Történetek

- Akkor… Azt akarod mondani… - Frozen felpattant a székből. – Hogy … nem vagyok ember, ne is legyen magánéletem…
- Ez nem magánélet! Amit te csinálsz, az egy mocskos dolog! Mindenkit elcsábítasz, majd eldobsz!
- Ehhez semmi közöd! – a fiú is kezdett felindult lenni, kékes-fehér arca kezdett pirosodni.
- De van! Segítettem Melindának megteremteni a tökéletes embert, vagyis téged! Félig meddig tőlem származol! Melinda azt mondta tökéletes leszel, de én nem ezt a tökéletességet...

Fájdalma elviselhetetlen volt, de fogait összeszorítva tűrte a kínokat és azon gondolkozott, most mit tegyen. Hason csúszva próbált távolabb jutni a motortól, hisz az a lény biztos ott keresné először. Nem jutott túl messze, mert orrát megcsapta a farkasember bűze, de mire hátra nézett volna, hátára egy láb nehezedett és belenyomta arcát és egész testét a hóba. Nem tudott védekezni, energiája percről percre csökkent, ám hírtelen a fájdalma a tető pontjára érkezett...

Nagyon fáj…! Szükségem van rá! Kell nekem, és meg is fogom szerezni! Itt akarom hagyni ezt az átkozott helyet! Az ablakok rácsosak, az ajtókat este mindig zárják. Még a kertbe is csak kísérettel mehetünk ki. Komolyan, mint egy elmegyógyintézet. Nem engedik, hogy zenét hallgassak. Pedig mennyire szükségem lenne rá… és Danre is...

-“Anya, nem kellett volna már feljönnie? – kérdezte Ramóna kissé aggódva.
-“De igen kicsim, - ölelte hirtelen magához Ágnes a lányt, mintha csak azzal az érzékeny női hatodik érzékével megérezte volna, hogy nagy a baj.
János eközben kezdte nagyon szörnyen érezni magát, testének minden sejtje levegőért kiáltott, s tudta, ha nem jut hozzá, belehalhat. Egyre csak süllyedt a dermesztő hideg vízben, tüdeje mintha csak szét akarna robbanni, már képtelen volt bármit is tenni...

Eközben minden tekintet a fiúra szegeződött, tudta, egyedül maradt több ezer rajongóval, akik bármikor felugorhatnak a színpadra, vagy összeverekedhetnek.
De valahogyan még sem félt, élvezte a tekinteteket, szinte simogatták őt.
- Milyen furcsa… Két órával ezelőtt még kapartam a falat, mert ki kell állnom ide… - vallotta be. Ismét mosoly, néha még kuncogás is felhangzott. – Most viszont jó itt… Tehát… Csak annyi hogy kiszállok a G.O.D - ból…

- Állítólag valamilyen állat kószál szabadon. A Norbit is valami állat támadta meg úgy halottam.
- Sanyit is állítólag. - mondta szomorúan visszaemlékezve.
- Nem tudom. Nem hinném, hogy egy őrült lenne a faluban, pont itt? Szerintem valami vadkutya lehet az, sokkal jobban eltudom, képzelni. Annyi bazi nagy dög van ebben a faluban, egyáltalán nem lepne meg, hogy az egyik megveszett volna és elszabadult...

Egy őszi nap, mikor Tündi hazasietett az iskolából, nem találta Barcit, nem várta senki sem.
Arra gondolt, talán a szülei megint kikötötték a kis rétre legelni - néhányszor megtették - Barcit, sietős léptekkel szaporázott a rét felé.
Ott azonban egy szerencsétlenül földbevert karón kívül mást nem talált. Megszállta a lányt valami balsejtelem, mely szorongatni kezdte kicsi szívét, aggódva indult a ház felé...

- Nem lépek fel veled… - mondta.
- Hogy? – a többiek a két emberre néztek, forgatták a fejüket, Soulness erre mit lép, mire ő hirtelen megrántotta a vállát.
- Akkor majd énekelek ÉN! – hagyta a többiekre, és megfordult.
- Hogy van bátorságod!? – Friol neki akart menni a fiúnak, de a többiek lefogták.
Soulness megfordult.
- Csak is az együttesért, a G.O.D érdekében most először, és utoljára! – sziszegte egyenesen Friol képébe, majd megfordult, és eltűnt...

23 éves voltam akkor, legjobb barátom 20. Minden buliban benne voltunk, igazi, gyerekkori barátok voltunk. Olyan barátságot kötöttünk, ami egy életre szól. Ezt hittük. Egyszer egy buliban megkínált engem egy gyerek egy cigivel. Tudtam, hogy nem akármilyen cigaretta az; hajtott a vágy, a kíváncsiság és a vérem, hogy kipróbáljam. Dani, a barátom is velem tartott, mint mindig. Rá egy évre már ezzel keltem, ezzel feküdtem...

A állattartók tudják, hogy egy macskát naponta kétszer kell etetni. Na a mi macskánk naponta legalább ötször evett. Mikor a munka után hazajöttem már az előszoba ajtóban várt. Ahogy beléptem a lábamat támadva harapdálva a konyha felé terelt . Le se vetkőztem, nyitottam a frizsider ajtót, addig ő izzó sárga szemeit rám meresztve türelmetlenül nézett. A tálját gyorsan teletöltöttem, majd félrelökött onnan és gyors iramban megevett a tálból három falatot és mint aki jól végezte dolgát besétált...