Horror történetek - 43.oldal

Úgy tűnt Tibor elbizonytalanodik, mint aki attól fél, barátja kineveti azért, amit mondani fog.
- Hát, szóval arra gondoltam… megnézhetnénk a Reinhard-kupit.
Bandi csodálkozva bámult rá, aztán jobb kezének tenyerét kezdte vizsgálgatni, amelyen előző nap fura kis hólyagok ütköztek ki.
- Vagy fél éve nem voltam nővel – magyarázkodott Tibor. – Jó volna beverni a lompost végre...

Tudni kell, hogy Hadrianában, a városban, ahol voltaképpen az egész életemet töltöttem, amióta csak az eszemet tudom, az utóbbi kétszáz, ne adj Isten kétszázötven évben, szokatlanabbnál szokatlanabb dolgok történnek. Az ok, mondhatni roppant egyszerű, csak, ha az ember a mai világban, ahol az Internet, a televízió, és ezzel együtt a realista világszemlélet adja meg a mindennapi élet alapvető ritmusát, valljuk be, egyenesen röhejesen hangzik az igazság: ezen a helyen elszabadultak a démonok......

Zsolti széttárta a lány lábait, és ügyetlenkedve, de szilárd elhatározással bevágta a farkát a punciba. Andi gyönyörtől nyögve emelgetni kezdte a csípőjét, és a fiú vállába kapaszkodott. Ajkai elnyíltak, a szájából bűzös lehelet csapott ki. Odakinn az ég hatalmasat dördült, és az eső szakadni kezdett.
- Tömjél… ez az… - hörögte a lány öregasszonyos hangon.
Zsolti érezte, hogy valami nem stimmel. A farka idáig meleg, simogató üregben csúszkált, de most valami csípni kezdte....

Múlt éjszaka egy különös film ment. Nem tudtam volna megmondani, miről szólt, mivel már félig aludtam. De a képsorok közé el volt rejtve valaki – inkább sejteni lehetett, mint látni. Ez a valaki folyamatosan szuszogott. Még a macskám, amely az ölemben aludt, ő is ideges lett ettől a hangtól. Pontban éjfélkor felpattant az ölemből, és idegesen járkálni kezdett fel-alá...

A felhők mögül elő - elősejlő Hold ezüstfehér ragyogása különös gyöngyházfényben fürösztötte a tájat. Egy elhagyatott tisztásnál voltam, itt-ott magányos, kopott feliratú sírkövek meredeztek elő a földből. Előttem egy kisebbfajta, mocsaras, és ingoványokkal benőtt tó terült el, melynek vizéből egy csapat őz oltotta a szomját. Még pisszegni se mertem, mert nem akartam elijeszteni őket a hangoskodásommal. Már jó ideje figyelhettem őket, mikor tompa reccsenés, és léptek hangja ütötte meg...

Az utca teljesen kihalt volt, sehol egy teremtett lélek. Lépteim egyenletes ütemét csak szívem vad, s heves lüktetése törte meg. Bevallom, kissé félek este, sötétedés után kimenni egyedül az utcára. Nemtudom, lehet, hogy üldözési mániám van, de néha az a különös érzésem támad, mintha követne engem valaki...

Ő miért ne vétkezzen? Miért nem tehet olyat, mint senki más? De! Nagyon is kirúghat a hámból! Megbosszulja, amit vele tettek! Megám! De még mennyire, élvezni fogja, hogy rákoppinthat főnöke orrára. Kacagott. Eszelősen. A liftben viszont nem hallotta senki...

Kereste az emlékeket, amik tényleg az övéi voltak... Még halandóként... Érzések emlékei lepték el régen porrá omlott szívét. Biztonságérzet, boldogság, szeretet, kíváncsiság. Egy női kacaj hangja. Aztán a kacajból nevetés, majd gúnyos röhögés lesz, de már a hang sem ugyanaz. Szégyen, félelem, elhagyatottság, harag, menekülhetnék. Végül minden elnémul. Nem, nem némul el, csak lehalkul, mintha már másnak szólna mindez. Mintha már csak szemlélője lenne mindennek. Üresség...

Először még csak vér csordult ki ajkaid közül, majd valami más azonosítatlan eredetű, - most már tudom, szervmaradványok – ocsmányságok törtek fel belőled. Az ágy mellé hánytál mindent, én pedig figyeltem, ahogy a bőröd megszilárdul, érintése plasztik hatású lesz, és lassan egész testedre kiterjed. Nem bírtál kinyögni egy szót sem, és még sikolyra sem futotta, míg én csak nevettem. Életemben először igazán boldog voltam...

’Ez a trón...’ - mondtam, miközben a ruhámat néztem.
’Álmaidban már ültél itt’ - mondta Marcus.- ’Sosem tudtad mit jelent az az álom, igaz? A véred hívott, a sorsod szólított ide már akkor is. De ma éjjel kellett átvenned az uralmat.’
’Mit kell tennem?’ - kérdeztem.
’Fel kell frissítened a vérvonalat. A mai vámpírok, talán ha 300 évet élnek, aztán elporlad a szívük.’ - válaszolta Daron...