Érzékek az érzéketlenségben - IV.

Hirtelen felpattant az étkezőasztaltól, de nem jutott tovább a kijáratnál, mivel egyenesen Gordonba ütközött. Gordon elkapta a hurrikánként száguldó lányt, és meg is ragadta mindkét karját, hogy ne rohanjon tovább.
- Hohó! Hova ez a nagy sietség? - nevetett.
- Montgomery után. Agyal valamit, nekem meg muszáj megtudnom.
Gordon felvonta a szemöldökét July őszinte kíváncsiságát látva, de nem engedte el, hiszen Alex megsúgta neki, amit a lány olyannyira vágyott tudni.
- Ebben az esetben nem muszáj. - szólt, majd átölelte July vállát, és visszavezette a Márvány-terembe. - Mondták már, hogy jól áll neked ez a ruha?!
- Ne tereld el a szót, gyanús vagy nekem!
- Miért lennék?
- Te vagy Montgomery egyik legkitartóbb pártfogója. Ezt már akkor tudtam, mikor megmondtad, hogy ő kért meg, vigyázz rám az iskolában! Te - tudsz - va - la - mit! - szótagolta July. Gordon kíváncsian nézett felfelé.
- Amúgy megfigyelted már az angyalkákat a mennyezeten? Mindegyik olyan kis aranyos, pufi, göndörfürtös kis…
- Gordon!
- …baba, olyanok, mint a ma született bárányok. Na, és azok a szárnyak!!!
- Gordon! - Julynak végképp elege lett, kibújt Gordon karja alól, még mielőtt az asztalukhoz értek volna. - Ne pengesd az idegeimet, mindig ezt csinálod, ha el akarod terelni a szót! - terpeszbe állt, és konokul nézett a fiúra. - Megmondod, hol van Montgomery? - Gordon hallgatott. - Ha nem, hát nem! Akkor majd egyedül megkeresem. És beszélek vele nélküled, most rögtön!

Sarkon fordult és mint a szélvész, robogni kezdett a kijárat felé - csak egy baj volt: nem volt meg a kijárat. Szilárd kőfalat látott maga előtt, semmi többet.
- Gordon, mi a fe…? - kezdte, s visszafordult, de Alexszel találta szembe magát, mire felsikított. - Te meg mi a vészt keresel itt???
- TE mit keresel itt!? - Alex szeme pingpong-labdákra hasonlítottak, a lány úgy termett előtte, mint egy szellem, most mégis valóságosnak érezte.
Julynak elég volt pár pillantást vetnie maga köré, máris tudta, hogy a konyhán van.
- Hogy kerültél ide? - kérdezte kissé higgadtabban Alex.
- Én… - hebegett July. - …én…nem is tudom…Az előbb még a Márvány-teremben voltam Gordonnal.
- És csak úgy itt termettél???
- Öh…hát…izé…nem tudom mi volt. - hebegett a lány. - Épp azt mondtam, hogy most azonnal meg foglak keresni.

- Már régen meg akartam kérdezni. - szólt Alex, miközben utat engedett az egyik kuktának. - Neked milyen képességeid vannak?
- Tulajdonképpen nem tudom, nem minddel találkoztam. - szagolt bele Juliet a mellettük lévő edénybe, amiben íncsiklandó paradicsommártás gőzölgött.
- Nem minddel találkoztál??
- Úgy, ahogy mondom. Vannak furcsa tulajdonságaim. Néha akarva-akaratlanul csinálok ezt vagy azt, lebegek álmomban, vagy épp gyújtogatok, meg például teljesen véletlenül felrobbantottam egy… - megdermedt. Ezt nem szabad! Nem tudhatja meg!! De már késő volt…
- …egy takarítószekrényt? - kérdezett rá finoman a férfi.
Juliet kínosan érezte magát, ezért inkább eleresztett egy bárgyú vigyort, amiből akárki azt szűri le, hogy a vigyorgó egyén hülyének nézi.
- Nekem...azt hiszem...itt az ideje elmennem… Jó mulatást! - July rekordsebességgel fordított hátat, és indult el a kijárat felé, de Alex utolérte, karon ragadta, és ő maga vitte ki a konyhából. Szó nélkül felvitte egy emeletnyivel magasabbra, majd egy csendes oldalfolyosónál megállt, és Julyt határozottan a falnak támasztotta.
- Tudod hányan megsérülhettek volna??? - fakadt ki dühösen Alex.
- Igen, ketten. Én meg Gordon.
- És ha más is van ott???

- Nem volt ott más, és mondtam már, hogy nem volt szándékos! Nem azért vagyok itt szerinted, hogy megtanuljam, hogyan lehet ezeket kezelni?! Átkozottul bosszantó tud lenni, hogy az ember nem tudja visszacsinálni azt, amit véletlenül okozott! És meg kell, hogy mondjam, velem ez van! Nem direkt hallom, mit gondolsz, nem direkt robbantgatok szekrényeket, de nem is kedvtelésből teleportálok a konyhára, mintha valami vadiúj fantasy-filmből, vagy egy Scooby Doo-rajzfilmből kerülnék elő! Inkább érzem magam úgy, mint egy mellékszereplő az Addams Familyben! Rettegek, érted??? Meg is ölhetek akárkit úgy, hogy észre se veszem!

Alex komolyan fürkészte July arcán, és látta rajta a rémületet. Lehet, hogy humornak akarta felvenni a hirtelen helyváltoztatását, de immár kiült rá a félelem. Hirtelen nem tudott mit szólni, pedig a lánynak kétségbeesetten szüksége volt a bátorító szavakra.
- Figyelj! Ideje aktívan foglalkoznod az erőiddel! Nem mehet tovább, hogy semmit nem csinálsz, de mégis hipósflakont robbantasz! Itt a vége! Holnaptól külön órát veszel, ez már nem elég egy sima tanórára!
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Holnaptól veszel tőlem órákat! Nincs kifogás!
- Hohóóó, álljon meg a menet! - horkant fel July. - Te csak ne mondd meg nekem, mit csináljak! Nem vagyok a lányod, vagy csicskád, hogy utasítgass, világos, apafej!? Ha kedved támad szórakozni, kapd el azt a kiscsajt, aki rádmászott az egyik sötét folyosón, az élvezné, ha a nyakába lihegsz, én nem vagyok rá vevő! - csak úgy sütött belőle a düh.

- Képtelen vagy elfogadni, ha valaki segíteni akar??? - dörrent rá Alex. Mérhetetlen erő sugárzott belőle, de még ez sem tudta Julyt megrémíteni. - Mégis mit gondolsz, mi lesz, vagy esetleg ki lesz az, akit legközelebb felrobbantasz? Netán én? Gordon vagy Summer? Esetleg az egyik gyanútlan szürke jellemű osztálytársad? Mégis, kit akarsz megölni legközelebb, July? Nézz rám, ha hozzád beszélek!! Kit akarsz megölni??
Julyban elszakadt valami. Olyan bemosott szegény Alexnek, hogy padlót fogott. Hanyatt elterült a lábai előtt és a meglepetéstől meg sem tudott szólalni. Ám July valódi haragja még csak ezután következett:
- SZEMÉT, SZÍVTELEN DÖG VAGY!!! - üvöltötte. - MÉGIS, MI A FENÉT KÉPZELSZ MAGADRÓL???
- July…!
- Most azonnal darabokra tudnálak szaggatni!!! - rúgott a lábába July gyöngyökkel fűzött cipője orrával, mire Alex összerándult. Alexnak meg kellett állapítania, valami nagyon kemény anyagból készült. - Nem vagyok gyilkos, ez elől menekültem ide, hogy ne is lehessek! Egész egyszerűen nem tűröm el, hogy parancsolgassanak nekem, megértetted!? Ne is számíts arra, hogy mostantól akár egyetlen órádra is bejárok! Égetnivaló gazember!!!
- Szóval engem fogsz megölni… - suttogta vészjóslóan Alex, de July már meg is indult, hogy pontot tegyen az i-re. Tett három lépést, Alex mellé lépett, majd bikából tökön rúgta a férfit.

Alex kis híján felüvöltött, ez volt a kínok kínja, és a legjobb rész ezután jött - July felvarázsolt magára egy elbűvölő álmosolyt, majd sarkon fordult, és faképnél hagyta.
Sértettnek és megalázottnak érezte magát. - Alex is, de legfőképpen July. Hogy ő gyilkos?! Hiszen a légynek sem ártana, hacsak az nem támad rá egy fejszével! Nem volt szándékos, akaratból nem bántja a barátait, vagy épp azokat, akik ártatlanok. Na, jó, ha felhúzzák, igen, akárkit tud bántani. - gondolta, miközben dühösen fújtatva viharzott be a szobájába.
Egy ilyen minden lében kanál seggfej ne ártsa bele magát a dolgaiba! El kell ismernie, igaza volt, de az, hogy még rá is kérdez, kit akar legközelebb megölni!? Ez már a pofátlanság csúcsa, megérdemelte, amit kapott, és ha még egy szót mer hozzá szólni, komolyabb sérülést is el fog szenvedni, darabokra szedi és kifilézi a bőréből, ha kell, egy körömreszelővel!

Belerúgott egy díszpárnába, amit a földön talált, majd leült az ágy szélére. Elcsigázott lett hirtelen, elveszett. Belécsapott a felismerés: ott kötött ki, ahol a legkevésbé sem szerette volna. Dühöngő őrült lett, aki veszélyes másokra nézve. És nagy valószínűséggel kicsapják, mert bántalmazott egy tanárt…A következő idegszál is elszakadt - sírni kezdett, zokogni, szívből-lélekből, és abba se hagyta, míg álomba nem szenderült.
Alex fogcsikorgatva, közveszélyesen feldúlt állapotban rontott be July szobájába. Ott merte hagyni a folyosó közepén porig alázva!! Nem is beszélve a fájdalomról, amit még mindig érzett. Most kitekerem a nyakát! - dühöngött. - Most megölöm!
Megtorpant az ajtóban. July az ágyon feküdt mozdulatlanul. A nap csak úgy szikrázott a haján, s hófehér ruháján. Háttal feküdt neki, de tudta, hogy mélyen alszik. Becsukta maga mögött az ajtót. Megkerülte az ágyat, és leguggolt Juliet mellé.

July a takarót szorongatta, Alex még látta az arcán a megszáradt könnyeket. Sóhajtott, majd leült a padlóra. Nagyon megbántotta, tudta jól, és megérdemelte, amit kapott. Ahogy rámeredt a békésen szuszogó lányra, elfogta a bűntudat. Még soha senki nem támadt neki ekkora dühvel, azt hitte, July egész egyszerűen csak nem normális, és veszélyes másokra, legalábbis ezt magyarázta be magának a lány szobája felé vezető úton. Holott July csak rettentően érzékeny, egy árva lelket sem bántana ok nélkül. Erre ő gyilkosnak nevezte…
Abban a pillanatban egy párna vágódott a tarkójába, mire előrebukott. July felébredt.
- Szeretnék… - de jött a következő párna.
- Tűnj innen! - rivallt rá July.
- Hallgass meg, kérlek! - emelte fel védekezően a kezét Alex, miközben a harmadik párna is közeledett.
- Eleget hallottam már! - duzzogott July, majd megint megdobta Alexet egy díszpárnával.
- Mikor fogysz már ki a párnákból??? - kiáltotta ingerülten Alex, majd félreugrott az ötödik párna elől.
- Mindjárt, csak előbb jól fejbe akarlak sózni!! - és bár még legalább három párnát dobott Alex felé, egy se találta el a férfit úgy, ahogy szerette volna. Az ágyra rogyott, és ismét sírni kezdett.

- Nagyon sajnálom… - szólt csendesen Alex.
- Sajnálod...Sajnálod?! - zihálta véresen könnyes July. - Ezt nem lehet csak úgy sajnálni! Gyilkosnak neveztél!
- Tudom…Ne haragudj, nagyon kérlek! Megérdemeltem, amit kaptam! - pislogott tétován Alex. - Tudod, mit? Megengedem, hogy behúzz nekem egyet, ha utána elfogadod a bocsánatomat!
July szeme felcsillant. Lendületet vett, és jól képet gyűrte. Alex a padlón feküdt, és kiszakadt belőle egy értelmetlen jajszó.
- Ííííííííííííh… - úgy vette a levegőt, mintha nem is a tüdejébe menne. - Ez kicsit erős volt…
- Megérdemelted. - szipogott July.
- Ezt is?
- Ezt is. - válaszolta July. Úgy érezte, elégtételt vett Alexanderen, de még mindig bizsergett a tenyere legalább egyetlen felképelésre. Soha nem érezte magát ennyire keservesnek, és megbántottnak.
- Nagyon kérlek, komolyan kérlek, ne haragudj! - tette össze a két kezét Alex. - Oké, megkaptam a magamét odalent, de ne akarj tovább bántani, velem is elszaladt a ló!
- Belementem volna a különórába, ha nem parancsolsz. - szólt July. - De miután rákérdeztél, kit AKAROK megölni, már sok volt. És nem kérek bocsánatot.
- Pedig kijárna.
- Neked nem. - csóválta meg a fejét ridegen July. Felkelt, és bement a fürdőszobába, Alexet a padlón hagyva.

Mikor kijött, Alex már összeszedte és a helyükre rakta a szétdobált párnákat, holott nem az ő dolga lett volna.
- Szeretném, ha tudnád, sajnálom, hogy olyan keményen neked estem. - kezdte halkan July az ajtófélfának támaszkodva. - Dühös voltam.
- Tudom. Érzékeny vagy, erre már rájöttem. - nehéz volt megállni, hogy sértett testrészéhez ne nyúljon, de sikerült. - Gondolom, ezek után haragban leszünk. - nézett Julyra.
July hallgatott egy darabon.
- Tény, ami tény, nem indul túl fényesen ez a barátság. - harapott az ajkába. Nem volt szíve bántani Alexet, miután képes volt az események után feljönni a szobájába, hogy bocsánatot kérjen. Megkapta, amit érdemelt. Szemtelen vigyor jelent meg az ajkán, alig bírta ki nevetés nélkül, ahogy Alex kócos hajjal, kisfiúsan zöld tekintettel, "összetörten" ült az ágya szélén, mint valami szomorú medvebocs.
- Min vigyorogsz?
- Semmin. - mosolygott a lány. Leült Alex mellé. - Ígérd meg, hogy soha többé nem hívsz gyilkosnak! Nem szándékosan robbantgatok, rendben!?
- Rendben. De azért gyere el a külön órámra! Ha kell, külön rád szánok annyi időt, hogy megtanuld kezelni az erőidet. - pillantott July felé.

July rosszat vélt felfedezni a jószívű külső mögött. Valami nyomta a férfi lelkét. July koncentrálni próbált, hátha ki tud valamit olvasni a fejéből, de sikertelen próbálkozásnak bizonyult. Csak találgatni tudott.
- Már történt veled hasonló?
- Hasonló mi?
- Eset. Megsérült valaki?
- Igen.
- Ki? - emelte fel a fejét July.
- A bátyám, Arnon. - sóhajtott Alex. - Volt egy húgom, Eugenia. Ő tudott tárgyakat felhevíteni az akaratával. Idővel a tárgyak maguktól felrobbantak.

- Baleset történt? - kérdezte July megfeszülve.
- Igen. Egy napon, fül- és szemtanúja voltam Eugenia és Arnon veszekedésének. Arnon szemére vetette a húgomnak, hogy egyre több férfit csábít az ágyába, és ennek nem lesz jó vége, de Eugenia nem hallgatott rá. Arnon többször mondta neki, hogy vigyázzon az erejével, tanulja meg kezelni, de ő nem hallgatott rá. - Alex szeme hirtelen mélyzöldbe, mérhetetlenül sötétbe fordult. - Odáig fajult a veszekedés, hogy Eugenia mérges lett, és el akart menni hazulról. Arnon nem hagyta, Eugeniában pedig olyannyira felment a pumpa, hogy akaratlanul is Arnont támadta az erejével… - Alex nagyon mélyet sóhajtott, majd nagy nehezen Julyra nézett. - Arnon szíve öt másodpercen belül szétrobbant.
- Úristen! - szörnyülködött July. Szája elé kapta a kezét, bele se mert gondolni, milyen szörnyű volt Alexnek mindezt látni.
- Nem tudtam már közbeavatkozni, az az öt másodperc túl kevés volt. - folytatta Alex szomorú hangon. - A bátyám azonnal meghalt, nem tudtunk érte tenni semmit. Aztán Eugenia zokogva elhajtott a kocsijával otthonról, és három hétig nem láttuk. Aztán a három hét elteltével megjelentek nálunk a rendőrök, jelentve, hogy a húgom kocsiját néhány órája halászták ki a folyóból. Belefulladt.
- Szörnyen sajnálom! Én… - nem tudott mit mondani. Alex csak azért védte, mert már átélte, mi van akkor, ha élő emberen csattan az elfojtott düh. - Nem is tudom, mit mondjak.
- Akkor ne mondj semmit!
- De muszáj! Meg akartál védeni pont ettől, én pedig szörnyen viselkedtem! - July a tenyerébe temette az arcát. - Annyira sajnálom!
- Hát mégis bocsánatot kérsz?
- Igen.

Alex megkönnyebbült, de sajnálta szegény Julyt, nem akarta nehezíteni a helyzetét ezzel a történettel. Átölelte a vállát, és megsimogatta a haját.
- Na, ne kámpicsorodj így el! Az élet nem mindig szép. Megelőzzük a bajt, kitanítunk, rendben? Ne ijedj meg magadtól! - vigasztalta Alex. Minden figyelmét Juliet vigasztalásának szentelte, oda se figyelve, milyen érzéseket vált ki belőle July közelsége.
- Megtanulok mindent. - jelentette ki July határozottan, és átkarolta Alex derekát. Kapaszkodott, nehogy lezuhanjon a világ széléről. Ott volt a súly a lelkén immár, mi lett volna, ha Gordon szíve robban szét egy szekrény helyett!? – Még egyszer, nagyon sajnálom!
- Sebaj, legalább én is tanultam egy kis etikettet!

Mindketten elnevették magukat, immár másodjára egymás társaságában. Alex az említett eset óta soha nem nevetett. Soha nem volt kedve, vagy akár egy kósza érzése, ami miatt megtehette volna. July és ő kölcsönösen tanultak egymástól, mind az élet, mind az erőik terén. Alex soha nem tapasztalt barátságot érzett a lány iránt, s vigyázott, ne is alakuljon másképp.
Ne adja Isten, hogy beleszeressek ebbe a lányba! - gondolta magában. - Teljesen megváltoztam így is mellette, mi lenne, ha tovább maradna mellettem? Még közelebb kerülnénk…? Nem! Nem és nem! Nem szabad!
Mielőtt bármelyikük is felpattanthatott volna, kivágódott az ajtó, majd bevetődött rajta Summer és Gordon. Alex karjai Juliet vállán voltak, a lány átkarolta a férfi derekát, miközben bensőségesen nevettek.

- Rosszkor jöttünk? - kérdezte Gordon kaján vigyorral. - Visszajöhetünk később…
- Azt hiszem, nem kéne zavarnunk… - jegyezte meg Summer halkan, huncutul mosolyogva. - Van egy olyan "érzésem", hogy elég húsz perc múlva visszajönnünk! - azzal kituszkolta Gordont az ajtón.
July értette a célzást, Summer előre látta a dolgokat.
Alex felé fordult, de egyikük sem engedte el a másikat.
- Te értetted, miről beszéltek? - kérdezte kíváncsian Alex.
- Igen, de jobb, ha nem tudod.
- Miért?
Alex közelebb húzódott Julyhoz. Egyszerűen képtelen volt megállni!
- Mert Summer személyes képességeit csak mi ketten tudjuk Gordonnal! Alex, mit csinálsz?
- Semmit.
- Ahhoz képest feltűnően űzöd a semmittevést. - célozva arra, hogy Alex egyre közelebb került hozzá.
- Gyakoroltam eleget. - mosolygott sandán a férfi.
- Észrevettem. - July mélyet nyelt. - Hallod, Alex, azt hiszem, ideje visszamennem a könyvtárba!
- Megvárnak a könyvek, nem? - még mindig nem bírta levetkőzni leplezetlen vigyorát. Határozottan élvezte, ahogy a lány elpirul és idegessé válik a közelségétől.
- Szórakozol velem??? - nyögte a lány elfojtott hangon, miközben megpróbált elszabadulni. Nem sikerült, Alex erősen tartotta. Kezei lejjebb csúsztak a hátára.
- Igen. - Alex nyíltan July ajkaira nézett, majd vissza a szemébe. Alex vészesen közeledett az arca felé, és nagyon gyengének érezte a saját ellenállását…

- Mikor jönnek már ki? - toporgott Gordon az ajtó előtt.
- Nyugi! - búgta Summer lány hangon, miközben behunyt szemmel koncentrált. - Szerintem nem kéne zavarnod őket!
- Miért, mit csinálnak? - kérdezte a fiú kíváncsian vigyorogva.
Summer sandán elmosolyodott.
- Az az ő dolguk…

July engedett Alex nyakán. Még mindig hevesen kapkodta a levegőt, de Alextől - aki miatt kapkodta - nem tudott elszakadni. Milliméterekre voltak egymás arcától, csak nézték egymás szemét.
- Mondd, mire volt ez jó!? - kérdezte July reszketeg sóhajjal. A keze megremegett Alex nyakán, majd lecsúszott a vállára. Tudta, hogy arra volt jó, tegyenek egy próbát, de hogy a férfi miért csinálta, nem tudta.

Alex fejében ide-oda cikáztak a gondolatok, fogalma sem volt róla, mit mondjon. Épp az előbb fogadta meg, hogy egy ujjal sem nyúl Julyhoz! Egyetlen egy ujjal se! Erre, tessék!
- Kellett. - állt fel az ágyról Alex. Mérges volt magára, hogy nem bírta fékezni a hormonjait. - Ideje mennem. Ebédnél találkozunk! - azzal hátat fordított és kiviharzott a szobából.
July felkelt és betámaszkodott a tükör elé. Eszméletlen, milyen zavaros ez a helyzet!!! Nemrég még szidta, szapulta a férfit, jól tökön rúgta, és megpróbálta leamortizálni az állkapcsát is - sikertelenül -, most pedig a saját ágyán csókolózik vele, azt az apró tényt leszámítva, hogy tanár-diák kapcsolat van köztük. Elviekben.
- Én szóltam, hogy bele ne habarodj! - szállingózott be Gordon a szobába. Vidáman leült July ágyára, majd egy székre rakta bakancsos lábát.
- Nem habarodtam bele!
- Nem-e? - kérdezett rá kacsintva Summer, aki Gordon után érkezett. - Az én harmadik szememet nem tudod megtéveszteni, July, láttam, mi folyt köztetek! Nem kukucskáltam, félre ne érts! - szólt sietve Summer, mikor meglátta July arcát. - De tudnod kell, hogy nem maradhat sokáig titokban egy ilyen iskolában! Ő egy tanár, te pedig egy diák vagy. Ugyan nem hinnék el, hogy a "kőszobor", azaz Montgomery képes lenne egy diákjával kezdeni, szárnyra kélne a dolog.
- Akkor nem szólunk senkinek. - csapta össze a tenyerét July. - Alkalmazzuk, amit a héten tanultunk, szépen elrejtjük a gondolatainkat, és ez az incidens meg se történt!
Summer rámeredt a lányra.

- Hogy??? Meg se történt!? July, nincs folytatás?
- Nincs.
- Hogyhogy? - vágott közbe Gordon, aki eddig el volt foglalva egy díszpárna mustrálásával.
- Úgy, hogy ő a tanárom, semmi több. Ti nem láttátok az arcát, amikor kiment, én igen. Befejezem, mielőtt elkezdődne, világos!? Nem kezdek egy konditanárral.
- Az a baj, hogy Alex konditanár, vagy hogy a TE konditanárod? - így Summer.
- Az, hogy az enyém. - July lezárta a vitát, és szó nélkül elindult a könyvtárba.
July remélte, hogy Summer és Gordon nem jönnek rá a burkolt célzásra. Tudta, hogy Alex már az övé, valami megsúgta neki, hogy nem lehet másképp, s bár a férfi igyekszik palástolni, letagadni, vagy épp megtagadni, July akkor is tudta, Alex már mindenestől az övé. De ez elől nem Alexnek, hanem neki kellett menekülnie.
Nem ment le ebédelni, egészen vacsoráig a könyvtárban volt, és mindenféle könyvet elolvasott, amit úgy gondolt, hogy érdemes tudni. Légypapírnak érezte magát, amire még az is ragad, ami nem odavaló.

A vacsora feszültebb légkörben nem is telhetett volna. Alex mogorvább volt a megszokottnál, July szótlanabb - hova már??? -, Summer somolygósabb, Gordon kajánabb. A két szemközti fiú pedig ugyanúgy nem értett semmit, mint eddig bármelyik étkezésnél. Julyt olyannyira zavarta már az, hogy még azok is őt nézik, akik semmit nem tudnak, hogy már lassan a plafonra mászott. Gordon és Summer félreérthetetlen célzásokkal illettek mindent, amivel Julyt fel tudták bosszantani. Ilyenekkel, mint például "Tanárúr, ugye szeret hajnalban edzeni? Nem gondolja, hogy rá kéne szoknia, hamar felébredne, olyan karikásak a szemei már most! July segítene magának biztosan, ugye July!?", vagy mondjuk "Tényleg, July említettem már, hogy a tanárúr tavaly második lett az olimpián?". Ki akarták provokálni, hogy July elismerje, teljesen odavan azért a férfiért, akit ő "hétdanos machó"-nak nevezett néhány napja.
Julynak elege lett, és úgy lecsapta az evőeszközeit, hogy vissza is pattantak. Legyen!
- Befejeztétek végre!? - rivallt rájuk. Gordon vigyorgott, Summer somolygott. - Szóval nem. - Kész, itt az ideje felvenni a kesztyűt! - Alex, nyomás kifelé, beszédem van veled!

Alex neve hallatára összerezzent, majd csodálkozva nézett Julyra, aki épp akkor viharzott ki a teremből.
July megvárta a kijáratnál, majd mikor kiért, megragadta az ingét, és maga után vonszolta.
- Hová viszel??? - mordult fel Alex.
- Az edzőterembe. Beszélnünk kell. - jelentette ki July, majd benyitott az öltözőkhöz, átvágott rajtuk - miközben Alex csak úgy kapkodta a lábát utána -, majd berontott az edzőterembe, és egy lódítással a szőnyegre terelte Alexet.
- Halljam, mit akarsz mondani! - fonta keresztbe a karját Alex. Nem értette, a lány mit akar, de nem is volt fontos. July lerúgta a cipőjét, majd minden előjel nélkül kirúgta alóla a lábát. Hanyatt elterült a szőnyegen, és még kettőt sem pislogott, July máris lovaglóülésben a combján ült.

- Szóval… - kezdte. - … lehet, hogy furcsának tűnik a helyzeted, de most ez a legkézenfekvőbb megoldás, hogy egy helyben tartsalak. - betapasztotta Alex száját a kezével, mivel az szólni kívánt. - Gordon és Summer az idegeinkre mentek, ugyebár… - Alex itt már elkapta July karjait, de July kicsavarta mindkettőt és a szőnyegre szorította. Rá is támaszkodott, másképp nem bírta volna lefogni. Ettől szabad lett Alex szája, és azonnal rádörrent a lányra.
- Mi a fenére akarsz kilyukadni??? Szállj le rólam, July, szépen kérlek, még mielőtt valaki benyit! - erősködött Alex, de akárhogy fordult, nem bírta Julyt levetni. Nem akarta megsérteni a lányt, a történtek után semmi kedve nem volt akár egyetlen egyszer is a bordáiba találni.
- Nem szállok le. - közölte szórakozottan July. - Csak egy feltétellel!
- Mi lenne az?
- Csókolj meg!
Alexnak kigúvadt a szeme.
- Hooogy???
- Jól hallottad.
- Megőrültél?
- Igen.
- És ha ránknyitnak?
- Az baj.
- Ne hülyéskedj, ezt nem lehet csak úgy…! - a végét nem bírta befejezni, mert July rátámaszkodott a kezeire, s szájával az ajkaira tapadt.
Abban a pillanatban megtört Alex ellenállása, és cseppet sem volt kedve szabadulni.
- Csendben maradsz? - kérdezte July finoman.
- Nem!
- Makacs kölyök vagy. - mosolyodott el July, majd ismét lehajolt, hogy megcsókolja Alexet...