Májusi este

Üdvözlöm Kedves Olvasó. Talán Ön is elfáradt egy kicsit a hétköznapok sivár mezsgyéjén és a városi sivatagból egy élmény dús világba vágyik velem együtt. Örülök, hogy újra olvasásnyi távolságba kerülhetünk és közösen szállhatunk fel a szabadság, harmónia, gyönyörűség és csodálkozás világába kalauzoló képzeletbeli madárra, ami elrepít minket a boldogság pihentető szigetére. Induljunk hát útnak, mert várnak már ránk tollas barátaink, hogy ismét elkápráztassanak bennünket megannyi élménnyel.

Menyasszonyommal is nyeregbe pattantunk és motorral 40 perc alatt már a Hanságliget utáni második hídnál jobbra le is fordultunk a főútról.
A szávízi strand bejáratánál toporogtunk bebocsátásra várva. Igaz, már este 7 óra volt, de akkor kezdődik ott az igazi élet. Madaraink ugyanis főleg hajnalban vagy alkonyatkor a legaktívabbak.
A Hanság-rehabilitáció madárvártáján nyakamba akasztottam távcsövemet és kezdetét vette a megfigyelés. Pár perc múlva csatlakozott hozzánk az a természetbarát is, akivel egy hete a Dévényi-vár árnyékában Európa egyik legszínesebb madarának megkeresésére tettünk egy rövid túrát. Jakab Zoltán Úrral nemcsak a gyurgyalagok féltve őrzött titkait próbáltuk felfedni, hanem a Hanság élő világának kérdéseire is választ kerestünk.

Aki messzelátó nélkül érkezik a több méter magas kilátóra, Őt is hamar rabul ejtheti a 38 cm hosszú, fehér, harsányan kiáltozó mozgékony madarak. A leggyakoribb sirályfajunk népes tábora tanyázik ezen a tájékon és bizony bőséges látnivalóval ajándékozza meg a szemlélőt. A kukkerral szinte követhetetlen szárnyasokat igazán élvezetes megfigyelni. A villámgyors manőverezéseikkel hatják igába a gyengéden simogató májusi szelet. Tavaly viszont szemtanúja lehettem egy igazán látványos jelenetnek. Egy barna rétihéja a dankák tojásaira fente a csőrét. A predátor betört a sirályok közé és ekkor elszabadult a pokol. A békésen szárnyaló vagy épp fészken ücsörgő prédákból mindenre elszánt kőkemény veszedelmes ellenfelek lettek. Felemelkedett a vijjogó fehér felhő és a betolakodó visszaverésére vállalkozott. A 100 főnél népesebb családját féltő tollgombóc rátámadt a héjára és az üldözőből üldözött lett. Ekkor lejátszódott az égben vívott háborúban a sok lúd disznót győz című jelenet.

Természetesen nem szabad neheztelni sem a sasokra, sem másokra, kik a számunkra kegyetlennek tűnő módszerrel szerzik táplálékaikat. Amikor mi a bolt polcairól leemelünk egy-egy celofánba csomagolt húst, nem gondolunk az eredetére, feldolgozására. A vasárnapi ebédkor egy-egy friss csirkecombot majszolgatva nekem sem az állat levágásán jár az eszem. Mi nem szeretjük látni, miként készül el a hús, csupán a műanyagba csomagolt végeredmény érdekel minket. Viszont pl. a barna rétihéjának nincs más lehetősége jól lakni. Ők a zsákmány elejtését nem bízhatják másra. Ezért kérem Kedves Olvasót, ha lát egy hasonló jelenetet, ne gondoljunk semmi rosszra. A TV is félelmetes gyilkosnak, pusztítónak, szörnynek állítja be őket, pedig semmivel nem különbek, mint mi. Mi is szeretjük a sült oldalast ropogósan leszopogatni és utána a zsírját kenyérrel kitörölni, Ők is ugyanezt teszik csak a maguk módján.

Aki viszont messzelátót is hoz magával, a hazai fauna egyik legkarakteresebb egyéniségével is megismerkedhet. A kb. nagykócsag nagyságú hófehér kanalas gémek csoportját gyakran látom ezen a területen, a térdig érő vízben gázolni. Ellentétben a szürke gémmel, ők folyamatosan mozognak és laza csapatban (madarász nyelven) kaszálnak a vízben. Jobbra-balra mozgatják jellegzetes nevüket is adó kanalas lapátcsőrüket és szűrik át a vizet, hogy apró vízi rovarokkal, rákokkal, férgekkel töltsék tele hasukat. Egyszer szemtanúja voltam, miként a két lapát között egy jókora ponty vergődött. Földbe gyökerezett lábakkal és tátott szájjal figyeltem, hogyan küzd meg az országban ritkán látható szárnyas a számára szokatlanul termetes zsákmánnyal. A jellegzetes tollas barátunkat viszont már reptében is könnyen beazonosíthatjuk. Ők ugyanis távolról hasonló kis kócsagtól, nagykócsagtól ellentétben nyújtott nyakkal repülnek, mint a gólyák.

A Hanságban azonban hamar tovaszáll az idő, mint a vándorsólyom. Alig vettük le párszor szemünkről a kézi távcsövet, máris a búcsúzó nap sugarai festették meseszéppé a látó határunkból hevesen menekülő vízityúkot. A Mosoni-Dunán sem ritka, tőkés réce (vadkacsa) felénél alig nagyobb, sötét színű szárnyason legeltettük ilyen látványra kiéhezett szemeinket. A felső testén a fekete részt egy fehér csík válassza el a tompa sötétkék tollaitól. Homlokán és csőrének tövén a távolról is könnyen felismerhető rikító piros teszi még dekoratívvá tollas barátainkat. Szépségében azonban sokáig nem osztozhattunk, mivel gyorsan elmenekült a nádas óvó várába.

De így sem maradt egy másodpercig sem lekötetlenül figyelmünk. Az elköszönő Nap színeinek játékában egy szürke gém ácsorgott türelmesen a nyílt víztükörben. A lassan eltávozó csillagunk tejeskávé barnává festette a felszínt és megbabonázó színek kavalkádjának mámorától részegülve szüntelen a fényképezőgép exponáló gombját kattogattam, hogy az ott átélt események ne csak gondolataimban, hanem képi megjelenítésben is újra és újra felidézhetőek lehessenek.
Aki rááldoz egy estét tollas barátaink megfigyelésére a Hanság-rehabilitáció madárvártáján, nem fog csalódni.

Aki szemtanúja lesz egy fenti történetnek, soha nem felejti el az ott látottakat.
Aki viszont átérez egy ilyen alkalmat, tiszta szívből átengedi magát a hangulatnak, kinyílik és átitatja lelkét a természet mindent elborító nektárjával, egy olyan mások számára csak délibábként kergetett élményben lehet része, melyet úgy hívnak, a boldogság.

Madárbaráti üdvözlettel:

Nagy Kornél