Julia Clyme - Ötödik fejezet

Julia, miután ismét hazament, el sem tudta hinni, hogy egy ilyen mesébe illő kalandon van túl. Kezdte úgy érezni, mióta megismerte Rosa nénit, életében egy új szakasz kezdődött. El tudta választani azt a Julia Clyme – ot, aki Rosa Pupper –el beszélget, és szinte varázsol, másik énjétől, aki teljesen normálisan élte egy átlagos tizenhét éves lány életét. Mindkettő más volt, másért volt jó, és rossz. De mégis, mindkettő ő volt. Azzal pedig, hogy iskolájában hajtotta végre azt a „mágikus feladatot”, kissé mintha halványabbá vált volna a határ e között a két élet között.

Kopogtak. Julia felpattant, és mikor kinyitotta az ajtót, édesanyjával találta
szembe magát. Sabrina mosolygott, és lehuppant lány ágyára, majd hívogatóan megpaskolta a maga melletti helyet, amit Julia el is foglalt.
- Julia! Minden rendben?
- Mire gondolsz, anya?
- Szóval… Olyan furcsa vagy mostanában. Nem akarsz elmondani nekem valamit?
- Julia végiggondolta, mennyi mindent szeretne édesanyjának elmondani, és hogy milyen nehéz még előtte is titokban tartani, de tudta, bármennyire is szeretné megbeszélni vele a dolgokat, nem teheti. Így csak ennyit felelt:
- Nem, tényleg nincs semmi bajom, csak nagyon sok a dolgom ezekben a hetekben.
Már csak pár nap van hátra az iskolából, és ilyenkor mindenki arra koncentrál, hogy a bizonyítványosztásig még a legtöbbet hozza ki magából. Ezért tűnhet úgy, hogy most elhanyagollak benneteket, de ígérem, amint véget ér a tanév, ez másképp lesz.
- Aha. Értem. Nos, ha biztos vagy benne, hogy csak ennyi az egész, akkor már megyek is.
- Sabrina kiment, de ahogy visszanézett az ajtóból, arcán látszott, hogy nem fogja hagyni, hogy egy ilyen ócska kifogással lerázzák. Mert ő segíteni akart, és ha ő valamit a fejébe vesz…

Julia pedig ezzel tökéletesen tisztában volt, hiszen senki sem ismerte nála jobban az anyját. Még Jack sem, hiszen ő állandóan külföldön dolgozott.
Julia, mivel másnapra volt betervezve, hogy meglátogatja Ross –t, hogy megkérdezze, mi van vele, ezért elhatározta, hogy a délután további részét öccsével fogja tölteni. Sam nagyon meglepődött, mikor egy oly ritkán látott vendég, mint a nővére megjelent a szobájában. A kisfiú nagyon élvezte a játékot, Juliának viszont meg kellett állapítania, hogy öccse elég agresszív lett, hiszen egész idő alatt azon nevetett a legjobban, mikor a lány elcsúszott egy matchbox –on, és hanyatt esett.

Másnap, egy napfényes szombat reggelen, Julia már javában serénykedett a konyhában. Míg családtagjai az igazak álmát aludták, a lány szendvicseket készített magának az útra. Már kora reggel felkelt, felöltözködött, és bár szülei tudták, hová
megy, a biztonság kedvéért hagyott egy cetlit a konyhaasztalon, hiszen még így is el tudta képzelni, hogy Sabrina megijed, ha reggel nem találja lányát az ágyában.
A vonatút hosszú volt, majd’ három órás. Szerencsére, amikor bulizni jöttek autóval,
útjuk elvezetett a vasútállomás mellett, Julia pedig jól megfigyelte, merre mennek, mintha tudta volna, hogy egyszer még egyedül kell itt eligazodnia.

Nem lehetett éppen rövidnek mondani a távot, amit a lánynak meg kellett tennie, s bizony meg is fájdult a lába, mire odaért Ross –ék háza elé. Gondolta, mielőtt még sort kerítene a „nagy beszélgetésre”, pihen egyet. A parkban pontosan arra a padra ült le, amin Ross- sal ültek a buli utáni napon. Ez a sors fintora. -gondolta Julia.
Éppen felállt, hogy odamenjen a házhoz, amikor ismerős hangok ütötték meg a fülét.
Az egyik egészen biztosan Ross volt, a másik pedig egy lány, de Julia az ő hangját is hallotta már valahol. Valamiért úgy érezte, jobb lesz, ha nem most fut össze az ő Rossával, ezért bebújt a parkban egy fa mögé, és onnan figyelte a közeledő párost.

Ross égbe meredő, szőke haja már messziről felismerhető volt, Julia most már csak arra volt kíváncsi, ki ez a lány. Az andalgás már alapvetően felháborító volt Julia számára, ugyanis Ross keze a lány derekán volt, és közben édesen néztek egymás szemébe. A lánynak, aki vele volt, hosszú szőke haja volt, és mikor közelebb értek, Julia azonnal rájött, ki az.
Yoda volt. Julia rögtön felismerte. Ő volt az, aki a bulin össze akart jönni Ross –szal, csak a fiút akkor még ő, Julia érdekelte. Cathrin mesélte neki, hogy Yoda egész este árgus szemekkel nézte Ross -t. Hát a lány elérte, amit akart. Megszerezte Ross –t.

Szóval a fiú ezért nem hívta, és nem vette fel a telefonját most már közel két hónapja.
Pedig ő hogy odavolt érte! Még hogy vele mindent meg tud beszélni! Egy ilyen nőcsábásszal! A párocska elhaladt a Juliát rejtő fa mellett, és megálltak a ház előtt. Julia gondolta, egy kicsit megleckézteti a fiút. Kíváncsi volt, hogy viselkedne most, új barátnője jelenlétében. Ezért előkapta telefonját, betárcsázta a fiú számát, és figyelte a hatást.
A fiú ránézett a telefonra, és elfintorodott. Bizonyára kiírta Julia nevét.
- Mikor akad már le rólam ez a csajszi?
Yoda erre felkapta a fejét.
- Ki az? – kérdezte.
- Á, csak a húgom! –felelte Ross.
- Akkor miért nem veszed fel?
- Ne foglalkozzunk már vele! Van ennél jobb ötletem is! –Azzal eltette a telefont, és szájon csókolta a lányt.
- Julia undorodva nézte a jelenetet. Egyszerre keveredett benne a csalódottság, és a felháborodottság keserű érzése. Zsebre rakta telefonját, vett egy mély levegőt, és hátat fordított a hevesen csókolózó párnak.

Visszafelé a vonaton kibámult az ablakon, de az elsuhanó fák helyett mindig Ross és Yoda nevető arcát látta, amint ölelkeznek. Azon volt a legjobban meglepődve, hogy nem is fájt neki annyira Ross-t egy másik lánnyal látnia, mint amennyire egy úgynevezett megcsalt lánynak kellet volna. Talán nem is szerette már Ross-t?
Gondolataiba mélyedve észre sem vette, hogy tekintetét egy hölgyön felejtette, aki most felfortyant:
- Kisasszony! Már ne haragudjon a kérdésért, de mi olyan érdekes rajtam, hogy fél órája egyfolytában engem bámul?
- Ja nem, nem is Önt néztem, csak…. Jaj e-elnézést kérek!
Julia elfordult, és rettenetesen kellemetlenül érezte magát.

Mivel az utóbbi időben nemcsak a családját, hanem jóformán az összes barátját elhanyagolta, úgy döntött, délután elmegy Carolhoz. Előbb azonban fontosabb dolga volt, ugyanis ezen a szép, pénteki napon néhány órával később a gimnázium igazgatója bezárja a tanévet. Így hát Julia ünneplő ruhába bújt, és lement a konyhába reggelizni. Sam éppen az önállóan ivást kísérelte megtanulni, ám bögréje tartalmából több ment a pólójára, mint a szájába, ennek pedig Sabrina nem kifejezetten örült.
- Anyu, akkor elviszel? Mert megígérted…
- Tudom, kicsim, de amint látod, most az öcséddel kell maradnom. Nagy baj lenne, ha most gyalog mennél?
- Nem, hát persze.
Julia az órájára nézett, és rájött, hogy késésben van, ezért magával vitte félig megrágott pirítósát, és elrohant.

Az évzárón Cathrin odarohant hozzá, és elújságolta neki, hogy Leila már szakított azzal a szőke fiúval, akivel a múltkor látták. Bár Juliát nem különösebben érdekelte Leila szerelmi élete, de azért megköszönte Cathrinnek az információt, és továbbállt. Nem tudta, merre kell mennie, elkeveredett a fekete-fehér ruhás diákok forgatagában. Ekkor valaki megkopogtatta a hátát.
Mikor megfordult, Leila Censy állt vele szemben. Bár a tanárok világosan megmondták, hogy az évzárón csakis fehér blúz és fekete szoknya jöhet szóba, úgy tűnik, Leilát az előírások nem nagyon izgatták, mert lila, selyemből készült
báli ruhát viselt, hosszú, fényesen csillogó fekete haja most is a vállára hullott, és szög egyenesen állt. Ami pedig új volt rajta: egy ezüst kövecske csillogott az orrában. Széles vigyorra húzta a száját, mikor meglátta Juliát:
- Na mi van, Clyme? Hogy tetszik az új piercingem?
- Hát…
Tudom, hogy csak irigykedsz! De tudod, Clyme, én legalább meg tudom mutatni valakinek!
- Mondjuk nekem?
- Ha-ha, nagyon vicces. Nickhez bármikor átugorhatok, ha csak kedvem szottyan,
az a Bennington fiú pedig, ha jól tudom, több mint 200 km-re lakik innen!
Egyébként drágám, ha nem tudnád, az én Nickem a legjobb baseball csapat tagja!
- Ne erőlködj Leila, tudom, hogy már nem jártok! Mellesleg nézz csak oda!
A sarokban Nick Fox éppen hevesen csókolózott egy barna lánnyal, és még csak rá sem hederített Leilára.
És úgy látom, a „te Nicked” jelenleg egy másik hölgy társaságát részesíti előnyben.
Azzal Julia faképnél hagyta a duzzogó Leila Censy –t, és úgy érezte, ez a nap már nem lehet rossz.

Megváltozott azonban a hangulata, amikor a bizonyítványosztás közben hiába próbált szóba elegyedni Carollal, a lány még csak rá sem nézett.
- Hát ennyire megbántottam volna azzal, hogy az utóbbi időben nem volt időm vele foglalkozni? – töprengett Julia. Így aztán még szükségesebbnek érezte meglátogatni a lányt.
Mikor odaért Carolékhoz, meg kellett lepődnie, hiszen barátnője sokkal barátságtalanabb volt, mint amilyenre Julia számított.
-Ki vagy te? Ismerjük egymást?
-Nézd, Carol, tudom, hogy mostanában nem voltam veled túl figyelmes, de ezért jöttem, bocsánatot kérni.
- Carol nem felelt. Így hát Julia mással próbálkozott.
-Ross már mással jár.
-Hogyan?
- Jól hallottad.
- De hát honnan tudod? Voltál nála? Tényleg, hiszen mondtad is, hogy mész. És mit mondott? Mivel magyarázta?
- Igazából nem is beszéltünk.
- Akkor?
- Láttam Yodával.
- Yoda az a szőke, aki…
- Igen.
- Láttad vele? De hát… ? Ó! Gyere be!

Azzal Carol végre beengedte Juliát, sőt még meg is ölelte, tehát újra átvette a megértő barátnő szerepét.
-Mindent mesélj el, a részleteket is hallani akarom! Julia töviről hegyire beszámolt az egész utazásról, és nagyon örült, hogy újra Carollal lehet. Mikor aztán hazament, otthon egy meglepetés várta, ami nem volt éppen kellemesnek nevezhető.
Sabrina az ajtóban állt, és látszólag nagyon dühös volt. Kezében egy boríték volt, melyet olyan erősen szorított, hogy az már-már fel akart robbanni.
- Anya, mi a baj?
- Hah! Még kérded? Ez neked jött! –azzal a gyűrött, sárgás borítékra mutatott.
- Julia! Ez így nem mehet tovább! Követelem, hogy azonnal mondd meg, mi ez az egész! Ez a titokzatos valaki már többször küldött neked levelet! De miért? Mit akarnak tőled? Fenyegetnek Julia? Mégis meddig akarsz még titkolózni az anyád előtt?
- Anya, nézd…
- Ne anyázz itt nekem! Eddig nem kérdeztem semmit, de már nem bírom tovább! Velem semmit nem lehet megbeszélni? Ennyire rossz anya lennék?
- Te egyáltalán nem vagy rossz anya! Megengednéd, hogy talán elolvassam azt a levelet?
- Tudod mit? Felolvasom. –azzal Sabrina feltépte a borítékot, és izgatottan a cirkalmas betűkre nézett. A levél így szólt:

Drága Julia!

Azért írom e levelet, mert egy jó hírrel kell szolgálnom Neked.
Hazatértem. Elintéztem azt, amiért el kellett titkolni ezt az egész kulcs-tükör históriát, tehát már nem kell tovább hallgatnod.
Tudom, milyen nehéz volt nem beszélni róla a családodnak, vagy a barátaidnak, ezért mondd el nekik nyugodtan, és kérj bocsánatot tőlük az én nevemben. Még egyszer köszönök mindent!

Őszinte tisztelettel : R. P.

U.I.: Soundy, Wawey, és Loully jobb bőrben vannak, mint annak előtte. Köszönöm a rendszeres ápolást!

- Julia! Mégis mi ez az egész?
Ki az az R. P.?
És honnan tudja a nevedet?
Mi az a kulcs-tükör?
Ne bámulj már! Gyerünk, ki vele!
Julia lehuppant a konyhaszékre, megvárta, míg Sabrina melléül, és vett egy nagy levegőt:
- Anya! Emlékszel, amikor egy nap úgy jöttem haza, hogy segítettem egy nénin, aki kificamította a bokáját? Azzal még nem volt vége…
Julia mindent elmesélt, egészen addig, hogy Rosa néni megkérte, ápolja a cicáit, míg vissza nem tér. Sabrina majdnem lefordult a székről, amikor meghallotta, hogy lánya a gimnázium tanári szobájában a földrajztanárnő asztala alatt guggol behúzott hassal, nehogy hozzáérjen az ott ülő Mrs. Houlmann –hoz. Julia egy nagyobbfajta dühkitörésre számított, azonban édesanyja teljesen másképp fogadta a hírt.
Elmosolyodott, átkarolta lányát, és csak ennyit mondott:
- Én kis hősöm.
- Nem hiszel nekem, ugye?
- Dehogynem, csak épp elég furcsa, hogy ha Mr. Burry nem lenne ilyen iszákos, már nem lennél diák ebben a gimiben!
- Julia felkacagott.
- A szerencse is veled volt, ugye tudod? És ígérd meg, hogy ezentúl mindent elmondasz nekem!
- Megígérem.