Horror történetek - 37.oldal

Ők azok közé tartoztak, akik hitték, ha bármi rossz dolog van is a temetőben, az kizárólag éjszaka veszélyes, mindegy, mit mond a többi falubeli. Ezen a napon a kislány úgy döntött, hogy éppen ideje lenne megint ellátogatni a dédiék sírjához, és megnézni, hogyan vannak a nagyiék is. Édesanyja pedig nyugodt szívvel engedte el délután, de lelkére kötötte, hogy alkonyat előtt mindenképpen érjen haza, amit a lányka nagy bólogatva meg is ígért.

Hideg téli éjszaka volt. Részegen támolyogtam hazafelé a sötét utcán, naná, a barátnőim megint leitattak, aztán hazazavartak. Mindig ez van, ezért hordok magamnál zsebkést. Még úgy részegen is éreztem, ez az este más, mint a többi... Fura, baljós előérzetem volt. Amikor az utca legsötétebb, árnyékos része előtt haladtam el (vagyis nem haladtam, csak botladoztam) suttogást hallottam...

Jázmin óvatosan közelebb lépett, közben mélyen a fiú szemébe nézett, aki megbabonázódott. Szemei sötétbarnáról hirtelen vérvörösre, majd aranybarnára változtak. Majd közelebb lépett gyengéden megfogta a fiú karját és megcsókolta. Ahogy Iván kissé kinyitotta ajkait, érezte, hogy valami erőféle távozik belőle, majd el kezdett forogni vele a világ...

Valami iszonyatos ez a bűz. Nem értem minek lehet ilyen szaga, ami ennyire intenzív, hogy álmomba is beférkőzik. Nem bírtam ezt a bűzt, valami furcsa érzés fogott el. A tűz és a szél susogták, hogy elő akarnak törni, hogy pusztítani és tombolni akarnak...

Az osztályfőnök engedélyezte a pihenőt, valamint azt, hogy akinek kedve van, szétnézhet a közelben. Volt pár lány és pár fiú, aki csábítást érzett, hogy ne csak a helyet, hanem egymást is felfedezzék. Előkerültek a piás üvegek, és elkezdődött az alkoholfogyasztás. Aztán néhányan a nagy kószálásban valami fényt vettek észre. Azt gondolták, hogy talán a tanár háza ezért "riasztották" a csapatot, hogy induljanak. Hát elindultak...

Gábriel bűze volt a levegőben. Már csak ettől a szagtól kedvem lenne marcangolni. Valakik közeledtek felém. Nem volt hol megbújni, akkor marad a harc. Vámpírok közeledtek, de nem tudtam meg állapítani, hogy mik is lehettek. Mind talpig fel voltak fegyverkezve...

Kiértem egy folyosóra. Minden megváltozott. Mintha Gábriell fagyos szíve magához láncolta volna az egész kastélyt. Régen melegség áradt ebből a góth stílusú kastélyból. Ugyan most is az, de már nem melegség, hanem fagy árad belőlük. Persze az is rádob erre, hogy este van, de azzal együtt még is hidegebb lett itt minden...

Talán, esetleg eljön az a nap is, mikor a vámpírok nem rögtön esnek az ember torkának és talán az a nap is eljön, hogy ne kelljen a vérfarkasokat legyilkolni. De ez a nap, ha meg is valósul, addig az időpontig még rengeteg időnek kell eltelnie. Mert mint most és a századok során is, a vérfarkasok kegyetlenül marcangolják az áldozataikat, a kis gyerekeket vagy éppen a szüleiket a gyerekek szeme láttára. A farkasok talán legundorítóbb lények, kegyetlenek. Nem is ragozom tovább a dolgokat,...

Több mint 200 évvel ezelőtt. Mikor még együtt voltunk. Ő még kislányvolt, az volt a megbízóinknak a célja, hogy megöljünk egy bizonyos boszorkány családot. A vámpíroknak sok gondot okoztak. Ám, de egy kis gyermekről akkoriban még nem tudtak. David és Fernandó feladata volt megölni a boszorkákat. Az én feladatom a bevédés volt.

Miután kiszöktem és megtaláltam akkor rám nézett és azt kérte, hogy mentsem meg a lelkét. Aztán hagyta, hogy megölje az a farkas, kitépte a szívét és elvitte. Vissza akartam fordulni, de egy farkas állt előttem és közeledett nem volt más választásom, mint, hogy leugorjak, de a lány azt kérte mentsem meg a lelkét és odamentem hozzá. Ez a medál volt a nyakában és valahol már láttam ezt a medált - és a kezébe adtam, Ő is megnézte - elvettem tőle aztán kezemből valami fényesség tört elő......