Cemetery - első rész

WALLSTER
Cemetery


Napjainkban

Sötét volt az ég, koromsötét. Az egyedüli fényforrás a telihold, de néha átúsztak rajta vihar előjeleként kis felhőfoszlányok. Fújt a szél dühösen és fáztam. Az öreg, mohával benőtt, megrepedezett sírkövek közé sétáltam. Bár nyár volt, nyirkos, szürke köd lepett el mindent, amitől a levegő is lehűlt. Megborzongtam és összehúztam magamon a dzsekimet. Megálltam és belehunyorogtam a szürke ködbe. Innen nem messze láttam egy alakot, aki engem kémlelt, aztán lebukott. Megrémültem, és én is lebuktam, hogy azt higgye, elmentem. Ahogy guggolok, rápillantottam egy kidőlt, repedt sírkőre és megriadva láttam, hogy az én nevem van rajta, a születési dátumom, és a mai dátum. Ebben a pillanatban egy moha lepte, zöld, rothadásnak induló kéz nyúlt ki a sírkő mellől és el akarta kapni a bokámat. Rémülten lendítettem egyet a lábamon és futásnak eredtem. Futás közben mindig ahova léptem, ott emelkedett ki a ronda kéz és megpróbált elkapni, de sikerült megúsznom. Szélfuvallat csapott az arcomba, amire a sírok közötti falevelek vészjóslóan susogtak. A közelből egy elnyújtott üvöltés hangja hallatszott. Biztosan egy kutya az biztattam, bátorítottam magam, de amikor egy farkas megállásra kényszerített ronda vicsorgó pofájával, megdermedve néztem őt. Az egyik kéz elkapta a bokámat, majd egy másik és több; az összes kéz úgy megragadott, hogy képtelen voltam kiszakítani magam. Elestem, és ott feküdtem a földön a kezek szorításában. A farkas lassan felém somfordált, majd kitátotta száját és átharapta torkomat…
…Ne!!! Izzadtan, rémülve riadtam fel az ágyamból. Csorgott rólam a víz. Csak álom volt.
- mondtam megkönnyebbülve. Amikor már megnyugodtam, visszafeküdtem.

EGY HÓNAPPAL KÉSŐBB

Én és húgom, Jane, a nagyszüleinkhez mentünk két hétre nyaralni. Az ő kertes házuk Kolumbiában a Malpelo sziget szélén, a sziklákon volt. Mi Monterreyben egy panelházban laktunk akkor. Órák teltek el azóta, hogy a repülő fölszállt, de még nem érkeztünk meg, így hát visszaaludtam. Egy óra múlva Jane ébresztett, mert megérkeztünk Buenaventúrába, ahol hajóra kell szállni, és az visz a Malpelo szigetre. A reptérről induló autóbuszra szálltunk és elvitt minket a kikötőbe, ahol felszálltunk egy hatalmas szürke komphajóra. Utolsó pillanatban érkeztünk, mert ahogy leültünk egy fedélzeti padra, meghallottuk az indulást jelző hajókürt dudálását. Kifutott a hajó. Ahogy néztük a hajó oldalán a vizet és a minket követő delfineket, megszólalt a hangosbemondó. - Figyelem, figyelem! Itt a LAVIDIA nevű hajó kapitánya. Köszöntöm önöket a fedélzeten, az út a Malpelo szigetig kb. 4 órás lesz. Ez alatt az idő alatt kérem, érezzék otthon magukat. További kellemes utazást! - Hallottad Jane, négy órán át leszünk a tengeren! - üvöltöttem fel örömömben.
- Hallottam Mike, hallottam. Addig járjunk egyet a hajón, jó? - Miért is ne Jane, gyerünk!
Felkeltünk a padról cuccunkkal, és elindultunk a hajó eleje felé. Ahogy haladtunk, egyre csak a magukat legyezgető, fáradt turistákat néztem, ahogy szétterülnek a padon. Jane egy széles lefelé irányuló lépcsőre mutatott, majd megindult felé. Még mielőtt szólhattam volna, ő már le is ért az aljára. Követtem őt, bízván, hogy valami jó helyre jutunk. És igen! Már megint nekem volt igazam!

Lent, befordulván egy folyosóra egy játékterembe érkeztünk. Négyszög alapú szoba volt tele nyerő és autós, valamint lövöldözős automatákkal. Jane egy flipperhez ment és rögvest szenvedélyes játékba kezdett. Én elővettem egy negyeddollárost és egy lövöldözős játékban dobtam.
Elkezdtem és is a játékot. Üdvözöllek TERMINÁTOR! - Kiáltott fel egy hang a gépből. Ebben a pillanatban egy western kocsma egyik felsőemeleti szobájában találtam magamat. Az ágy mellett lévő éjjeli szekrényen hevert két uzi meg vagy hat tár mellé. Felvettem és betáraztam, aztán kiléptem az ajtón. Oldalról két fickó közeledett rám fogván a stukkert, mire én lepuffantottam őket és lemásztam a lépcsőn. A pult mögül egy ember ugrott ki és shotgun-jával "levitt" 26%-ra. Megfordultam, és fejbelőttem. Ahogy vettem volna fel a sört a pultról, egy másik ember a poharat szétlőtte a kezemben. Amikor felé fordultam, már le is lőtt és meghaltam. A monitor erre INSERT COIN(S) feliratot írt ki. Nem telt bele öt másodperc, már a nyerőgépen próbáltam ügyességemet. Bedobtam a gép bedobónyílásánál egy negyeddollárost, és megnyomtam a start gombot. Szilva, szilva, szilva! Ez igen! Első pörgetésre! - kiáltottam fel. - Na nézzük tovább! Most tíz dolláron állok. Bar, bar, körte! Francba, már csak kilenc dollárom van a gépben. Joker, joker, joker! Ez az! Ötven dollárt nyertem. Kivettem a pénzt és zsebre vágtam. A maradék időt a hajó felfedezésével töltöttük. A hajó sebesen vágtatott a vízen. Élveztük az utazást. Pár óra bolyongás után dudált a hajó, gondolom a megérkezést jelezve. Igen, azt jelezte. Fogtuk a csomagunkat és elindultunk lefelé, kiszállni a hajóból. Amikor már a mólón sétáltunk a kikötői parkolóba befarolt egy fekete Maserati típusú sportautó. Nagy meglepetésünkre a nagyapi szállt ki belőle és futott felénk.
- Szia Mike, szia Jane! Végre megjöttetek, már nagyon vártunk benneteket! Jól utaztatok?
- érdeklődött a nagyapám, Frenk. - Szia nagyapi hogy vagy, úgy örülünk hogy látunk. Tiéd az a kiri sportkocsi?- kérdeztük izgatottan. - Hát tudjátok én vagyok az új lóversenykirály! Dúsgazdag vagyok hála Makrélának! - Mi, egy halnak köszönheted ezt? - Nem, dehogy, a lovat hívják úgy, de ne is pazaroljuk itt tovább a szót, hanem induljunk, mert nagymami már vár, elárulom sütött nektek meggyes pitét! - Az a kedvencünk! - vágtunk közbe egyszerre.
Elindultunk a kocsi felé. Nagyapi távirányítóval kinyitotta a tágas csomagtartót. - Hű nagyapi, ez aztán ász! - Várjatok csak, ez még mind semmi! Beszálltunk az autóba: én előre, Jane hátra. Bent tágas volt a hely és frankó bőrkárpit övezett mindent. Nagyapi villámgyorsan rükvercbe tette a váltót, és már ki is faroltunk a parkolóból. Egy kis utca nyílt a parkolóhelyből és a lélegzetem is elállt, amikor ezen a szűk kis utcán a kilométeróra mutatója a százhúszat érintette. Nemsokára kiértünk egy nagy autópályára, ahol megálltunk. - Mike elhiszed, hogy ez az autó négy és fél másodperc alatt százon van, és a végsebessége kettőszáz-kilencven? - Hát, nem is tudom! - vágtam rá. - Na, mérd le a stoppereddel! - Győzködött nagyapi.

Elővettem tehát a stopperomat és szóltam, mehet. Ebben a pillanatban mintha beletapadtunk volna a puha bőrülésbe. Figyeltem a mutatót, eltelt két másodperc és ötvenöttel mentünk, eltelt 4 és fél másodperc és megdöbbenésemre észrevettem, hogy a mutató száztízen van, majd eszeveszett irammal húz fel százötvenre, kétszázra, kétszázötvenre és … mi? Háromszázra? El sem hinném, ha nem a saját szememmel látnám. Az autópályán háromszázzal száguldottunk. - Jó, mi? - szólalt meg hencegő hangon Frenk. - J - jó - ó!
- dadogtam meglepettségemben.
Jane csak ült hátul és bambán nézett ki a parányi ablakon, ő nem szólt egy szót se, mialatt mi végigbeszéltük az időt mindenféléről. Egy óra múlva beértünk egy Como Lobos nevű településre és megálltunk egy nagy, emeletes és fehér-szürke színű ház előtt. - Nos gyerekek, itt vagyunk. - Hű, ez szuper ház! - kiáltott fel Jane. Ebben a pillanatban Grace nagymama futott ki üdvözlésünkre. - Jane, Mike, de jó, hogy megjöttetek! Úgy vártunk már, gyertek, hozzuk a csomagokat, és menjünk be a házba.
A házban finom illatok fogadtak. Frenk beállt a garázsba, és megmutatta az emeleti szobánkat. - Gyerekek, ha kész vagytok a kipakolással, gyertek le, kész az ebéd! - Igen, nagyapi! - mondtuk és ezzel nagyapi lement. Nekiláttunk a pakolásnak, közben Jane-nel beszélgettem. - Te, Jane, lenne kedved kaja után felfedezni a környéket? - Miért is ne! Elvégre nem lehetünk bezárva ide két hétig. - Akkor ezt megbeszéltük! Miután készek voltunk, lementünk és leültünk az asztalhoz. Sült pulyka volt rizses borsó körettel. Éhesen nekiláttunk és fél óra alatt az egészet felfaltuk.
Utána beszélgettünk, és bejelentettük, elindulunk felfedezőútra. - Legyetek óvatosak és vigyázzatok magatokra! Ja, és ígérjétek meg, hogy egy helyre nem mentek, mégpedig a temetőbe ami a hegyen van. - Intett le minket nagymami. Mami, de miért nem mehetünk oda? - szóltam vissza. - Hát, mert sok róla a rém és átok történet! - Aha, mondtam lemondóan.
Kiértünk a hátsó kertbe és a sziklákon át lemásztunk a kavicsos tengerpartra. - Jane, szerintem nézzük meg azt a lerobbant kis házat innen nem messze. Látod te? - Igen, látom, de túl messze van, nem? - Nem baj, felfedezőúton vagyunk, nem? - De, Mike, menjünk. Elindultunk sebesen a kunyhó felé.

Cipőnk csak úgy csörgött-csattogott a kavicsokon, ahogy lépkedtünk. Egyre csak azt a parttól nem messze lévő parányi méretű erdővel borított szigetecskét néztük, aminek a közepén egy hegy volt, tetején pedig valami kőromhalmaz, de túl messze volt, hogy kivehessem, mi az. Amikor odaértünk a kis ház bejáratához, akkor kaptam a fejemhez. - Jane, a temető! Ott van azon a hegytetőn, a szigeten. Nézd! - Látom Mike, mi van vele, hisz megmondták, hogy nem szabad odamennünk, nem? - De hiszen mi csak az erdőbe megyünk holnap reggel nyolckor, de váratlanul eltévedünk, és nem tehetünk róla, hogy a temetőben lyukadunk ki, nem? - De Mike, nem szabad! Na jó rendben van Mike.
- Oké, szeretlek, te vagy a legjobb húgom!
- Mert csak egy van. - Na akkor Jane, holnap hét órakor kelünk, reggelizünk, készíttetünk az útra egy pár szendvicset, meg valami ivólét és indulunk a sziget felfedezésére, jó? - Jól van, de miszter felfedező úr, hogyan szeretne átkelni a szigetre? - Hoppá, ezt elfelejtettem. Ha lenne valahonnan egy csónak, annak örülnék. - Mike, én láttam a garázsban egy kicsi csónakot evezőkkel, talán elkérhetnénk. - Nagyszerű ötlet, Jane! És mit mondunk, hová kell? - Megmondjuk az igazat Mike, a szigetre! - Te megőrültél! A szigetre, mi? Mrs. Szőkenő, ha megmondjuk ezt, nem engednek el, mert tudni fogják, hogy a temetőbe megyünk! - Idefigyelj Jane! Csak az erdőben mászkálunk és azt mondjuk nem megyünk a temetőbe oké? - Hát, de te beszélsz! - Rendben, Jane!

Faképnél hagyva a viskót, indultunk vissza a házba. Felfutottunk a szobánkba, és kinéztünk az ablakon. A kis szigetet nagyon jól lehetett látni onnan, rajta a hátborzongató temetővel. Kezdett sötétedni, és kezdetét vette a vacsora: grízes csíkot kaptunk, eper lekvárral és porcukorral. Nagyon ízlett nekünk. Repetáztunk, és közben Jane elkezdte a kérlelést.
- Nagyapi, van nektek csónakotok? - Frenk és Grace összenéztek. - Van, Jane, de miért? - Hát kölcsönkérhetnénk, mert szeretnénk csónakázni egyet? - Nem is tudom, Jane! - Vágta rá Grace. - De Grace, engedjük meg nekik, hisz egyszer vannak itt egy évben!- igazította helyre Frenk Grace agyát. - Na jó! - mondta aggódóan nagymami. - Nem lesz semmi baj, ígérjük!
- Mondtuk egyszerre az örömtől izgatottan, és felrohantunk a szobánkba bepakolni a holnapi túrára. Fáradtan feküdtünk le aludni, de Jane előtte beállította az órát hét órára, arra az időre amikor keltünk. Leontottuk a villanyt, és bebújtunk az ágyunkba. Pár óra múlva, valami felébresztett. Kinyitottam a szemem és megriadva láttam, hogy a plafonon egy kékes-fehér fény járkál fel s alá. Kinéztem az ablakon hogy megnézzem mi okozhatja ezt a fényt. Ahogy szememmel pásztáztam a terepet, rémülten vettem észre, hogy a szigetről, méghozzá a temetőből jön a fény. - Jane, alszol? - keltegettem húgomat. - Mi, mi van? - nyitotta ki szemét Jane, érdeklődve. - Nézd ezt a furcsa fényt, Jane! - Jane felkelt az ágyából és az ablakhoz fordult. - Vajon mi okozhatja ezt? - Kérdezte tőlem remegve. - Nem tudom, de itt az ideje, hogy megtudjuk! Gyere, kiosonunk, ellopjuk a csónakot, és megnézzük! - Állj! Te meg vagy őrülve Mike, éjjel egy óra van! Majd holnap megnézzük, ahogy megbeszéltük!
- Na jó. - válaszoltam lemondó hangon, amikor eszembe jutott a távcső. Izgatottan kaptam ki a táskámból. Szemem elé kaptam és belenéztem, a fény felé fordítva. Ahogy megláttam benne amit láttam, majdnem hátraestem a rémülettől. Hat sötét csuklyás alakot láttam egy kőszikla körül állni, nagyjából kör alakban. A fény a kövön lévő üveg, vagy ahhoz hasonló dologból sugárzott kör alakban. Ahogy így néztem őket, megragadta egy hideg kéz a vállamat, és hátrahúzott. - Jane, halálra ijesztettél! - De Mike, én is látni akarom! - mondta türelmetlenül Jane. Ő is megnézte, és majd elájult, de váratlanul felém fordult.
- Mike, ne menjünk oda! - kérlelt Jane, de sikeresen kiábrándítottam jelenlegi félelméből, aztán aludni tértünk. Nagy sokára jött csak álom ránk. Reggel az ébresztőóra hangos csörgésére ébredtünk. Felébresztettem a még mindig mélyen alvó Jane-t és felöltözés után lementünk túracuccunkkal reggelizni, majd felvenni az útravalót. - Sziasztok gyerekek, felébredtetek? Itt van az étel-ital, amit kértetek. - Fogadtak kedvesen nagymamiék. Elvettük amit adott, elbúcsúztunk és nagyapival vízre tettük a csónakot. Piros volt, fehér csíkokkal az oldalán, plusz két faevező hozzá. Ahogy vízre tettük, elköszöntünk Frenktől és evezni kezdtem a sziget irányába. Közben Jane megszólalt. - Mike, bement a házba nagyapi. - Oké Jane, köszi! Vágtam rá, az izgalomtól még gyorsabban evezve a sziget felé. Az úton nem beszéltünk egymással, csak a sziget hegye körül húzódó fenyvest figyeltük. Lassan közelgett a part.

Ahogy haladtunk, a hajó megakadt a parttól egy méterre valami élesben és víz kezdett beáramlani.
- Ne! Most hogy megyünk haza? - sikoltozott rémülten Jane. - Nyugodj meg, van nálam ragtapasz meg kartonlap, majd megcsináljuk ha már indulunk vissza. - De Mike! - Nyugi, Jane, ne félj!
Nyugtattam meg Jane-t, aki látszólag lenyugodott és a csónak kiürítése és a partra vonszolása után elkezdtünk az erdőben felfelé mászni, a hegy tetejére. Nagyon meredek volt, ezért csak fától-fáig tudtunk haladni. Lenézni nem nagyon mertünk, mert meredek volt. Jane mögöttem jött.

Ahogy másztunk, előttünk a földbe szúrva megláttunk egy karót, amire egy fekete koponya volt téve. Jane felsikoltott, de nem kezdett el lefele futni. Úgy látszik, kezdte egyre jobban élvezni ezt a kalandtúrát. Tovább menvén, a talaj kezdett lapossá válni. Amint kiértünk egy kis tisztásra a hegy tetejére, megborzadtunk a látványtól. Az a kőszikla darab állt a hegytető közepén, amit tegnap éjjel láttunk, plusz még körülötte néhány kidőlt, moha lepte, repedezett sírkő. - Elég régiek lehetnek. - állapította meg Mrs. Lara Croft kisasszony. - Jane nézd, ott egy kripta, ami nyitva van! - Kiáltottam fel meglepettségemben. Odafutottunk és láttuk, hogy egy végeláthatatlan alagút húzódik benne. Mielőtt bementünk, körbenéztünk, hogy tiszta-e a levegő, aztán beléptünk. Hűvös és koromsötétség fogadott. Keskeny, kőből kivájt alagútban haladtunk előre, az ismeretlenbe. Nemsokára élesen balra kanyarodott az út és lejtett. - Mike, hova vezet ez az út? - kérdezte félénken Jane. - Nem tudom, de hamarosan megtudjuk szerintem. - Válaszoltam vissza. A kanyar után ismét haladtunk lefelé egyenesen. Kezdett nyirkossá válni a levegő. Mostanra már olyan sötét volt, hogy elővettük zseblámpánkat és azzal haladtunk tovább. - Mike, nézd egy terem!
- Igen. Beértünk egy terembe. A terem közepén egy téglalap alakú kőtömb asztal állt, körülötte a földön fémlapok. A terem szélénél egy láda volt. Odasiettem és kinyitottam. Hát, amit akkor láttam, attól mindkettőnknek megfagyott a vér az ereiben. Egy szőke, hosszú hajú nő holtteste hevert a ládában. Rémülten futottunk ki a teremből, aztán az alagútban a futásnál, valami megállásra kényszerített…
… - Jane nézd! A csuklyások visszajöttek! Eszeveszetten kezdtünk visszafutni a terembe és valami búvóhelyet találni. - Nem találok semmi jó helyet! - suttogott Jane. - Gyere a ládába! - mondtam felfedezvén az egyetlen rejtekhelyet. - Fúj nem, nem megyek! - sopánkodott a hugica.

Végül is bemásztunk, és csöndben vártuk, hogy mi fog történni. A hulla büdössége miatt majdnem rókázni kezdtem, de hamar rájöttem, hogy nem adhatok ki hangot, mert ketten beszélgettek a teremben: két csuklyás. - gondoltam. - Harris, akkor ma éjfélkor fönt, igaz? - Te ütődött, itt leszünk lent, mert ma áldozni fogunk. Tudod, a szőke nőt! Legyél itt, meg mondd meg a többieknek, hogy legyenek itt éjfél előtt tíz perccel. - Oké Harris, menjünk.
A lépések zaja elhalkult. Elmentek. Kimásztunk a hullás ládából és futottunk ki a szabad levegőre. Óvatosan másztunk ki az alagút nyílásán, vigyázva, ha ott van még a két fickó, nehogy meglásson. - Elmentek innen! - Súgtam oda Jane-nek, rámutatva a szigettől távolodó motorcsónakra, amiben a két ember ült, nekünk háttal. Még szerencse, hogy nem láttak meg. Megunva az egy helyben vesztegelést, óvatosan lemásztunk a csónakunkig. - A CSÓNAK!
- Üvöltöttünk fel, amint megláttuk a porrá égett csónakot. - Most hogy megyünk haza, Mike? - kérdezte rémülten Jane. - Nem tudom, de az biztos, hogy ezek a fickók gyújtották föl és ha nem tűzünk el innen éjfélig, biztosan minket is feláldoz az a sátáni szekta. - Mike, találj ki valamit! - vágott közbe Jane. - Gyere Jane, keresünk ezen a nyamvadt szigeten egy tutajt, vagy valamit, amivel átkelhetünk a vízen. Ha nem találunk semmit, akkor át kell úsznunk rajta.

Elindultunk körbe a szigeten. Mentünk, mentünk, de semmi. Már órák óta csak gyalogoltunk, még rájöttünk, hogy nagy bajban vagyunk. Besötétedett. Ránéztem az órámra: fél tíz múlt tizenkét perccel. Jane meg én futni kezdtünk a sziget egyik széléhez, de pechünkre nem láttuk a túlpartot, csak egy halvány fénypontot, messze innen. - Jane, meg kell próbálnunk átúszni!
- De Mike, ha az nem is a mi szigetünk akkor mi van? Lehet egy hajó is. - Igazad van, Jane.
Ott ültünk és gondolkoztunk a parton a sötétben. Legnagyobb balszerencsénkre iszonyatos vihar tört ki és percek alatt bőrig áztunk. - Már tizenegy óra van. Van még kb. fél óránk, hogy eltűnjünk. - Mondtam Jane-nek, de ő már futott is a sziget túlsó oldalára, ahol megláttunk egy idegen motoros csónakot.
- Ügyes vagy! - mondtam gúnyosan a húgomnak.
A hajóból kiáltások hallatszódtak.
- Jane, Mike, gyerekek!
- Örülve tapasztaltuk, hogy a nagyapi meg még egy másik fiú az, minket keresve. Odarohantunk a partra, észrevettek és felvettek minket.
- Gyerekek, mi van veletek, mit kerestek ezen a helyen? - Az úgy volt, hogy sétálni akartunk ebben az erdőben, de amire visszaértünk, a hajót felgyújtották. Bocsáss meg nagyapi!
- bömböltük egyszerre nagyapi kérdésére.
- Semmi baj, de ő itt David, a szomszédból. - Mutatott be egymásnak Frenk. - Szia David!
- Nyögtük ki.

Elindultunk haza. Megtudtuk legnagyobb megdöbbenésünkre, hogy eltűnt David anyukája egy hete. - Hogy néz ki? - kérdeztem remegve Davidtől.
- A haja hosszú szőke és alacsony, kb. úgy 170 centiméter. Rémülten összenéztünk Jane-nel. Nem szóltunk semmit arról, amit láttunk, nem akartuk megbántani Davidet. Hazaértünk és elbúcsúztunk David-től. - Végre, hogy itt vagytok! Hol tekeregtetek, már majdnem kihűlt a vacsora. - szólított meg Grace, de mi már fenn is voltunk a szobánkban.
Lecsaptuk a szennyes vizes ruhát magunkról, és mentünk zuhanyozni. Utána felöltöztünk pizsibe és vacsizni mentünk. Zuhanyzás közben eldöntöttem, kitálalok mindent. Vacsorára melegszendvics volt. Leültünk az asztalhoz és enni kezdtünk.
- Nagyapi, nagymami, mondanom kell valamit. - kezdtem. Jane rám nézett kérdőn. - Ma reggel elindultunk a szigetre, a temetőbe. Amikor a parthoz értünk, a csónak léket kapott, kihúztuk a partra és felmentünk a hegytetőre, ahol a temető volt. Megláttunk egy kőtömböt, körülötte pedig a sírköveket, de oldalt volt egy nyitott kripta. Azon bementük. Sokáig egy folyosón mentünk lefelé a hegy belsejébe, végül egy terembe érkeztünk. A helyiségben egy kőtömbasztal volt, egy nagy faláda és egy könyves szekrény. Amikor felnyitottuk a ládát, egy hosszú hajú szőke nő holttestét pillantottuk meg. Aztán rohantunk volna a rémülettől kifelé, de két ember jött lefelé éppen, ezért egyetlen búvóhelyet találtunk: a ládát. Nem akartunk meghalni, etért be kellett másznunk a hulluci mellé. Kihallgattuk a két fickó beszélgetését. Azt mondták, ma éjfélkor lesz a szertartás, amin feláldozzák a nőt. Ezek sátánisták és gyilkosok! El kell őket kapni! Még van addig húsz perc.
- Ez igaz Jane? - kérdezte nagyapi. - Szóról szóra, nagyapi!

Nagyapi erre felállt a székéből és egy vasszekrénybe nyúlt. Szemem majd kiesett a helyéről, amikor megláttam, hogy egy vadászpuskát vesz ki onnan. Utána hívta a helyi rendőrséget.
- Halló itt a rendőrség. - Na akkor kapják magukat, mert megvan a szekta. - Kiáltozta Frenk a telefonba.
- Micsoda? A sátáni szekta? Hol? - kérdezte a rendőr. - Hát itt a kis szigeten! Jöjjenek azonnal! - Igen uram, megyünk.

Letette a kagylót nagyapi, felkapta kabátját és sapkáját, majd elrohant. Nagymamival az ablakban figyeltük, amint a motorcsónakkal evezett a sziget felé. - Okos a nagyapi! Így nem hallják meg őt a szektások. - fedezte fel Jane. Amikor már nem láttuk nagyapit, úgy eltűnt a sötétségben, rémülten tapasztaltuk, hogy egy hülye rendőrhelikopter vakító reflektorral kommandósokat ereszt le a kripta bejáratához. Nem láttuk nagyapit. Naná, hogy kijöttek a gyilkosok. A rendőrökre lőttek fegyvereikkel, de a kopók agyonlődözték őket, majd bevették a kriptát. Pár pillanat után kijöttek és egy nagy robbanással vetettek véget a kriptának. A halott gyilkosokat fém tartályba hajigálták, majd felvéve a kommandósokat, elszállították őket. Újra síri csönd lett. Meredten bámultam a temető felé, de nem láttam semmit. Nagyapi megjött és megnyugvás után aludni mentünk.

EGY HÉTTEL KÉSŐBB

Mára már teljesen nyugodtan, elfelejtkezve a történtekről játszottunk Daviddel az udvaron. Az egész napot semmittevéssel töltöttük. Vacsi után aludni mentünk a szobánkba, ám olyan fél egykor éjjel valami furcsa fényre ébredtem. Kinéztem, és a temetőből jött…