Történetek

Betti visszaemlékezett a hajszára, onnantól pörgetve vissza elméjében az eseményeket, hogy Reactorfighter eltűnt a hajó kéklő testében. Szirmabesenyőben lakott, a Pázsit utcai házban. Oda Pestről költözött, a…milyen utcából? Dandár utca, igen. Oda pedig Miskolcról…ahol megtalálta a fegyvert Alíz. Igen, úgy vélte, megtalálta a helyet.
Megfordult, és azonnal elindult Reactorfighter pincéje felé...

Nem tehettem érte már semmit, elkezdtem egyre magasabbra mászni, de közben egy sikoly törte meg a halálos csendet. A társamé volt, meg se fordultam csak másztam tovább addig, míg már nem tudtam tovább menni. Közben marcangolás hangja töltötte be az éjszakai csendet...

Ajánlás:
Ajánlom ezt a történetet Éduának a ragyogó Rock Lady-sorozatért, valamint Francisco-nak, és üzenem neki, hogy ne búslakodjon, a Szellemtanya is be lesz ám fejezve! Ajánlom e történetet továbbá Riának is, és Piros Pillének, akiktől rengeteg ihletet kaptam, és nagyon hálás vagyok a segítségükért.
Köszönetet mondok továbbá Lilinek, aki információkkal, hasznos tanácsokkal látott el, így segítve, hogy Reactorfighter visszatérhessen…

A szerző

Te tudod, tudod jól elmondtam sokszor, voltak akik, amilyenek, fizikai érintések, egy a lelki az pedig Te. Örökre. Mikor kimondod SOHA és ami ezt követi természetes, ember érzésével játszol, aki még így soha senki iránt nem érzett. Teszek olyanokat, bár ne tettem volna, malmodra hajtják a vizet, ettől csak még inkább mondhatod dölyfösen, mennyire igazad volt, lesz, van. Telik az idő, ha bele nem is, de lenyugszom. És mi történik? ...

Egy novemberi napon kezdődött… boldog voltam, hogy újra látlak, és hogy talán együtt, újra tudjuk kezdeni az életet… Egy csodálatos napot töltöttem veled, aminek végén, gyengéd csókkal búcsúztál. Este egy sms: „szeretlek”. Igen, ő az, aki kell nekem, mondtam magamban, és már írtam is vissza, remélve, hogy hamarosan újra találkozunk...

A szőke megdermedt, mintha hirtelen megfagyott volna nem mozdult. Végül a vámpír megparancsolta neki, hogy tegye szabaddá a nyakát. Mikor ez megtörtént odament a nőhöz és hátulról átölelte. Először csak félretolta a haját és puszilgatni kezdte a nyakát, majd a nyelvével végig nyalta a szőke ütőerét és szívogatni kezdte a bőrét...

Lassan ráeszmél Anne, hogy ez már nem is saját könnyei, záporeső áztatja a Világot, az Ég is együtt sír Anne-nel...
Homályos lesz a szeme előtt lebegő kép, most már távolodik.. és a távolsággal együtt fogynak el könnyei is.. Már csak Fényt lát.. Világosságot.. s egy arcot, egy ismerős arcot.. mely határtalan nyugalommal tölti el..

- Valakinek szüksége van rám. Valakinek biztos. – próbáltam meggyőzni magam. Érezni akartam, hogy valakinek örömet szerzek, hogy valaki átölel. Talán soha nem fogom igazán érezni. Azt akarom, hogy mindig érezhessem azt a bizsergető érzést, ami a boldogsággal jár. Távol akarok lenni a rossztól, a hangoktól, mindentől, ami bánt...

Lassanként éreztem az álom ólomcsizmáit a szememen és a pilláim titkos kódként zárták le a szemhéjamat... Aztán szépen, lassan, nyugodtan elaludtam.
Álmomban is vele voltam. Ott ültem mellette, néztük a holdfényt és fogta a kezem...

- A csók akkor nem jelentett semmit… - folytatta Micha, Soulness figyelmesen hallgatta. Nem gyújtottak fel lámpát, kettesben ültek a hajnali pislákoló fények uralma alatt. –Most más a helyzet… De én… Azt se tudom elmondani, hogy mit érzek… az egész akkor kezdődött, amikor egyedül voltál… annyira kiszolgáltatott voltál a sorsnak, vagyis annak látszottál… És hozzám menekültél… engem ez meghatott, és segítettem neked, amennyire csak tudtam… Én még lányt soha nem öleltem, és soha nem vigasztaltam...