Fantasy történetek - 35.oldal

Ollivander megsuhintotta saját pálcáját, mire egy ósdi mérőszalag elkezdett méretet vennni a fiú egész testéről. Ollivander nem tett semmit, így Denem sem zavartatta magát. Amíg az önműködő szerkezet dolgozott, Ollivander kutakodni kezdett a bolt hátsó részében, s végül egy nagy halom különböző méretű dobozzal tért vissza. Ismét intett pálcájával, mire a szalag helyet foglalt egy rozoga asztalon, és nem mozdult többet...

Hamarosan léptek és szuszogás apró zajait vélte hallani, de nem szentelt neki különösebb figyelmet. Majd egyre jobban érezte, hogy valaki áll mögötte. Érezte minden szívdobbanását. Úgy gondolta, lassan benyúl a táskájába és kihúzza a pálcáját. Becsúsztatta kezét, és látszólag teljes nyugalomban kivette a varázseszközt. Majd nagy levegőt vett és maga előtt tartva a pálcáját, megfordult...

Hermione összehúzott szemöldökkel vizsgálta a lapra írt szövegeket. Dátumok voltak ráírva, azok alá pedig más-más kézírással a vers fordításai. Igazán jó fordításnak csak egyet vélt, amiből a legjobban meg lehetett érteni, miről szól az ige, magában pedig folyton csak azt olvasta:

Hited elhagy,
Fájó vigasz
Csak egy másik szív…
Álmod kínja szűnjön,
A pokolba tűnjön,
Vele együtt így…
Kihuny majd egy láng,
S nem hanyatlik másik,
Kihuny...

Eljött a maszkabál éjszakája. Álmodtam az én kedvesemmel, azt mondta, nem találkozhatunk soha, mert érzi, hogy megházasodik. Nagyon szomorú voltam, sírni akartam, szétszaggatni valamit, törni-zúzni, de visszafogta a karomat az a megkönnyebbülés, amit az országomnak hozok, a hazámnak. Lementem a bálterembe. Hatalmas volt, csillogó, mindig olyan érzésem volt mikor beléptem ebbe a terembe, mintha kiléptem volna a szabadba. Minden tekintet rám szegeződött, noha állarcban voltam mindenki tudta...

Valami követte, valami emberfeletti, aminek a lihegését már a tarkóján érezte. Iszonyatosan félt, hogy utoléri, megkaparintja, így gyorsabb tempóra unszolta így is fáradt lábait. Mindhiába próbálkozott, a szörny nem akart távolodni. Sam rájött, hogy furfangra is szüksége lesz, ha le akarja hagyni a fenevadat. Nem fogja megkönnyíteni a szörny dolgát...

Nyugodtan elindult körbe a sötételfen, hogy minden oldalról megfigyelhesse. Nem siette el, elégedett hümmögés közepette érkezett vissza a lány elé. Szeme megakadt a nő csuklóján, kinyúlt érte és felemelte. A lány közönyösen tűrt eddig mindent, de most követte a férfi tekintetét és figyelte, mit akar. Izmai kicsit megfeszültek, de kívülről továbbra is nyugalom látszott rajta. A férfi megtartotta a kezét, míg másik kezének mutatóujjával végigsimított a sötét bőrben is jól látható fekete...

Sziasztok a nevem Arcsi és egy harcosról szeretnék nektek mesélni, aki nagyobb harcos volt mindenkinél de nem, azért mert a legjobb mesterektől tanult, hanem azért mert szívvel, lélekkel harcolt és ez tette őt igazán naggyá...

Bármennyire is gyorsak és nesztelenek voltak a követőim, tökéletesen éreztem őket, ahogy az elmúlt két napban is. Most azonban valami megváltozott. Yve néha-néha megrántotta a fejét, jelezve a veszélyt, de ennek ellenére minden átlagosnak tűnt. Egészen addig a pillanatig, amíg egy tőr el nem süvített a fülem mellett, Yve pedig megrettenve a közvetlen előtte földbe csapódó tárgytól, felágaskodott, ledobva a hátáról...

Elérkezett a végső csata napja. A Roxfort előtt gyülekezett a két sereg. Mindkettő elszánt volt, de csak egy maradhatott. A jó oldal győzött, de évekbe tellett, hogy rendet rakjunk a varázsvilágban. Pansy és Harry aurorok lettek, én meg gyógyító és Bájital mester. Dumbledore professzor visszahívott minket a Roxfortba tanítani, de csak Pansy és Harry ment...

Néhány évszázad múltán arra is rájött, hogy ha akar, akár testet is cserélhet, bármelyik élő embertől elrabolhatja azt, és lelkét is birtokba veheti. Erre valójában semmi szüksége nem lett volna, de minthogy valahol mégiscsak ember volt, s az emberek is váltanak ruhát vagy elköltözködnek, így ő is élt a lehetőséggel. Eleddig tizenkét különböző testben létezett már, tizenkét különböző lélekből gyúrta össze jelenlegi személyiségét...