A Sárkány torkában 4. 22. rész

Hetesre újra rátört a megmagyarázhatatlan szorongás, mely most már páni félelemmel és hideg rettegéssel párosult.
- Mennyetek el innen! Minél messzebbre! Messzebbre! El a ködből! Az a gonosz forrása! A gonosz…! – hangot a nő most nem a fejében, hanem maga körül hallotta. Olyan érzése volt, mintha a hang maga lett volna a körülötte lévő mindenség. Csak a hang lenne valóság, minden más egyszerű illúzió!
- Mi vagy te? – tette fel a kérdést szinte ösztönösen. A nő hangja furcsán csengett, mintha távolról nagyon távolról jött volna. Torz volt és zavaros. Ebben a pillanatban újra vakító fehérség ölelte körül, kiszakítva Hetest az „álomvilágból”.
- Azt… sajnos csak ő tudhatja! – felelte Tom együtt érzően. Alig, hogy elhangzott ez a mondat a nő szemhéjai megrebbentek, majd lassan kinyíltak. Hetes hirtelen nem tudta hol is van. Már abban sem lehetett biztos, hogy ez valóság, vagy csak egy újabb hallucináció. Ám amint meglátta a körülötte csoportosuló embereket, és felfogta, hogy Chakotay parancsnok karjaiban hever, azonnal ráébredt, hogy ez nem álom. Kényelmetlenül érezte magát helyzete kiszolgáltatott helyzete miatt. Hasogató fejfájásáról már nem is beszélve.
- Hetes! Jól van? – kérdezte immáron másodszor Chakotay ám ezúttal választ is kapott.
- Természetesen. – felelte kicsit zavartan, majd Tom segítségével „kiragadta” magát a parancsnok ölelő karjaiból, és talpra állt. Zavara furcsa mód ezzel csak erősödött.
- Tudja, hogy ránk ilyezett! – mondta B’Elanna tetettet szemrehányással a hangjában. – Még egyszer ilyet nem merjen csinálni.
- Majd… igyekezni fogok. – felelte bizonytalanul. Fejfájása lassan kezdett alább hagyni.
- Még is mi történt önnel? – kérdezte Tuvok egyik szemöldökét kérdően felhúzva. A nő már várta ezt a kérdést.

Elhatározta magában nem, mondja el a teljes igazságot. Ám furcsa mód ezen ő volt a legjobban megdöbbenve. Tudta, hogy be kellene számolnia az esetről, de valami belső késztetés nem engedte. Egy késztetés, mely bár tudatalattija legmélyéről eredt, még sem volt igazán az övé. Mintha egy külső erő kényszeríttette volna rá.
- Nem tudom pontosan. Mióta… mióta megláttam ezt a folyosót, a holttesteket, azóta folyamatosan gyülemlett bennem valami rossz, kellemetlen érzés. Bár gyűlölnöm kellene a Kollektívát, én még is bánatot és sajnálatot érzek ezek az emberek iránt. Mindegyikük önálló, szabad életet élhetett volna. De a végzet másként határozott. Bűntudatot érzek, szinte azóta, hogy leváltam a Kollektíváról. – nő hangja megcsuklott. – Mindig arra a milliónyi ártatlan emberre gondolok, akik talán éppen általam váltak rabbá. A Kollektíva bábjává! Elszakadtak családjuktól, barátaiktól, az otthonuktól. És mióta megérkeztünk ide, ez az érzés egyre csak erősödött bennem.
- Szóval azt mondja, hogy a látottak csak a katalizátor szerepét töltötték be? – kérdezte Tuvok alig érezhető gyanakvással a hangjában. Hetes azonban kiérezte ezeket a halvány rezgéseket. Gondolatban felkészült Tuvok várható kérdéseire.
- Igen… azt hiszem. – felelte elhaló hangon.
- Szóval pusztán a véletlen műve, hogy pont most és pont itt ájult el?
- Nem! – felelte határozottan. – Találtam… találtam ott valamit, ami az eddigieknél is felkavaróbb volt!
- Megvizsgáltam a trikordere adattárát. Az nem rögzített semmi különöset.

- Tuvok! – förmedt rá a parancsnok. – Nem látja, hogy mennyire felkavarták az események?! Miért kell ilyen kegyetlenül faggatnia?
- Én pusztán e rejtélyes események sorozatára szeretnék választ lelni. - felelte amaz.
- Mint mi mindannyian. Ám mindennek van határa Tuvok. Adjon neki néhány percet, hagy szedje össze magát. Majd aztán válaszol a kérdéseire.
- Semmi baj parancsnok. – intette le a kicsit túlbuzgó férfit. Majd kivárt néhány pillanatig, hogy aztán újult erővel megadja a választ Tuvok még mindig a levegőben lógó kimondatlan kérdésére. – Tudom, hogy a trikorder semmit sem rögzített. Amit láttam azt szemmel, láttam. Nem volt időm megvizsgálni. De nincs is rá szükség. – mondta az igazságnak megfelelően, majd pár óvatos lépéssel a lyuk mellett termett.
- Ezt meg, hogy értette? – kérdezte Tom B’Elannához fordulva. Szeretett felesége egy szimpla vállrándítással válaszolt, majd lassan a már jól ismert lyukhoz sétáltak.

Hetesnek láthatóan össze kellett szednie magát, hogy képes legyen még egyszer szembe nézni félelme tárgyával. Vett egy hosszú mély levegőt, majd alkarjára csatolt lámpájával bevilágított a lyukba. Az eddig is tisztán látszott, hogy a nyílás a szomszédos folyosóra nyílik. A halvány fényben egy újabb holttest körvonalait lehetett kivenni.
- Ez? – kérdezte Mr. Paris érdeklődve miközben fejével a hullára bökött.
- Ez. – válaszolta a nő alig érezhető remegéssel a hangjában. Lámpája fénye végigszáguldott a lelógó vezetékeken, elhajlott fémdarabokon és egyéb már meghatározhatatlan eredetű alkatrészen, és törmelékkupacon, majd hirtelen megállapodott egy elgörbült, de láthatóan borotvaéles fémlemezen. Az érdekes nem a lemez volt, hanem a rajta díszelgő valaha olajszerűen folyó sárgás massza.
- Ez az, amire gondolok? – kérdezte remegő hangon B’Elanna.
- Ugye nem? – hallatszott az egyik biztonsági tiszt félelemtől remegő hangja. Társa rövid habozás után válaszolt.
- Ha az… akkor isten legyen irgalmas hozzánk!
- A válasz sajnos… igen!

Tuvok újra csak előhúzta trikorderét, majd lassan belépett a nyílásba és közelebbről is megvizsgálta a masszát. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy mit lát, de a biztonság és a flotta előírásainak megfelelően mégis megvizsgálta azt.
- Határozottan szerves anyag. DNS, citoplazma, és rendkívül bonyolult fehérjék összesége. Emellett tartalmaz számos más igen bonyolult vegyületet, melyet nem tudok kielemezni.
- Mondjuk ki nyíltan…
-… vér! – fejezte be Chakotay parancsnok Paris hadnagy mondatát. – A 8472-es faj vére. – Chakotay ezt a négy „elátkozott számot” érezhetően ki hangsúlyozva ejtette ki! Mindenki jól értette. Nagyon is jól. Most már mindenki biztos volt benne. Ez itt a sárkány barlangja. A kérdés már csak az volt itthon van e még?
- Azonnal jelentenünk kell a kapitánynak! – szólalt meg Wilkinson hadnagy.

Tuvok megérintette komjelvényét mely, azonban tompán fémesen koppant a megszokott csippanás helyett.
- Tuvok a Voyagernek. – válasz nem jött. A vulcani még egyszer próbálkozott, de az eredmény nem változott. Chakotay parancsnok és B’Elanna is megpróbálta. Mondanom sem kell mi lett az eredmény. Paris hadnagy is komjelvényére ütött, azonban ő nem a hajóval próbált meg kapcsolatot teremteni.
- Paris Hetesnek. – Tom nem cáfolta meg önmagát. Hangja olyan reménytelenül, olyan pesszimistán csengett, mintha éppen ebben a szent pillanatban peregné szét talpa alatt a hajó, miközben Tuvok kijelenti: van még esélyünk a túlélésre! Ekkor azonban viszont halotta saját hangját, mely a nő kommunikátorából köszönt vissza. Pillanatok alatt reményteljes tekintetek siklottak a két résztvevőre.
- Legalább egymással tudunk kommunikálni. – jegyezte meg boldogan Chakotay, ám hangja pillanatok alatt ismét elkomorult. – A Voyager komrendszerének viszont teljesen vége. Nem tudunk kapcsolatot teremteni velük. Így vissza kell fordulnunk, és ki kell találnunk valamit.
- Nem elfogadható alternatíva parancsnok! – szólalt meg Hetes újult erővel. – Mire kitalálunk valamit az napokba is, telhet. Most pedig az idő a legfontosabb. Nem pocsékolhatunk el egyetlen percet sem addig, amíg nem tudjuk pontosan, mivel is állunk szemben. Ha most visszamegyünk a hajóra anélkül, hogy tudnánk, mire számíthatunk itt tartózkodásunk alatt, az nagy felelőtlenség lenne. Ezt be kell látnia parancsnok. Ha esetleg megtámadnak minket nem, tudunk hatékonyan védekezni mindaddig, amíg az nem ismerjük az ellenséget és a harcteret. A borg lépéselőnyben van velünk szemben. Nekünk be kell hozni a lemaradásunkat. Hogy a 8472-esről és a Voyagert fogva tartó csillapítómezőről már ne is beszéljek. A klingonok és a romulánok jó szövetségesek lennének. De ehhez meg kell találnunk őket! Érzékelők segítsége nélkül pedig nem fog menni.
- Itt minden mindennel összefügg. Igazat kell, hogy adjak Hetesnek. – ált mellé Tuvok.
- Hát rendben! – felelte sóhajtva. – De a hajót akkor is tájékoztatnunk kell az eddigi fejleményekről. Egy szóval…

- Én önként jelentkezem parancsnok! – vágott Chakotay szavába Wilkinson hadnagy. Tuvok érdeklődve, de egyben rosszallóan húzta fel egyik szemöldökét, miközben tekintete a fiatal hadnagy arcára siklott. A férfinak nem kellett túlságosan megerőltetnie magát, hogy felfedezze a szemekben tükröződé félelmet. Ám még valami mást is látott. Szívből jövő elszántságot. Tuvok jól ismerte már ezt a tekintetet. Tudta, ha Josh Wilkinson a fejébe vesz valamit, akkor azt bármi áron igyekszik véghez vinni. A hadnagy lobbanékony volt és talán éppen emiatt tettei sokszor logikátlannak, meggondolatlannak bizonyultak. Ám néhány alkalomtól eltekintve mindig jó sült ki a Josh elképzeléseiből. Épp ennek köszönhetően javasolta Tuvok – egy évvel ezelőtt - hadnagyi rangra való felterjesztését. Mióta Wilkinson Tuvok alatt szolgált nem tudtak dűlőre jutni egymással. Talán épp, azért mert szöges ellentétei voltak egymásnak. Egy hideg logikával, megáldott száz évnél is idősebb érzelmektől mentes vulcani, szemben egy meggondolatlan érzelmes fiatal fiúval. Akár a tűz és a víz. Wilkinson úgy gondolta, hogy Tuvok gátolja őt kibontakozásában, és amíg a vulcani alatt szolgál, meg kell elégednie a zászlósi ranggal. Pedig ő többre vágyott. Jóval többre! A hadnagyi kinevezését is csak a szerencsének köszönte.
Pedig ha Tuvok nem szól néhány szót az érdekében talán még mindig zászlós, lenne.

Chakotay komolyan fontolóra vette a hadnagy kijelentését. Pedig azonnal el kellett volna, utasítsa. A Csillagflotta szabályzata ugyanis világosan megköveteli, hogy ellenséges környezetben vagy éppen felderítő úton legalább két embernek kell lennie. És egy Borg hajónál ellenségesebb környezet nem sok van.
- Ismeri a szabályzatot Mr. Wilkinson. Egyedül nem engedhetem el. Önnel megy DeWeese zászlós.
- Már elnézést parancsnok, de ellenséges környezetben ajánlott egy biztonsági egység, mely minimum két főt számlál. Tuvok parancsnokhelyettes és Mr. DeWeese tökéletesen megfelel erre a célra. És a többieket sem nélkülözheti parancsnok. Mindegyikük szaktudására szükség lehet. Nekem viszont egy feladatom lenne. Fézertűzbe borítani az ellenséget. Erre viszont bármelyikük képes! Így az én itt létem nem feltétlenül indokolt.
Chakotay már-már elutasította volna, amikor Tuvok hirtelen megszólalt Wilkinson legnagyobb megdöbbenésére.
- Engedje el parancsnok. Mr. Wilkinson kiváló tiszt! Én tökéletesen megbízom a képességeiben, és ha rajtam állna a döntés joga én igent, mondanék. – szólalt meg a vulcani. Mind Mr. Wilkinsont, mind Chakotayt meglepte ez a váratlan fordulat. A hadnagy nem tudta mire vélni feletesse tettét. Hiszen immáron öt éve, ismeri Tuvokot, akinek eleddig szinte egyetlen komolyabb elgondolásában sem támogatta. Öt éve tört ki köztük a háború, mely még mindig tart. És most egy veszélyes küldetés közepette az ő oldalára áll, nyíltan szembenézve Mr. Chakotayval.

Ekkor ötlött fel benne a gondolta mi van, ha Tuvok úgy véli, hogy úgy is elbukik. Ha ez történne, akkor végre ő győzne. Bebizonyítaná mindenkinek, hogy semmit nem ér. Nem! Nem engedhet meg magának egy ilyen csúfos vereséget. Már csak azért is végig fogja vinni.
- Mr. Tuvok döntésen koránt sem logikus. – szólalt meg váratlanul Hetes. – Bárkit egyedül elengedni egy borg hajón nagy felelőtlenség. Ezt mindannyiuknak be kell látnia.
- Ez igaz. Egy szokványos esetben nem is tenném. De azt hiszem azt mindannyiuknak el, kell ismerni, hogy ez koránt sem egy hagyományos eset.
- Ebben igaza van. – felelte a nő megadóan.
- Ráadásul a hajó alig félórányi járásra van. – monda végül ellentmondást nem tűrő hangon. – Ha felkészült akkor sok sikert!

Josh biccentett, majd kezébe kapta fézerpuskáját, búcsút intve társainak elindult. Ebben a pillanatban Tuvokot valami furcsa érzés öntötte el. Valamiért úgy érezte, a hadnagy búcsúja végleges. Most látjuk őt utoljára. Siklott át a gondolta a parancsnokhelyettes agyán. A vulcani gyorsan kiverte a fejéből ezeket a gondolatokat, és inkább a feladatára koncentrált. Ahogy ő, úgy senki más sem tudta, hogy mennyire igazak voltak sejtései.
- Szóval a 8472-es faj a ludas! – törte meg Tom a rövid csendet.
- A jelek arra utalnak. – felelte Mr. Chakotay.
- Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a lehetőséget sem, hogy maradta hajó fedélzetén egy 8472-es, mely potenciális veszélyforrást jelenthet.
- Ugyan Tuvok! Négyszáz év telt el a háborújuk óta! - szólt közbe Tom meggondolatlanul. – Ha egy is volt a hajó fedélzetén, az már valószínűleg halott.
- Ez hibás, és meggondolatlan feltételezés volt Mr. Paris! Mindnyájan jól tudjuk, hogy a 8472-es rendkívül alkalmazkodó, szívós faj. Koránt sem tudunk eleget róluk ahhoz, hogy ilyen feltételezésekbe bocsátkozzunk. Ne feledje ez a faj a legembertelenebb körülmények közt is képes életben maradni. Nem kizárt, hogy még mindig itt van a hajó fedélzetén, bosszúra éhezve. Minden kétséget kizáróan a békekötésünk híre sem jutott, juthatott el hozzá. Ha összetalálkozunk vele, valószínűleg gondolkodás nélkül támadni fog. – fejezte be Tuvok mondandóját.

- Velük. – szólalt meg hirtelen Hetes. Egy pillanat alatt kérdő tekintetek kereszttüzében találta magát. – A pontos kifejezés „velük”. – mondta nem valami bizalom gerjesztően. – azt hiszem eddig még nem, mondtam, hogy a 8472-es nem minden esetben támadott egyedül. A nagyobb flották esetében – mint amilyen ez is volt – többen rontottak be egy-egy hajóra. Akár hárman négyen is. Legelősnek elfoglalták a vezérkockát, majd módszeresen kiiktatták az energiaellátást. A többi hajót pedig megsemmisítették. Ha feltételezzük, hogy ez a vezérhajó és egyetlen idegen sem tudott elmenekülni akkor legalább hárman tarózkodnak a fedélzeten. – tartott egy rövid hatásszünetet, majd folytatta. - Feltéve, ha még élnek. De mint azt Tuvok parancsnokhelyettes is mondta ez a faj rendkívül szívós, ellenálló, találékony. A saját univerzumuk evolúciós csúcsát képviselik. – a nő kimondott minden olyat, amire mindenki más igyekezet nem gondolni, hisz amúgy is tökéletesen tisztában voltak helyzetük kilátástalanságával.

- Azt hiszem jobb, ha nem is kérdezem, hogy miért nem mondta eddig. – szólalt meg Tom cinikusan.
- Semmi értelme ezen rágódnia Mr. Paris. – szólalt meg Mr. Chakotay. – Hisz’ úgy sem tehetünk sok mindent. Pusztán egy valamit. Bízunk a jó szerencsénkben mely immáron már hat hosszú éve, kísér minket.
- Nem hiszek a szerencsében! – válaszolta a hadnagy. – Ám ez egyszer talán kivételt tehetek.