Az elérhetetlen...

Sokszor gondolkoztam el azon, hogy mért van az, hogy a legelérhetetlenebb dolgok a legvonzóbbak.
Mért kell küzdeni valamiért, vagy valakiért??? Mért nem pottyannak a dolgok az ölünkbe minden erőfeszítés nélkül???
Talán, mert úgy nem lenne az élet érdekes. Az, ha valakit vagy valamit meg kell szereznünk izgalmas. És ugyebár az élet izgalmak nélkül nem sokat ér.

Ezen gondolkoztam kedd reggel is az osztályterembe a pad tetején ülve. Kiláttam a folyosóra és miközben a gondolataimba kalandoztam, néztem a diákok kavargó forgatagát. Mindenki sietett a saját osztály termébe. Ilyenkor volt a legforgalmasabb a második emelet folyosója. Szünetekbe is elég sok diák járkált kint, de mindig reggel volt tumultus. Már csak pár perc hiányzott a becsöngetéshez és épp készültem lekászálódni a padról, mikor megláttam őt. Ma is jól nézett ki, igaz bármit vesz fel bár hogy áll a haja nekem mindig tetszeni fog. Senki nem fogott meg ennyire, mint ő pedig még csak egyszer beszéltünk. Egy közös kirándulás alkalmával mellettem ült buszon és akkor egész jól elvoltunk. Azóta csak köszönünk, és néha bámuljuk egymást. Olyankor úgy szeretném tudni, hogy mi jár a fejébe, vajon mit gondolhat mikor azokkal a nagy barna szemeivel méreget??

Úgy szeretném tudni, de sajna nem születtem különleges képességekkel így valószínű sose fogom megtudni. Most is csak bámultam, mint akit megbabonáztak, benézett a nyitott ajtón elmosolyodott köszönt és ment tovább. Sokan kérdezték már, hogy miért nem járok vele, hisz helyes aranyos, vicces, jól néz ki meg van benne minden ami kell csak van itt egy apró kis hiba egy apró kis fekete folt a fehérbe ami lehetetlenné teszi, hogy mi ketten együtt. . . még pedig van barátnője.

Lesújtó hír tudom. Engem is letört mikor megláttam őket egyszer az utcán, akkor megfogadtam, hogy elfelejtem, de nem megy. Mintha ez parancs szóra menne. A szív erősebb az észnél, mindig ez van legalább is nálam.
Már jó ideje jár a barátnőjével, ezért nekem csak a remény maradt. Tudom, hogy gonosz dolog azt várni, hogy két ember szakítson, de hát mit tegyek.
A csöngő szakította félbe a gondolataim.
Leszálltam a padról elővettem a könyveim bejött a tanár és elkezdődött a földrajz óra.

Az idő repült eltelt egy hét. Hétfő reggel volt. Álmosan nézegettem a kémia füzetem. A tanár nagy feletetést ígért mára ezért most jobbnak láttam a füzetet mustrálni a folyosó helyett. Sikerült belemélyednem szublimáció fogalmába, mikor berobbant a terembe az egyik barátnőm, aki egy osztályba jár az én elérhetetlen "hercegemmel". Kihúzta az egyik széket leült, és lihegve kezdte mesélni a legfrissebb Pletykát.
-Nem fogod elhinni, amit most mondok neked. A Tomi meg a Barbi szakítottak.

Ez a hír teljesen kizökkentett a kémiából sőtt. . nem tudtam, hirtelen hogy örüljek vagy ne. Vegyes érzések dúltak a szívembe.
- Tessék??? Tényleg szakitottak?? Honnan tudod?? Tomi mondta?? Mi van, ha ez csak egy hülye pletyka???
- Nyugi ez tuti nem csak egy pletyka a sok közül. Az előbb jött be Tomi és úgy nézett ki, mint akit kifacsartak. Odamentem hozzá és megkérdeztem mi a baj. Ő pedig mondta, hogy szakítottak Szombaton Barbival. Ez már egy ideje lógott a levegőbe, mert Barbinak teljesen elvette az eszét valami táncos fiú, és szombaton voltak bulizni és kavart a sráccal, persze Tomi megtudta balhé volt és szakítottak.
- Nem hiszem el. Szakítottak, pedig annyira tökéletesnek tűnt minden. Azt hittem, hogy mire szakítanak addigra már tiszta ránc leszek, és valami otthonba bámulom a tv-t egész nap.
- Hát csajszi, hajrá, itt a lehetőség. A Tomi szabad, de nem sokáig, mert jól néz ki, és sokan pályáznak rá. Szurkolok neked. Most megyek, mert mindjárt csöngetnek.

Azzal a lány felpattant és kiviharzott a teremből. Én pedig ott maradtam és csak néztem a füzetet. Teljesen össze voltam zavarodva. Most mit csináljak. Tanácstalan voltam, nem tudtam, hogy közeledjek a fiú felé. És mi van ha nem is tetszek neki?? De akkor mért szokott nézni?? Most mi lesz?? Rengeteg kérdés és miért cikázott a fejembe, de nem válaszolt rájuk senki, nekem kell megtalálni a válaszokat.

Órák után lementem a biciklitárolókhoz a biciklimért.
Elővettem a kulcsom és megpróbáltam kinyitni a zárat, de nem nagyon ment mert bevolt ragadva. Már vagy 5 perce próbálkoztam kiszabadítani a biciklim sikertelenül, mikor egy árnyékot vettem észre magam előtt. Felemeltem a fejem és nem hittem a szememnek. Tomi állt ott előttem és mosolygott.
- Látom, nem nagyon boldogulsz a zárral. Segíthetek??
Zavartan néztem a srácot. Nagy nehezen sikerült kinyögnöm egy igent. Leguggolt mellém finoman kivette a kezemből a kulcsot kicsit bíbelődött a zárral és tessék a zár kinyílt.
- Köszi, nélküled nem tudom mit csináltam volna.
- Á semmiség. Velem is előszokott néha fordulni, hogy beszorul a zár.
- Hát igen. Mi újság veled??
- Nem sok. Szombaton szakítottunk a barátnőmmel és kicsit ki vagyok de nem vészes.
- Ó értem.

Hosszú csönd. Csak néztünk egymásra nem tudtam mit mondani és ő se nagyon, mikor megszólalt.
- Merre laksz??
- Lent a kertvárosba.
- Tényleg?? Én is arra fele lakom.
- Óóó nem is tudtam.
- Mit szólnál, ha együtt mennénk egy darabig??
- Örülnék neki.
- Rendben, várj kiveszem én is a bicajom és mehetünk.

Sétáltunk a fákkal szegélyezett úton, közben jóízűeket nevettünk. Úgy éreztem megérte várni, és talán nem is kellet, illetve kell annyira küzdenem. Most már bármi lehet. Barátság vagy szerelem, ki tudja. Erősnek és boldognak érzem magam. Nem is tudom valahol hallottam egy mondást: tudni kell valakit 5 perc alatt kiismerni, 10 perc alatt megismerni, és 15 perc alatt megszeretni, aztán vagy megszerzed vagy elfelejted. Azt hiszem velem az első fog történni... Sőt, már meg is történt!