G.O.D 48

48. Eltitkolt érzelmek

Hogy? Mi van? –Ugrott fel Soulness. Körülnézett majd mérgesen kitépte magából az infúziót, és sóhajtott egyet. Jéghideg kórterem fogadta őt. –Csak behozott! –Mordult fel, közben kiszállt az ágyból. –De nem maradok itt…! Senki, és semmi sem tarthat itt!
- Te meg mit művelsz?! –Törte meg a csöndet Micha.
- Te itt? –Soulness leblokkolt.
- Feküdj vissza! Feküdj ha mondom!!!
- Hé! Hé! Hé! –Soulness visszaugrott az ágyba.
- Egyáltalán mit képzeltél! Te nem vagy normális!
- Hazamegyek!
- Egy nagy frászt! Eszedbe ne jusson!!!
- De Micha!
- Csönd!

- Merre van Mia…?
- Mia? Elment sétálni… Olyan furán viselkedik…
- Furán? –Soulness magára húzta a takarót. –Azt se teszi zsebre amit tőlem kap! Anyáskodni akart fölöttem!
- És ezt téged zavar?
- Igen! –Soulness zavartan bontogatni kezdte a gipszet a kezén. –Zavar…
- Ne zavarjon… Csak azt tette amit mindenki más tett volna…
- De ez így akkor sem helyes… - Soulness durcásan hátradőlt.
- Pedig hozzá kell szoknod, hogy az asszonykád ilyen komoly becsben tart!
- Mi van?
- Eljegyeztétek egymást… Mikor lesz az esküvő…?
- Esküvő? Egyenlőre nem lesz semmiféle esküvő… legalábbis nem akarok itt házasodni… - kezdte zavartan a fiú.
- Hmmm… pedig ketyeg az óra Soulness… nagyon ketyeg…
- Én tisztában vagyok vele, de semmi kedvem ezen a helyen oltár elé vezetni Miát… Ha esküvő lesz akkor annak méltó helyen esküszünk meg, nem pedig itt… És azt se tudom hogy van e értelme ennek az egésznek… az én időm is ketyeg… vészesen fogy… Most tegyen özveggyé?

- Ilyen Soulness eszedbe se jusson többé! –Micha mérgesen nézett a gitárosra. –Igenis boldog leszel…
- Boldog? –Soulness végignézett Michán. –Mióta tudom hogy beteg vagyok nem nevettem őszintén…
- Az baj… Felejtsd el hogy beteg vagy!
- Így nehéz…
- Minden lehetséges csak akarnod kell…
- Úgy beszélsz mint egy apa…
- És?
- Semmi… - Soulness behunyta a szemét. Hirtelen kikapta Micha zsebéből a cigis dobozt. –kösz!

- Soulness adtad vissza! –Micha kapkodni kezdett a doboz után, aminek következtében bedőlt Soulness mellé az ágyba.
- Hé! –Soulness kacagni kezdett, majd Micha is követte.
Hirtelen berohant Mia, mire mindkét fiú felkapta a fejét.
- Fiúk beszélnem kell veletek! Kérlek válaszoljatok őszintén! –Ránézett a két fiúra, akik elég félreérthető pózban voltak: Soulness bal kezében tartotta a cigis dobozt, a másikkal pedig Michát tolta el magától.
- Szia… - Nyöszörgött a gitáros.
–Mit akartál mondani?
- Semmit… - Mia megfordult, és kiment.
- Ezzel meg mi van? - Nézett Soulness Michára. Felpattant. –Add ide a kabátot!
- Soulness, ne menjek utána én?
- Nem, ez a kettőnk dolga…!
- Igaz…

- Akkor meg?!- A gitáros felkapta a dzsekit, és kirohant. Tanácstalanul tekintett körül a folyosón, mert Miának nyoma veszett. Szaporázni kezdte a léteit, közben érezte hogy hordozza a betegek pillantását, akik követték szemükkel az útját, néhol a fekvők is felpillantottak remélve, hogy egy orvos jön.
- Mia! –Soulness fellélegzett, Mia ott állt a liftnél. –Mit vétettem már megint?
A lány csak ránézett majd átölelte őt.
- Össze foglak vérezni… - Suttogta Soulness.
- Már megint mit csináltál…? – nézett rá a lány.
- Véletlen volt…
- Na persze… - Mia előkapott egy zsebkendőt, és bekötötte Soulness csuklóját.
- De mi a baj?
- Semmi csak egy kicsit fáradt vagyok…
- Akkor miért menekültél ki?
- Semmi… csak egy kicsit fáradt vagyok…
Soulness megtámaszkodott a liftajtóban, és nem engedte hogy Mia kinyissa.
- Veled megyek…
- Neked ez nem hiányzik…
- De nem fontos… Az a fontos hogy veled legyek…
- Ezt nem szabad… Még meg is fázol…
- Akkor maradj itt…
Mia elmosolyodott.
- Liona mondott valamit?!
- A lényegre tapintottál…
- Miért? Mit mondott megint?
- Ez nem rólad szól.. Vagyis mégis…
- Tessék? Mia, ne hidd el neki… mindent amit mondott… Gyere vissza, és beszéljük meg…
- Ha azt olyan könnyű lenne… - Sóhajtotta Mia, és beindult.
- Mia mi baj van? –Nézett rá Micha kérdőn, de a lány nem mert a szemébe nézni.
- Tehát az a helyzet… hogy… - Mia eléggé kínosan érezte magát. –Micha… mit gondolsz… - Összeszorította a szemét. –Soulnessről…?
- Hogy micsoda? Hogy érted?

- Mia ne beszélj félre! –Soulness a lányra nézett, majd mikor látta, hogy Mia őszintén néz vissza rá, a homlokára csapott. Micha zavartan nevetni kezdett. Soulness is kacagni kezdett, úgy hogy két perc múlva mindkét fiú szemből csurgott a könny.
- Ez egy komoly dolog! –Nézett rájuk Mia de látva hogy mindkét fiú nagyban hahotázott nem kerített neki nagy dolgot. –Azt mondta hogy csókolóztatok…
- Az tény, de csak egy puszi volt, és halál részegek voltunk mind a ketten… - Fojtotta vissza a röhögést Soulness. –De ez volt vagy három éve… Azóta egy újjal se nyúltunk egymáshoz…
- Az azért túlzás! –Tette hozzá Micha, majd ismét mind a két fiú dőlt a röhögéstől.
- Mia megengeded, hogy kikísérjem Michát, vagy esetleg félsz hogy…
- Soulness te engem nem veszel komolyan!
- Dehogynem! Teljes mértékben komolyan veszlek… Csak már fáj a hasam a röhögéstől…! –Nyögte Soulness.
- De… Menjetek… - Nézett rá a lány. –Nyugodtan…
Micha, és Soulness kimentek, a gitáros bezárta mögöttük az ajtót.
- Ehhez mit szólsz? –Nézett komolyan Michára.
- Mihez mit szóljak?

- Micha, te is tudod, amit én tudok…
Majd megbeszéljük… Most mindenesetre lesz egy két keresetlen szavam Lionához… Te meg nyugodj meg…! –Paskolta meg Soulness vállát Micha. –Nem lesz semmi…
- Szia… - Soulness megfordult, és visszaindult.
- Ha tudnád amit én tudok… - nézett utána Micha elgondolkozva, majd ő is hazafelé vette az irányt.
Hogyhogy egy orvos se jött be…?
- Miért? Amikor aludtál, akkor jöttek be… Azt hiszem… - Mia Soulnessre nézett.
- Most meg mit bámulsz? –Nézett vissza Soulness.
- Csak gondolkodtam… hogy tudsz néha ennyire undok lenni?
- Genetikai hiba… És mind gondolkodtál? Michán? Mia nem történt semmi olyan köztünk, ami arra adna okot, hogy aggódj… és azt hiszem én sem úgy rendezem az életem mintha más lennék… Nem ítélem el őket, de nem vagyok az… vagyis nem vettem észre, hogy az lennék… A puszikról meg csak annyit, hogy ti lányok is szoktatok puszit adni egymásnak… semmi komoly… Figyelsz te rám?

- Olyan aranyos vagy, amikor magyarázol…
- Neked meg jobb lenne, ha szívnál egy kis levegőt! Nem rostokolhatsz életed végéig mellettem csak azért mert…
- Te sem tennéd azt a helyemben…
- Én a fiúd vagyok…és mellesleg…
- Nagyon szeretsz velem vitázni?
- Mia… Hidd el, neked is pihenned kell, az a szék meg nagyon kényelmetlen…
- Semmi sem lehet annyira kényelmetlen hogy elüldözzön mellőled… - Mia mosolyogva leült az ágyra, megfogta Soulness kezeit. –Jesszusom! Neked jéghidegek az ujjaid! Ideges vagy?
- Nem… De hallgass meg…! Stockholm, egy gyönyörű hely, nem belőlem áll!
- Ha egyedül akarsz maradni akkor mondd a szemembe…

Soulness elkapta a tekintetét, majd Miára nézett. „Nem akarlak megbántani kedves, csak szeretnék egyedül lenni egy kicsit…” –szemei szürkés lázban égtek, látszott rajtuk, Soulness agya most nagyon zakatol, vitázik önmagával. Mia megértette az üzenetet, és bár nem esett neki jól, becsúsztatta a kezét a zsebébe, és megnyomta a mobilja egyik gombját, mire az elkezdett zenélni. Úgy tett mintha beszélt volna, de igazából nem akarta hogy Soulnessnek lelkiismeret furdalása legyen miatta.
- Most el kell mennem… - Tette le sietősen a telefont. –Megleszel egyedül?

Soulness válasz helyett csak bólintott.
- Most sem akartalak itt hagyni… - Nézett rá a lány szenvedő tekintettel, majd kilépett. Halkan nekidőlt az ajtónak. –Szeretnélek örökké szeretni, de most olyan fagyos és érzéketlen voltál… hogy amúgy sem bírtam volna melletted... Biztos hogy összevesztünk volna… Ezt érezted volna? Ezért hajtottál el? Olyan zavart volt a tekinteted… azóta mióta megkérdeztem… olyan vagy mintha nem is ismernélek…

Miát elárasztották a kétely hullámai. Soulness teljesen összekuszálta a dolgokat. Pusztán a jelenléte, az ahogyan megpróbálta kiüldözni őt, kétségbe ejtette Miát. Soulness nem szereti?
- Istenem, hogy lehettem ennyire hülye?! –Soulness lefeküdt az ágyra a fejére szorította a párnát. –De akkor is Mia miért kérdez ilyet?! –Felült sehol sem találta a helyét. –De csak egy csók volt, semmi más részemről.. Csak egy csók ami nem jelentett semmit… Számomra semmit… Nem is beszéltem Michával erről… Mind a ketten részegek voltunk! De lehet hogy… - Soulness hátravágta magát az ágyon. –Olyan régen volt… - A fiú behunyta a szemét.

Az emlékek heves lángban gyulladtak fel benne. Egy olaszországi turnén voltak éppen, Soulness már akkor sem volt valami jó állapotban, hadilábon állt Lionával, és bár igyekezett rejtegetni fájdalmát, ez egyre nehezebbnek bizonyult. Két hete szakított Lionával, és máris turné következett Friolnak köszönhetően. Eléggé kiborító volt számára. Az akkor még húsz éves fiú megpecsételtnek érezte a sorsát. Külön szobát kért a többiektől, azzal magyarázta, hogy egyedüllétre van szüksége, és bár a többieknek gyanús volt a kérés, főleg Michának, engedték hogy a gitáros akarata érvényesüljön. Micha ennek ellenére kisebb ürügyökkel, - például hogy elfogott a fogkrém, nincs tejpor- ment át Soulnesshez, csak azért, hogy ellenőrizze barátját.
- Mit akarsz már megint?! –Soulness unottan feküdt az ágyon, zavarta, hogy nem beszélhet Lionával a távolság miatt, szerelme pedig nem akarja felvenni a telefont sem.
- Soulness gyere le, igyál egy sört, és felejts el mindent…
- Hagyj békén!
- Nem…

A gitáros felült. Az akkor még rövid göndör tincsei mérgesen néztek a billentyűs felé.
- Mit akarsz? Minden ott van benne a táskámban…
- Gyere le… és ne szenvedj!
- Szállj le rólam… - Soulness hisztisen visszadőlt az ágyra.
Micha kinyújtotta a nyelvét, kivett a hűtőből egy üveg sört, és megbontotta.
- Hajlandó vagy velem jönni?
- Nem!
- Akkor nincs más választásom… - Micha azzal az üveg tartalmát Soulnessre öntötte. A fiú felpattant.
- Mondd te normális vagy?!
- Gyere már! –Micha futni kezdett, felindult barátja pedig követte. Soulness kedvetlenül letrappolt a lépcsőn, és leült egy székre.
- Ne lógasd az orrod! –Nyomott Friol az orra elé egy vodkásüveget.
- Könnyű azt mondani… Fiúk fáradt vagyok… fel akarok menni… - Nyögdécselte a gitáros.

Laus mögélépett és a kezével leszorította.
- Nem mész sehova!!!!
- Laus hagyd ezt abba! És ti is fiúk! –Soulnesst lassacskán elemésztette a bánat, és ezt a G.O.D nem hagyhatta. Lefogták a fiút, Friol hozott egy szívószálat, és egy fecskendőt.
- Miattad csináljuk! –Felszívta a vodkát az üvegből, a fecskendő végét, pedig rátette a szívószál egyik szélére a másikat pedig Krisma kezébe adta, aki belegyömöszölte Soulness szájába. A gitáros akárhogy ellenkezett, az öt fiú erősebb volt nála, és percek múlva már azt érezte, hogy kellemes alkoholos íz terjed szét a szájában. A fiúk lazítottak, majd mikor Soulness szemei csillogni kezdtek elengedték.
Laus, és Micha melléültek, és beszélgetni kezdtek vele. Vagy inkább kötekedni? Játékosan hergelni kezdték a fiút, majd nevetve menekülésre adták a fejüket, mikor Soulness üldözőbe vette őket. A fogócskába persze a többi tag is beszállt. Olyanok voltak mint a gyerekek: Futottak és nevettek.

Éjfélre már mindenki halál részeg volt, úgy bújtak el a gitárostól. Mint minden jól menő szálódában ott is volt szauna és jéghideg víz. Soulness is támolygott az italtól, feledte a nőket, most csak az volt számára a fontos hogy megtalálja a G.O.D egyik tagját, és megkergesse. A végén persze feladta, mindenből hatot látott, lassacskán mindennek nekiment, és a szemei is vörösen izzottak. Valahogyan betévedt az úszómedencéhez. A többi fiú abban a pillanatban kitört, és Soulnesst magukkal rántva belerohantak a vízbe. Felverték a hotel úri csöndjét, a multásukkal, de ez egyikőjüket sem zavarta. Jól érezték magukat egymással, akkor még minden rendben volt köztük. Mindenki a gitárost akarta a víz alá nyomni, majd mikor a G.O.D kifáradt elterültek a vízen.

- Nem vagyunk normálisak… - sóhajtotta jóleső könnyedséggel Krisma, mire mindenki elkezdett röhögni a testükben lévő tetemes alkoholmennyiségtől…
Idővel kimásztak a vízből, vagyis kiüldözték őket, így csurom vizesen ültek le megint. Micha bambán nézett maga elé, feje gyakran megingott.
- Minden rendben kisfiam…? –Soulness felszabadultan kacagva ült le mellé, de megcsúszott a lakozott széken, így egyenesen az ölébe siklott. Senkinek sem tűnt fel a jelenet, a többi tag is baromkodott, pont ők ketten ne?
- Bocsesz… - Soulness megpróbált felállni, de lábai felmondták a szolgálatot, visszacsúszott Michához. –És megint…
- Ne kérj bocsánatot… Kis hülye… - Micha a többiekre nézett, majd vissza Soulnessre. –nem vagy álmos?
- De… - Soulness jelzés képpen eltátotta a száját, ami akkor jobban illett volna piabányának.

–De gőzöm sincs, merre jutok fel…
- Segítek… - Micha megpróbált felállni, de alig tudott kikászálódni az asztal, és a szék közül. Soulnesst is maga mellé húzta, a gitárosnak viszont remegtek a lábai.
- Ilyenkor már a liftet sem használják… - Suttogott Soulness.
- Akkor majd megyünk lépcsőn… - Micha megtette a lépcső első fokára a lépést, mikor neki is összecsuklott a lába, majd Soulnessel együtt elesett.
Erre viszont már mindenki felfigyelt.
- Ti meg?
- Megpróbáltunk felmenni… - Magyarázta Soulness, mintha ezen annyi mindent kellene érteni. Erre mindenki kacagni kezdett a ballépéseken.
- Én viszont álmos vagyok és fázom… - A gitáros hunyorogni kezdett, és Michához fordult. –Légyszi… segíts…- Megpróbált felállni, de a lábai remegni kezdtek, és elbukott egyenesen a billentyűsre esett.
- Hogy az a…- Soulness lehelete bűzlött a vodkától. Felnézett a fiúra. –Te meg mit bámulsz?!

Micha szemeit eltakarták vizes szőkés fürtjei, Soulness csupán azt érezte ahogyan barátja, és az ő ajka csöndesen összeforr.
Nem is vették észre hogy a többiek percekig figyelték őket, csak élvezték egymás közelségét, amennyire lehetett.
- Mi a fenét műveltek? –A tagok kérdőn néztek a két fiúra akik ijedten ugrottak szét. Meglepve néztek egymásra, majd Soulness mintha mi sem történt volna dőlt Micha karjaiba.
- Könyörgöm vigyél fel… Álmos vagyok… és fázom… - ismételte meg magát, mire Micha felállt vele, és feltámolyogtak a szobába.
- Soulness tudod te mi mit csináltunk lent?! –Micha értetlenül nézte barátját, aki szinte átölelte az ágyat.
- Csókolóztunk…
- Most azt hiszik…
- Kit érdekel hogy mit hisznek… Micha aludjál… - Soulness behunyta a szemét.
- Asszem’ nem tudok átmenni…
A gitáros fél szemmel rásandított barátjára, majd felemelte a takarót.
- Jó maradj itt… de vedd le a vizes gönceidet mert hülyét kapok…
Micha elnevette magát, és bebújt Soulness mellé. A két fiú rögtön elaludt, nem tudtak többet beszélni sem egymással…

Óriásit dörrent az ég, Soulness kinyitotta szemét. Ismét végigálmodta az egészet, és elég kényelmetlenül érezte magát. Ujjait végighúzta kiszáradt ajkain, eszébe jutott Micha, és a csók. Oldalra nézett, meglepve tapasztalta, hogy Mia ott alszik a széken.
- De kiállhatatlan vagy… - Nézett először morcosan a lányra, majd elmosolyodott. –Annyira imádlak… - A csöpögő esős ablakra emelte zöld tekintetét. –És annyira össze vagyok zavarodva…
Beszélnem kéne Michával… De hajnalban már biztosan alszik… Én viszont nem tudok…! –Soulness felpattant az ágyról. –Sehol egy orvos, kezdem azt hinni, hogy holnap már kényszerzubbonyban ébredek… - A lányt finoman lefektette az ágyra, de megállt egy pillanatra.
- Ez az illat… - Egy pillanatra végigfutott a tekintete az alvó lányon. –Ez az illat mindig megnyugtat… Ez az egyetlen olyan szer, ami képes engem elkábítani… - Ült le a lány mellé. – Mi lenne, ha megcsókolnám…? Csak egy icipicit… csak… kicsit… és ha erre nem ébred fel békén hagyom…- Szinte már magán is mosolygott, hogy nem bír ellenállni a lány kísértő ajkainak. Mia felé hajolt, behunyta a szemét, és Mia arcát kezdte keresni. Soulness ajkai hozzáértek a lány bőréhez végigsimultak egész szerelme szájáig közben apró csókokkal járta be a lány arcát. Mikor végleg elért a célhoz, megállás nélkül feljebb araszolt, és megcsókolta Miát.

Ez a csók nem volt gyenge, heves volt és szenvedélyes, az álmából felébredt Mia, szinte rögtön megfogta Soulness nyakát, és visszatartotta a fiút, mivel félő volt hogy megfullad a csóközöntől.
- Te nem vagy komplett… Nem jó mikor rátámadnak álmában az emberre… Hova készülsz?
- Én sehova… Csak lefektettelek…
- Mi? –Mia hirtelen felpattant, és összeütközött Soulness fejével.
- Auuu!!!! –a gitáros feljajdult, és az ágyra dőlt.
- Nagyon fáj?
- Nagyon… - Soulness elmosolyodott.
- Te…sunyi… Azt hittem tényleg fáj… - Mia visszamosolyodott rá.
- Még nem is sejtesz semmit… Istenem miért kellett megcsókolnom?! Úgy volt hogy elmegyek Michához...
- Soulness!!! Feküdj vissza! –Mia lehúzta maga mellé a fiút.
- Ne állj fel! –A fiú magához húzta, és mélyeket szippantott Mia illatából. –Szeretlek…
- Én is…

Olyan fura… Feltűnően sokszor ölel. –Mia is magához húzta a fiút, és úgy aludtak el…
Soulness reggel arra ébredt hogy fáj a feje. Kinyitotta a szemét, a következő percben viszont lecsúszott az ágyról egyenesen a földre.
A meglepettségtől felsikoltott, de a szája elé kapta a kezét. Mia alszik… Itt az adandó alkalom, hogy elmenjen Michához beszélni végre. Felugrott, és kisétált.
- Itt még nem vagyok feltűnő, de az utcán… - Kilépett a kórház ajtaján. –Ez nevetséges… senki sem keres… - Ahogyan lelépett az első lépcsőn, egy rakás ember rohanta le.
- Hogy kerülsz te ide?
- Adsz egy autogramot?
- Mikor lesz koncert?
- Ne most… kérlek…

Az emberek összenéztek.
- Iszonyatosan rosszul nézel ki… - Súgták körülötte. Ő csak elmosolyodott, és lépkedni kezdett. –Sietnem kell… - Ránézett az emberekre. Mindenhol csak Michát látta, és ez eléggé zavarodottá tette… Futni kezdett, és mielőtt a többi „rajongó” észbe kapott volna, már eltűnt. A kezében maradt egy toll de nem érdekelte.
- Soha életemben nem éreztem még magamat így… - Kezdett el lassítani mikor már egy saroknyi választotta el Micha házától. –Érdemes mennem egyáltalán? Mi van ha ezzel minden rosszabb lesz?
- Te meg mit keresel itt? Nem a kórházban kéne feküdnöd…
- Micha?! – a fiú ijedten fordult hátra. –Te meg mit keresel itt…?
- Én itt lakom nem messze… Neked viszont nem itt kellene lenned… Nem zavar hogy mezítláb vagy?
- Egyáltalán nem… Beszélnem kellene veled…
- Gondoltam…Különben nem caplattál volna el idáig értem…
- Micha… - Soulness itt elakadt. –Hogy kezdje el… Szeretlek… de úgy mint haver vagyis…
- Most mi van veled? –Micha nem értette. Soulness soha nem beszélt a barátságukról így.

Most zavart volt, ide oda kapkodta a pillantását. A billentyűst zavarta a dolog, megfogta hát barátja vállát, és felemelte az állát.
- Mi van? –Kérdezte meg nyomatékosan.
- Bárcsak meg tudnám fogalmazni amit érzek…- Kezdte Soulness. Borzolgatni kezdte a haját, iszonyatosan ideges volt, nem akarta a legjobb barátját elveszíteni.
- Miért? Gyere fel… - Micha kézen fogta Soulnesst, aki rémülten nézett rá. Nem értette hogy nem lehet ennyire tisztában a barátjával.
- A csók… - Suttogta.
- Mi van vele?
- Tudni akarom mit jelentett számodra…
- Ezzel arra akarsz célozni hogy…
- Csak szeretném tudni…
- Soulness… Ez…ez…
- Micha… nagyon fontos…
- De miért bolygatod a múltat?
- Mert a barátom vagy, és nem akarlak elveszíteni, de ehhez tudnom kell, hogy mi van közöttünk…
- Nem mondhatok semmit… Két okból…
- Micha! Válaszolj! –Soulness erőszakosan megmarkolta Micha karját, vagyis amennyire vékony gyenge ujjai körül tudták fonni a karját. –Annyi minden… történt velünk…

Micha kínos nyugodtsággal bontotta ki Soulness kezei közül az egyik karját, és hátrasimította barátja egyik fekete fürtjét a füle mögé, és kutakodni kezdett a most óriásira nőtt zöld szemek között.
- Mit akarsz tudni? Hogy mennyire szeretlek?
„Istenem úgy viselkedek akár egy lány, úgy érzem magam mit egy nő… ”- Soulness nyelt egyet, hányingere volt, és izgult, zavarta hogy Micha ennyire nyugodt. Mintha egész este erre várt volna. Rá várt volna. Bólintott. Meg se tudott szólalni. Hogy- hogy nem vette észre?!
- Ezt itt túl körülményes megbeszélni… gyere már…!- Micha szó nélkül megindult vissza a házba. Soulness követte, nem tudta mi fogja fogadni egyszerűen érezte, hogy ennek a dolognak pontot kell tenni a végére. Mikor Micha elment a kórházból könnyes volt szeme…
Mikor beléptek a lakásba Soulness megremegett. Mennyiszer járt ő itt… És most mennyire ridegnek tűnik számára ez a hely. Leült az ágyra, végigsimította a lepedőt, azon törte a fejét mit mondhatna még.

Micha megállt előtte, ő felnézett kutakodni kezdett barátja szemébe, hátha kiszűrheti hogy mit akar mondani. Olyan érzése volt mintha Micha a következő pillanatban megint megcsókolná. Szinte már felkészült rá, mikor a szőke fiú leült mellé, és feszülten rámosolygott. A gitáros kifújta a levegőt: nem történik semmi… Csak ülnek egymás mellett nyugodtan, őt meg lassacskán felperzseli a tudatlanság, a baj, és a betegség.
- Egyszerű dolog ez… Mégsem az… - Törte meg közöttük a hosszú kínos csöndet Micha. Nem volt olyan alkalom mikor ne tudtak volna egymáshoz szólni, most úgy ültek egymás mellett mint két idegen.- Fura... Jobban ismerlek mint bárki, mégis annyi mindent titkolsz el előlem, hogy lassan könyvtárat nyithatnék a rejtett dolgaidból… Ezt viszont tudtam… Biztos voltam benne hogy eljössz, és hogy beszélni akarsz… De arra nem számítottam hogy ilyen hamar… Azt hittem hogy megfontolod a dolgot, és aztán támadsz le…Félsz?
- Miért, kéne?

- A csók akkor nem jelentett semmit… - folytatta Micha, Soulness figyelmesen hallgatta. Nem gyújtottak fel lámpát, kettesben ültek a hajnali pislákoló fények uralma alatt. –Most más a helyzet… De én… Azt se tudom elmondani hogy mit érzek… az egész akkor kezdődött amikor egyedül voltál… annyira kiszolgáltatott voltál a sorsnak, vagyis annak látszottál… És hozzám menekültél… engem ez meghatott, és segítettem neked, amennyire csak tudtam… Én még lányt soha nem öleltem, és soha nem vigasztaltam úgy mint téged… És te engedted, mert nem tudtál hova menekülni…
Komolyan gyakran egyenesen a karjaimba futottál… Először még csak mély barátságnak fogtam fel a dolgot… aztán… amikor beteg lettél, vagyis nekem ezt bevallottad megváltozott minden… Elképzeltem hogy milyen lenne nélküled az életem… és rájöttem… hogy szeretlek… de úgy mint még soha senkit… Először nem tudtam mit kezdeni ezzel… mert gyakran öleltél meg, és akkor erős kényszereket éreztem arra hogy bevalljam a dolgot, aztán valami mégis visszatartott… Tudtam hogy nálad nem lehetett volna esélyem…mivel te más vagy mint én… te is szeretsz valakire vigyázni…dédelgetni… Ekkor már megvolt Mia, és láttam hogy szinte sugárzol a boldogságtól, mikor vele vagy… Fájt, nem titkolom… Viszont örültem hogy te boldog lehetsz…

Soulness értelmesen figyelte barátját, rezzenéstelen arckifejezéssel hallgatta ahogyan Micha küzd a szavakkal, de még jobban az érzéseivel. „Az ölelések, az érintések, a simogatások, amiket kaptam tőle mind mind egy szerelmes férfi visszafogott vágyhullámainak a szüleményei…” A fiú az ölelésekre gondolt, hányszor bújt oda Michához mikor úgy gondolta nincs senkije, és ő megvigasztalta… Egyszer sem utasította vissza…
- Most hogy tudod mindezt mihez kezdesz?
- Semmihez…- Sóhajtott fel a gitáros.
- Elmondod Miának igaz? –Micha kétségbeesett arccal nézett fel rá.
- Soha nem árulnálak el… - Soulness hangjában csöndes felháborodás tükröződött. –Még Miáért sem… Számomra ő fontos, de te is az vagy, és nem akarlak se téged se őt elviselni…Egész éjszaka azon gondolkodtam hogy mi van velünk… Láttam hogy könnyeztél… - Elfulladt a hangja érezte Micha forró ujjainak érintését a lábán. Nem ellenkezett, nem szólt semmit, hallgatott.

- Félreérted! Én nem szeretem a fiúkat, te is tudod hogy voltak lányokkal kapcsolataim… csak te más vagy… de mivel te is másabb vagy mint én, ezért gondoltam hogy jobb ha nem tudod hogy.... szeretlek…
- Szólhattál volna…
- Változtatott volna valamin?
- Igen, azt hiszem megkíméltelek volna néhány dologtól… - Soulness felállt. Nem tudott mit mondani. –Megyek…
- Ne… maradj itt még egy kicsit… nem beszéltünk még meg semmit… Pedig ezért jöttél nem igaz?
- De… - A gitáros lehajtott fejjel ült vissza.
- Nem kérsz valamit enni? Inni?
- Egy jó hideg vodkát… - Morogta Soulness. Elmerülve nézte a tenyerét. –Tudom…nekem most nem szabad innom…de hozd csak be… - Merengett. Annak idején megígérte hogy megkíméli Michát a szerelem okozta csalódásoktól, akárhogyan is de mindig barátja mellett fog állni. És most mit tegyen? A fájdalom okozója akaratlanul is ő maga…

- Itt a vodkád, de most már nyugodj meg… - Dobta oda Micha Soulnessnek.
- Hogy nyugodjak meg…? Eddig sem izgultam túlságosan… Csak… - A fiú felbontotta az üveget, és meghúzta. –Nem tudok már mit kezdeni magammal…
- Azt hiszem kilépek…
- Honnan?
- A G.O.D ból…
Soulness hirtelen felpattant.
- Ugye nem mondod komolyan!? Micha nem oldasz meg vele semmit… Ne tedd… Ne menekülj előlem…
- Ezt miért mondod…?
- Mert így gondolom…
- Ne hülyülj… Te ezt nem értheted…
- Lehet hogy nem vagyok olyan helyzetben mint te, de tudom hogy mit érezhetsz… És nem akarom hogy miattam abbahagyd amit szeretsz…
- Neked viszont babád lesz és szükséged lesz a pénzre…
- Arra mindenkinek szüksége van… Ne menj el…
- Miért nem akarod hogy elmenjek? Neked nem lenne könnyebb…?
- Nem… mert egy olyan embert vesztenék el, akit szeretek, és aki a legjobb barátom…
- Én viszont kénytelen vagyok így melletted lenni… - Micha kimondta, amit egész idáig visszafojtott.
- De hogy?

- Nem teszek úgy mintha nem is történt volna semmi… amikor megütöttelek, .és elmentél azt hittem végleg elveszítelek…akkor terveztem hogy elmondom neked, de…nem ment… - Michának nedvessé vált a tekintete.
- Istenem, Micha ne sírj! –Soulness barátjára nézett. Egyszerűen nem fogta fel, hogy a legjobb barátja szerelmes belé. –Nem érek ennyit… hidd el…
- Te nem tudod azt amit én… Beléd a fél világ szerelmes, az exbarátnőd, és Mia… És legutolsósorban én is…
- Legutolsósorban…? Történjen bármi is te mindig a barátom leszel… - A gitáros akaratlanul is elpirult, elfordította a fejét, hogy Micha nehogy azt higgye rajta szórakozik.
- Soulness te még mindig nem érted meg, amit mondok… igaz?
- De értem… - Soulness felhúzta a térdét az ágyra, majd vissza itt tette. –Bocsánat…
- Soulness ne mártírkodj már! –Micha felindultan ráparancsolt, mire ő ijedten összerezzent.
- Akkor most mi lesz?
- Ezt nem nekem kell eldönteni…
- De pontosan neked kell…!

A billentyűs mérgesen ránézett, majd behunyta a szemét.
- Miért nem kérdezel semmit…?
- Mert… el sem tudom képzelni hogy mit élhettél át idáig… És minden elismerésem a tied… De pocsék ízlésed van… - A gitáros felemelte végre a tekintetét egyenes Micha szemeibe nézett. –De szeretném ha nem mennél el…
- Nincs pocsék ízlésem… Tökéletes vagy, és gyönyörű…
- Micha ne mondj ilyeneket… - Soulness ellenkezni kezdett, barátja arca viszont lassan közelíteni kezdett. Hogy ő gyönyörű, és tökéletes?! –Ne… Ne mondj, és ne tégy semmit… - Elkapta a tekintetét, mint egy óvodás amikor szerelmet vallanak neki. Micha ilyeneket még soha nem mondott neki. Miért pont most szakad minden a nyakába?!
Micha szőke csillogó hajszálai megcsiklandozták a szemhéját, amitől behunyta a szemét. Érezte hogy a fiú feltérdelt az ágyra.

- Tudod menyire aggódom érted…?
- Nem kell…
- Száz évig is így maradnék…
- Ne marháskodj…
- Annak idején egész reggel téged néztelek…
- Mikor?- Micha keze felcsusszant a vállára. Soulness nem ellenkezett nem számított rá hogy bármi gond lesz ebből elvégre Micha annyiszor fogta meg a vállát. Ez volt viszont az a pillanat amikor óriási hibát követett el.

- Amikor… - Micha nem fejezte be mondatot, hátradöntötte szíve választottját, és hevesen megcsókolta. Soulness meglepődött, nem gondolta volna hogy Micha ennyire vad tud lenni, ha szeret valakit. Ő nyugodtnak, és megfontoltnak ismerte barátját, de most mint aki teljesen kikelt magából. Kapálózni kezdett, de semmi értelmét sem találta a hosszú ideje visszafojtott vulkánszerűen kitört vágyakkal szemben. A kezében lévő vodkás üveg percek múlva erőtlenül koppanva hullott le a földre, és tartalma kiömlött a földre. Megpróbálta levakarni magáról a fiút, de az szorosan magához ölelte, és úgy szorította Soulness fejét az ágyra. A végén sikerült eltolnia Michát.
- Mit művelsz!? –Lihegett.
- Jobb lesz ha elmész…
- Talán tényleg ez lenne a helyes megoldás… Elengedlek, de csak akkor ha nem csókolsz meg megint… nem mintha nem lenne veled jó…de… - Soulness elengedte a fiút, aki úgy tűnt megszegi a szavát, ismét a fiúra omlott, de ezúttal csak szorosan átölelte.
- Agyonnyomsz… - Nyögte a gitáros.
- Bocsáss meg… - Érezte Micha remegni kezd.
- Oh, ne kezdj el sírni!!! –Rivallt rá a billentyűsre.
- te ezt nem érted…

- Tényleg nem értem… Mi lenne ha keresnénk neked egy lányt…? Biztos hogy kikészülne a csókodtól…
- 23 éves létedre még mindig úgy viselkedsz mint egy kamasz… Hogy lesz így gyermeketek?
- Nem tudom… - Soulness próbált úgy viselkedni mintha az előbbi csók meg se történt volna.- De mennem kell… Mert Mia így is fel fog pofozni… - Felállt. –Először hazamegyek… lezuhanyozok…
- Miért nem zuhanyozol le itt nálam?
- Szerintem nem akarod tudni az okát… De nem lesz más választásom… - Megindult befele, otthonosan le akarta venni magáról a pólót, de megtorpant. A hátáról már lehúzta a felsőt, de engedte hogy visszahulljon. –Elnézést… - köhintett, visszahúzta magára a ruhát, és továbbindult. Nem akarta hogy barátja megint letámadja. Micha megkövülten nézett utána, majd lehajtotta a fejét.

„Miért vagy ennyire kegyetlen Soulness? Megértem hogy megrázott a dolog, de nem szabadna így bánnod velem… Ennyire taszítana a dolog? Akkor miért engedted a csókot… Kapálóztál, de… nem akarod hogy bemenjek igaz? Istenem… Miért nem érezhetem még egyszer utoljára hogy az enyém vagy? –Micha a fürdőszoba ajtóra nézett, majd felállt. –visszacsókolnál ha megint…
- Biztos hogy itt toporog az ajtóban… - Soulness meztelenül lapult az ajtónak. –Micha könyörgöm ne tedd ezt velem… ne hozz kínos helyzetbe…- Felborzolta fekete haját.
- Nem zuhanyozik… vetkőzik, vagy tudja hogy bemegyek… Nem mehetek be… - A billentyűs tett egy lépést hátrafelé, a vodka teljesen felhevítette a vágyait, nem tudott magának parancsolni.

- Most meg mi van? –Soulness ellépett az ajtótól. –Nem jön, kint meg csönd van… Ki kéne hogy nézzek… Nem, nem lehetek ennyire hülye! –Csapott a fejére, és elindult a zuhanyzó felé. –Gyorsan lezuhanyozok, és megyek vissza a kórházba… - Megengedte a forró vizet. –Milyen meleg… - Ráfutatta a hátára a vízsugarakat. Folyamatosan az ajtót kémlelte.
- Hogy lehetek ennyire bizalmatlan…?! De hisz megcsókolt…! És én nem belé vagyok szerelmes… Akkor miért félek? –Támasztotta fejét a fülke egyik oldalának. –Nem akarom hogy hozzámérjen… Ha ezt Mia megtudja… - Elzárta a vizet. –Nem mondhatom el neki… De valamilyen értelemben ő is azt érzi amit Micha… Talán segíthetne neki… vagy… - Visszavette a felsőjét. –Mit tudom én… Még soha nem voltam ilyen helyzetben… Eddig még nem is érdekeltek a fiúk… Micha teljesen megbolondított…De nem az ő hibája… - Begombolta a farmerját, és kinyújtóztatta tagjait. - Sohasem voltam szilárd személyiség… - A tükörbe nézett, és kinyújtotta a nyelvét- Na ezzel se tudok semmit se kezdeni… - Nézett a hajára, ami szanaszét állt. –Vagy a fésű rossz minőségű vagy a hajam van genetikailag elcseszve! –Elmosolyodott, és szomorúan a lefolyót nézte. –Milyen szánalmas vagyok… Míg Micha kint szenved miattam, én azon hisztizek hogy milyen a hajam… De félek kimenni… - Tett egy bizonytalan lépést a kijárat felé, amikor az ajtó kinyílt. –Gondolhattam volna… - Ridegen kiviharzott de Micha megragadta a karját. –A fenébe is… - Átkozta el magát. –Hamarabb kellett volna kimenni…

- Mit gondoltál?
- Semmit…- Soulness megpróbálta visszafogni magát, hogy nehogy a billentyűsre zúdítsa indulatait. Kezdett idegeskedni, félelme beigazolódott, most hogy Micha elmondta a titkát, semmi sem tarthatja vissza a szenvedélyét. Még ő sem. Ezek után nem tudta elképzelni hogyha tovább marad mi fog történni, ezért megpróbálta kiszabadítani magát Micha karjaiból.
- Engedj el, és adj egy cipőt!
Micha elmosolyodott. Ezt a mosolyt Soulness még nem ismerte. Meglepve nézett barátjára, aki közelebb húzta őt.
- Nem mondod el senkinek?!
- Nem… De engedj el… Micha… én nem tudlak úgy szeretni ahogyan te engem… - A keze lecsúszott a gitáros derekára, aki megborzongott.
- Meg sem kísérled…
- Mert… könyörgöm Micha… beszéljünk de ne most… Totál piás vagy!
- Te is szoktál…
- Az igaz, de akkor se most beszéljük meg…!

- Te nem a szerelemtől iszod le magad igaz?
- Mennyit ittál te? –Soulness Micha válla fölé tekintett. –Atya úr isten! Négy üveg van benned…?- Micha ekkor belecsókolt a nyakába. Soulness felhúzta a vállát, és mérgesen megpróbálta magát eltolni a billentyűstől. - Igazad van, azért iszok hogy magamat sajnáltassam… De most már engedj el, cipő sem kell csak szállj le rólam és ne csókolgass…! –Végre kirántotta magát Micha fogságából, és hátrálni kezdett. –Tudod mit? Felejtsük el, ami eddig történt… Én most lelépek, te meg alszol egyet… Megvárom amíg lefekszel…
Micha meg se moccant.

- Egyszerűen nem ismerek rád! Komolyan most már kezdek félni tőled… - Soulness lefektette a fiút, és felkapkodta az üvegeket. –Bár nem tudom hogy négy üveg után én észnél vagyok e… - Nézett vissza Michára, aki azóta már mélyen aludt. Szőke haján végigfutottak a fénynyalábok. A gitáros odament az ablakhoz, és elhúzta a függönyöket. –Tuti hogy délutánig nem ébredsz fel… Azok után meg keresni fogsz… - Pillantott ismét a billentyűsre. –Mit fogok neked majd mondani…? –Merengve kilépett a lakásból. Egész úton gondolkozott, hogy mi lesz ha Micha bejön hozzá, el is felejtette hogy Mia ott bent várja.