Másfél személyes vacsora

Nóra gyönyörűen festett: még szebb volt, mint a fotókon, amiket küldött. Ritka, hogy a partner ennyivel szebben fessen a képeknél ... pláne, hogy a többség nem is magát rakja ki, hanem a barátnőjét, és akkor az első találkozáson van a kopp.

De nem; Nóra, azokkal a huncut, gótosan kihúzott cica-szemeivel most itt ült velem szemben, fekete topban, és azonos színű, testhezálló miniben, lábán a rend kedvéért bakancs. Egy pillanatra sem állapodott meg a tekintete: rám vetette, majd az otthonos hangulatfényt sugárzó állólámpára. Aztán ismét a szemembe nézett, majd túljátszott érdeklődéssel pillantott a nagy akvárium irányába, amiben a halaim úszkáltak.

Elmosolyodtam. Valóban olyan volt, mint egy félénk kis cicakölyök, akinek minden új ebben a nagy, nagy világban, amibe belecsöppent. Újabb szemkontaktus: egy zavart, mégis bájos mosoly, és diszkrét pirulás, majd az órára pillant a fejem fölött.

- Esetleg ... kezdte csilingelő hangján, de megtorpant.
- Félsz? - kérdeztem egy kicsit lejjebb szegve az állam, tekintetemmel az övét fürkészve.
- K-kicsit.

Persze érthető volt ... hiszen még alig múlt tizenhét. Ettől függetlenül a korához képest nagyon okos lánynak tűnt.

- Megértelek - hunytam le egy pillanatra a szemem, majd gyengéden felemeltem a kezét. A tenyerében az ütőerének a lüktetése felgyorsult, ő pedig nagy, remegő sóhajjal és elfojtott várakozással figyelte, hogy mire készülök. Az ajkamat lassan odaemeltem kézfejéhez, ami egy pillanatra összerezzent; ez újabb halvány mosolyt csalt a számra, amely most lágy csókkal jutalmazta a lány kitartását.

- Direkt csinálod, ugye? - kérdezte bátortalanul reszkető hangon. Én kajánul kiszélesedő mosollyal feleltem:
- Igen.

Ez az észrevétel több volt, mint hízelgő. Sokan egyáltalán nem fogták fel - legalábbis nem tudatosan, hogy mire is megy ki a játék. Ne nem így ez a lány:

- Direkt szadizol, hogy már ne legyek önmagam, mire belekezdesz ... ugye?

Halkan felkuncogtam, majd felegyenesedtem, és megigazítottam a szemüvegem.

- Lenyűgöző vagy ... Kevés ilyen értelmes lány volt eddig az életemben. A végén még sajnálni fogom, amit teszek veled.

- Ne! - kiáltott kétségbeesetten Nóra, majd az ajkához kapta ujjait, ahogyan a ház akusztikája visszakongta neki. - Mármint ... én ezért jöttem ide ... Hozzád.

Azzal kedvesen elmosolyodott, és még mindig kézfejét tartó kezemet tenyereibe temette, ráhajolt, és adott rá egy csókot. Aztán, ahogyan felegyenesedett, kissé megszédült:

- Jaj ... ez már a bor hatása lesz?
- Igen. Úgy tűnik, kezd hatni a por.
- Te jó ég ... most már nincs visszaút, ugye?
- Nem. Most már nincs ... - bólintottam lassan, és lesütöttem a szemem.

Utána felálltam, és odasétáltam hozzá, az asztal túloldalához. Egy darabig csak néztem, ahogyan ül, és kétségek között őrlődve néz maga elé. "Vajon helyes, hogy ezt teszem?" - biztos ez jár a fejében. Mindnek ez járna ...

Végül, nagy nehezen odafordítja hozzám az arcát:

- H-ha megmozdulnék ... eldőlnék, ugye? - kérdezte félénken.
- Igen. Most már elég idő eltelt.

Meg akartam várni, amíg ő maga mondja ki. Ez az utolsó próbatétel. Volt már bőven, aki ezen bukott meg. De aki átment, az egy se bánta meg ...

- Kérlek ... - szólalt meg egyszerre, és a feje, mint hervadt virág, kókadt le lassan. - Kérlek, vigyél be.

Átment.

Alákaroltam a térdhajlatának, és átnyúltam a hóna alá a háta mögött, majd gyengéden rámosolyogtam, és besétáltam vele a hálószobába. Ott ráfektettem a kovácsoltvas franciaágyamra, majd lassan lefejtettem róla először a bakancsokat, aztán a zoknit is. Utána végigsimítottam a lábszárán. Nem voltam gyengéd, hogy megérezze. Ahogyan elérkeztem a combtövéhez, hangos sóhaj tört fel belőle. De más terveim voltak. Az érzéstelenítő még bőven nem volt a hatásfoka csúcsán, ezért ráértem.

A szoknya fölött elsuhanva kezemmel végigsimítottam Nóri oldalán, közben felhúztam rajta a topot, amit a mozdulat befejezéseképp le is vettem. Alatta fekete push-up csipkemelltartó fogadott, de engem a lány ajkai izgattak: gyengéden az enyéim közé vettem az alsót, és nyelvemmel végigcirógattam, aminek halk nyögés volt az eredménye. Már teljesen kába volt a szertől. Azonban direkt olyan anyagot használok, ami nem módosítja a tudatállapotot - az elvenné az örömét mindkettőnktől.

A melltartó csatja elöl volt. Attól is megszabadítottam. Azután jöhetett volna a szoknya, de úgy gondoltam, még kicsit eljátszadozom vele: benyúltam a szoknya alá, és lehúztam a bugyiját ... ami fehér volt.

- Ejnye ... ez nem annyira illik az alapárnyalathoz, nemde? - jegyeztem meg alattomosan.

- Nnn ... nemm ... azz sah ety ... a ... ffehesze vugyih moss ... mosssss ... minegy. Moshannah ah ... hüh ... a mosáshvan ...

Nagy nehezen végigszenvedte a mondatot. Én megszagoltam a fehérneműt: rajta volt az illata. Utána megtapogattam: nyirkos is volt.

- Úgy látom, te valamit nagyon szeretnél ... Még egy utolsó alkalmat, ártatlanságod birtokában.

Nem vártam választ, úgyis csak mentegetőzött volna. Inkább bedugtam a fejem a szoknya alá, és kéjesen végignyaltam a nagyajkai között. Elégedett, kéjes hümmögéssel nyugtázta támadásom. Utána kampó alakúra feszítettem a nyelvem, és a hegyével keményen meggyömöszköltem a csiklóját: feltörő sóhajtás volt a jutalmam. Majd a nyelvem puhábbik, alsó felét végigfuttattam lefelé, és amikor elérkeztem a hüvelyéhez, mélyen belémártottam. Erőtlen izommozgás és elfúló nyögés adta tudtomra, hogy ez jól esik neki. Vad köröket írtam le benne, ő pedig a körülményekhez képest nagyonis élvezte a dolgot. Úgy döntöttem, hogy egyelőre ennyi elég volt: ideje munkához látni, mert ez egy hosszú éjszaka lesz.

Elővettem a kopott bilincseket, és kikötöztem velük Nóri végtagjait az ágy négy sarkához. A lány szemébe néztem. Rettegett. De ez normális egy ilyen helyzetben.

Aztán elővettem a bőrszíjat is. Ez a drága egy szó nélkül figyelte, ahogyan felkészülök - Kis hősnő ...

A szíjjal alaposan elkötöttem a bal felkarját, a vállától nem messze. Meglepetten nézte. Nem gondolta volna, hogy egy szemernyit se fogja érezni, akármennyire is szorítom el.

- Ne aggódj ... - nyugtattam meg (vagy inkább csak vissza akartam hozni a szorongását?) - Azért fájni fog.

És elővettem a csontfűrészt. Az eszköz láttán levegő után kapott, majd nagyot nyelt.

- Felkészültél? - kérdeztem, ő pedig lehunyta a szemét. Ezt "igen"-nek vettem, és a fűrész elkezdte felsérteni a bőrt, majd az izmokat, és végül a csontot. Nóri közben hangosan nyögött kínjában. Meglepő, hogy milyen kevés a különbség aközött, ha egy ember kínjában nyög, vagy éppen gyönyörében. Mindenesetre ez a lány elbűvölően dalolt. Jajgatott és zokogott, miután végeztem, és összevarrtam, majd lekezeltem a csonkot.

- Esz délleh najon fáj ... - nyögte vörös, könnybe lábadt szemekkel. A sminke odaveszett, de még így is gyönyörű volt.
- Tudom ... - feleltem - már én is sokszor csináltam. Ezt itt elteszem, és adok még a borból.
- Memmhell ... Asszahaom ... ho fááon ... me mehéemlem ...
- Ahogy gondolod ... - leheltem apró csókot az ajkára, majd felemeltem az amputált kart, és búcsút intettem vele, amin a lány keserédesen elmosolyodott. Ez jót jelentett.

Kimentem a konyhába, és beraktam a kart a hűtőládába. Utána visszatértem, és folytattam a jobb karral. Ennél már kicsit erősebben adta jelét a fájdalmának, és önkéntelenül néha meg-meg mozdult az éledező teste is, ezért a vágás nem lett olyan mértanian precíz.

- K-khérrelek ... Ajh borlt ... nemakharok ellájullni - mondta alázatos hangon utána, majd hozzátette:
- És khérelk, sohkat tejél belle, merlt szerethnnémm véghihnésszmni.
- Rendben. Addig játsszatok kicsit - feleltem egy pajzán félmosollyal a számon, azzal fogtam, és a még meg-megvonagló végtagnak középső és gyűrűsujját, tenyérrel felfelé beillesztettem a csiklójába.

Nagyon furcsa volt neki is, és nekem is: ahogyan váratlan időközönként, teljesen magától megmozdult benne ... "Vajon milyen lehet?" - gondolkodtam el, míg bort töltöttem, és elkevertem benne egy adag érzéstelenítőt.

Ahogyan visszaértem az itallal, félszeg mosolyogva odanyújtottam neki.

- Parancsolj.

A közelebbi csonk megmozdult, ő pedig hangosan feljajdult:

- Aua! Te rohadt geci ... Ez kurvára fájt ...
- Bizony, drágaságom, és jobb, ha hozzászoksz, mert egy darabig még így fog maradni - feleltem, majd felültettem, és megitattam. Az ajkát az ingujjammal kicsit megtörölgettem, azután vártunk, és beszélgettünk.

A szülei nem tudtak róla, hogy eljött ... nem is csodálom, egyből küldték is volna diliházba. Most elvben nyaralnak valahol külföldön, ő meg azt adta el nekik, hogy a barátnőjénél lesz. Ügyesen kijátszotta a családot. Persze soha többet nem fogják látni. Gyakorlatilag többé nem látja szinte senki. Eliza, a házvezető-nőm ... meg pár igazán bizalmas barátom. Ezen a birtokon úgyse keresné senki.

- Ez fáj? - szúrtam bele egy tűvel mélyen, a lábába. Ő nézte egy darabig, majd azt, ahogyan kibuggyant a vér, és halványan elmosolyodott.

Kezembe vettem a fűrészt, és végigtépve bőrén és húsán át, lemetszettem combtól a lábát is. Arcán iszonyattal vegyes érdeklődéssel figyelte, ahogyan a lába ... ami addig az övé volt, most elválik a testétől, és vércsíkot eresztve maga után velem tart a konyhába.

Nem mertem neki több port adni, és meg is lett az ára: az utolsó végtagjának az eltávolításától elájult. Igaz, előtte olyan gyönyörűen sikoltott és üvöltött, hogy megérte minden percért, amit utána átaludt. Persze Elizával hozattam neki még vért a hűtőládából.

Mire felébredt, a négy pici csonkon négy pici, fodros szélű, fekete párnácska volt, hogy elfedje a hegeket.

- Te jó ég ... - hebegte kábán. - Tényleg megtettük! Tényleg levágtad mindenemet! - mosolyodott el. - Csak rohadtúúl fáááj ...
- Na igen, az még fog is egy jó darabig. Sőt, úgy hallottam, hogy viszketni is fog. Szerintem bele fogsz őrülni a tehetetlenségbe!
- Majd meglátjuk ...
- Tudod, még nem mutattam be a házvezetőmet, Elizát ... Valami istenien tud sütni-főzni!

Majd kiszóltam neki, hogy hozza be a vacsorát, és kisvártatva meg is érkezett egy nagy tányér sülthússal és pommes frites-szel, meg némi zöldségkörettel.

- Még valamit, Uram?
- Köszönöm, más nem lesz. Nóri, parancsolj! - vágtam egy darabot a húsból, és mellétűztem egy szelet burgonyát és egy kis zöldet is. - Egy álló napon át aludtál. Sok vért vesztettél, és szükséged van tápanyagra is.
- K-köszönöm ... U-Uram.

Ezen elmosolyodtam. Hogy valaki ilyen gyorsan átvegye ezt a megszólítást ... anélkül, hogy elvárnám ...

Ajkával lehúzta a falatot, majd kicsit megrágta, aztán mohón lenyelte. Közben én is ettem egy falatot.

- Ez ... valami isteni! Tök édes a hús! Miből van?

És én szélesen mosolyogva lenyeltem az ételt, majd kajánul felkacagtam.

- Hát belőled, drágaságom ... Ez itt az a szép, izmos kis combocskádból van, amitől az éjjel megszabadultunk.
- Ho-hogy micsda !? - sápadt el Nóri.
- Bizony ... De ne aggódj, ha te nem kéred, megeszem én. Szerintem isteni vagy! - azzal újabb falattal gazdagítottam a bendőm.

Kimondottan élveztem a helyzetet. Jól esett látni, ahogyan megrökönyödve feküdt, félig ülő helyzetben, hátát a párnának vetve, és csak járt az esze ... biztos csak most esett le neki, hogy mennyire visszafordíthatatlan, mennyire radikális dolog volt az, amire vállalkozott.

- Te jó ég ... - felelte szinte suttogva, elfojtott hangon. - Ez azt jelenti, hogy ... szeretem az emberhúst. Tényleg szeretem ... A saját húsomat ...

Most én csodálkoztam el. Nagyon sokan hányták el magukat, vagy tartottak perverznek ezért a kis mókámért ... de így, elsőre még senki nem ismerte el, hogy ízlik neki az emberhús.

- Nóri ... Imádlak - feleltem, és átkaroltam, ő pedig odabújt hozzám, és fájdalomtól nyüszítve, de arcán mosollyal az arcán forgatta hozzám csonkjait.