Más szemszögből

Hajnalodik. Alig kelt még fel a nap, de kint már csicseregnek a madarak. Szokásosnak induló reggel. Egy nagy ásítással és egy hosszú, élvezetes nyújtózással kezdem, ahogy mindig is. Fordulok egyet. Barátom ott alszik mellettem. Nagyon jó barátok, szinte testvérek vagyunk és ráadásul még összezárva is élünk. Még nem kelek fel. Miért tenném? Lehangoló a rácsok látványa körülöttünk. Az a kis szűk hely, ahova estére bezárnak. Rémes, és még csak nem is akkor engednek ki, amikor felébredünk, hanem majd csak később. Egyszóval, egyelőre felesleges. Bár a száraz levegő miatt igencsak megszomjaztam, és ki is kellene mennem, úgyhogy mégis felkelek. Lemászom az ágyról, és először a WC-hez megyek -ezt talán inkább nem részletezem. Majd a bekészített vízből iszom egy kicsit. Már épp mennék vissza az ágyacskámba, mikor a szoba ajtaja -nem a rácsé- kinyílik, és belép Ő. Egy fiatal nő, aki ki szokott engedni és este visszazár. Nem tudnám megmondani, hogy szép-e. Kicsit molettebb, fekete haja van, és barna szeme. Gyakran mosolyog, de legalább annyiszor dühös is. Gyakran kapunk tőle egy-két pofont, ha valami olyat teszünk, amit szerinte nem kellene. Így persze hamar megtanultuk, hogy mit lehet, és mit nem. Megáll a rácsok előtt.
- Sziasztok. Látom, felébredtetek. Azaz majdnem –mosolyog, és kinyitja a rácsokat. Társamnak még beletelik egy kis időbe, míg felkel, én viszont kihasználom az alkalmat, és kimegyek.

Ő közben elmegy. Más dolga van, mint általában. Sosem foglalkozik velünk huzamosabb ideig, hacsak valami rosszat nem teszünk. Minden esetre én szokásomhoz híven körülnézek. Nem mintha egy éjszaka alatt bármi is nagyon megváltozna, de ki tudja. Átsétálok a másik szobába, és ott is körbejárok. A lány a számítógép előtt ül, és a billentyűzetet püföli. Az az igazság, hogy fogalmam sincs, miért -de nagyon élvezi. Hát akkor tegye. Inkább kimegyek az előszobába. Itt semmi érdekes nincs a barna linóleumon kívül, így hát a konyha felé veszem az irányt, ahonnan érdekes szagokat lehet érezni. Gondoltam, megnézem magamnak, mi van ott. Amint az ajtóhoz érek, hallom a hangját a szobából. Mérges.
- Nem. Nem szabad. Azonnal gyere be. Nem hallod? Most. -Kiabál. Persze még nem kelt fel, úgyhogy gyorsan megpróbálom kinyitni, akkor talán még kiosonhatok. Nem, mégsem. Ma sem volt szerencsém. Hallom, ahogy belebújik a papucsába, és csoszogva megindul kifelé. Na most jött el az ideje annak, hogy nagyon gyorsan visszaszaladjak a szobába. Próbál elkapni, de én vagyok a gyorsabb, és elbújok. Nem jön utánam, csak kiabál.
- Ne merd ezt még egyszer. Hallod? Nem és nem. -Egy darabig inkább még lapítok. Most nem akarok verést kapni. Közben felébredt a barátom is. Felkelés helyett inkább kiesik az ágyból. Nem meglepő. Olyan álomszuszék. Még játszani se nagyon lehet elhívni. Mindegy. Most végre nem egyedül vagyok. Óvatos lopózással mögé kerülök, és ráugrom. Indulhat a reggeli bemelegítő birkózás. Ugrálunk, rohangálunk, lökdössük és ütögetjük egymást. Néha van, hogy harapunk vagy karmolunk. Tudom, furcsán hangzik, de jó móka.

Lassan el is fáradunk, így hát jöhet a jól megérdemelt pihenés. Én persze először Hozzá megyek. A könnyebbség kedvéért hívjuk Őt Ébennek a haja miatt. Szóval, odamegyek Ébenhez, aki most az ágyon fekszik, és valami idióta műsort néz a televízióban. Rámeredek, hátha odaenged maga mellé. Mosolyogva segít föl. Elfekszem, és várom a szokásos simogatást és a fülmasszírozást. Ezeket annyira szeretem. Persze most is megkapom. Végig simít a fejemtől a derekamig, a hátamon keresztül. Aztán jön egy kis fülmasszázs, és már alszom is. Persze nem sokáig. Valamiért mindig felébreszt, és eltessékel onnan. Ilyenkor sétálgatok egy kicsit, majd megkeresem a barátomat, aki az ilyenkor kedvelt helyünkön pihen: egy nagy rakás szatyor között. Csatlakozom hozzá.

Amikor legközelebb felébredek, már a magasban lévő lámpából jön a fény. Közben hazaért Ében társa is. Egy magasabb szintén kicsit testes férfi. Szőkés, göndör haja van. Őt az egyszerűség kedvéért hívjuk Búzának. Nos tehát, Ében és Búza beszélgetnek. Rendszerint erre ébredek. Barátom persze még nem. Előbújok hát, és megnézem, mi történik. A férfi gitározik valamit, míg Ében morog, mint mindig, és megint TV-t néz. Most nem érdekel. Újra megszomjaztam, úgyhogy átmegyek a rácsos szobánkba, és az odatett vízből iszom egy keveset. Persze megint ki kell mennem, úgyhogy egyúttal ezt is elintézem. Amikor kijövök, valami felkelti a figyelmem. A kedvenc labdám. Nosza, játszom vele egy kicsit. Nem vagyok még annyira idős, hogy ne játszhassak labdával. Meg itt ezen, és a birkózáson, no meg pár más hasonló dolgon kívül nem igazán lehet mit csinálni.

Játszom már egy ideje, mikor a ricsajra a barátom is felkel. Lassan nyújtózva mászik elő a szatyrok közül. Búza odamegy hozzá, és megsimogatja a fejét. Érdekes módon valami furcsa hangon és furcsa dolgokat gügyög neki. Inkább le se írom, hogy mit. Rémes még hallgatni is. A barátom egy darabig ott marad, majd ő is odajön labdázni. De nekem jobb ötletem van. Indulhat az esti birkózás. Nevetve játszunk és kergetjük egymást a két szobában. Már épp kezdenénk nagyon jól érezni magunkat, mikor Ében ránk szól:
- Na, jól van fiúk. Késő van. Irány az ágy. - és elkezd terelgetni a kis rácsos szobánk felé. Szomorúan kullogunk be. Berakja az ennivalót, kapunk valami olajszerűséget is, majd elköszön.
- Jó éjt, srácok. -azzal lekapcsolja a villanyt. Egy darabig még állok a rács előtt, és bámulok. Annyira rossz itt bent, de nem tudunk mit tenni. Így hát inkább eszem és lefekszem aludni. Akárcsak a barátom.

Amikor lemegy a nap, a fiatal lány felveszi a két vadászgörényét, és berakja őket a ketrecbe. Ad nekik vitamin - olajat és egy kis csirkét enni.
- Jó éjt, srácok. -azzal becsukja a ketrecajtót, és kimegy a kisszobából, hogy a széthordott szatyrokat visszategye a helyére, és felsöpörje a széthordott almot és a lehullott szőrt. Majd Párjával együtt ők is nyugovóra térnek.