Történetek

Eva felült és gyöngéden szájon csókolta a férfit. Az egy pillanatra meghökkent, aztán felszínre törtek az érzései. Magához ölelte az asszonyt és forrón megcsókolta. A haját simogatta. Evának először lelkiismeret furdalása volt, de aztán úgy gondolta, hogy úgy kell Adamnak, ezt megérdemli, hisz ismét eltűnt a szeme elől. Ali Hasszán most hanyatt fektette és gyöngéden felemelte a hosszú leplet, amiben most is volt. Elkezdte a mellét simogatni, majd a keze lejjebb csúszott...

Felnéztem, ott ültek, csalódottan egy felhőn és engem néztek. Én meg a tájat. Ameddig elláttam, csodálatos rét terült el. Semmi más nem volt látható csak a tiszta és makulátlan égbolt és a ringatózó zöld fű tengere. Meztelen talpamat nyaldosták a fűszálak, melye felkúsztak lábamon és körbeöleltek gyengéden. Én sétáltam tovább, mit sem törődve semmivel, csak a látványra koncentráltam...

Éhséggel merült álomba ismét.
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket...

Közben Muszuf megbeszélte a pilótával, hogy ő átmegy a másik faluba és megnézi, hogy mi a helyzet ezzel az Ali Hasszánnal. Majd mobiltelefonon tartják a kapcsolatot. Aztán mikor megjött a kocsi elbúcsúzott illően az öregtől, beült a kocsiba és elhajtott...

Ez a lány az egész életét maga irányította, olyan magabiztosnak tűnt, hogy azt bármelyik férfi elirigyelhette volna. Most mégis éreztem benne valami bizonytalanságot. Egy pillanatra megálltam és éreztem, hogy remeg alattam. Megsejtettem, hogy ez nem csak a szeretkezésünknek szól. Tartott valamitől. Elemeltem a fejem és az arcára néztem. Már csak egy fiatal lány volt, pont olyan, mint bármelyik...

De amikor megfordulok egész közel érzem a száját a számhoz, és érzem a forró leheletét, ami átjárja minden porcikámat. Mélyen a szemébe nézek. Ő viszonozza a tekintetem. Érzem, már teljesen hozzám bújt, és az ölelése egyre szorosabb. Szinte már fáj ez az ölelés, mikor hirtelen megcsókol, és eltűnik minden fájdalom, és minden ami csak körülöttünk létezik...

Már mindenkinek elege volt az egészből. Üldözni egy olyan csoportot, akik semmit sem csináltak. Tudták, hogy a két amerikait milyen körülmények között ítélték el. Aztán meg ez az akció elvonta őket a rendes munkájuktól...

A rózsaszín felleg viszont elkerülhetetlen, és manapság egyre több embert talál meg. Ez a rózsaszín felleg persze csak egy tünete a kóros szomorúságnak, vagy inkább kezdete. De ha ennek érzéseit sikerül leküzdeni, a kóros szomorúság már elkerülhető.
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...

Két évet töltött az apácák között az intézetben, de nem sikerült belőle apácát faragniuk. Susan elhatározta, mihelyt kikerül onnan, azonnal megváltoztatja nevét, eladja a házat - és belőle mindent - ahol eddig élt, és egy teljesen más államban fog életet kezdeni. Amiről eddig nem tudott az az volt, hogy anyja hagyott rá örökséget, amit csak 20 éves korában vehet fel, amihez apja nem tudott hozzá férni. Ez a pénz épp kapóra jött neki...

Reggel kiosztotta a térképeket a négy heikopteren elhelyezkedő embernek. Az ötödik gépre Abu Sahem saját maga ült fel, és egy embert pedig otthagytak a rádió mellett. A mentőautót elérve sugáralakban indultak el. Négy teherautó és egy személykocsi után indították el az akciócsoportokat, de hiába. Már tíz óra is elmúlt, amikor észrevették a táborhely maradványait...