Történetek

zzott körülöttünk a levegő. Hirtelen megfeledkeztem arról, hogy esetleg csalódás érhet, a pillanatnyi örömnek éltem akkor és nem volt megállás a hálószobáig. Gyengéden csókolt meg először, aztán egyre inkább éreztem, hogy itt már észnek nincs helye a vágy hajtott mindkettőnket. El sem hittem, hogy vele vagyok, hogy engem csókol, engem ölel...

És ekkor meghallott valamit. Furcsa hang volt, s úgy tűnt, több irányból érkezik egyszerre. Mélyről jövő. Mélyről jövő, morgó hangok keveredtek a hirtelen feltámadt szél zúgásával. Az erdő fái recsegve-ropogva hajladoztak, és a sötétben halovány, egymáshoz párosával közel eső fénypontok villantak fel. És ezek a pontok mintha közeledtek volna.
És nemcsak azok. A hangok is.
Tom felpattant, és tántorogva elindult az erdő széle felé.
- Ki a fene van ott? Ki a…

Tom olyan erővel markolta meg a kormánykereket, hogy ujjain teljesen kifehéredtek az izületek görcsös szorongatástól. Alig tudta megtartani uralmát a jármű felett. Bernie észrevette, hogy verejtékcseppek gyöngyöznek társa homlokán, s a férfi arca teljesen hamuszürkévé vált. Magában azt fontolgatta, érdeklődjön-e az állapota felől. Kinyitotta a száját, majd becsukta. Valami rejtélyes ösztön – talán a létfenntartás ösztöne – azt súgta neki, ez most semmi esetre sem volna tanácsos...

- Ne, kérlek. Már csak kevés időm van. - mondta és közben hatalmasakat lélegzett. Minden egyes levegővétel óriási fájdalommal járt számára. A férfi továbbra is kétségbeesett arccal nézett a lányra. Tett még egy próbát.
- Ne tedd. Nincs rá idő. - az arca közben egyre homályosabb lett. Kezdte elveszteni eszméletét. - Minden, amit el akarok mondani az, hogy nem félek és hogy szeretlek...

Mac egy ismerős hangra lett figyelmes. Sona szólt hozzá. Micsoda tébolyult csapda, őrült játék ez? Majd ismét a nevén szólította. Mindenhonnan hallatszott. Egy pókszerű lény mászott elő a hajó takarásából. Undorító lábai megnyúlt és elvékonyodott emberi végtagokra emlékeztették őt, mindenhol nyálkás bőrfoszlányok voltak hozzátapadva, és feje megsárgulva lógott ki pók-testéből. Szemei üresek, feketén sokat sejtetők voltak...

Emberek közeledtek, meglehetősen gyorsan a főépület irányából. Hangman eltűnt a raktár mögött.
- Ááá! - üvöltött fel Starrs a fájdalomtól. Az egyik lábát csak súrolta a golyó, a jobb vállát viszont el is találta egy. Támadójuk már nem volt előttük, az ő fejében pedig gőzmozdony zakatolt. Hideg volt. Hátra kapta fejét, mögötte pár méterre feküdt Stephenson.
- Stephenson! Stephenson. – szólongatta, de az nem mozdult, nem jajdúlt, még csak levegőt sem vett. Több golyót kapott,...

A többi ember reakciója is viszonylag gyors volt. Nem tudták, hogy ő is egy dolog, vagy csak a düh hajtja, de nem is vártak, hogy ezt megtudják, míg MacREADY és Childs megpróbálta lerángatni róla, Starrs közelebb ment, és a srác fejéhez fogta a pisztolyát. Rycko a csőbe meredt Arcizmai önkéntelenül is remegtek. Elengedte Lest nyakát, aki levegőért kapkodva a földre borult. Rycko feltett kezekkel elhátrált Lest-től...

Merthodon, miután leállította a masinát, szintén kiszállt, és Stephenson-nak kiabált, hogy jöjjön segíteni. Childs és Starrs ezalatt üdvözletül kezet fogott, de a tiszten átfutott a hideg, amikor megérintette a férfit. Szemében látott valami sötétet. Talán kihaltságot, nem tudta eldönteni, de olyan rövid idő alatt zajlott az egész...

Reggel lett. Jim a hajnali nap betűző fényére ébredt, lassacskán feleszmélt. Érezte, ma valami nagydolog kezdődik el, valahogy benne volt a levegőben. Lágyan arrébb tette felesége ölelő karját, nyújtózkodott egyet és körülnézve a távolban megpillantotta a vörösen izzó képernyőt. Hirtelen felpattant és átrohant a folyosón egyből rávetve magát a billentyűzetre, két gyors gombnyomás, Jim blokkolt, leesett a székébe, az előtte lebegő képernyőn egy szó és pár szám villogott...

A Másik táborhelyen, a régen volt 31-es küldöttségen valami iszonyú keringett még mindig a levegőben. Valami, ami belekötött a hóba, csak épp látni nem lehetett. De érezni, azt igen. Az éjszaka egy olyan helyen senkinek nem vágyálma. Főleg nem nekik, akik ott ragadtak egy nap, és csak a másik nap mehetnek el onnan. Az egyetlen viskóban voltak, ami épen maradt, külön a főépülettől. Részben a holttestek látványa, részben az amúgy is csatatérnek nyilvánított főépület, részben pedig azok alapján,...