Carissima Fidelissima - egy barátság krónikája 9. (2011. április

Szerettem, mikor felhívtál,
vizsgára készülve,
örültem, hogy hallom hangodat,
s nem értettem bátorságodat,
hogy férjed jelenlétében beszélsz velem.

Szerettem szabdalni a tételeket Neked,
bár szemem már majdnem leragadt,
de lélekben előre ízleltem
örömödet.

Szerettem vizsgázni Veled,
közösen izgulni a kérdéseken,
s együtt örülni a sikeren.

Szeretem a kelenföldi füstös kocsmát,
hol olcsó az ital,
füstölni még szabad,
s kettesben lehetünk.

Szerettem a marcipánszíveket,
egy neked, egy nekem,
úton hazafelé egymásra gondolva,
ettük meg.

Fájt, ahogy nevettél
nagyheti szakállamon.

Szeretem a Húsvétra kapott
kinder-szörnyeket,
én idióta kék lény, háromszemű
(ha kettőt kikaparsz, egy még marad),
Te sárga, házsártos, házisárkány
- két szörny, egy pár,
összeillő.

Szerettem, hogy másoknak mutattad,
e két kis kinder-szörnyikét
mintegy vállalva:
a sors szerint is összetartozunk.
Szerettem a többiek megértő mosolyát.

Gyűlöltem a blúzodat,
gyönyörű voltál benne,
emléke fogva tart sok éjen,
álmatlan éjszakán a vágy
kajánul rám nevet.

Szerettem azt a pénteki
hármasban ebédet,
mikor azt mondta a harmadik,
bírom szeretetedet,
s erre válaszoltad:
`de nem vallanám be sosem`.

Mert nem mondod soha szóval,
de mondod mosollyal,
boldog nevetéssel,
ahogy rám nézel,
mikor reggel a kávét töltöm Neked.

Mindig együtt,
mindig külön.

Szerettem volna mindig,
tudom, nem érted félre,
ha valaki nem nevet ki,
ha valaki lenne az életemben,
aki játékrepülőt vesz nekem.
Tudod, azt a fémet,
azt a Fokker háromfedelűt,
amit mindig vágyakozva néztem,
de magamnak nem vennék sosem.

Szeretem,
hogy Te voltál Az,
aki titokban megvette nekem.

Azóta itt az asztalomon,
ha rossz a kedvem,
vagy magányos vagyok,
ráfújok,
s propellerét megpörgetem,
eszembe jutsz:
vidám és szép lesz a világ.

Olyan, mint Te vagy.