Mindenki ott volt. A barátok, a régi és új családtagok, mindenki. Elöl az Apa, az Anya és a két fiatalabb fiú.
És Ő is ott volt. Mozdulatlanul, csendesen, sötétbe zárva. Az örök sötétségbe. A közeli gesztenyefáról egy megsárgult levél szállingózva ereszkedett le a szél nélküli csendben, s megpihent a koporsón. Leengedték. A föld dobogása bántóan törte meg a halál csöndjét. Valahonnan egy holló károgott fel, s a gyülekezetből halk zokogás hallatszott.
A lány nem ment oda. Ő nem mehetett oda. Egy távolabbi ős-öreg fának támaszkodva várt. Szemét a semmibe mélyesztve állt hosszú fekete kabátjában, kezében egyetlen szál vörös rózsa lógott. Arcán nem tükröződtek érzései. Szőke tincsei rakoncátlanul hullottak a vállára, takarva ezzel a lány arcát.
A temetésnek vége lett, s a gyászolók elindultak a kijárat felé, otthagyták a sírt és a lányt. Legutoljára az Apa, és az idősebbik fiú indult el. A közelben nem maradt más, csak a lány, és körülötte a néma temető.
Ekkor, mint aki álmából ébredt, megmozdult a lány. Fejét lehajtva, a sárga levelekben gázolva odament a sírhoz. Felemelte a fejét, s ránézett a keresztben elhelyezett apró képre. Szemei zavarossá váltak, hirtelen térdre rogyott. Vállai meggörnyedtek, háta rázkódni kezdett. Könnyei végigfolytak az arcán, s szőke fürtjei csapzottan a szemébe lógtak. Kezével a sír frissen hányt földjébe markolt, könnyei a kezére hulltak. Sokáig térdelt így. Siratta a fiút, kinek szívét soha nem nyerhette el. Siratta a vele odaveszett ifjúságának emlékét, azt az időt, amikor még volt remény. Siratta a szerelmet, amely erőt adott neki a hétköznapokban, és siratta önmagát, hisz ő jól tudta: ilyen bizonyosság csak egyszer van az életben. Neki ez is elveszett.
A fiú mást vett el, és a lány máshoz ment feleségül. Nem tehetett semmit, nem tehetett mást. Most pedig itt térdelt tehetetlenül, reménytvesztve, és azt kívánta, bárcsak utánamehetne. Felnézett a képre, és azt kérdezte: Miért? Gondolatai villámként cikáztak. A pillanat, amikor először meglátta, a pillanat amikor az a kis belső hang azt súgta Ő az! Ő az! Ettől kezdve a lány biztosan tudta a megváltoztathatatlan. Könnyei megállíthatatlanul mosták arcát. Volt mit elsírnia, hisz évek óta gyűjtötte a könnyeket. A lány erős volt, de ha nincs a fiú, nem tudta volna végigcsinálni. Azon ritka pillanatoknak élt egész életében, amikor láthatta Őt. pillanatról pillanatra élt, várva a következő találkozást. Így ment ez éveken át. De a lány így is boldog volt, mert látta, hogy a kedves boldog, és ez neki elég volt. És most a lány ott térdelt összetörten, elhagyatva. Tudta, az élet játékát tovább kell játszania, nem maradhat itt örökre.
Hirtelen éles dudaszó hasított a levegőbe, felzavarva a temető csendjét. A lány még egyszer, utoljára ránézett a képre, bele a fiú szemébe. Már nem sírt. felállt, leporolta fekete kabátját, és kényszerítette magát, hogy elinduljon. Nem látta meg senki. Egyetlen jel, ami arra utalt, hogy ott volt, az a rózsaszál volt, amit otthagyott a síron, s amivel úgy érezte, otthagyta a szívét is. A lány beült a kocsiba a férje mellé. A férfi semmit sem vett észre. Mit sem sejtve akkor is a napi problémákon rágódott, és közben beindította a motort. Nem vette észre, hogy a mellette ülő nő már nem ugyan az aki volt, hisz, a nő álcája tökéletes volt.
Elindultak, és a lány tudta, a lelke még mindig ott térdel földbe markolt kézzel a sír mellett, és ott is marad örökre.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
brtAnna:
Sajnos nem találtam hozzád más...
2025-07-08 00:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Ismered azt az érzést, amikor rájössz, hogy valaki, valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire istenigazából vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vagy szélviharként tombol benned?
De mi a célom… Magam sem tudom már, csak utazok, hogy eljussak egy olyan helyre, ami nem létezik. Nem létezhet, míg az ember, az egész emberi faj fel nem épül ebből a hihetetlen szellemi leépülésből, amin most keresztül megy…
Utazok…
Utazok…
Hozzászólások