Horror történetek - 37.oldal

Már több mint egy év eltelt azóta, hogy Olivia brutálisan meggyilkolta a kukkolót, és elégette a maradványait. Azóta nem akadt áldozata, ezért állatokat kínzott a közeli temető kriptájában. Egyik nap pontosan ez jött kapóra. Egy 40 év körüli, 190 cm magas 130 kilós monstrum vadászott a környéken fiatal lányokra...

Ott volt mindkettő. A két ember, aki tönkretette az életét. Akiknek köszönheti azt, hogy erejének nagy részétől megfosztották, akik megkeserítették az életét, akik félbeszakították az amúgy is sebzett lelkét. Mindketten ott voltak, és megrémülve nézték a hosszú, hatalmas köpenybe burkolózott ifjút, akinek szeméből patakzottak a könnyek, melyet látógömbjének vörös izzása megszínezett...

Olivia kicsinosította magát, mint aki buliba készül. Zöldesbarna szemeit fekete szemfestékkel hangsúlyozta, telt ajkaira ezüstösen csillogó szájfény került. Felvette kedvenc fekete nadrágját, egy vastag talpú csizmát, egy fekete topot, melyből kilátszott lapos, aranybarna hasa, majd befejező akkordként felvett egy bőrdzsekit. Elment sétálni, vagyis csak úgy tett, mintha elmenne. De csak a szemben lévő üres ház udvarára mászott be, hogy láthassa végre ki kukkolja őt oly régóta...

Ők azok közé tartoztak, akik hitték, ha bármi rossz dolog van is a temetőben, az kizárólag éjszaka veszélyes, mindegy, mit mond a többi falubeli. Ezen a napon a kislány úgy döntött, hogy éppen ideje lenne megint ellátogatni a dédiék sírjához, és megnézni, hogyan vannak a nagyiék is. Édesanyja pedig nyugodt szívvel engedte el délután, de lelkére kötötte, hogy alkonyat előtt mindenképpen érjen haza, amit a lányka nagy bólogatva meg is ígért.

Hideg téli éjszaka volt. Részegen támolyogtam hazafelé a sötét utcán, naná, a barátnőim megint leitattak, aztán hazazavartak. Mindig ez van, ezért hordok magamnál zsebkést. Még úgy részegen is éreztem, ez az este más, mint a többi... Fura, baljós előérzetem volt. Amikor az utca legsötétebb, árnyékos része előtt haladtam el (vagyis nem haladtam, csak botladoztam) suttogást hallottam...

Jázmin óvatosan közelebb lépett, közben mélyen a fiú szemébe nézett, aki megbabonázódott. Szemei sötétbarnáról hirtelen vérvörösre, majd aranybarnára változtak. Majd közelebb lépett gyengéden megfogta a fiú karját és megcsókolta. Ahogy Iván kissé kinyitotta ajkait, érezte, hogy valami erőféle távozik belőle, majd el kezdett forogni vele a világ...

Valami iszonyatos ez a bűz. Nem értem minek lehet ilyen szaga, ami ennyire intenzív, hogy álmomba is beférkőzik. Nem bírtam ezt a bűzt, valami furcsa érzés fogott el. A tűz és a szél susogták, hogy elő akarnak törni, hogy pusztítani és tombolni akarnak...

Az osztályfőnök engedélyezte a pihenőt, valamint azt, hogy akinek kedve van, szétnézhet a közelben. Volt pár lány és pár fiú, aki csábítást érzett, hogy ne csak a helyet, hanem egymást is felfedezzék. Előkerültek a piás üvegek, és elkezdődött az alkoholfogyasztás. Aztán néhányan a nagy kószálásban valami fényt vettek észre. Azt gondolták, hogy talán a tanár háza ezért "riasztották" a csapatot, hogy induljanak. Hát elindultak...

Gábriel bűze volt a levegőben. Már csak ettől a szagtól kedvem lenne marcangolni. Valakik közeledtek felém. Nem volt hol megbújni, akkor marad a harc. Vámpírok közeledtek, de nem tudtam meg állapítani, hogy mik is lehettek. Mind talpig fel voltak fegyverkezve...

Kiértem egy folyosóra. Minden megváltozott. Mintha Gábriell fagyos szíve magához láncolta volna az egész kastélyt. Régen melegség áradt ebből a góth stílusú kastélyból. Ugyan most is az, de már nem melegség, hanem fagy árad belőlük. Persze az is rádob erre, hogy este van, de azzal együtt még is hidegebb lett itt minden...