Egy jótevő

Csak álltam a kifagyott buszmegállóban a távolban kutya ugatott és nem tudtam hallok e még újra emberi hangot. Kiderengtem. Minden sivár volt sötét .. távolról a tó fényei villóztak. Kitettem a kezem. A hüvelyk ujjamat felfelé fordítottam és neki vágtam az útnak. Úgy 40km re lehettem az otthonomtól. Mi lesz velem?! Aztán autóneszt hallok a távolból. Elsuhan. Senki sem vesz fel? Aztán látom, hogy ott az a roma srác, aki szintén leszáll, talán nem kellett volna elfordítanom a fejem, mikor rámnézett. Talán, ha kedvesebb lennék.. de nem megy.. Utánaloholok. Megszólítom, de már érzem, nem segít rajtam.
- Nem tudok neked segíteni! - hangzott a válasz. - Mert nem is akarsz komám.. - gondoltam magamba. Aztán elmegy. Ott állok egyedül. A szavai a fülemben vannak. Visszhangzanak. Menj a kocsmába. Van ott egy telefon, a falu végén. Kocsmába mondom én? Mire ő hát.. -és hátat fordít. Segítőkészek manapság az emberek. Aztán elindulok. Mindenki elhúz mellettem. Nagy kocsi kiskocsi, bicikli, nagykamion kiskamion. Feladom. Nem tudom mi lesz. Megyek, és a lábam érzem már kővé dermedt, fázik. Január közepe van. Nem csoda. A fejemben a sofőr hangja hallatszik:
- Leszállítjuk a kis hölgyet. Na és persze az én előző mondataim: -Hagyjon engem a francba békén! Hát igen.. Mindenki dermedten rámnéz. Ha kedvesebb lennék.. Csak már addigra túl voltam egy 3 órás hosszú informatika vizsgán. Egyszercsak megáll egy autó. Lesötétített ablakok, fekete csillog, villog. Nem értek a kocsikhoz, de nem egy két filléres járgány. Megállok, visszanézek. Tényleg nekem ált meg? Vagy csak leállt valamiért és ott hagy? Most jön, vagy marad? -erre ő. - Megyek, megyek.
Egészen haza fele beszélgettünk már 3 unokája van. Egész kedves fickó. Lassan lemegy a kétségbeesés az arcomról. Felolvad a rajt egy mosoly akár egy páracsepp az autó üvegén. Most már minden rendben lesz. Valamit bekapcsol.. Micsoda berendezés.. Milyen műszerek ezek? Nézi a Barátok közt? - kérdi ő.
– Nézzem, nézzem - nézek rá én megszeppent arccal. -Anyuékkal is szoktuk nézni - teszem még hozzá.
Ismét mosoly ül ki az arcára.
- Meghálálhatom a kedvességét? -kérdem. Egy széles mosoly és egy enyhe legyintés. Látszik nincs rá szorulva. A hálámat úgysem tudnám kifejezni pénzben.
- Nagyon köszönöm - kiáltottam vissza, amikor kiszálltam.
- Mégegyszer mondom, nincs mit - válaszolja ő, egy enyhén monoton kevés hangsúllyal.
- Cicukám, hát megjöttél? - kérdi anya, amikor elémszalad. - Úgy éreztem valami baj van, nem tudom miért - mondja kicsit riadtan.
A szemébe nézek, megnyugszom, itt az én kis anyukám ez a kis mosolygós szemű. Várja a válaszom... -Anyu, nem is fogod elhinni mi történt...