Érezd, amit én

Az ajtó hatalmas hangrobbanás kíséretében darabokra hullott. Benézett a szobába, és ott találta őket. Ott volt mindkettő. A két ember, aki tönkretette az életét. Akiknek köszönheti azt, hogy erejének nagy részétől megfosztották, akik megkeserítették az életét, akik félbeszakították az amúgy is sebzett lelkét. Mindketten ott voltak, és megrémülve nézték a hosszú, hatalmas köpenybe burkolózott ifjút, akinek szeméből patakzottak a könnyek, melyet látógömbjének vörös izzása megszínezett. Nem látszott fegyvere, a fotelba ülő férfi azonban a kardjáért ugrott, és elkezdett a fiú felé rohanni. Haja a szemébe lógott, és nem is figyelt, azonban amikor a penge már csak pár centire járt arcától hihetetlen sebességgel odébb lépett, megfogta a férfi kardot tartó kezét, mormolt valamit és elengedte. Amaz ordítva zuhant a falnak. Jobb kezéből kihullott a kard, és hangos koppanással ért földet, jobb keze teljes mértékben megfagyott, szinte jéggé. A fiú gondolkodott, csak az izmokat fagyasztotta meg, az érzékelőket nem.

Odasétált a férfihoz, és gyomorba rúgta. A mágia megsokszorozta erejét, így rúgása áthasította a bőrt, áthatolt a szerveken és a gerincoszlopban állt meg. Tudta, hogy érdemes volt a vashegyű csizmáját felvennie. A férfi rángatózott és még gyászosabban ordított. A fiú élvezte, ahogy a másik szenved, elméje semmi mást nem akart, csak hogy mindenki más kínlódjon legalább annyit, amennyit ő szenvedett. Vagy még többet… nem elégedett meg ezzel, egy rántással kihúzta a lábát, majd két kézzel megragadta a fagyott kart, és egy hatalmas, gyászos reccsenés közepette porrá törte. Hogy még jobban érezze a férfi szenvedését, meggyógyította sebeit, de csak annyira, hogy ne haljon bele. A lány, régi szerelme mindeközben a kanapén kuporgott és sírt. A fiú megszólalt, hangja akár egy fekete, jeges vihar, áthatolt a szobán:
- Ne aggódj, te is sorra kerülsz! – és felnevetett.

Tovább kínozta a férfit. A fiú kezében láng lobbant, majd megérintette lángoló kezével a már-már önkívületbe esett fekvő alak két lábfejét. Azonnal hatalmas, maró lángok keletkeztek rajtuk, amelyek szépen lassan beették magukat a férfi húsába, sejtjeit felforralták, és csontjait porrá égették. A lábfejétől szép lassan a lágyékáig haladtak a lángok, majd a fiú egy intésére kialudtak. Csípős bűz terjengett a szobában. A mágus kivonta kardját, majd átszúrta vele a földön fekvő férfi medencecsontját, felhasította lágyékát, majd miután kiélvezte ama gondolatot, hogy még ettől is megfosztotta ellenfelét, tőből levágta a gerincoszlopról a medencecsontot. A férfi már nem nagyon volt magánál, belei és belső szervei egymás után kibuggyantak szétmetszett hasfalának üregéből. A mágus meggyógyította a sebeket, és fél kézzel felemelte a csonkot, majd megszólalt:

- Így jár, aki keresztbe tesz nekem… Hátrahajtotta bal kezét, és teljes erőből belevágta a férfi mellkasába. Betörte ezzel, majd kitépte a szívét. – Ezzel fizetsz azért, amit elloptál tőlem – lehunyta a szemét, majd a szív meggyulladt a kezében, és mikor hamuvá lett, ugyanazzal a kezével belebokszolt a férfi koponyájába. Érezte, ahogy a csontok eltörnek ujjai előtt, és érezte, ahogy a puha agyvelő melegen körbeveszi kézfejét. Kinyitotta ujjait és ezzel cafatokká törte a férfi fejét, majd a megcsonkított holtestet kidobta az ablakon. Letörölte az agyvelődarabokat kezéről, ruhájáról, majd a lány felé nézett, arcán sátáni vigyor jelent meg.
- Most te következel…
Odalépett a sírástól görcsösen rángó lányhoz, és megsimogatta az arcát, melyet ugyan némi erővel kellett maga felé fordítani. A lány felordított:
- Miért tetted ezt? MIÉRT? Nem tett neked semmi rosszat, ártatlan volt.
- Ártatlan?!- ordította a mágus. – Nem volt az, és te sem vagy az! Kiadtam érted a lelkem, eladtam volna démonoknak, csak hogy veled lehessek! Megmentettelek a haláltól! Így hálálod meg? ÍGY?! Rákényszerítettél arra, hogy ezt tegyem! Mit gondolsz? Azt hiszed, büntetlenül játszhatsz egy ember érzéseivel? Főleg egy olyanéival, aki egy kézmozdulattal elveszi az életed és eltöröl a föld színéről?
- Akkor mire vársz?! – ordított magából kikelve a lány- Mire vársz, ölj meg!
A mágus felnevetett. És ez olyan váratlanul érte a hölgyet, hogy a sírást is abbahagyta.
- Eszemben sincs megölni… Sokkal rosszabbat eszeltem ki neked – mondta, azzal a lányt egy mozdulattal a falhoz szorította, és bilincseket bűvölt csuklóira, bokáira, hogy a falon is tartsák testét, majd mormolni kezdett, és különös kézmozdulatokat tett.

Mikor az ige végére ért, ujjait lila köd borította, és mintha arcok forogtak volna a köd üveges tompaságán belül. Megérintette a verejtékben úszó homlokot, mire a lány felszisszent, és vagdalni kezdte a fejét. A mágus nevetett rajta, majd egy rövid tőrt vett elő zubbonya rejtekéből és megvágta vele a tenyerét, majd a véres pengét egy határozott mozdulattal a lány szívébe szúrta. Az áldozat felsikoltott fájdalmában, ám hangja lassan elhalt, feje lehanyatlott, és nem mozgott többet. Homlokán fekete jel körvonalazódott, majd élénk lett, szinte világított. A fiú egy mozdulattal beletörte a tőrt az ájult lány szívébe, a füstölgő markolatot pedig elrejtette zubbonyában. Majd e szavakat mondta:

Érezd minden egyes szívdobbanásodban azt a fájdalmat, amit én éreztem, érezd örökké, mivel mostantól soha nem fogsz meghalni. Soha nem fog egy férfi se beléd szeretni, arra leszel kárhoztatva, hogy örök időkig járd e világot, és érezd minden szerelmes boldogságát, és szenvedését is, hogy emlékeztessen arra az idők végezetéig, aki szívből szeretett, és mindenét feladta volna érted. Emlékezz örökké és érezd minden szívdobbanásban azt a jeges pengét, amit te döftél az én szívembe, míg eljön a megváltásod napja, amikor végre megvilágosodsz, és rájössz az élet valódi értelmére… Élj, hmm… boldogul!

Azzal röhögve kiment a szobából, és bevágta maga mögött az ajtót. Miután kiért a várból megidézte jeges lábú csataménjét, és ellovagolt a hatalmas, kelő telihold irányába.