Történetek

Hosszú ideje az erdő melletti réten ültek szótlanul. Nyár volt. Szeretem az éjszakát… Törte meg a csendet a lány. A fiú válasz helyett hanyatt dőlt. Kezeit a tarkója alá kulcsolta. Nézte a sötétedő tiszta égboltot. A lány rövid ideig várt valamiféle válaszra, majd követte a fiú példáját. Ő a felkelő holdról nem tudta levenni a szemét. Gyönyörű telehold lesz ma éjszaka. Már átkozta gyengeségét, amiért igent mondott a találkozóra. 10 éves volt mikor a Gesztenyebarna hajú nagyanyja egy életre...

Újabb gombok megnyomásával háromdimenziós formába öntöttem a csillagtérképet, majd szakszerűen ráközelített az egyik sekktorra. A képernyő közepétől nem messze a féregjárat tűnt fel, ettől pedig pár centire csupán a Voyager és a másik három hajó kicsinyített képe. Mind a négy objektum sárga szögletes zárójelhez hasonló jelképben volt elhelyezve. A zárójelek bal oldalán pedig általános adatok futottak...

Feszült két nap következett. Mindenki izgulva várta már a megérkezést. Sokan össze is csomagolták holmijukat. De persze mindig vannak pesszimisták is. Igaz a Voyageren csak néhány akadtak. Ők igyekeztek élni meg szokott életüket, figyelmet alig vagy egyáltalán nem fordítva a társaik felhőtlen optimizmusára...

Unalmas tinimagazinokat olvasgattam és a hörcsögömet (Luet) bámultam. Meglepetésemre, Anya betoppant az ajtón. Arca szikrázott a boldogságtól (költőien kifejezve magam).
- Mi van veled Anya, hogy ilyen hamar hazajöttél? És minek örülsz ennyire?
- Elintéztem izéé.......felvettek a New York-i Gimnáziumba, örülsz kicsim?
Leesett az állam és teljesen elsápadtam...

Hirtelen megmozdult a föld. A levelek szétrepültek és a lány egy hálóban találta magát és amint észbe kapott a háló már össze is zárult a feje fölött és fél méter magasan lógott a levegőben. Egyenes fekete haja lobogott, ahogy fickándozott, hogy kijuthasson. Izmos testét megfeszítette, de nem használt semmit. Zöld szemi a félelemtől elhalványodtak. Szája remegett...

Végül összesen jó húsz ember ment át a Klingon hajó fedélzetére. Szemmel láthatóan egyikük sem járt még ilyen hajón. Erre persze Konmel tábornok is számított, így az érkezőket négy tiszt várta, akik aztán két elé osztották az embereket. Turistákra és dolgozókra. Így végül is két-két tiszt kísérte a csapatokat. Később aztán Konmel tábornok… talán éppen a bizalom erősítése képen visszahívta a kísérő tiszteket. Persze meghagyta a vendégeknek, hogy csak a kijelölt területekre léphetnek......

Valóban nem volt nagy a probléma. A krionok földön kívüliek voltak, egyike a kevés értelmes fajnak, akikkel összefutottunk, de rossz szándékúak. Az emberiség fejlettebb technológiája, és jóval nagyobb szaporulata mindig is kordában tartotta őket – de egyedileg időről-időre elkövettek bűncselekményeket. A hajójuk is jóval alulmaradt a csapat első osztályú kutatóhajójánál, mindössze annyit kellett tennie a pilótának, hogy emeli a sebességet...

A hangulat tökéletes volt egy szuper nyaraláshoz. Szikrázó napsütés, egyenletesen hullámzó víz, vidám emberek, ezen belül klassz srácok. Letettük a gyékényeket. Mielőtt becsobbantunk volna a hűsítő habokba, egy kicsit süttettük magunkat a napon. Nagyon jó érzés volt. Közben kémleltük a már említett klassz srácokat. Kata észrevett egy magas, tökéletes alkatú, szőkésbarna hajú, zöldszemű férfit...

- Ugyan, ugyan tábornok! Ön túlságosan is elhamarkodott. Elfelejtette azt az apró tényt, hogy mind a romulán mind a klingon hajók el vannak látva álcázó pajzsokkal. A hajónk álcázópajzsa egy véletlen meghibásodás miatt már jóval előtte aktivizálódott. És mivel a vezérlőrendszere tönkrement a legénység nem tudta lekapcsolni azt.
- Véletlenül mi! – jegyezte meg Ke’Bokk parancsnok inkább csak magának, mint sem a jelen lévőknek...