Tökéletes gyilkos?

Tökéletes gyilkos?



Hosszú, félhomályba burkolt folyosón lépdelt végig, mint egy fekete árnyék. Csend honolt, nem hallatszott más, csak a falakra erősített fáklyák lobogása, és a kistermetű alak tompa, alig hallható léptei.

- Már várja…- szólalt meg a felbukkanó ajtó előtt álló férfi és utat engedett az árnyéknak. A csuklya alatt csak két rávillanó szemet látott felizzani, majd az is eltűnt a becsapódó ajtó mögött. A férfi szinte azonnal rátapasztotta fülét a vaskos tömegre, bár nem sok hang szűrődött át rajta. A szoba épp olyan sivár volt csupasz kőfalaival, mint a folyosó, semmi nem utalt rá, hogy egy nagy ember lakna benne, talán csak a hatalmas, kényelmesnek tűnő szék, amiben ült egy asztal mögött. Az asztalon különös tárgyak, megsárgult pergamenek, és egy már félig elégett gyertya állt.

- Te lennél hát a híres… - halk kacajt hallatott, majd nyugodtan folytatta – Miért nem mutatod meg magad? – az alak nem válaszolt, hidegen és mereven állt pár pillanatig, mint egy szobor, míg végül határozottan hátrahajtotta a csuklyát. Szemében, arcán továbbra sem látszott más, csak a jeges közöny, majd végül egy újabb mozdulatra lecsúszott karcsú testéről a köpeny. Előrébb lépett egyet, bekerülve a gyertya fényébe. Továbbra sem szólt, várakozva figyelte az asztal mögött ülő férfit. Ő csak elégedetten előrébb hajolt és szemügyre vette vendégét. Fürge, izmos, de apró termetű lány volt, ében bőre derengett a gyertyafényben, ahol nem takarta a sötétvörös ruha. Különös szíjak tartották össze hátán és nyakán, kiadva kellemes domborulatait. Sötét, de szép arcától élesen elütve izzottak szemei, vállára ezüstösfehér hullámokban omlott haja. Elégedetten újra hátradőlt a férfi és halk kuncogást hallatott.

- Néma vagy?

- Nem fecsegni jöttem.- szólalt meg végre a lány kellemesen mély, de színtelen hangon.

-Á… ritka a nő, aki nem fecseg. De mégiscsak szeretném, ha válaszolnál néhány kérdésemre. Üzentél nekem, hogy szolgálnál… Miért?

- Az emberei szinte tökéletesek… most megkaphatja a legkiválóbbat. – érkezett a válasz és talán egy apró mosoly is megjelent a lány szája sarkában. De csak egy pillanatra, komolyan folytatta. – A miértek nem fontosak… - ahogy elhallgatott, az asztal mögül újabb kuncogást hallott.

- Tetszett a válasz, bár nem ez volt a kérdés. Legkiválóbb? Majd kiderül, majd kiderül. – lassan felkelt székéből, majd megkerülte az asztalt, és egész közel lépett a drowhoz. Megállt közvetlen előtte, és végigmérte újra. Most tudta csak megfigyelni a férfi vonásait a lány is. Egy harmincas évei végén járó ember… arcán látszanak a régi és új hegek, barna szemében nyugalom és érdeklődő csillogás. Arca borostás, vállig érő, sötétbarna fürtjei kuszán keretezték arcát. Nyugodtan elindult körbe a sötételfen, hogy minden oldalról megfigyelhesse. Nem siette el, elégedett hümmögés közepette érkezett vissza a lány elé. Szeme megakadt a nő csuklóján, kinyúlt érte és felemelte. A lány közönyösen tűrt eddig mindent, de most követte a férfi tekintetét és figyelte, mit akar. Izmai kicsit megfeszültek, de kívülről továbbra is nyugalom látszott rajta. A férfi megtartotta a kezét, míg másik kezének mutatóujjával végigsimított a sötét bőrben is jól látható fekete pókalakon. A tetoválás szinte élőnek hatott a remegő gyertya fényében. Végül leengedte kezét a férfi, mire a lány elhúzta sajátját.

- Feltétlen engedelmességet és hűséget várok el. – mondta komolyan a szemébe nézve és szigorúan várta a választ. A lány ajkai gúnyos mosolyra húzódtak.

- Kellek vagy nem?

- De sietős, kislány…- megintcsak elnevette magát. Tetszett neki ez a határozottság, és még a pimaszságában is volt valami szórakoztató. Keresztbefonta karját a mellkasán és megint szigorú arckifejezést vett fel.

- Tudod, nem akárkik dolgoznak az én kezem alatt, te magad is említetted az előbb. Jól meg kell hát válogatnom, kit engedek közéjük. – egy nyugodt, de kihívó mosollyal fejezte be mondanivalóját, majd egy kicsit néma csöndben néztek farkasszemet. Ami ezután történt, néhány szívdobbanásnyi idő volt csupán. Ember nem megmondhatója, honnan, de a férfi kezében egy tőr tűnt fel… pengéje egész vékony, szinte tűszerű, mint a lány kedvelt fegyverei. A penge sebesen indult meg a drow torka felé, de egy hajszállal célja előtt megállt. A lány termetét meghazudtoló erővel szorította és tartotta vissza a fegyvert, megragadva a férfi csuklóját. Végül hidegen ellökte magától. A fél alvilág vezére újabb, már jól ismert kacajt hallatott, miközben az asztalra lökte a tőrt.

- Fürge, gyors, jók a reflexei… erős is… na és a hideg fej is előny. Nade…mit ér mindez, ha nem tudsz közel férkőzni másokhoz, ha nem tudod elnyerni a bizalmukat? Olyan vagy mint egy szobor…messziről kiszúrják, mi dolgod. – továbbra is könnyeden, jókedvvel beszélt, figyelve a lány reakcióit. Mintha neki nem lenne érdeke, hogy éljen a szolgálataival, úgy viselkedett. Elvégre ő, Derian, a város alvilágának egyik feje, valóban a legjobb emberekkel van körülvéve. A lányt nem kavarták fel a szavak, teljes tudatában volt képességeinek, amiket mestere segítségével tökéletesre csiszolt. Néhány szempillantás alatt mintha teljesen átváltozott volna. Arcáról eltűnt a fagyos nyugalom, átadva helyét vágynak és szenvedélynek. Szája sarkában ravasz mosoly játszott, ahogy egészen közel lépett a férfihoz. Hívogató kéj áradt egész lényéből, és mint pók a hálóját, úgy szőtte vele körül áldozatát. Derian hagyta magát behálózni és érdeklődve figyelte, mit művel a hosszú életűek közt fiatal bérgyilkosnő. Látta, hogy felemeli kezét, majd ujjai hegyével bizsergetően simított végig tarkóján és nyakán.

A férfi átölelte a drow derekát és teljesen magához szorította a kis testet. A lány gyakorlottan simult hozzá és ügyes kezei tovább simogattak, mikor szenvedélyes csókban merültek el. A két izzó test vad táncba kezdett egymással, körmök karmoltak, fogak haraptak, kezek kutattak. Derian úgy fordult, hogy immár a lány legyen az asztalnak háttal, majd nem épp kíméletesen rádöntötte. Kárörvendő mosoly jelent meg arcán látva a gyilkos pillantást. De a nő csak egy villanásnyira felejtette el szerepét, máris csalogatóan nyitotta szét combjait. Olyan igézően feküdt ott, hogy egy férfi sem vette volna észre azt a pillanatnyi jeges villanást. A férfi továbbra is kaján vigyorral arcán oldotta meg az övét. Már rég meg volt győződve arról, amiről meg akart. Az ifjú gyilkos minden próbát akadály nélkül teljesített eddig. De még többet akart… Vajon mindenre hajlandó a céljaiért? No meg… nem is szólva arról, hogy lehet egy kitűnő estéje. Újracsak rávetette magát a felkínálkozó lányra. Teljesen ráborulva, nyakába szuszogva hatolt testébe, mire a drow kéjes sóhajtásokat és nyögéseket hallatott.

Eközben Derian válla fölött újra felvillant szemében valami gyilkos ravaszság, és tenyere az asztalt tapogatta végig maga mellett. Ahogy kezébe simult a hűvös, faragott csont, elégedetten és izgatottan emelte meg. Vére forrt és szemei fehér tűzzel sütöttek, de már rég nem azoktól a vágyaktól, amik a férfiban dolgoztak. Tovább játszva szerepét, áldozata háta mögött irányba fordította a tőr pengéjét, majd lesújtani készült. De a mozdulatban egy hirtelen kicsapó kéz akadályozta meg. Karját keményen az asztal lapjához csapta, és fájdalmasan megszorította, hogy kénytelen volt elereszteni a szorongatott fegyvert. A férfi eddig barátságosnak mondható szemeiből harag sütött, és a lány megértette, hogy nem csak ő képes efféle átváltozásokra. Már úgy tűnt, minden a tervei szerint halad, egy hajszál választotta el attól, hogy végezzen a célponttal… sosem vallott még kudarcot. A meglepettség és a zavar kiült arcára, és éles fájdalom kúszott fel karjában a férfi szorítása nyomán.

- Játszani akarsz? Ostoba nőszemély… pedig azt gondoltam, hogy valóban egy tökéletes gyilkossal gazdagodom… - nem ordított, hangjából nem sütött az az eszeveszett harag, ami a szemeiből. Ám a mondat végére tekintete is megenyhült és inkább elgondolkodó lett.

- Egy tökéletes gyilkossal… - ismételte meg a szavakat, és elégedett vigyor jelent meg arcán. A lány már nem is figyelt szavaira, egész testét égette a kudarc, és jeges gyűlölettel nézett Derianra, majd kihasználva pillanatnyi elmerülését gondolataiban, hirtelen felhúzta lábait, és egy erős lökéssel lerúgta magáról. Amint szabaddá vált, fürgén lecsúszott az asztalról, néhány ugrással a falnál termett és lekapta a fáklyát. Védekezőn maga elé tartotta, és könnye csorogni kezdett a fényétől. Lejjebb hunyta szemhéját, hogy valamennyire védje... mintha ezer tűvel döfködnék a szemgolyóját. A férfi megtántorodott a váratlanul ért támadástól és kezét a gyomrára szorítva visszanyerte egyensúlyát. Ahogy az ugrásra kész vadmacskaként megfeszülő lányra nézett, megint elégedettség töltötte el. Szemmel tartva a gyilkost, visszahúzta nadrágját és kivonta az övére csatolt kardot. Lazán megtartotta kezében a biztonság kedvéért, de nem akart támadni. Inkább visszatérve kezdeti modorához, mintha csak vizsgáztatná a lányt, beszélni kezdett.

- Nagyszerű, nagyszerű! Még engem is majdnem sikerült becserkészned. Mostmár hiszek neked… egy nevet kérek csak, hogy ne holtan hagyd el ezt a szobát. Ki a megbízód? - ismerte a lány kiszámíthatatlan fajtáját. Csak addig hűek bárkihez is, míg érdekük. Magabiztosan várta a drow válaszát…

______________________________________________________________



- Elhoztad? Ahogy megbeszéltük? – pattogott a piszkos, alkoholszagot árasztó alak hangja. A sikátor falai visszahangozták a számonkérő, izgatott suttogást is. A fekete köpenyes, apró termetű alak közelebb lépett, és a lába elé dobott egy zsákot. A férfi rávetette magát boldogan, és remegő kezekkel oldotta meg a zsák száját. Egy emberi fejet emelt ki belőle diadalittasan, de egy pillanat múlva arcáról lehervadt a mosoly és vad üvöltésben tört ki.

- Ez nem Derian!! Elcseszted, te szuka!! Ezért fizettelek??!

A sötét alak meg sem rezzent a kiáltozásra, ugyanolyan szobormereven állt, mint eddig. A férfi csak egy hidegfehér villanást látott a csuklya alól, majd valami csillogó tárgy repült felé. Összeesett, mint egy zsák, mielőtt felfoghatta volna, hogy mi az, kezéből elgurult a levágott fej. Mellkasából hosszú vastű meredt a hold felé, majd némi vonaglás után, amit a méreg okozott, végleg halotti mozdulatlanságba dermedt. A gyilkos nem moccant, hidegen nézte végig a haláltusát is, és érzelmek nélkül, rezzenéstelenül tűrte a vállára nehezedő kezeket is.

- Öröm lesz veled dolgozni, Lathena… -hallotta a háta mögül Derian hangját, és elöntötte a gyűlölet. Az érzés, ami nélkül nem lenne az, aki, az érzés, amiből erejét meríti.