Holdfényes újjászületés (Vámpírmese) I. fejezet

I. fejezet


1823-at írunk. Párizsban él egy lány, akit Anna-nak hívtak. Arisztokrata családban élt, de nem a házurának és úrnőjének édes gyermeke volt. Újszülöttként az ajtó előtt találták, és immár 16-ik éve él a boldog családban. Nagy a sürgés forgás van a házban, beköszönt a tél és mindenki az estélyre készül, hogy megünnepeljék a lányka születésnapját. Hiszen újszülöttként találták. Mister és Miss. Doussot neveli Annát. Anna mindig is különc volt míg a többi lány babákkal játszott Ő könyveket olvasott, de nem akármilyeket legendákat és csodás lényeket tanulmányozott mindent tudni akart erről a világról. Viszont a városban nagyon szerették és készséggel segítettek neki. Sohasem érezte hogy különleges ám minden megváltozott egy napon.

1823. december. 8.

Enyhe tél van még hó sem esett de érezni lehetett h komorság van a Nap sem volt oylan fényes az égbolt szürke tintával volt festve borúsra mégis gyönyörűen.
Reggel volt a Nap éppen hogy csak felkelt. Anna viszont már felöltözve és napra készen a könyvtárba bújta legújabb könyvét. Legújabb hóbortja és hódolata a vámpírokat létezése körül forgott. Aztán egy női hang kiáltott hozzá a lépcső aljáról.
- Anna Kisasszony! Mister Doussot már halálra keresi Önt. Beszéde van magával!
- Máris megyek Liza, mondja, meg kérem!- szólt vissza a cselédnek majd a könyvet elrakta és elindult lefelé.- Igazán Apa már megtanulhatná, hogy hol találhat meg! –majd kuncogva tovább ment. Egy hatalmas aranykeretes vajszínű ajtó előtt megállt majd kopogtatott.
- Szabad! – szólt egy 50-es éveiben járó vidáman csengő férfihang.
- Apa én vagyok az miért hívtál?
- Anna ezerszer megmondtam, hogy figyelj, arra hogy ne legyél udvariatlan, azt még elnézem, hogy velem tegeződsz, mert a lányom vagy, de gyakorolnod kell, hiszen férjhez mész hamarosan. – Anna csak a szemét forgatta majd gúnyosan így szólt.
- Ohh! Mister Doussot vagyis Apám, ha megengedi, mit parancsol miért hívatott? – majd egy groteszk pukedlit is magára erőltetett- Apja csak nevetve nézte az előadást
- Anna! Te sose változol meg! De amilyen bolondos annyira kedves és gyönyörű vagy! Igazából a bálról szeretnék veled beszélni. Annyi lenne az egész hogy nem tudlak elkísérni, de tudom bátor vagy csak két háztömbnyire van a ház ahol a bált tartjuk.
- Persze! Szívesen sétálgatok.- csattant fel örömében hiszen imádott kíséret nélkül menni valahova.
- Tudod a szívem szerint legalább 5 kísérőt küldenék veled, de mindenki a bálodon fog tevékenykedni ezért megengedem hogy egyedül gyere.
- Apa!!! Ez igaz?? Köszönöm szépen ez a leges legjobb ajándék, amit tőled kaphattam!!- és Mister Doussot nyakába ugrott
- Na azért ne annyira sietősen van még számodra egy ajándékom, de aztmajd a bálon kapod meg. Na viszont eridj készülődni és pontban 6kor kezdődik a bál.
- Igen is! Ígérem nem kések el! –majd elviharzott a lány s kiment a kertbe sétálni
- Alig hiszem el! Ez gyönyörű lesz! – Majd leült a rózsafa melletti padra- Végre egyedül lehetek és ráadásul sötétedés után végre láthatom szabadon a Holdat! Télleg!el kell kezdenem készülődni szólok is Lizának.- majd berohant a házba- Liza!Liza! Elizabeth!!-a cselád lázasan rohant Anna után- Jajj Liza ez csodálatos nap!!! Gyere segíts szeretném ha gyönyörűvé varázsolnál!!! Vajon mi is az első lépés?...
- Oh! Anna kisasszony maga mindig gyönyörű! Elkészítem a fürdővizét!
- Liza kértelek hogy tegezz nyugodtan hiszen a legjobb barátnőm vagy! És menjünk akkor a vízért és neked is találunk valami ruhát.
- Micsoda hogy mondod Anna?- szólalt meg Liza levegő után kapkodva
- Jól hallottad! Jössz velem a bálba! Hiszen csodálatos napon velem kell lenned!
- De hát magával leszek én szolgálom föl a vacsorát!- Anna viccesen a szemét forgatta
- De te úgy leszel ott mint vendég na siessünk- leszaladtak gyorsan konyhába majd tovább beszélgettek miközben forrt a víz.
- Télleg Liza akadt már hódolód?- láttam múltkor azt a helyes lovászfiút nagyon udvarolt neked.
- Igen! Lionelnek hívják! Bárcsak a felesége lehetnék! – majd sóhajtva így szólt- De úgyse kérné meg sose egy cselédlány kezét!
- Ne mondj ilyet Liza, hiszen tetszel neki! Majd a bálon összeismerkedtek! –majd nevetve egymásra néztek közben a fürdővíz kész is volt.- Na akkor már fürödhetünk is!

Tovább cseverésztek majd eljött az ebédidő minden tökéletes volt és a hó elkezdett szemerkélni minden csendes volt. Eljött a délután 3óra Anna Lizával a jobbján felmentek öltözködni. – Liza találtam egy gyönyörű ruhát szeretném ha ezt vennéd fel! Majd a lánynak odaadta és segítette felöltöztetni bordó anyagból volt csipke díszítéssel.
- Liza remekül nézel ki és a tükör elé vezette!
- Ez csodálatos Anna annyira köszönöm!
-Nah gyere megcsinálom a hajad.- gyorsan besütötte és gondosan elrendezte majd halványan kifestette Lizát.
- Ha Lionel nem szeret beléd akkor én vérfarkas vagyok- mindketten hangosan felnevetek.
- Anna már megint a csodás lények te kis álmodozó! Na segítek elkészülni!- Anna egy vajszínű és egy arany ruhát vett fel barna fürtjeit csavargó loknik díszítették.
- Készen is vagyunk! Milyen gyönyörű, mint egy álom! –szólt Liza gyönyörködve
- Liza! Azt hiszem indulnod, kell a kísérők kint várnak a lovas kocsival!
- Biztos ne menjek veled?
- Egészen biztos de nem, azért mert nem szeretlek csak ez az egyik ajándék apától!
- Értem!- majd mosollyal az arcán elindult a lovas kocsival.

Anna magára vett egy kabátot nem volt túl vastag, hiszen enyhe volt az időjárás az ég már fekete volt és a Hold is fényt vetett a macskaköves utcára. Élvezte a szabadságot a friss levegőt ami az arcába csapódott. Aztán hirtelen érzés tört rá mintha valaki követné. Hátranézett de senkit nem látott ment tovább. Gondolkodni kezdett megint a vámpírokon vajon egyszer láthat majd-e egyet, láthatja talán egyszer azt a csodás világot.
Gyorsan lépkedett hogy odaérjen a bálra. Már ott is volt ahogy belépett a gótikus házba mindenki örömmel fogadta köztük a szülei is Liza is karöltve Lionellel a lovászfiúval.
A bál gyönyörű volt majd szülei magukhoz hívták Annát.
- Lányom valami fontosat szeretnénk mondani mielőtt vissza mennénk a bálba.
- Mondjátok nyugodtan!
- Szóval...áá inkább Édesanyád mondja el
- Jó akkor elmondom Apáddal megtaláltuk számodra a tökéletes férjet.
- Micsoda???!!!- ugrott fel egyből- Mi az hogy férj?? Megértem hogy elég idős vagyok de nem is ismerem nem is szeretem
- Megértünk téged, de hidd el ez lesz a legjobb a férjed különben is Párizs egyik grófja és nem messze lakik tölűnk.
- Apa! Ezt nem kérhetitek tőlem!-majd elviharzott vissza a bálba. Ezután nem nagyon beszéltek búskomor hangulat töltött el mindent. Anna megint érezte hogy valaki figyeli elindult fel a lépcsőn hátha talál valami érdekeset. Látott egy képet alig hitt a szemének Ő volt rajta meg egy férfi. A férfi vonásai meglepően szépek voltak mégis félelmetes. Fehár sápadt bőre volt haja lágyan omolt a vállára. Majd halkan ezt suttogta- Olyan mintha egy vámpír lenne de miért ábrázol vele engem?- majd valaki átkarolta hátulról-
Üdvözlöm Kisasszony! Mit szólna egy kis szórakozáshoz hiszen hamarosan a férje leszek
- Micsoda? Maga az? Mit képzel magáról? Eresszen el nem fogok magával szórakozni és a felesége sem leszek!
- Valaki itt nagyon heves! Majd a földre taszította-
- Eresszen, el vagy megbánja!
- Nem tehet semmit kedves ez ellen kedvesem! Ahol érte Anna ott ütötte, de hasztalanul
- Nem hagyná abba így csak megnehezíti a dolgunkat!- kihasználva a figyelmetlenágát gyorsan kiszabadult a férfi karjai közül és rohant ki a hátsó kijáraton a férfi utána eredt.
Kiértek az utcára Anna azt se tudta merre megy csak menekült nem kérhetett senkitől segítséget hisz már a legtöbben a bálon voltak és nem hallották volna hiszen már több méterre járt onnan. A férfi utolérte és megragadta mint a vadász a zsákmányt. A kéjtől hevesen leterítette a lányt. Anna még mindig harcolt de ez csak jobban feltüzelte leendő férjét. Majd hirtelen valaki félredobta a Grófot.
- Mit keresel itt te nincstelen suhanc? Hogy mersz így bánni velem én Gróf vagyok kotródj innen!

- Hát kedves Gróf úr nem úgy viselkedik egy fiatal hölgyet, bántani nem szép dolog!
- Maga csak ne oktasson ki! Ő az enyém úgy bánok vele, ahogy akarok. A félelemtől ziháltan próbáltam meglátni megmentő arcát. S majdnem elájultam, amikor a lámpafénynél az a férfi nézett vissza rám, aki a festményen volt.
- Majd én megmutatom - szólt dühösen a Gróf és karddal megindult felé a férfi megfogta a kezét, majd a nyakához emelte a száját hirtelen a férfi arca eltorzult, majd örök álomba merült. Elkerekedett szemmel néztem rá. Hiszen egy vámpír állt előttem. Majd elfordult és megtörölte véres ajkát. És kezét nyújtotta felém.
- Köszönöm... igazából... nem is értem... HISZEN MAGA EGY VÁMPÍR!!!- és lelkes vigyor ült ki az arcára
- Maga nem fél tőlem? Szólt hűvösen-
- Miért félnék? Erre vágytam mindig és végre valóra vált az álmom!- Ajj de udvariatlan vagyok a nevem Anna Mister Doussot lánya vagyok.
- Tudom ki maga...és láthatta is a festményemet.
- Micsoda azt maga festette? De hogy kerülte én rá hiszen nem ismerjük egymást!
- De most már igen, de én megyek is remélem találkozunk még!
- Várjon, hogy hívják?
- Armel....
- A viszontlátásra. Majd a férfi eltűnt hirtelen szédülni kezdett majd sötétség lett amikor felébredt a szobájában találta magát apja és anyja mellette voltak

- Hála Istennek Anna! - szólt megkönnyebbülve Miss. Doussot
- Soha nem bocsátom meg magamnak, ami tegnap történt! Én bolond hagytalak, hogy kíséret nélkül menj el valahova!- nem nagyon emlékeztem, hogy mi történt de arra tisztán, hogy a férfi a festményről vámpír volt tanácsosabbnak láttam, ha nem említem meg.
- Mi történt Apa?
- valamiféle suhancok rátok támadtak a Grófot megis ölték, de szerencsére meghagyták a te életed!- forgott velem a világ nem értettem semmit csak találkozni akartam megint a férfival vagyis Armellel. Szüleimnek azt hazudtam fáradt vagyok ezért aludni megyek de igazából esti sétára készülök hátha megint találkozom Armellel.
Már sötét volt de semmit nem láttam, ami Armel jelenlétére utalt volna, de hasztalan volt.
Hirtelen a hátam mögött termett valaki tudtam hogy csakis Armel lehetett az.
- Jó estét Kisasszony! Örülök, hogy láthatom!
- Armel! Jó estét szint úgy! Annyira köszönöm még egyszer!
- Ne köszönjön semmit szívesen mentettem meg egy ilyen gyönyörű hölgyet!
Éreztem, hogy elvörösödik az arcom a szívem vadul lüktetett nem is ismertem Armelt mégis szeretetet, és melegséget éreztem iránta. Úgy látszik Ő is érez valamit mert közelebb lépett.
- Anna! Muszáj valamit megtennem!
- De mégis... mi... majd közel hajolt hozzám és megcsókolt életem első csókja, majd hirtelen egy szobában voltam.