Egyéb történetek - 136.oldal

Időközben az ellenség hatalmas hadsereget toborzott, és megindult seregeivel Ondero város felé. Először 9000 kilőtte nyilait a sátrakra, azután felgyújtottak mindent. Ondero és Andrewy hadserege megküzdött az ellenséggel, de egyikük sem tudott győzni. Eközben a köztársasági vitorlázók elrepültek az ellenség félelmetes erődjéhez, a halálerődhöz. Sok gépet felrobbantottak a halálerőd ágyúi. Egy vadászgép kilőtte az erőd energiagenerátorát...

Nem leszek hullarabló, határoztam el, ne vettem el a fegyvert a kezéből. Valahonnan kerítettem egy zászlót, talán a falon volt és leesett a padlóra. Felvettem és betakartam vele a holtat. Ekkor láttam, mi van ráírva:" A fegyverek nem ölnek embert! Az emberek ölnek, embert!" Legszívesebben elhánytam volna magam! Letérdeltem a hulla mellé...

Csak álltam a kifagyott buszmegállóban a távolban kutya ugatott és nem tudtam hallok e még újra emberi hangot. Kiderengtem. Minden sivár volt sötét .. távolról a tó fényei villóztak. Kitettem a kezem. A hüvelyk ujjamat felfelé fordítottam és neki vágtam az útnak...

Miután tegnap még nem látta, és egy éjszaka alatt nem lehet ekkora szobrot emelni, úgy döntött, beszél Dénes atyával. A pap levonta a következtetést: ez egy isteni jel, Sztálin jó ember volt, és szentté kell nyilvánítani. Küldött is egy levelet a pápának, hogy áldja meg a falut, és nyilvánítsa zarándokhellyé a szobrot...

Kedvesem! Bár tudom, hogy nem szeretsz, én mégis tiszta szívemből imádlak, és nagyon fájt, mikor megtudtam, hogy csak kihasználsz. Nehezemre esett elhinni, arra gondoltam: Nem, ez nem lehet az a kedves lány, akit annak idején megismertem. De azután valahogy beletörődtem, és sikerült elfelejtenem téged...

Az egész valami apró kis vitából indult ki. Persze, rám jellemző ügyességgel megint én rontottam el. Szinte hihetetlen, hogy egyetlen apró mondat... Mit mondat, kérdés!? Megkérdeztem, hogy lenne - e hajlandó engem bárhogy megnevettetni? Sírna - e, hogy nevessek? Azt hiszem, félreérthette a kérdés lényegét, mert eléggé dühös lett...

Fejében nem jártak gondolatok, teljesen kikapcsolt, a vágya kötötte le figyelmét. Végre egyedül lenni, bent a szobában, hallgatagan ülni, vergődni a gondolatok hullámzó tengerén. Mindig is erről álmodott, mióta, ó milyen régóta. Most végre megszabadult mindentől, és mindenkitől, a világtól, és minden bajától...

Észreveszem, hogy egy fiú nagyon bámul engem. Szuper, még ezt is levakarhatom magamról. Mikor kimegyek a WC-be, utánam jön, és úgy csinál, mint aki csak véletlen van arra.
Lent a szülők irtó hangosan nyomatják a zenét. Meglepően modern számok ezek, bár én a rockot jobban szeretem...

- Nem hiszem el. Szakítottak, pedig annyira tökéletesnek tűnt minden. Azt hittem, hogy mire szakítanak addigra már tiszta ránc leszek, és valami otthonba bámulom a tv-t egész nap.
- Hát csajszi, hajrá, itt a lehetőség. A Tomi szabad, de nem sokáig, mert jól néz ki, és sokan pályáznak rá. Szurkolok neked. Most megyek, mert mindjárt csöngetnek...

Nem. Nem szabad. Azonnal gyere be. Nem hallod? Most. -Kiabál. Persze még nem kelt fel, úgyhogy gyorsan megpróbálom kinyitni, akkor talán még kiosonhatok. Nem, mégsem. Ma sem volt szerencsém. Hallom, ahogy belebújik a papucsába, és csoszogva megindul kifelé. Na most jött el az ideje annak, hogy nagyon gyorsan visszaszaladjak a szobába. Próbál elkapni, de én vagyok a gyorsabb, és elbújok. Nem jön utánam, csak kiabál...