Tom Denem és az Ősök Szektája:Pálca és üvegszem 1.

A reggeli fény megfürdette ragyogásában Londont. A még mindig álmos, nyugalomba burkolózó és koszos utcák is üresek voltak, az emberek többsége még munkába sem indult. Csak egy fiú csatangolt az egyik jobb napokat is látott utcarészen. Nem lehetett több tizenegy évesnél. Megnyúlt, koszos ruhát viselt, ám arcán vad öröm ült. Gyorsan haladt, és közben ezt hajtogatta magában:
- Foltozott Üst, Foltozott Üst...
Végül megállt egy kissé romos, de London arculatának megfelelő csehó előtt, melynek falán kopott tábla lógott, és a következőt hirdette:
„A mai napon minden ötödik brandy után egyet a ház áll!”
A fiú habozott.
Megfordult a fejében, hogy mit tesz akkor, ha kidobják, végül is egy kocsmába igyekszik.
Vagy fél órát nézte szorongva a romos épületet, végül az utcán szállingózni kezdő emberek zsivajára eszmélt fel. Ahogy ott állt, megjegyezte magában, hogy Dumbledore professzornak igaza volt: a járókelők úgy mentek el a Foltozott Üst mellett, mintha nem is látnák. Néhány arra járó meg is szólította:
- Te mit bámulsz itt, ha? - kérdezte egy középkorú férfi.
Ám nem kapott választ, és tovább állt.
- Átkozott suhanc! - ordította magából kikelve egy öregasszony. - Ilyenkor otthon lenne a helyed! És különben is hol vannak a szüleid? Hogy hívnak?
- A nevem Denem - mondta türelmét vesztve a gyerek -, és örülnék, ha békén hagyna!
Várta, hogy mikor tisztul meg a terep, majd nagy levegőt vett, és benyitott az épületbe.


Dohányszagú, sötét helyiség képe fogadta. Körös-körül kerek asztalok álltak, s azoknak mindegyikénél fura öltözékű férfiak és nők ültek. Volt, aki kihasználta a ház által ajánlott különleges akciót, és poharakkal vette magát körül. Egyesek furcsa, mozgó képeket nézegettek, megint mások Denem számára eddig ismeretlen szavakat hangoztattak.
- A fiamat a hét végén elviszem az angol-japán mérkőzésre. A ferdeszeműek szerintem még a kviddiccsről is hírből hallottak. - mondta egy kopaszodó férfi, mire a körülötte lévők hevesen bólogattak.
Hirelen Denem elé lépett nála egy fejjel magasabb, kora ellenére igencsak kevés foggal rendelkező férfi.
- Helló! - mondta. - A nevem Tom. Miben segíthetek?
Tom, őt kell megtalálnom, gondolta Denem. Felrémlettek benne a pár napja, az árvaházban hallott szavak:
„Tomot, a kocsmárost keresd. Könnyű megjegyezned a nevét, hisz téged is így hívnak...”
A név gyakorisága, ahogy akkor, most is feldühítette, de gyorsan észhez térítette magát, és közbevágott:
- Jó napot! A nevem Rowle Denem. Az Abszol utat keresem - mondta kissé idegesen, s akarattal nem mondta meg teljes nevét.
Tom elmosolyodott, és intett, hogy kövesse. Átvágtak a sötét kocsmán, s kiléptek egy ajtón, ahol egy keskeny, szeméttel teli sikátor fogadta őket.
- Denem most jól figyelj! - szólt Tom, azzal számolgatni kezdte a sikátor mocskos falának tégláit. - Hármat keresztbe... kettőt felfelé... nem fordítva. Hármat felfelé, kettőt keresztbe. Ez az!

Tom hátrált egy lépést, s Denem szeme elé nem mindennapi kép tárult:
A téglák forogtak, távolodtak egymástól, s végül egy boltív alakú átjáróvá rendeződtek, amin túl macskaköves utca húzódott.
- Nos, ez lenne az Abszol út - szólt Tom. - Akarod, hogy körbevezesselek? Néhány percre át tudom adni a boltot Jessnek.
- Szeretném egyedül elrendezni a dolgaimat! – hárította el a felajánlást Denem akarata ellenére egy kicsit durván.
Tom érthette, hogy nincs rá szükség, elmotyogott egy „sziát”, aztán visszament a kocsmába. Denem végre egyedül maradt. Izgatottan átlépett a kapun, és megindult a macskaköves úton.

Feje felett baglyok repkedtek, amik színes kis cédulákat dobáltak, amelyeken a következő feliratok álltak:
„Mindenkit vár Madam Malkin Talárszabászata!” vagy „Különleges talárok, háziállatok és ónüstök várják önt Crofford bazárjában! Minőségi áruk néhány galleonért!”
Hogy csak néhányat említsünk. Denem nem győzött csodálkozni. Ahogy egyre jobban szemlélődött, rájött, hogy az a nagy selyemzacskónyi pénz, amit Dumbledore professzor adott, most nevetségesen kevésnek tűnt. Szóval ezzel kell gazdálkodnia évekig.
Már egy órája bolyongott, amikor úgy döntött, ideje elkezdeni a vásárlást. Ránézett listájára, amit mellékeltek a levélhez (mindkettőt magánál hordta), de ettől csak összeszorult a torka:
ROXFORT
Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Egyenruha
Az első évben a következő ruhadarabok szükségesek:

1. Három rend egyszerű munkatalár (fekete);
2. Egyszerű hegyes süveg, szintén fekete, mindennapi használatra;
3. Egy pár munkavédelmi kesztyű (lehetőleg sárkánybőrből);
4. Egy téli köpönyeg (fekete, ezüstcsattal);
A tanuló minden ruhadarabján köteles feltűntetni a nevét!

Tankönyvek
Minden tanukónak saját példánnyal kell rendelkeznie a következő művekből:
Dabrak, Miranda: Varázslástan alapfokon
Bircsók, Batilda: A mágia története
Goffrid, Adalbert: Modern varázsláselmélet
Riprosky, Emeric: Az átváltoztatásról kezdőknek


Ezenkívül további beszerzendő könyvek, és más iskolai kellékek sora állt a papíron, melyek közül a varázspálca izgatta legjobban. Ezenkívül még megakadt a szeme egy nagybetűkkel írott figyelmeztetésen is:
A SZÜLŐK SZÍVESKEDJENEK TUDOMÁSUL VENNI, HOGY AZ ELSŐÉVESEK NEM HASZNÁLHATNAK VERSENYSEPRŰT!

Versenyseprű. Nem tudta miért, de a fiút nem csigázta fel a repülés gondolata. Hisz repülni a muglik is tudnak (ez a szó mélyen az emlékezetébe vésődött), akkor tulajdonképpen a varázslók is ezt csinálják, csak praktikusabban. Ha akármilyen segédeszköz nélkül sikerülnie megtanulnia ezt, biztosan érdekelné, de így csak mellékes ostobaságnak tűnt az egész a szemében.
Ám azt kellett észrevennie, hogy ezzel csak ő van így. A macsköves úton szinte minden gyerek lehetett kicsi vagy nagy, seprűért könyörgött. Denem bár tudta, hogy később meg fogja bánni tettét, de úgy döntött, hogy a tankönyvekkel kezdi a vásárlást.
Mivel megfigyelte az Abszol út fontosabb épületeit, tudta hova kell mennie: a Czikornyai és Patzába. A könyveket mindenképp újonnan akarta megvenni, az ónüstöt és egyébb eszközöket, amelyek nem érdekelték annyira, ezeket használtan szándékozott beszerezni.
A könyvesboltaban sokáig elidőzött. Egyszerűen megakadt a tekintete (de nem a többi gyereket érdeklő irományokon), hanem a bolt egy eldugottab szegletében lévő könyveken. Némelyikben pontos instrukciókkal és mozgóképekkel demonstrálták, hogyan lehet elpusztítani egy pálcaintéssel egész lakóházakat.Más példányokban pedig ellenségeink megfélemlítésére használható átkokat olvashattak a kíváncsiak. Végül az egyik kerskedő hessegette ki az üzlet másik részébe.
- Még tejes a szád és már ilyeneket olvasol! - szitkozódott.
Átadta a listát az eladónak, aki kiadta a kért példányokat. Mikor kiért az utcára, rá kellett jönnie, hogy az iménti vásárlásának meg lesz a böjtje. A következő hely ahová benézett - mivel nem akart többett költeni a kelleténél -, Crofford bazárja volt, ahol talárt, és egyéb kellékeket szerzett be. Bár talárja egy kicsit kisebb volt, mint amilyen jó lett volna, viszont a fiolákat és az üstöt tökéletesnek találta.
Ezek után bement egy kicsi üzletbe megvenni a bájital hozzávalókat. Mikor belépett, iszonyatos bűz fogadta, de ettől eltekintve a bolt érdekesebb üzletnek tűnt, mint a Czikornyai és Patza. Amíg az eladó a rendelt alapanyagok között turkált, addig Denem egy füstölgő kondért nézegetett, amiben bizonytalan állagú, viszont finom illatú keverék fortyogott.

Felnézett az egyik roskatag polcra, amin a főzet színéhez tökéletesen megfelelő kavics hevert. Szép, dőlt betűkkel kis táblácskán ez állt:
Oroszlánszem kavics
Denem elmosolyodott.
- Mi lenne ha...? – motyogta magában.
Kinézett egy nagy zsák mögül, az eladó még mindig lázasan kutakodott. Végül leemelte a furcsa tapintású követ, és izzadó tenyérrel beleöntötte tartalmát, a kondérba.
A hatás kirobbanó volt; kék fény töltötte be a mocskos kis helyiséget, majd fülsüketítő hang kiséretében az üst ezer darabra robbant szét.
Denem feküdt a földön, ám egy másodpercen belül, már ott ált előtte a tulaj a maga kopasz, teniszlabda szemű, de abban a pillanatban rendkívül rémisztő mivoltában. Denem néhány pillanat múlva már csomagjaival, köztük a kifizetetlen alapanyagokkal hasalt az utcán alaposan megtépázottan, és fülében a boltos szitkozódásaival. Összeszedte a holmiját, és Ollivander pálcaszaküzlete felé vette az irányt. Tudta, merre menjen, mert többször is elhaladt előtte, de úgy gondolta a pálcát hagyja utoljára.

A bolt felett aranybetűk ezt hirdették:
Ollivander – Minőségi varázspálcák – Alapítva: i.e. 382.
Izgatottan lépett be a sötét helyiségbe. A szobában magas polcok sorakoztak, és mindegyik roskadozott kisebb-nagyobb dobozoktól. Néhol elszórtan varázspálcák hevertek a padlón. Éppen lehajolt, hogy felvegye az egyiket, amikor a semmiből előtűnt egy lassan őszülő, fehéres szemű férfi.
- Jó napot! Üdvözlöm az urat! Miben segíthetek? - szólt az idegen, aki csak Ollivander lehetett.
- Jó napot! A nevem Rowle Denem. Pálcát szeretnék venni. - válaszolta.
- Ezt valahogy sejtettem - mondta mosolyogva az öreg. – Nos, melyik kezében tartja a pálcát?
- A jobban - felelte habozás nélkül, nem akart tudatlannak tűnni.
- Akkor kezdjünk neki.

Ollivander megsuhintotta saját pálcáját, mire egy ósdi mérőszalag elkezdett méretet vennni a fiú egész testéről. Ollivander nem tett semmit, így Denem sem zavartatta magát. Amíg az önműködő szerkezet dolgozott, Ollivander kutakodni kezdett a bolt hátsó részében, s végül egy nagy halom különböző méretű dobozzal tért vissza. Ismét intett pálcájával, mire a szalag helyet foglalt egy rozoga asztalon, és nem mozdult többet.
- Hát akkor - mondta -, parancsoljon.
Denem bólintott.
- Először ezt próbálja Mr. Denem! Diófa nyolc hüvelyk, sárkányszívizomhúrral. Merev.
Denem a kezébe vette, és próbálta felidézni a mozdulatot, amivel Dumbledore felgyújtotta a szekrényét. Ám mielőtt bármit tehetett volna, a pálcát az öreg kikapta a kezéből, és másikat adott neki.
- Nyárfa, egyszarvúszőrrel. Tizennégy hüvelyk, kifejezetten ruganyos.
Ez a darab még Denem kezébe se került, már kapta is a következőt.
- Tölgyfa, szintén sárkányszívizomhúrral. Tizenkét hüvelyk. Tűrhetően ruganyos.

Ám ez sem felelt meg, legalábbis Ollivander elvárásainak. Amikor már harmadszor kellett pálcák után kutatnia, Denem szeme megakadt valamin.
A helyiségben két asztal volt. Az egyiken egy pálca feküdt, de olyan, amit Denem még nem próbált ki.
- Khm! Mr. Ollivander! - szólalt meg.
- Igen? Nem kell megijednie az úrfinak, még egyszer sem történt olyasmi, hogy valakinek nem találtunk számára tökéletes pálcát.
- Nem arról van szó uram. Ott van az a pálca. Kipróbálhatnám? - mutatott a kis asztalon heverő varázseszközre.
- Nem hinném, hogy jó ötlet lenne Mr. Rowle. - hangzott a felelet, amiből Denem legnagyobb meglepetésére szomorúság hallatszott.
- Miért?
- Ez a pálca... nos... hát nem működik a legjobban.
- Hogy-hogy? - értetlenkedett Denem.
- Már vagy három éve raktáron van, és eddig egyetlen vásárlómnál sem működött, és hát a legtöbb esetben bizony... khm, a vásárló egy ideig nem mozgatta a kezét. A pálca valamiféle rontást szór a vevőre, vagyis a kezére.
- Akkor miért van kint?
- Elpusztítani viszem. Egy kedves barátom, Edward Deloy a minisztériumban dolgozik, ennek ő a szakembere. Bár megjegyzem bánom, hogy így végződik ez az egész, mert a főnix, ami a magját adta kitűnő jószág, és még sosem adott tollat. A fa választás is remek, tiszafa, tizenhárom és félhüvelyk. - ezt Ollivander a mérhető legnagyobb csalódottsággal mondta.
- Kipróbálhatom? - kérdezte némi hallgatás után Denem.
- Ó, nem! Nagyon sajnálom uram, de nem. Nem vállalom a kockázatot.
- Kérem!
- Sajnálom...
- Adja ide! - ezt Denem már kiabálva mondta.

Az öreg a szemébe nézett, a fehéres és fekete szempár egy pillantra találkozott. Ollivander végül bólintott, de arcán rémület ült, bizonyára Denem előbbi kirohanása miatt. Különös, pikkelyes kesztyűt húzott, majd felvette a pálcát.
- A maga kezét is megátkozta? - kérdezte a fiú.
- Igen. Ezért is nem tartom jó ötletnek, hogy kipróbálja.
Denem azonban nem tágított. A reszkető kéz végül átadta neki a pálcát. Denem ösztönössen magasba lendítette azt, mire abból ragyogó fénygömb tört elő, ami aztán szétvált több kisebbre, majd egy hangos durranás kíséretében felrobbantak, szikraesővel árasztva el ezzel a boltot.

Denem ránézett az öregre, annak arcáról eltűnt a félelem, azt öröm váltotta fel.
- Úgy tűnik a pálca az öné Mr.. Denem, önt választotta.
- A pálca engem? - kérdezte Denem.
- Igen.
- De hisz nem azért tudom irányítani, mert van hozzá elég varázserőm?
- Lehet, hogy szerepet játszott benne a tehetsége, de ezt csak a pálca tudja. Ez a pálcatudomány első és talán kulcsfontosságú információja. És ezt jól vésse az eszébe! Valamint még egy dolgot. A pálca csak annyi, nem több mint a gazdája, olyan a jelleme. Tanulnak egymástól, a pálca tulajdonosától és fordítva. De ha tudja tisztelni az ellenfelét, és nemes célért harcol, akkor már mindent megtanult.
- Lehetne még egy kérdésem?
- Igen, csak nyugodtan.
- Létezik... szóval legyőzhetetlen pálca? – kérdezte halkan, szinte suttogva.
Ollivander nem válaszolt rögtön.
- Szólnak történetek, legendák - kezdett bele -, különleges erejű pálcákról, amelyekkel olyan varázslatokat hajthatnak végre, amilyeneket semmi mással. Csakhogy néhányat említsek:

- Pálcák Ura, Halálvessző, Végzet Pálcája. Ugyanakkor egyesek, köztük én is, úgy véljük, hogy ezek a pálcák ugyanazok, csak minden korban máshogy hívták őket. Volt, aki halált akart szórni vele semmi mást, elvenni a legnagyobb kincset, az életet. Mások mindent meghaladó erejű pálcát láttak benne, és megint mások a halál legyőzőjeként néztek rá. Nagy rejtélyek ezek Mr.. Denem, nagy rejtélyek. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy ezek a varázstudomány legnagyobb titkai.
- Az én pálcám véletlenül nem ugyanaz a pálca?
- Nem hinném Mr.. Denem. Ugyanis a biztos pont, ami egyben összeköti a pálcákat, hogy bodzafából készültek.
Denemnek végképp elege lett az egész beszélgetésből.
- Uram, ne haragudjon, az előbb... egy kicsit elvesztettem a fejem - mentegetőzött.
- Semmi baj uram. Most azonban ne haragudjon, de van egy kis elitélnivalóm. A pálca ára hét galleon.
Denem fizetett, majd távozott az üzletből. Megkönnyebbült, mert végre a szabadban volt. Könyveit lefektette az aszfaltra, majd a csomagolásból kivette az újdonsült szerzeményt, és vizsgálgatni kezdte. Az hogy a pálca őt választotta, csak mutatta mennyire fontos, erős. Senki nem tudta megszelídíteni, csak ő egyedül. Körülnézett. Az egyik bolt órája szerint már elmúlt egy óra is. Az ebédről már úgy is lemaradt, így hát úgy döntött sétál még egyet. Vágyakozva nézte az üzletek kínálta árúkat:
arany üstöket, miniatűr naprendszereket, szikrázó, robbanó minibombákat, különböző édességeket, s még rengeteg más említésre méltó portékát.

A kacskaringós utcán sétálva Denem egy számára ismeretlen utcarészhez érkezett. Régi, kopott tábla ezt hirdette:
ZSEBPISZOK KÖZ
Ez a része az Abszol útnak merőben eltért azoktól, amit Denem eddig látott. Piszkos és napfényt nélkülöző utca állt előtte, ahol furcsa alakok jártak. Denem némi habozás után továbbment. Egy kopasz, bibircsókos férfi megszólította:
- Fiacskám, akarsz egy varangyot?
Keze bilincsként szorult Denem karjára.
- Engedjen el! - mondta Denem. - Engedjen el! - kiáltott, s előrántotta pálcáját.
A férfi elengedte, majd hátrálni kezdett, de még mindig árgus szemmel nézte őt. Denem végül bement egy Borgin & Burkes nevű üzletbe.

Ez az üzlet sokkal érdekesebb, ugyanakkor sokkal hátborzongatóbb dolgokat árult. Levágott, aszott emberi kezek, különböző méretű és színű üveggömbök, s mások hevertek a polcokon.
A helyiség látszólag üres volt. Denem nézelődni kezdett. A polc amely előtt elhaladt, hirtelen remegni kezdett, és egy óriás pók mászott ki alóla. Denem hátrahőkölt, majd el is esett. Az állat amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan be is iszkolt egy nyíláson, ami a falon tátongott.
Denem vadul zihált. Az akaratán kívül gerjesztett zaj, felhívta magára a bolttulajdonos figyelmét, mert a következő pillanatban kilépett egy sötétebb sarokból, ahol addig bizonyára bóbiskolt. A férfinek lenőtt, borzas haja, aszott bőre volt, szemei kicsik, véresek voltak.
- Segíthetek az úrnak valamiben? - kérdezte rekedt hangján.
- Nézelődöm - felelte Denem.
- Csak tessék.
Denem egy levágott emberi kéz, és az azon lógó opál nyaklánc felé fordult.
- Nem ajánlanám, hogy azt megfogja - mondta a boltos -, csúnyán megátkozza azt, aki hozzányúl.
- Értem. De még egy kicsit nézelődöm, ha megengedi - szólt sietve Denem.
- Addig körülnézek a raktárban - bólintott az öreg.
Denem végre egyedül maradt. Ahogy nézelődött, egyre nagyobb kísértést érzett, hogy elemeljen valamit. Meg is akadt a tekintete egy üvegszemen, mely szüntelenül pörgött.
Ha eladná egy gazdag muglinak, biztos fizetne érte, nem is keveset - gondolta izgatottan. Reszkető kézzel, a szemért nyúlt. A furcsa érzést még tetézte, hogy a tárgy még a kezében sem hagyta abba a forgást.


A következő pillanatban felfordult a világ. Teste megfeszült, lába és keze, láthatatlan kötelek béklyóiba került. Lebegett a föld fölött lassan, de szüntelenül. Próbált szabadulni, hiába. Ott állt mellette a férfi, és most ijesztőbbnek tűnt mindennél, mint amit Denem valaha látott. Az arcról ami ránézett, eltűntek az emberi vonások, csak düh és undor ült rajta.
- Megakartál lopni kölyök? - ordította és egy pofont kevert le a fiúnak, majd megismételte a mozdulatot.
- Nem én csak...
- Ne hazudj!
Denem zsebéből kicsúszott a pálca, és elgurult a rozoga padlón.
- Nocsak, nocsak. Talán ez egy új varázspálca? - kérdezte megjátszott tudatlansággal az öreg.
Kicsavarta Denem kezéből az üvegszemet, utána felvette a pálcát. Amint keze hozzáért ahhoz, abból szikraeső tört elő, azután fény villant. A férfi kezéből kirepült a pálca, és Denem groteszk pózba merevedett teste alatt landolt.
A varázs megszűnt, és Denem lezuhant a földre, immár másodszor. Oldalra fordította a fejét, hogy megnézze mi történt. A boltos a földön térdelt, és egy megfeketedett, véres csonkot szorongatott: a kezét, amivel felvette pálcát.

Denem felugrott, összeszedte minden holmiját, és kirohant a boltból. Alig néhány méterre ért az üzlettől, amikor legnagyobb rémületére egy vörös fénycsóva húzott el a feje mellett. Majd még egy, s így röpködtek a furcsán üres utcán a fénnyalábok. Felrobbant alatta a föld. Ő repült, repült, míg végül nekicsapódott az utca kövének. Ott volt a férfi néhány lépéssel előtte, bal kezében pálcájával.
Piros fény villant, amely megállíthatatlanul közeledett felé, Denem behunyta szemét.
- Protego! - kiáltotta valaki.
Csattanás hallatszott, majd csönd. Kinyitotta szemét, és körülnézett. Támadója zihálva dőlt neki az utca egyik mocskos falának, mellette pedig egy méltóságteljes, kopaszodó varázsló állt.
- Ejnye, ejnye Burke, védtelen fiatalokra támadsz? Ráadásul fényes nappal?
- Ez a kis dög védtelen? - mondta Burke, elgyengülten, mégis éles hangon. - Nem, Mr.. Cygnus, ez egy szörny. Nézze mit csinált a karommal!
Felmutatta a fekete, vérző csonkot, aminek látványától az öreg varázsló elborzadt.
- Uram - mondta nézett megmentőjére Denem -, nem csináltam... nem csináltam semmit. Kérdezze meg Mr. Ollivandert, ő megmondja...
- Hiszek neked fiam. Úgy látom most kezdesz a Roxfortban, ilyen rontást biztos nem ismersz. – mosolyodott el Cygnus, majd felkarolta a sebesültet. Pár perc múlva, mikor visszatért megszólalt:
- Valóban lopni próbáltál Mr. Burke boltjából? És az igazat mond, mert van rá módszerem, hogy rájöjjek, ha hazudsz!
Denem nem szólt, de erről úgy látszik Cygnus rájött az igaszságra.
- Mindenesetre kifizettem a kárt, amit okoztál.
- Köszönöm.
- Mindazonáltal megkérlek, hogy ilyen többet ne forduljon elő.
- Megígérem. Viszlát.

Azon a napon sokadszorra, Denem felpakolta dolgait, és visszatántorgott az Abszol útra. Az úton haladva elhaladt a környék legnagyobb épülete, a Gringotts bank előtt. A nagy kétszárnyú ajtó nyitva volt, így szabad belátás nyílt, a szép márvány csarnokra. Odabent emberek és koboldok járkáltak, kiabáltak. Denem vágyakozva nézte őket, és tudta ő maga talán sohasem tud majd bejutni oda.
Fellángolt benne a harag. A szülei, csak a szülei tehetnek róla, hogy koszos muglik közt nevelkedik, és nem tudta, hogy varázsló mostanáig. Továbbment. Észbe sem kapott, és már is az Abszol út végére ért. Felidézte Tom mozdulatait, majd mikor a boltíves átjáró megjelent, átballagott a Foltozott Üstbe. Öntudatlanul eszébe jutott egy szó: kviddics. Talán megkérdezhetné Tomot, a szó jelentéséről. De inkább mégsem, mert csak tudatlanságát bizonyítaná, mást nem. Így hát kisietett a kocsmából, és az árvaház felé vette az irányt.

Mrs. Cole szidással fogadta, amit a többi gyerek igencsak szórakoztatónak talált.
- Hogy képzeled? Egy egész napra eltűnsz! Ha valami bajod esik... és különben is úgy nézel ki, mint egy csavargó... !
- Hagyjon engem békén! - mondta Denem, és berohant a szobájába.
Ott leheveredett az ágyára, felcsapta a Bathilda Bircsók, mozgó képekkel illusztrált szerzeményét, és olvasni kezdett. Amikor pedig pár óra múlva abbahagyta az olvasást, abban a tudatban aludt el, hogy ő maga is varázsló, és azok között is a legjobbá lesz.