Horror történetek - 55.oldal

A szülei nem tudtak róla, hogy eljött ... nem is csodálom, egyből küldték is volna diliházba. Most elvben nyaralnak valahol külföldön, ő meg azt adta el nekik, hogy a barátnőjénél lesz. Ügyesen kijátszotta a családot. Persze soha többet nem fogják látni. Gyakorlatilag többé nem látja szinte senki. Eliza, a házvezető-nőm ... meg pár igazán bizalmas barátom. Ezen a birtokon úgyse keresné senki...

Biztos találkoztatok mostanában ilyen nagy építkezésekkel, amikor a sok classic ház közül párat levernek, aztán körbe mindenfelé merednek a tűzfalak, alul meg a szédítő mélység, földkupacok, jobb nem is tudni, még miminden. Le sem látni a gödrök aljára, a palánkokon átkukucskálva csak annyi állapítható meg, hogy ott valami nagyon van, nem is tudjuk, mennyire. ..

Miközben én a megmozdulás misztériumán tűnődtem, ő megmozdult. Nem testrészenként, hanem az egész teste egyszerre indult el felém anélkül, hogy a test egyes elemei rezdültek volna. Nagyon tudtam volna értékelni a mutatványt egy teljesen más szituációban. Ebben a konkrétban kicsit sem. Talán fele olyan lassan indult meg azon a nagyjából két méteres távon, ami őt az ágy szélétől elválasztotta...

Nem hagyhatom elveszni ezt a sok értékes cseppet - méltatlankodok magamban, majd gyorsan megfogom a fiú haját, hátrahúzom fejét, és a maradék vért gyorsan és magabiztosan szipolyozom ki a tasakjából. Felegyenesedem, megtörlöm számat a finom estebéd után, s szépen, lassan elindulok Réka felé: hátul összekulcsolt kéz, magasba vetett fej, büszke tekintet, hosszú, ruganyos léptek...

Értő szemmel nézett rám, és mosoly jelent meg a szája sarkában. Egyetlen pillanatra csak, egyetlen pillanatig tartott kiolvasnom a szeméből, hogy tudja, hogy tudom, és hogy jól tudom. Én vagyok az, aki tudja. A mosoly és a pillantás elenyészett a kocsi gyér világítása alatt. A szerelvény megállt. A nő bemondta a Kossuth teret. Halál a vigyor maradékával a szája sarkában felállt, és kisétált a világba...

Géza felökleli, és a falhoz csapja. Tomi erőt vesz magán. Két kezével, teljes erővel ütlegelni kezdi Gézát. Az ordít. Elkapja Tomi kezét, és eltöri három ujját. Tomi ügyet sem vetve a sérülésre. Ökölbe szorítja kezét és behúz egy hatalmasat Gézának. A gonosz gyerek elesik. Szájából vér buggyan ki...

Bemegyünk a lakásba. Leül az asztalhoz. Mögé kerülök, és bilincset kattintok a csuklójára.
- Mit csinálsz? –kérdezi.
- Megvendégellek. – válaszolom mosolyogva.
Megkötözöm és beviszem a kazánházba. Begyújtom a régi, szenes kazánt és bedobom. Nem kell sokáig hallgatnom a kiáltozását. Most sem használtam a bozótvágót.
Miután kihűlt, a hamvait eltemetem a kertben. Oda, ahova az előző hármat is temettem...

Minden gyilkosságot nyilvántartott, újra és újra átrágta magát a jelentéseken, de továbbra sem tudott rájönni az összefüggésekre. „ Vajon mi lehet az indíték?” Már nem csak egy megoldatlan úgy volt a sok közül. Már személyessé vált. Ugyanis a három gimnazista diák közül, az egyik kollégájának, és legjobb barátjának egyetlen gyermeke volt...

Megint ölnöm kell. Ebben a hónapban ez már a hetedik kísértés, vagy inkább parancsnak kéne nevezzem? A jéghideg érzés felkúszik a torkomon, fel egészen az agyamba. Érzem a város minden mozdulatát, a szagokat, az ízeket. A vér ízét! Igen! Vér! Kellesz nekem, jövök már! ...

Mert nem lehetnek igazak a családi legendák! Azok az elsuttogott félmondatok, imádságok. A falusiak félrenézései. Akkor sem, ha nagybátyám volt a családom egyetlen életben maradt tagja. Szüleim rejtélyes balesetben haltak meg még kiskoromban. Nekem nem mondott senki semmit - hiába kérdezősködtem felnövekedvén. Abban a távoli városban, ahova sietve költöztettek el, és ahonnan most hazatértem. Akkor sem, ha nagybátyám a halálos ágyán azt suttogta fülembe: "Óvakodj az álmoktól! Mert...