Carissima Fidelissima - egy barátság krónikája 7.

Szeretek sétálni Veled,
mindenfélét keresve,
semmit sem lelve,
bolondul hagyni futni az időt,
meseszép volt,
mesévé lesz.

Szeretem ahogy kócolja hajadat,
a márciusi szél
szeretem ahogy megmosolyítja
arcodat a nap.

Gyűlölöm a Feléd szálló,
keserű, féltékeny rágalmakat,
mint téli tarlón szálló fekete varjak,
halott lélekből halál-madarak.
Vesztett szerelmem
átok-bosszú nyilai szállnak Feléd.

Szeretem e fekete varjakat,
mert azt is mondják:
össze tartozunk,
titkát nem tudom, hogyan,
csak azt:
lelkemből Téged kimarni nem lehet.

Szeretem e féltékeny, fekete varjakat,
mert ahogy Neked elmondom e szavakat,
nevetsz, ahogy csak Te tudsz,
s minden varjúból
boldog kolibri lesz.

Szürke reggelen hívtál,
hogy késni fogsz,
s hozzátetted:
`problémás barátnőd van`
szürke volt a reggel,
csak három szó volt,
mégis, egész nap,
s azóta is mindig,
örül a szívem, ha erre gondolok.

Szerettem a reggelt,
amikor azt mondtad:
`ma fogtündér lettem`
s ebédidőben plüsscicát kerestünk,
számtalan üzletben
néztek bolondnak minket
(bár nekem egy ordító majom
tetszett igazán).

Szeretem titokban elkapni pillantásodat,
csodálatos szemeid,
néha dühösed, néha kedvesek,
de mélységükbe mindig beleszédülök.