth-et és Veronicát akár az életük árán is. A grófnő férjének sok ellensége volt, aki k könnyen a gyönyörű és fiatal feleség életére törhettek volna. Veronicát pedig szinte lányaként szerette. A 17 éves lányt kisbaba korában hagyták kinn az erdőben. A gróf befogadta és felnevelte. 12 évesen ő volt a nyoszolyólány az esküvőjén. Azóta a lány a grófnő szolgálatában volt. A 25 éves grófnőt már kisgyerekkorában kiszemelték a grófnak. Az már csak ráadás volt hogy a férfi bele is szeretett.

Az erdő csendes volt. Csak a patakopogás hallatszott. Nagy volt a csend. Túl nagy. A két lovag aggódva fürkészte a lombokat és az avart. Semmi sem mozdult. Egy madár sem repült át az égen. Az ágak nem zörögtek a vadak léptei alatt. Sir. Thomas a lovas kocsi jobb oldalán haladt. Negyven év körüli őszes hajú férfi volt. A legjobb harcos hírében állt. Cimborái azzal ugratták, hogy még a halált is legyőzné. Nem találkozott még olyan emberrel, aki komolyabb megmérettetést jelentett volna neki. Sok háborút megjárt már és mindből győzedelmesen tért haza. Még a Szentföldet is megjárta királya I. Richárd szolgálatában. Ám ott sem talált komolyabb ellenfélre. Társa David viszont fiatal és gyakorlatlan volt. Sohasem harcolt még valódi ellenféllel. Sok kocsmai verekedésből került ki győztesen.

Ám Sir. Thomas jól tudta hogy egy párbajban éppúgy nem veszi hasznát a fizikai erejének, mint a költő vénájának. Bár kicsi volt a valószínűsége hogy rájuk támadnak, ha mégis harcra kerül a sor a férfi jobban örült, volna, ha egy harcedzett lovag harcol mellette és nem egy tejfeles szájú kölyök. De hát így hozta a sors. Ha az ura így döntött ő nem szegült ellene. Az öreg lovag arcát aggodalmas kifejezés töltötte meg. Gyanús volt neki ez a csend. És folyton olyan érzése volt mintha figyelnék. Néha mintha egy sárgán izzó szempárt látott volna a bokrok között, de amikor oda nézett csak a mozdulatlan bokrokat látta. Néha mintha valami hűvös szellő suhant volna végig a nyakán. Mint egy jéghideg lehelet. Ám amikor körülnézett semmit sem látott. Szélcsend volt. És rajtuk kívül senki nem járt az úton közel s távol. Egyik várostól a másikig teljesen üres volt az út. Csak az ő kocsijuk haladt rajta. Na meg persze a két lovas. Az erdő csöndes volt. A patadobogás is egyre jobban elhalt a csöpögő esőtől átnedvesedő földet taposva. Az ütemes kopogás hangját átvette a néma csend.

Az út unalmas volt így az öreg kocsis hamar elszundított. Már az út háromnegyedénél járhattak, amikor hirtelen valami reccsenés hallatszott a bokrok közül. A kocsis felkapta a fejét. Ám jobb lett volna, ha nem teszi. A levegőt hihetetlen sebességgel egy fénylő kasza szelte át, ami egyenesen áthaladt az idős férfi nyakán. A szakállas fej lehullt a porba és utána zsákként zuhant a megcsonkított test.
A fogat megállt. A két lovag előhúzta a kardját az övéből és tekintetükkel az ismét mozdulatlanná merevedett bokrokat, figyelték.
- Mi történt? – kérdezte Lady Elisabeth és kinyitotta a kocsi ajtaját.
- Kérem, maradjon bent asszonyom! – állt elé a lovával David.
- Ugyan már! – legyintett a fiatal nő. – Nem lehet akkora a probléma.
Azzal kiszállt a kocsiból és előrelépett, hogy beszéljen a kocsissal. Ám amikor meglátta a véres sárban fekvő élettelen testet és a karja alatt heverő levágott fejet egy pillanatra megdermedt. Teste elkezdett remegni. Arca eltorzult és fülsiketítően kezdett sikítani.
- Asszonyom! – ugrott ki a kocsiból Veronica is.

Ám ekkor a bokrok ismét megmozdultak és egy fekete köpenyes alak ugrott ki közülük kaszával a kezében. Olyan volt mintha ágyúból lőtték volna ki. Vagy három méter magasan repült. Köpenye lebegett a hirtelen feltámadt szélben ám arcából a hatalmas csuklyától semmit nem lehetett látni. Egy pillanat alatt ott volt az ijedt lány előtt. A kasza megvillant a levegőben. Veronica hátradőlt a lendülettől. Nekidőlt a kocsinak. Feje leállt a testéről, és mint egy elszabadult ágyúgolyó gurult át az üléseken. Amint a kasza átmetszette a lány nyakát Lady Elisabeth ha, lehet még élesebb sikításba kezdett. Az eddig is teljesen rémült lovak most nyerítve ágaskodtak föl, és rohanni kezdtek. A kocsi ajtaja bezáródott és a fogat hatalmas sebességgel száguldott tovább az úton. A köpenyes alak felugrott és ellökte magát az éppen elinduló kocsi oldalától. Egy triplaszaltó után talpra érkezett és már rohant is volna vissza az erdőbe, de valaki elé állt. Sir. Thomas volt az. Meglendítette a kardját, ám az alak helyből átszaltózott fölötte és az erdő felé rohant.
- Vigyázz a Lady-re! – kiáltotta oda Sir. Thomas Davidnek és a menekülő köpenyes után rohant.

Úgy száz méteren átüldözte ám akkor legnagyobb meglepetésére az üldözött szembefordult vele és támadásba kezdett. Egy lépéssel előtte termett és már lendítette is a kaszát. Ám a lovag gyorsabb volt. Kihasználta hogy ellenfele egy pillanatra megnyitotta a védelmét és vágott. A kasza nyele kettévált. A lendülettől mindketten elvesztették az egyensúlyukat. Thomas ahogy egy pillanatra, oldalra nézett látta, ahogy a kasza pengéje átszeli egy több méter vastag fa törzsét, és a nélkül száguld tovább, hogy akármennyit lassult volna. Rettegés töltötte el a szívét. Ha ez a penge így átvágott egy fát, mit tett volna vele. Ám nem felejtkezett el az ellenfeléről, sem aki időközben már újból harcra kész volt. A köpenye alól egy hatalmas kardot húzott elő. Lehetett úgy egy méter hosszú. A pengéje a markolatnál elvékonyodott és egy koponyát átfúrva találkozott azzal. Bár ilyen messziről nem tudta biztosan megállapítani, de Thomas szinte biztos volt benne, hogy az egy valaha nagyon is eleven ember koponyája volt. A mérete, a formája minden erről árulkodott. A kard markolata olyan fekete volt hogy szinte világított körülötte az éjszaka. A markolat végén ellensúlynak még egy koponya volt. Ám ezen már látszott, hogy mű. Túl kicsi és fényes volt, ahhoz hogy igazi legyen.

A penge ellentétben a markolattal fényesen csillogott hideg ezüstös fényével. Ugyanabból a fémből készülhetett, mint a kasza pengéje és ez már alapjában félelemmel töltötte el a lovagot. Látta a köpenyes alakon hogy támadni készül, amikor egy éles ordítás rázta meg a környéket. A köpenyes hátranézett, de csak David felé száguldó csizmatalpát látta. A rúgástól úgy vágódott el mintha fejbe lőtték volna. Ám egy pillanat múlva ismét talpon volt és támadott. A két kard éles csengéssel találkozott. Ám Sir. Thomas sem nézte ezt tétlenül. Rohanni kezdett és kardját nekilódította a köpenyesnek. Ám az hihetetlen gyorsasággal hárított. Úgy mozgatta kardját a két támadó ütései előtt, mint a villám. Thomas hirtelen felugrott és kardjával hárítva ellenfele támadását úgy képen rúgta, azt hogy vagy három métert repült.
- Neked nem Lady Elisabethre kéne vigyáznod? – kérdezte gyorsan fiatal társától mielőtt az ellenfelük visszatért volna.

A kardok ismét szikrázva találkoztak. A villámként mozgó pengék körvonalai lassan elmosódtak. Percekig szinte csak álltak és védték a támadásokat, amikor David észrevette, hogy a köpenyes alig védi a lábát. Lebukott a földre és a bal lábát kirúgva kibillentette az egyensúlyából.
- Ne izgulj Thomas! – mosolygott a fiú miközben fölállt. – A grófnő biztonságban van.
Fejével az egyik bokor felé bökött ám időközben elhanyagolta az ellenfelét.
- David vigyázz! – kiáltotta Sir. Thomas de már nem tudta megmenteni. Amikor David visszafordította a fejét már csak egy fényes pengét látott amint átmetszi a torkát.
- Neeeeeee! – kiáltotta a lovag.
Ezzel szinte egy időben hangos sikítás hallatszott David fej nélkül összeeső teste mögül. Thomas és a köpenyes is oda fordult. Lady Elisabeth állt ott ijedten. Fehér csipke ruhája csupa kosz volt. Arcán ijedt kifejezés ült. A köpenyes egy pillanatig sem habozott. Egy gyors ugrással a nő előtt termett és már lendítette is a kardját.
- Neeeeeee! – kiáltott fel ismét Sir. Thomas és rohanni kezdett feléjük. Ám a penge gyorsabb volt és kíméletlenül haladt át az ijedt grófnő nyakán. A teste zsákként dőlt el a feje pedig még úgy öt métert gurult összevérezve az amúgy is vértől áztatott földet.

Az elkeseredett lovag iszonyatos erővel támadta meg a köpenyest, aki alig győzött védekezni.
- Miért? Miért? Miért? – kiáltotta szünet nélkül.
Végül egy jól irányzott ütéssel kiütötte ellenfele kezéből a kardot, és a földre kényszeríttette.
- Ki vagy te? És miért tetted ezt? – kérdezte kardját az árny nyakának szegezve.
A csuklya alól valami nevetésszerű hang hallatszott. Majd egyre harsányabb lett. Az alak lassan fölállt. Thomas már késszen állt, arra hogy megölje de egy dologra még kíváncsi volt.
- Ki vagy te?! – ordította.
- A legrosszabb rémálmod. – hallatszott egy halk süvöltő hang.
Egy villám cikázott át az égen és megvilágította a köpenyes alak arcát. A lovag teste elkezdett remegni. Szemei tágranyíltak. Már tudta ki az az alak előtte. Ahogy megvilágította arcát a villám csak egy sárgán izzó szemű koponyát látott, ami fülsiketítően nevetett. Sir. Thomas teste úgy remegett, mint a kocsonya. A kezéből kiesett a kard. Valami halk süvítés hallatszott. A lovag látta, ahogy a kasza pengéje száguld feléjük, majd ismét egybeforr a nyelével. A köpenyes csontváz nevetve meglendítette a kaszáját. Sir. Thomas érezte, ahogy a penge behatol a testébe és végigmetszi a légcsövét és a nyelőcsövét, majd a túloldalon lukad ki. Feje kőként hullott a porba majd a teste is követte. A csontváz csak nevetve állt ott kezében a sértetlen kaszával és éktelenül nevetett.

Reggel az út másik végén álló városban nagy volt a zsivaj. Egy kocsi száguldott végig a falu főutcáján. Oldala véres volt és vágások tarkították. A megbokrosodott lovakat csak a vár kapuja előtt tudták megnyugtatni. Amikor a várúr betekintett az ablakon csak egy levágott fejet látott a vértől áztatott szövet ülésen. Arcán ijedt kifejezés ült. Annak a lánynak a feje volt, akit gyermekeként szeretett, és aki a feleségének leghűségesebb szolgálója volt. A feleségét sosem látta viszont.

Sir. Thomas végül tényleg győzött. Tényleg legyőzte a halált. Ám senki sem élheti túl azt a látványt, amit az a nevető koponya nyújt. A négy holttest és a három levágott fej ott feküdt az erdő közepén mutatva a véres tragédiát.