A Fehér Sárkány

Sötét és sűrű köd volt szinte érezni lehetett a gonoszt, ahogy a kezei megérintenek és kiráz a hideg, amely a halálfélelemmel társulva még hátborzongatóbbá teszi az estét, jól tudta ezt Tyla (tíla) és csapata is, mikor a ködben haladva hallották a démonok vérfagyasztó hangját mely még a legbátrabb ember lelkének legmélyéről is előhozta a félelmet, de Tyla nem félt mert tudta hogy, öccse megmentése fontosabb a félelménél.

A ködben nem látták a démonok seregét csupán néha felbukkanó majd eltűnő árnyakat melyek időnként elragadtak egy-egy embert a csapatból és hiába lőtték őket a különleges lövedékekkel nem értek el semmit azon kívül, hogy néha sikerült egyet leszedniük. A harc a ködben reménytelennek tűnt, mert nem látták a démonok vezérét, akit megölve elpusztulna a pokoli sereg ezen része. A kis csapat hősiesen helyt állt de végül elkapták őket és a gonoszság mely eddig is érezhető volt a ködben most szinte tapinthatóvá vált mikor a Tarrana démonok (melyek izmos testel, rendelkeznek és fejük helyén csak egy koponya, van, valamint kezük helyén két rendkívül éles sarlóra hasonlító kard, amikkel, mesteri ügyességgel darabolják szét áldozataikat). Melléjük léptek, hogy fejüket szegve elpusztítsák az Árny Szövetség legjobb csapatát mikor egy lövés hangja hallatszott és a Tyla mellett álló Tarrana démon holtan esett össze.

A démonok nem tudták honnan jött a lövés ezért 15 „Halálosztónak” nevezett Drajen démont (ezeket, a lényeket leginkább az Alienekhez tudnám hasonlítani, de ezeknek a hatalmas éles fogakkal teli szájuk széles és mindig friss húsra vágynak rendkívül kegyetlenek) küldték szét, hogy megtalálják azt, aki leadta a lövést. Mikor újabb lövések hangját hallották a kis csapat szívében egyszerre csillant meg a remény és a kíváncsiság fénye. A remény, azért mert hitték, hogy élve kijutnak a ködből a kíváncsiság, pedig azért mert nem tudták ki lehet az, aki ilyen sűrű ködben ilyen halálosan pontos lövést ad le. Miután a „Halálosztók” levágott fejét dobták a démon vezér Torak elé feltámadt benne az az ősi érzés mely eddig mélyen elnyomva pihent benne. Torak félt, mert tudta, hogy csak egy valaki képes erre és az a valaki itt van. Azt nem tudta pontosan hol de azt tudta, hogy a közelben van és érezte a szagát, ami semmi mással össze nem téveszthető. Előhúzta kardját a hüvelyéből és ő maga akarta lecsapni Tyla fejét mikor egy kard pengéje egyenesen a szíve közepébe fúródott.

Máskor ezt meg sem érezte volna de, ez a kard más volt ebben a kardban érezte azt a határtalan jóságot, amitől úgy undorodott, miután a kardot kihúzták belőle holtan esett össze. Ezzel egy újabb sereg démon pusztult el. Mikor a köd felszállt és az idő kitisztult Tyla és csapata látta a démonok holttestét szanaszét és látott egy jelet az egyik sziklába karcolva. A jel különös volt hasonlított az Árny Szövetség jelére de nem volt ugyanaz. Tyla kérdésekkel teli állt a démonok holtestei közt és nem tudta ki volt az, aki megmentette őket, de azt tudta, hogy még vissza fog térni.

Ha szeretnétek, megírom a folytatást!